Sziasztok!
Néhány apróság, amin én is átestem, mikor a CAR400-at cseréltem:
Gyári rádió kiszerelés: az előlapon lévő 4db torx csavart ki kell tekerni, és a gyári rádiókicibáló fülekkel ki lehet húzni. Ha ez a célszerszám nincs meg, akkor 4db 60-as szeget kell a lyukakba tömni, majd a kazettaablaknál be kell nyúlni, megfogni és kihúzni. A fém rögzítőkeret szintén torx csavarral van rögzítve a műszerfalhoz.
A központi kijelző kevés rádióval működik, drága adaptereket kell hozzá beszerezni. (Kenwood, Alpine, Vdo, stb)
A multikormány működéséhez is külön adapter szükséges, de ezt már több típus is támogatja a felsoroltakon kívül.
Ami még jól jöhet: A CAR400 rögzítőkeret torx csavar helyére be lehet rögzíteni az új rádiót. Már nem emlékszem pontosan, hogy mekkora, talán 120-as szeget, meg kell hajlítani Z alakra (kb 5mm legyen a Z vízszintes szárai közti távolság) és M5-ös menetet kell rá metszeni, rádióba beletekerni, ellenanyával műszerfalhoz rögzíteni. Ez megnehezíti a tolvajok dolgát, illetve menet közben nem ugrabugrál a rádió, véletlenül sem esik ki.
A beépítéshez szükség lesz antennaadapterre, ami autóhifi boltban pár száz forintért beszerezhető, valamint ISO adapterre. Az ISO adapter típusát az autó és az új fej típusa határozza meg.
Amin a műveletet végeztem: Opel Astra G 1.4 16V 2000 évj.
Ami belekerült: JVC cd rádió, kormánytávvezérlő adapter, antennaadapter
CAR 400 rádió kód: Neten rá lehet keresni szakikra, akik kiolvassák az eepromot, természetesen jó pénzért.
Nekem 6000Ft-ért mondták meg Opel szalonban.