Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Handbrake

Fórumlakó
  • Hozzászólások

    1.215
  • Csatlakozott

  • Utolsó látogatás

  • Days Won

    19

Everything posted by Handbrake

  1. A füstölés nálam normális jelenség, már ha oda lépek neki. Viszont érdekes, ha egyhelybe állok és úgy lépek oda üresbe akkor nem füstöl, viszont "terhelés" alatt kormol ahogy illik. :) Persze csak optimalizálás után figyeltem fel rá. Erre a tankszűrőre kíváncsi vagyok én is ha van infó mindenképpen osszátok...
  2. Egy tankmosásra már lehet nekem is be kellene neveznem. Szerény véleményem szerint az olajcserét 10 ezrenként ajánlatos megejteni. A turbós autóknál meg főleg. Az olajnyomás ilyen a kezdetek óta, magasan van a gomba a motorba, már korábban azt hiszem volt erről szó. 600 ezer km? az nem semmi lehet. Remélem az enyém elmegy 400 ezret megbontás nélkül. :) A típushibák pedig adottak, elő fognak jönni brmennyire is vigyáz az ember ezekkel. Persze van akinél sosem jön elő, neki szerencséje volt. Ők vannak kevesebben. Azért nagyrészt ezekre fel lehet készülni, akkor nem éri váratlanul az embert. 140 ezer km után már én is vártam az adagoló javítását, be is jött 160 ezer környékén. Előtte generátor javítás, fesszabályzó szintén nem váratlan. Viszont amire még én is várok az a kuplung, illetve a futómű, így 200 ezret átlépve, tud valaki nyilatkozni róla, hogy mire lehet itt még készülni? Mi az ami a futóműbe leggyakrabban elhalálozik? Illetve a kuplungnak mi lesz a jele, hogy végét járja?
  3. Lehet akkor én kevertem össze a fejszelepet a magasnyomású szeleppel. Elnézést kívánok! De a lényeg a lényeg, gyenge pontja a kocsinak. Mint más autónak is van ennek is. Ez már nem a régi idő, hogy elmegy a kocsi 1 millió km úgy, hogy a blokkhoz nem kell hozzányúlni. Fogyasztói társadalom! Én gondolkodtam rajta, hogy veszek még egy adagolót pluszba, azt lezsírozva elrakom a padlásra. :) Enni nem kér, ha meg gond van kicserélem. :) Egyébként átlépte a kocsi a 200 000 km, 7 év alatt belepörgettem 175 000 km. :) Én még futóműhöz, kuplunghoz, féltengelyhez nem nyúltam hozzá. De már készülök rá.... :) Erősen gondolkodom egy szívósor és egy egr takarításon, de nem igazán akarnám megbontani a rendszert, kicsit tartok tőle, hogy több kárt csinálok mint hasznot. Vagy ne tartsak ilyentől? Az olajteknő teljes kitisztításán is gondolkodom, mennyire tartjátok jó ötletnek? Megmondom őszintén félek attól, hogy lebontjuk és az új tömítéssel meg csepegni fog. Van erre valami tuti paszta? Vagy elég a tömítés? Abból van valami jobb minőségű? Vagy mindegy milyen?
  4. Kétféle ember van Y17dt motorkóddal, akiken cserélve van és aki cserélve lesz. Az adagoló elektronika is elmehet a fejszelep folyásától, de ami elmegy az a motorvezérlő elektronika inkább, a motor tetején. A bandázson felkúszik a gázolaj és eláztatja a csatit. Vagy azt csinálod, hogy havonta ellenörzöd, hogy a hozzád közelebb eső csatiban van e gázolaj vagy nincs, vagy vársz amíg megáll magától. Sajnos ha gyári az adagolód akkor rajta van még az a szivacsos akármi is, az még jobban gátolja, hogy lásd mi folyik ott lent vagy sem. Nálam a szivacs is rettentően megszívta magát gázolajjal, nem 2 napja csepegett az biztos. Az adagoló vezérlő elektronikát cserélted vagy javítottad, vagy javítottra cserélted? Mert ha bontóból vagy máshonnan vettél ami nem volt javítva akkor az is megadja magát hamarosan. Ha olyanra cserélted amit javítottak ( erősítettek) akkor azzal már nem lehet gondod. Vannak emberkék akik javítottra, erősítettre cserélik neked és vállalnak rá garanciát is. A fejszelep folyása széria hiba, nálam 160 000 km bírt ki a gyári. Én komplett adagolót cseréltem, mert olcsóbb volt mint a fejszelep maga. Így remélem még 160 000 km elmegy ez is.
