Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Kecskemét és környéke -CHAT


redline

Recommended Posts

Művelődtem ma a Petőfi Népén, és volt egy cikk, a III. Béla körúttal kapcsolatban.Igen, én is néztem, hogy ez ugyan hol lehet, de kiderült, hogy a Domb mögötti elkerülő szakasz, ami folytatódna Petőfiváros mögött, és a Dunaföldvári út lenne a vége.Sokan térkép alapján próbálnak átjutni Kecskméten, és megdöbbenve látják, hogy ez a körút, csak a térképen létezik, a valóságban pedig egy homokos, bokros terület.Megkérdezték az illetékes térképészeti hivatalt, akiknek szintén van ilyen térképük, és csak a kezüket tárták szét, hogy lövésük nincs, hogy honnan az infó az út meglétéről.

Szal érdekes.Senkinek nem érdeke, hogy ez a fontos elkerülő valójában is megépüljön?Bár a Tavaszmező utcaiak biztos nem díjaznák, hiszen a házaik értékvesztése tetemes lenne.

Link to comment
Megosztás:

Tegnap néztem a városvédő műsort a tv-ben, amiben kecsóról volt szó. A malom center tényleg förtelmes, és a Kecskeméti TE egész területét is eladták, levették róla a műemlékvédelmi státuszt, majd az új rendeletben ezt az ojjettumot "kifelejtették" a védett épületek közül. Így bontható. Egy nagy füves, sportolásra kiválóan alkalmas terület lenne, de lesz helyette még egy pláza!!! :blink: Ja, és a parasztok már lopják is a gyepet!!!

Felétek sem jobbak ezek a kötsög városvezetők. :)

(Menjek az anyázósba???? :) )

Link to comment
Megosztás:

Tegnap néztem a városvédő műsort a tv-ben, amiben kecsóról volt szó. A malom center tényleg förtelmes, és a Kecskeméti TE egész területét is eladták, levették róla a műemlékvédelmi státuszt, majd az új rendeletben ezt az ojjettumot "kifelejtették" a védett épületek közül. Így bontható. Egy nagy füves, sportolásra kiválóan alkalmas terület lenne, de lesz helyette pláza!!! :blink: Ja, és a parasztok már lopják is a gyepet!!!

Felétek sem jobbak ezek a kötsög városvezetők. :lol:

(Menjek az anyázósba???? :) )

Végülis ez egy chat! Itt nem vagy OFF! :)

Link to comment
Megosztás:

Tegnap néztem a városvédő műsort a tv-ben, amiben kecsóról volt szó. A malom center tényleg förtelmes, és a Kecskeméti TE egész területét is eladták, levették róla a műemlékvédelmi státuszt, majd az új rendeletben ezt az ojjettumot "kifelejtették" a védett épületek közül. Így bontható. Egy nagy füves, sportolásra kiválóan alkalmas terület lenne, de lesz helyette még egy pláza!!! :blink: Ja, és a parasztok már lopják is a gyepet!!!

Felétek sem jobbak ezek a kötsög városvezetők. :lol:

(Menjek az anyázósba???? :) )

Ott én még gyarló diák koromban kézilabdáztam.A röhejes az, higy igazándíból az a hely, tényleg csak sportpályának volt alkalmas, mert rossz a megközelíthetősége, függetlenül attól, hogy körút mellett van, és a háta mögött mennek el a vonatok, lévén ott a vasútállomás.Szal nagyon kár érte.De biztos v.ki már felvette érte a zsét.A fene enné meg az ilyet.A malom Center meg siralmas.Egy normális zöld felület ott a város közepén, egy csendes pihenő park, jobb 5let lett volna. :)

Link to comment
Megosztás:

A focipálya helyére meg több értelme lenne egy sportcsarnoknak, vagy uszodának, vagy mittudomén mi kell a városnak. Pláza nem, az tuti! :blink:

A legjobb ironikus megjegyzés a műsorban:

"Kecskeméten egyébként is folyton bontani kell, ha újat akarnak építeni, tudják, a város terjeszkedését akadályozzák a környező magas hegyek... "

Link to comment
Megosztás:

A focipálya helyére meg több értelme lenne egy sportcsarnoknak, vagy uszodának, vagy mittudomén mi kell a városnak. Pláza nem, az tuti! :)

A legjobb ironikus megjegyzés a műsorban:

"Kecskeméten egyébként is folyton bontani kell, ha újat akarnak építeni, tudják, a város terjeszkedését akadályozzák a környező magas hegyek... "

A város felénk eső részében meg rengeteg az "illegális" építkezés, mert már több mint 10 éve nem tudnak megegyezni a belterületté nyilvánításban....

Az én zsebemből is kivesznek így vagy 3 -4 millát! :blink:

Förtelmes, hogy milyen lobbizások folynak a városban..... a kárunkra. Hetény közigazgatásilag Kecskemét része, a lélekszám alapján minden hatodik, hetedik forintnak itt kellene landolnia... erre se csatorna, se rendes utak, de még a csapadékelvezetés sincs rendesen megoldva! Kapják be!

