Jump to content

8. Örömautózás a beteg gyermekekért


forumadmin

Írta: Tolnai Gabriella 
Készült: 2016-10-25
Forrás: Tolnai Gabriella oldala, Autósport, Blog

Már reggelre kiértünk a Hungaroringre, majd felmentünk a paddockba, hogy mi is részesei lehessünk az Örömautóztatásnak. Nagyon jó volt látni, hogy ennyi versenyző segített örömet szerezni a gyerekeknek ezen a csodálatos eseményen. Minden tiszteletem az övéjük!

 

Szerencsére jó időnk is volt, ezen az szép őszi napon.
Mikor felértünk a boxokhoz, megláttuk Góth Viktort, aki az STC-1600 Magyar Bajnoka és a FIA CEZ STC-2000 második helyezettje volt tavaly rallycrossban. Ő szintén autóztatni jött a gyerekeket.

Most is feltettem két kérdést a versenyzőknek:
Milyen érzés volt neked, hogy a gyerekeknek segíthettél örömet szerezni?
Tervezed, hogy jövőre is eljössz erre az eseményre?

Viktor a következőket válaszolta:
“Nagyon örülök annak, hogy részt vehettem ezen a nemes eseményen! Köszönöm Ujházi Lászlónak azaz Tyuki bácsinak az autót és Nagy Istvánnak a felkészítést valamint a rendezvény szervezőinek hogy itt lehettem! Jövőre, szeretnék jönni mindenképpen, valamilyen autóval biztosan ott leszünk!”

2.jpg

Apa bemutatott Horváth Lajos tereprally-versenyzőnek, aki hosszú évek után végre sikeresen tudott regisztrálni a 2017-es Dakarra és most teljes bedobással készül az embert próbáló kihívásra.
Lajos a következő válaszokat adta a kérdésemre:
“Nagyon nagy öröm számomra, de ez közhelyesen hangzik, mert mindenki ezt mondja. Nekem ez egy kicsit többet jelent.

Erőt meritek a gyerekekből, hogy látom milyen boldogok, amikor ráülhetnek a motoromra. Voltam már több ilyen és hasonló eseményen, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel vagy beteg gyerekekkel motoroztunk. Nagyon nagy boldogsággal tölt el amikor látom, hogy örömet okozok nekik, és ebből táplálkozom. Hogyha meg is inganék a célom elérése felé, akkor már miattuk is verem ki a fejemből azonnal.

Sajnos a Dakaros motoromat nem tudtam elhozni, mert már készül a versenyre, de jövőre mindenképpen elhozom nekik, és ha meghívnak, akkor nagy boldogsággal fogok jönni.”

A paddockban találkoztunk Tim Gáborral is, aki idén megnyerte a Skoda Octavia Cup-ot. Gáborék már évek óta autóztatják a gyerekeket az Örömautózás Team meghívására.
Gabi ez válaszolta a két kérdésemre:
“Mindig nagyszerű érzés, ha segíteni tudok valakinek! Különösen úgy, hogy közben azt csinálom, amit szeretek és ez felemeli az érzést! Az, hogy Ők fülig érő szájjal szállnak, ki az autóból mindent megér.

Mindenképp, ha lesz rá lehetőségem, akkor nem fogom kihagyni!”

3.jpg

Ezek után körbe sétáltunk a pálya melletti szervizúton, ahol még soha nem voltam gyalog. Megnéztük a pálya régi vonalvezetését. Nem tudom, hogy ezt csak én éreztem-e, de eszméletlen volt abban a tudatban ott állni, hogy ezen a betonon valamikor Prost, Lauda, Senna és még sokan mások versenyeztek. :)  Nagy élvezettel néztem a mellettem elsuhanó autókat. :)


Megnéztük a Mansell-kanyart is, ami Massa balesete miatt is híres.

Mikor visszaértünk Krajnyák Petrával találkoztam, aki ezt mondta a hétvégéről:
“Nagy boldogsággal töltött el, hogyha csak pár percre is, de örömet szerezhettem. Kedves, vidám és érdeklődő gyerekeket kaptam egy-egy körre magam mellé, a picikéktől a majdnem felnőtt korú fiatalok széles skáláját ismerhettem meg a mai napon. Jó volt látni az izgalmat és a várakozást rajtuk, így ha tehetem máskor is nagyon szívesen veszek részt hasonló eseményen.”

5.jpg

Délután már nekem is lehetőségem volt karszalag nélkül felmenni a pályára Góth Viktorral, ezért beültem mellé két körre.
Eszméletlen érzés, mivel mindig is nagy álmom volt, hogy körbe mehessek a szinte már második otthonomon.

6.jpg

Aztán beültem Fuksz Bence mellé is, de a pályára jutás olajtakarítás miatt nem valósult meg.

7.jpg

Nagy Norbi egy Ford Mustang-al autóztatta meg a gyerekeket. A nap végén a következőket válaszolta nekem:
“Mindig különleges élmény úgy vezetni, hogy ami nekünk természetes, az másnak egy életre szóló élmény, és ez egy gyerek esetében fokozottan igaz, persze sokkal jobban is kell rájuk figyelni, van, aki kevésbé, van, aki jobban bírja a tempót.

Ha lesz rá lehetőségem, minden évben szeretnék kilátogatni erre a rendezvényre!”

Ha már Norbitól, akkor a többi Zengőstől is megkérdeztem a kérdést. Először Ficza Feritől kaptam választ:
“Nagyon jó érzés volt örömet okozni a gyerekeknek. Nem mindennap adódik ilyen lehetőség, hogy örömet csaljak mások arcára azzal, amit szeretek csinálni. Nekünk is ez egy feltöltődés, mert elképesztő látvány hogy mennyire őszintén örülnek neki.

Mindenképp szeretnék itt lenni és hozzájárulni a gyerekek boldogságához.”

8.jpg

A másik Zengős pilótától, Nagy Danitól a következőket tudtam meg:
Ez volt az első alkalom, hogy lehetőségem nyílt részt venni ezen az eseményen. Amikor szóltak, hogy én is tudok indulni, nagyon boldog lettem, hiszen azzal tudok örömet okozni másoknak, ami az életem: versenyautó vezetésével. Kivétel nélkül, minden utasom boldogan, izgatottan, vigyorogva szállt ki mellőlem, néha kivételesen érzelmes pillanatokat okozva ezzel. Nagyszerű érzés volt vigyort csalni a kis hősök arcára

Ha lesz lehetőség, mindenképpen visszatérek jövőre is!”

9.jpg

Én is remekül éreztem magam, gondolom a gyerekek még nálam is jobban, mivel ők igazán megérdemelnek egy ilyen csodás napot! :) 

Gabi

Módosítva : forumadmin



Visszajelzések

Recommended Comments

Nincsenek hozzászólások



Szeretnél hozzászólni? Hozz létre egy fiókot, vagy jelentkezz be.

Regisztrált felhasználónak kell lenned ahhoz, hogy hozzászólást írhass.

Fiók létrehozása

Regisztrálj egy új fiókot a közösségünkben. Nem nehéz!

Regisztráció

Bejelentkezés

Már felhasználók vagy? Jelentkezz be!

Bejelentkezés

×