  5. Legjobb tudomásom szerint az autók motorja sosem a 100% teljesítményre van beállítva. Euro norma, környezet szennyezés, széles tartományban történő alkalmazás ( északi sarktól a déli sarkig) és minden egyéb dolog. Sajnos ez még nem olyan, mint a boltban, hogy megyek és veszem ami nekem jó, vagy megkérdezik mit akarok és azt beállítják. A gyárban rátesznek egy vezérlő programot, ami olyan 70-75% teljesítményt ad ki a motorból. Teszi ezt a midnenféle előírások miatt. Az optimalizálással hogy is mondjam felhasználóbarátabb lesz a kocsi. Kicsit finomítanak ezen azon, kicsit tesznek hozzá itt ott, elvesznek innen onnan. Lehet extrém módon, lehet szolídan. Nyílván aki 1.7 dízelből akar 300 le azt is lehet 5 percig, vagy 1.7 80 le ami ha csak 2 héttel korábban hal meg mint a gyári 75 le már megérte. Kicsit olyan mint a pc tuning. 1 ghz megy a proci 100 évet folyamatosan 1,5 ghz húzva csak 50 évet. De ne offoljuk a topikot, ez már tuning téma! :)
  6. Alapjában véve mindig kritikus szoktam lenni. Mindig van bennem egy szkeptikusság. Számomra az, hogy opel tulajdonos, és Opel szervízben dolgozik lehet jó jel, de lehet gyanús is. Az ára mindenképpen jól hangzik, bár a futás teljesítménye, még ha vezetett a szervízkönyv is lehet több. Ma már erre se nagyon lehet adni sajnos. Trükközni lehet mindenennel. Néha füstöl a kipufogó, milyen színű a füstje? Sokmindent elárulhat az is. Az enyém is szokott indítás után néha, alapjáraton semmit, és ha odalépek neki üresben még akkor sem látni semmit. Viszont ha sebességbe van és menet közben lépek oda akkor bodorodik a füst ahogy kell. :) Nekem ez a féktárcsás story is gyanús. Főleg ha szerelő, akkor mikor megvette feltette, nem tapasztalta hogy valami nem oké? Vagy nem ment 70 km/h felett sosem? Nem értem ezt sem. A fékbetéteket, ha a tárcsából újat rak fel CSERÉLTESD. Ugyanis a betétek ahhoz a tárcsához vannak hozzákopva, és ha új tárcsát rak fel ahhoz a régi betétet már nem nagyon kellene visszatenni. Legalábbis nem szokták, igaz nekem csak egyszerű falusi autószerelőm van, Opelszervízben még nem voltam, de gyanítom, hogy ott is cserélni szokták. Én így tanultam az évek alatt meg hozzáértőktől. Miért csak a vásárlási szándékod közlésekor jelezte, hogy cseréni fogja, akkor biztosan nem tegnap óta használja a szar tárcsákkal. Kérdés, hogy mióta van beszerelve a szar és mióta rázza az egész futóművet. Mennyit mész évente? Mert az meghatározó lehet a dízel kontra benzines párharcban. Az ár mindenképpen kellemes, bár nekem kicsit olcsónak tűnik. A klasszikus dolgokat megnézted? Motortér, utastér, néhány apró kopó dolog amiket tuti nem cserélnek a nepperek sem. Hűtőfolyasék állapota, olajbeöntő nyíláson bekukucskálás stb., illetve festékmérővel körbemérted? Ez az elöl iylen gumi, hátul az se is eléggé minősíti a koma autókhoz való hozzáállását szerintem. Nem lebeszélni akarlak, de sok rosszat hallani sajnos és ma már a magánszemélyes vásárlás is olyan mint a kereskedős sajnos. Azért sok sikert és mindenképp számolj be mi lett a végeredmény!
  7. Optimalizálást Gyulán csinálta egy srác. Több Y17dt is csinált már. Ajánlották nekem is. Eddig minden szuper. Igazából könnyebben megindul, nem kell várni 1800-as fordulatik, igaz, hogy kormolni is jobban kormol, de merőben más mint az alap beállítás. Kevesebbet eszik, majd 1 literrel, előzésnél nem kell visszakapcsolni, meg hasonlók. Ez nem az egekbe húzott verzió, csak finoman, okosan van beállítva. Lehet vadabbra is, de ott már ez az kárát láthatja....