Mondjuk a Széchenyibe nem mennék azért vissza! :)

Link to comment
Megosztás:

Művelődtem ma a Petőfi Népén, és volt egy cikk, a III. Béla körúttal kapcsolatban.Igen, én is néztem, hogy ez ugyan hol lehet, de kiderült, hogy a Domb mögötti elkerülő szakasz, ami folytatódna Petőfiváros mögött, és a Dunaföldvári út lenne a vége.Sokan térkép alapján próbálnak átjutni Kecskméten, és megdöbbenve látják, hogy ez a körút, csak a térképen létezik, a valóságban pedig egy homokos, bokros

na, én megszivtam már ezzel a szakasszal, tényleg rajta van a térképen, én meg naivan követtem, majdnem elakadt szegény autó a sárban, jól eltévedtünk! :blink:

Link to comment
Megosztás:

MALOM: igen tobb mint edekes ahogy felepult, polgarmesterunket sajnos megvettek kilora igy eshetett ez meg, mikor megnyilt meg nem volt epitesi engedelye se mukodesi arrol ugye nem is beszelve hogy lebontottak egy muemleket!

sz@r terkep: Hunyadivaros, Mátyás Kiráyl krt., terkepen a cegledi uti keresztezodes utan folytatodik ki egyenesen az 5os uthoz a terkepen, Destiantor GPS-el is arra akarja tervezni az utat allandoan. szerintem az a gond hogy mikor a terkepet csinaltak szerepeltek olyan tervek hogy ott epitenek utat igy belevettek csak aztan meg elmaradt :blink:

Link to comment
Megosztás:

Állítólag egy Vállalkozó miatt nem épülhet meg egyenlőre......(a pénz nagy úr..)

Ugyanis a telephelye pont útban van...

Csak azt nem értem hogy, 1 ember miatt szív egy városrész, mitöbb bárki aki a térképeknek hisz?????

Ez lenne a demokrácia? Mindenki eggyért....

Link to comment
Megosztás:

arra a Béla útra engem is bevitt az Útinfó. bosszankodtam is nagyot.

aztán eszembe jutott, h az Útinfó nyilatkozta, h Kecskeméttöl csak nagyon nehezen kapták meg a térképet, ami évekkel ezelötti adatokat tartalmaz, pedig fizettek is érte.

de hasonló helyzet, hogy a Városföldi út a térkép szerint nem létezik, ami azt is jelenti, h a varos szerint sem létezik....

de egy pesti kerület is átcseszett minket, mert a Nagykörösi út páratlan oldala sem létezik...

szvsz a "hatóság"-ot lehetne perelni a hibás adatközlésért.

az én adómból is készült az az aktuális térkép, amit nem adnak ki.

Link to comment
Megosztás:

Állítólag egy Vállalkozó miatt nem épülhet meg egyenlőre......(a pénz nagy úr..)

Ugyanis a telephelye pont útban van...

Csak azt nem értem hogy, 1 ember miatt szív egy városrész, mitöbb bárki aki a térképeknek hisz?????

Ez lenne a demokrácia? Mindenki eggyért....

Szerinted ez a vállakozó ember miért csinálta meg a dombos telephelyét szépen kutúráltan, kerítéssel körbevéve?Mert amikor jön majd a kisajátítási szakasz, a kerítés miatt iszonyat pénzeket fog leakasztani a városról.Meg ad annak is, aki a tippet adta, hogy így csinálja! :blink:

Link to comment
Megosztás:

Én is bosszankodom ezeken a dolgokon,de az az igazság,hogy nagyon kicsik vagyunk mi ehhez,sajnos ebben a városban is élnek mocskos pénzéhes emberek,akiknek a vanra is van kellene!

Erre igaz szerintem az,amit a Forrest Gump cimű filmben mondott az anyja Forrestnak a pénzről:

"Az embernek mindig annyi pénzre van szüksége,amiből kényelmesen megél,a többi csak ennek a pénznek a mutogatására van!" Ez szerintem nagyon igaz!

Mi a francnak épít valaki 300nm-es lakást magának és 2 pici gyerekének?Bujocskázni? :) Undorító magyar szokás ez kérem! :) Egy kisebb,hangulatosabb lakás 1000x többet ér szerintem!Tudnék meélni milyen házakban jártunk Tomi023-al,amikor együtt melóztunk! :blink:

Link to comment
Megosztás:

Szted miért ilyen magasak az ingatlanárak Itt Kecskeméten?Miért nem lehet normális áron használt lakáshoz jutni?Miért nem lehet a már teljesen belakott külterülteket, és hobbikat belterré nyilvánítani?Mert v.ki a városházán még nem szedte meg magát kellőképpen.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.