-
Hozzászólások
1.450 -
Csatlakozott
-
Utolsó látogatás
Content Type
PROFIL
Fórumok
MAGAZIN-CIKKEK
MÉDIA
KÉPTÁR
BLOG / NAPLÓ
NAPTÁR
Everything posted by moti
-
Nem értitek. Amikor eladta Halászi akkor még egyáltalán nem volt behajtás alatt az autó. rá majdnem 1 évre ( mivel úgy látja a végrehajtó hogy még az ővé) akkor tette rá a záradékot, meg vonta ki a forgalomból. Vagyis Halászi úrat nem lehet ezért bünősnek elő hozni, mivel ha Zentai márk átiratja 2010 év végéig, akkor biztos át tudta volna íratni, nem került volna rá záradék se, és most én is át tudnám írni. Meg kellene keresni a behajtó céget, és elküldeni nekik az adásvételi papírt, amit a halászi és zentai írt 2010 márciusba. Leírni a problémámat, meg kérni hogy ezek után a záradékot töröljék el. Voltam bent ügyvédnél adott egy sorrendet. 1. Megkeresem a behajtócéget és egyeztetek vele 2. Megkeresem akitől vettem és vissza csinálok mindent 3. Teszek egy feljelentést, autót nem foglalják le, csak elkérik a kulcsát, és megőrzőm az ügy végéig itthon az udvarba, mert van egy új szabály, hogy a rendőrség udvarába nem tárolhatják, mert sok mindent kiloptak, kerekeket cseréltek meg ilyenek....
-
Adataim szerint, akkor már a tulaj 3/4 évvel ezelőtt megvált az autójától. Vagyis büncselekményt nem követett el! Rendőrséget, ügyvédet miért hagynád ki? Behajtócéggel nem kéne beszélni hogy mi jogon zárolták le az autót, mert akkor már rég nem halászi nevén volt az autó. Adásvételi papírt nem kellene nekik elküldeni? Ezt adnák érte: http://www.hasznaltauto.hu/auto/alfa_romeo...n_spark-4611866
-
Hejj skacok nagy változás történt ma. Mivel megvétel után megállitottak a rendőrők és leigazoltattak és nem volt biztositásom kaptam szerencsére egy feljelentést hála istennek :P utána mondták hogy tudom e hogy az autó is ki van vonva a forgalomból <_< Ma jött meg a papír, hogy 40e büntetés elmarad mert biztositást nem kell kötnöm, ha az autó ki van vonva a forgalomból, így nem követtem el szabálysértést és az ügyet törölték :angry: De az is benne áll hogy az autót a behajtócég 2011.januárba zárolta meg vonta ki a forgalomból, de a tulajdonos már 2010.márciusba eladta :P De mivel Zentai Márk, aki megvette az autót a tulajdonostól, lusta volt átiratni, és behajtócég még úgy látta hogy még Halászié az autó, mert szerintem nem adta le az adásvételit, mert akkor már 2010 májusba kivonták volna már az autót, és volt tartozása, és a sok figyelmeztetés, felszólitás után se fizette ki, így a behajtócég 2011. januárba az "autóját" zárolta és kivonatta a forgalomból. Ilyenkor skacok mit lehet tenni?
-
Viszonylag gyakori azonban az autókra foganatosított végrehajtás, amely a tévhittel ellentétben nem a jármű elszállításával történik, hanem elidegenítési és terhelési tilalom gépjármű-nyilvántartásba történő bejegyzésével, amely velejárója az is, hogy a járművet ilyenkor kivonják a forgalomból. Ennek két következménye van a gyakorlatban: a forgalomból kivont autóval nem közlekedhetnek, ha mégis, akár egy rutin közúti ellenőrzés is rövidre tudja zárni az adós autóhasználatát. Ráadásul - ezen felül - bírság is kiszabható, amely újabb teher lesz az adós számára a már meglévő, kifizetetlen,- kamatokkal és eljárási költséggel megnövelt- tartozáson felül. Ezért kellene megkeresni a gyöngyösi céget. vki nem tud segíteni, mit merre hány méter?
