Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Corsa B - Általános -

kiwi1hu

Recommended Posts

A sok hozzászólás után én is a segítségeteket kérem, főleg azokét akik inkább jártasabbak az opel elektronikában, abból is inkább a kp. zár része!

Vettem egy Thunder CA 103/458 típusú autó riasztót, korábban már beépítettem a gyári opel kp. zárat, amit egy másik Corsa-ból bontottam, komplett kötegestől, motorostól átpakoltam, tehát olyan mintha bent lett volna.

Ma neki szerettem volna állni a riasztó beépítésnek, azonban a bekötési rajzán egy az egyben eltérnek a kábel színek és nem részletezi hogy mi micsoda teljesen, sajnos a színre szín módszer a kp. zár részénél nem működik, aki már épített be ilyet vagy van neki beépítve kérem írja meg melyik vezetéket hova kössem! :lol:)

A leírásból nem derül ki számomra, de elég fontos, ennek a riasztónak van külön távirányítója, amivel vezérleni szeretnéd a központi zárat?

Vagy a gyári központi zárral fogod vezérleni a riasztót (reteszelés funkció kjapcsolásakor élesedik, ajtó nyitásakor deaktiválódik)?

A másik az index része, itt két barnát ír a bal és a jobb oldali indexeknek, de ugye a Corsa-nal egyben van az összes index 1 biztosítékon, mert a kormánykapcsoló választja szét utána, akkor itt az egyik barnát használjam csak fel az index 1 biztosítéka után vagy mindkettőt kössem oda (bár ez hülyeség szerintem ;))?

Nekem ebből az derül ki, hogy direktben az index lámpákra kell kötni: elhúzod a jobb első, meg a bal első indexhez, a pozitívjukra rákötöd. A jobb elsőről meg már kap feszkót a jobb hátsó is, meg a balnál is ugyanígy.

Link to comment
Megosztás:

A sok hozzászólás után én is a segítségeteket kérem, főleg azokét akik inkább jártasabbak az opel elektronikában, abból is inkább a kp. zár része!

Vettem egy Thunder CA 103/458 típusú autó riasztót, korábban már beépítettem a gyári opel kp. zárat, amit egy másik Corsa-ból bontottam, komplett kötegestől, motorostól átpakoltam, tehát olyan mintha bent lett volna.

Ma neki szerettem volna állni a riasztó beépítésnek, azonban a bekötési rajzán egy az egyben eltérnek a kábel színek és nem részletezi hogy mi micsoda teljesen, sajnos a színre szín módszer a kp. zár részénél nem működik, aki már épített be ilyet vagy van neki beépítve kérem írja meg melyik vezetéket hova kössem! :lol:

A másik az index része, itt két barnát ír a bal és a jobb oldali indexeknek, de ugye a Corsa-nal egyben van az összes index 1 biztosítékon, mert a kormánykapcsoló választja szét utána, akkor itt az egyik barnát használjam csak fel az index 1 biztosítéka után vagy mindkettőt kössem oda (bár ez hülyeség szerintem ;))?

A 458 a típusban nem érdekes az csak a távirányítót jelöli, akinek a ca 103-as van az tökéletes!

Itt van egy link a neten található leíráshoz, ugyan az a bekötés van nekem is mellékelve a riasztóhoz!

A leírás - bekötés

Előre is köszönöm a segítséget!

Nekem is Thunder riaszto van beszerelve. A nyaron tettem be. Most pontosan nem tudom a szamat, de nekem mas dokumentacio van. Ha hazamegyek, akkor majd megnezem pontosan milyen modell. Eloszor is azt kell tudni, hogy elektromos vagy pneumatikus a kozponti zar amit beszereltel, mert ennek fuggvenyeben valtozik a kozponti zar riasztohoz torteno bekotese? Az indexek kabelei a bal elso kuszobben vannak, ott kell megkeresd oket es azokra kosd ra a riaszto ket barna vezeteket. Pontosan mar nem emlekszem a szinekre, visszabb olvasva megtalalod itt a forumon. Zold es szurke, csak nem tudom milyen kombinacioval. Emlekszem, hogy en is az egyiket megtalaltam, de a masikat meres utjat tudtam azonositani.