  8. Üdv! mindenkinek a saját típusa a jó. Minden típusnak megvan a maga hibája, előnye hátránya. A CDTI már egy újabb motortípus, közös nyomócsöves dízel, a gyengepontja a magasnyomású szivattyú, illetve rettentően érzékeny a gázolaj "minőségére". Szóval ha "kannázni" akarsz akkor szerintem ez nem ajánlott. Fogyasztásról nem tudok nyilatkozni. Nekem Y17DT-m van. Klasszikus hibákat már orvosolni kellett. Adagoló vezérlő elektronika, fejszelep csere. Ezen kívül az autó megy, és nincs vele gond. Fogyasztás vezérlő optimalizálás után 4.3 - 4.4 l /100 km mindennapos ingázással. Ezen kívül a motor megbízható, japán, 16 szelepes, kicsit néha gyenge a kasztnihoz, de összességében elegendő. Ha oda figyel rá az ember akkor örök élet meg egy nap. Ettől már csak X motorkódos elődje a jobb, mert azt erről az elektromos adagolósról, hagyományos adagolóssá alakítható. A döntés a tiéd. Mérlegelj, és olvass utánna a dolgoknak.
  9. Minden szíjtárcsát cseréltél, vagy csak egyet? Ez a hosszbordás szíj ami a klímát, generátort, vízpumpát hajtja? Milyen volt a szíjtárcsa amit lecseréltél? Nem láttál rajta rendellenes kopást? Síkba fut a szíj mindenhol, rendesen felfekszik? nincs túlfeszítve? esetleg a feszítőgörgőknél nincs valami gond? Láttad a szakadt szíjat? Hol szakadt el?
  10. Vezérlés csere sosem felesleges. Hallottam már olyan szíjról, amit újonnan raktak fel és 5000 km után elszakadt, persze van ellen példa is. Én nem szoktam ezen garasoskodni, ha elszakad a szíj átugrik a vezérlés és tönkremegy a motor az többe fáj, mintha cseréltetem a szíjat, feszítőkkel együtt. 80 000 nél cseréltem, aztán 160 000 -nél, most erősen gondolkodom, hogy 220 000-nál megint cseréltetni fogom. Tudom, hogy a gyártó ez meg az, én az olajcserénél is betartom a 10 000 km, nem várok 15 - 20 000 km-ig. Lehet, hogy maradi vagyok, de szeretem biztonságban tudni a dolgokat, és a legkisebb esélyét szeretném annak látni, hogy ebből bármi baj származzon. Sokszor hallottam, hogy túlságosan oda figyelek ezekre a dolgokra, de nekem ez az egy kocsim van, sajna nem tudom 5-6 évente cserélni, akkor megpróbálom szinten tartani az állapotát legalább. Bár már így sem egy mai darab a gép, de nekem megfelel. Vezérlésnél "elvileg" mindent cserélni szoktak. Különösen azoknál a kocsiknál érdekes, ahol a vezérműszíj hajtja a vízpumpát. Mert ha nincs cserélve, és csere után megy tönkre, akkor tud galibát okozni. Ettől függetlenül, ha vezérlést cserélsz, akkor szoktak vízpumpát is. Még akkor is ha nem egy szíj hajtja. Vízpumpa jelezni fog, fogyni kezd a vized, tömbszelencénél csepeg a víz pl. Megint más kérdés milyet teszel bele. Nálam volt ami 1 év alatt megadta magát, pedig 25 ezer km ha volt benne. Olyan szépen kotyogott a tengely mikor ki lett szedve a helyéről, hogy ha nem magam vásároltam volna anno újonnan, azt hittem volna, hogy a szerelőm egy használtat rakott bele.
  11. Mennyi km van a kocsidba?
  12. Pont ehhez kéne ez a fluoreszkálós anyag, hogy láthatóvá váljon. Valami ilyesmire tippelnék én is, az érdekesség csak annyi, hogy az első vízpumpa csere óta csinálja. Az meg már nem ma volt. Leginkább téli időszakba ha megy a fűtés, de most ilyen nyári időben is eltűnik belőle. Szerintem a lyuk vagy terjed vagy nagyobbodik. :) De határozottan érezni a fagyállószagot. Tuti, hogy valahova elcsepeg.
  13. Üdv! Már emlékezhettek rá, hogy nálam a vízfogyás szinte kuriózum téma. Az érdekesség az, hogy sem az olajban nincs víz, sem a motortérben kívülről nem látható, sem az utastérben nem érezhető semmi. A motortérből viszont fagyálló szagot azt érezni, de nem látom, hol lehet a vízvesztés. valakinek nincs valami ötlete? Nincs az a fajta fluoreszkáló izémizé amit a klímához kevernek, hogy UV alatt látszik, hogy hol ereszt? Bár UV lámpám sincs. :) De hátha azzal közelebb kerülünk a problémához.
  14. Adagoló elektronika lesz. vagy légtömegmérő. Én azért a légszűrőt is megnézném, hátha.....
  15. Ha külön áramalatt megy a fejszelep, akkor az vezérlő elektronika lesz. Szerintem.....