-
De jó is lenne ha így lenne. Jogifórumon utána kérdezek, hogy ha nem találják a csávót akkor mennyi időt vesz igénybe <_<
-
Papírok nélkül mennyiért kellhet el? Nem lehet átiratni, mint ha nem lennének meg a papírok regisztrációs dijjal?
-
Én nem értek ehhez. Biztos nem sikerül őket megtalálni. Nem tudom, hogy kerülne le a behajtócég záradéka az autóról és hogy tudnám átíratni a kocsit. És akkor 1-2 évig kocsi nélkül maradjak?
-
Akkor mit tegyek? Adjam el papírok nélkül? Vagy adjam el úgy, hogy tudja a vevő mi a titok? Mennyiért lehetne papírok nélkül eladni?
-
De tgabika, hiába teszek feljelentést, a szomszédja mondja, hogy az embert nem lehet megtalálni, már sokszor és sokszor keresték ott a bejelentett ciménél, de már mióta nem látta senki se. Annyit tenne a rendőrség, hogy lefoglalná az autót, elinditani a peres ügyet, amiből sose lenne semmi, mert nem tudnák behajtani a pénzt, se megbüntetni, mert nyoma veszett
-
Mert már beszéltem a csávóval, ő se tudta, nincs pénze, se autó már. Úgy adnám el, hogy Zentai Márk eladó, amit én nem töltöttem ki a vevő részét. Nem végrehajtás, csak záradék, de már 1 éve, és nincs körözés alatt az autó.
-
Már bocs, de ez akkora nagy hülyeség. Amit vettem vectrát, ahhoz is 4 adásvételi volt, 4 embertől, én voltam az 5. aki valóban átiratta és semmi se lett belőle. Az nem büncselekmény, ha egy olyan embertől veszek autót, akinek nincs pénze átiratni és azért adja el.
-
De hiába megyek be a rendőrségre, nem tudják megtalálni, és akkor örökké lefoglalják az autót, ez nekem nagyon nem kóser. De közbe jár az agyam.
-
Vectrát eladta 80e-be, kárpótlást tuti nem fizet, nem olyannak ismerem már most utólag, max azt mondja, hogy nem tudott róla. Ezért a kocsiért egy szép Vectrát adott, szépen ültetve, szép alufelni meg minden, azt hiszem v2000 volt.
-
A behajtócéget az autó sztem nem érdekli, mert már 1 éve eladta Halászi úr, és még nincs körözés alatt az autó. Valahogy e-mail-be meg kellene kérdezni névtelenül, hogy mennyi tartozást kellene befizetni, hogy töröljék a záradékot. Törvényre nem tudom bízni, mert Halászi Lajost lehetetlen megtalálni! Ha eladnám az autót, akkor van egy adásvételi papírom, amin szerepel a Zentai Márk, ő vette meg Halászitól, és a vevő része nincs kitöltve, ezt adnám oda, és kitöltenék. <_< Anyum volt ügyvédnél, és annyit mondott, hogy már anyum azzal okmány hamisitást követett el, hogy nem attól vette az autót, akinek a neve a forgalmiba szerepel. Ez sztem hülye nagyon Mondta vigyük el a papírt, kitudja mit csinálna vele :angry:
-
Nem lehet megtalálni a tulajdonost pfff Voltunk a házánál, már onnan 1 éve kilakoltatták őket, nem is az övéké volt a ház, hanem valami nyaraló és oda költöztek be. Már 1 éve nem látta a szomszédjuk, rendőrök, behajtók is keresték és azóta se találják. Állítólag Pesten bujkál valahol, neve Halászi Lajos. Reménytelen lesz megtalálni, ha rendőrök se találják. Itt van három lehetőség. Vagy eladóm, avagy elcserélem valamire, és akkor mások kinylodnak Vagy valahogy átíratom (venni egy töröttet, ami íratható) vagy valahogy nem lehet az okmányba megcsinálni? Pl. nincs forgalmi meg törzsköny és akkor regisztrációs díj vagy valami? Vagy gondolkoztam hazafele, az embert úgyse találják, feljelentéssel nem érek semmit, mert nem tudják hol van, mi van akkor, ha írok egy kölcsönadási szerződést és használom az autót, mert úgy nem lehet használni, hogy nem íratom át, mert Halászi Lajos nevére nem tudok biztosítást kötni. Sztetek melyik lenne a legjobb???