  16. Hmmm.... használt autó a világ életben lutri volt. Mind1, hogy BMW, Audi, Opel, Toyota vagy akármi más. Sok mindent nem tudsz róla, csak amit hallasz. Az meg édeskevés. Az ember pénze erősen meghatározó. Mindenen márkának vannak gyengébb és erőssebb konstrukciói, típushibái stb. Ha csak tökéletes autókat gyártanának, se az autószerelők nem élnének meg, se az alkatrész kereskedők, se az autógyárak. Ezt el kell fogadni, a fogyasztói társadalomnak ez az alapja. Egy cipőbe járunk, én is hipohonder vagyok autó terén, bármi zörög csörög azonnal kinyomozom, és mindig a legrosszabbra gondolok. De megoldom, megjavítom, megjavíttatom. Hogy mennyiben van a kocsi, szerintem ne is elemezzük ki. Ha megveszed vagy így vagy úgy, ha egyhelyben áll is pénzt emészt fel. Nem panaszokdás képpen most olyan erős 850 ezer Ft tudnám eladni a kocsit talán, nekem kb 4x ennyi volt hitelesen a kocsi, máshogy sajnos nem állt módomban venni. Ennyiért nem adom oda az fix. Megy addig míg szét nem hullik. Fogyasztása jó, szervizeket megkapja, megbízható. Vannak hibái, de azok kiküszöbölhetőek. ( a szerelők csak csodálkoznak mikor az olajbeöntőn bekukkantanak, hogy 190 ezer km és 0 olajsár van benne). Jól kijönni ebből már nem lehet az tuti. A legjobb gyalog járni, csak minden nap 85 km kell munkába menni, kicsit korán kellene kelni reggel... :)
  17. Szia! Ez nálam is így van, nem hinném, hogy komolyabb gond lenne, bár én egyszer ezt a szelepet már takaírítottam, hót korom retek jött ki belőle. Azóta hol ilyen hol nem.
  18. Adagoló csere nem feltétlen vészes összeg. Bár kinek mi számít annak. Minden autónak lehetnek hibái, és vannak is. Persze előjöhet más is, de nagytöbbségével lehet számolni. Ha gondolod szívesen megadom priviben a srác számát aki nekem az adagolómat hozta, lehet van még nála. Egyéb irányban meg az elektronikával kapcsolatban keresd Wessz-t, vagy a már említett gyulai srácot. Meg kell fizetni az árat, de akkor biztosan jó lesz. Megértem az ingerültségedet, de azért kár lenne egy 2.0 felgyújtani. :) Mielőtt felgyújtod szólj, elmegyek érte. :) Elhiszem, hogy feladtad már, de amíg van reális esély dolgokra nem szabad. Minden csak pénz, idő, energia kérdése. Legyen szó bármiről.
  19. Igen, Ő csinálta. Korrekt srác. Jövő héten lesz egy hosszabb teszt, kíváncsi vagyok a fogyasztásra. Eddig fürgébbnek tűnik, hamarabb megindul, 5-ben 90-nél előzéskor nem kell visszakapcsolni. Már csak a tempomatot kellene megoldani és teljes lenne az öröm! :)
  20. Optimalizálás megtörtént. ( chip átprogramozva). Eddig egész jó tapasztalatok vannak, nem kell visszakapcsolni előzésénél, illetve hamarabb "megindul" mint korábban. Viszont kéne egy kis segítség, a hátsó fékdobot leszabályoztattam, a pofákat kicseréltem. A kézifékem mégsem működik, mit kell vissza vagy rá állítani és hol?
  21. Ha nehezen indul az má komoly gondot hordozhat a háttérben. Nem feltétlen kell motorindítót venni, én féktisztítóval csináltam már, igaz csak 1x, de szerelő azt mondja ugyan olyan mint a motorindító. Csak nagyon finoman óvatosan kell vele bánni, mert szétpöröghet tőle a motor. Mindenképpen 2 emberes művelet. Ismerősnek az autójából kifogyott a gázolaj. Lelevegősödött az egész rendszer, az istenért nem kapta fel, nem indult. 2x beködöltek neki indítás közben féktisztítóval és simán elindult. Csak óvatosan!!!!!!!!! Saját felelősségre!
  22. Üdv! Régebben, Januárban még Lion márkatárs jelezte, hogy Gyulán van egy szaki, aki adagolóvezérlő elektronikát cserél, optimalizáltra, kijavítva megerősítve, 3 év garanciával. Van esetleg valakinek ilyen már beszerelve, mi a tapasztalata? Erőssen gondolkodom rajta.......
  23. Azért ezt szakemberre bíznám. Elég jó móka kicserélni, durván 5-6 óra ha nem több. Nekem is szerelő cserélte, sok dolgot le kell bontani, és az a legtöbb idő.
  24. Természetes, amit nemrég tetettem be azon is az volt. Itthon gyártják ezeket.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.