Link to comment
Megosztás:

25.99liter ment bele 402km-en az 6.4l/100km. Intenzív gyorsítások 110-es tempó.

90% országút,többi város. Prémiumbenya.

Vicces vagy inkább siralmas,hogy az 1.2 45lova ilyen téli időszakban ugyanilyen használat mellett 6-6.2-t kért,ebből a benzinből. :lol:

Es ezt a 6.4/100 eredmenyt milyen motor produkalta?

Link to comment
Megosztás:

Hát én kivettem és tekertem rajta 1-2 tized mm-t, hogy ha automatikusan nem is, de legalább manuálisan tegye a dolgát. Autószerelő mondta, hogy ha ésszel csinálom, nem lehet belőle gond. Jobb lett tőle a kocsi egyértelműen, magasabb az alapjárat, nem sokkal, de így legalább biztos vagyok benne, hogy ha kilököm üresbe akkor se fullad le.

Akkor ne nyúljak jobban hozzá? semmiképp? :lol:

Azzal, hogy megtekered lóf@szt se érsz el, mert az ECU úgy lépteti a kúpot, hogy az adott fordszámot tartsa: 700-900rpm között.

Leírtam már mire kell figyelni, hogy kell szétszedni, szerintem több szájtépést ez a téma már nem érdemel. ;)

Link to comment
Megosztás:

A két gombot egyszere nyomva kell tartani menet közben és akkor 50km/h óra alatt kiírja a pontos sebességet.

Nekem MID van benne:

http://kepfeltoltes.hu/110222/BC_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ahhhhaa... Német oldalon lefordítottam a google-el, valami hasonló, nyers szövegeket, mert németül nem értek... :lol: És hasonló választ kaptam, mint írtál.. csak a talán a leglényegesebb infó maradt ki az egészből, h "Menetközben"!

Köszi, kipróbálom.

Pont tegnap olvasgattam jobban utána, h nem csak TID van, hanem MID/GID/CID is.. Nagyon jól néz ki a MID-ed. Gondolkoztam ezen, vagy GID-en.. ;) (kicsit se vagyok, nagyravágyó :) ) , teljesen jó lenne ami neked is van, csak azt nem tudtam volna, h befér, v nem. ezekszerint igen, bár nem találok eladót sehol.. Azt nem tudom, h mennyire lehet ezt társítani a B corsával, ezeket az opciókat.

Valamint csak a gyári rádiókat lehet ezzel kapcsolatba hozni?

Akkor viszont jobb lenne, ha párhuzamot lehetne a mostani magnóm között húzni.

Ha viszont kizárt, akkor meg van olyan gyári magnó amit érdemes még ma is használni, esetleg venni?

Üdv!

Kipróbáltam én is +53 mutatja a sebességet.

Link to comment
Megosztás:

Még a G astra MID-je is szóba jöhet, csak ahhoz is faragni kell kupolát.

Gyári rádióból én CDR-500-at vennék és annak csinálnék Jack bemenetet.

Itt ez az oldal és ezt olvasgattam autórádió és displayről. Itt az a probléma, h nem tér ki a más rádióra nagyon..

http://carradio.5mp.eu/web.php?a=carradio&o=BdUDKu3G1L

Üdv!

Kipróbáltam én is +53 mutatja a sebességet.

53-mat mutat?

Link to comment
Megosztás:

25.99liter ment bele 402km-en az 6.4l/100km. Intenzív gyorsítások 110-es tempó.

90% országút,többi város. Prémiumbenya.

Vicces vagy inkább siralmas,hogy az 1.2 45lova ilyen téli időszakban ugyanilyen használat mellett 6-6.2-t kért,ebből a benzinből. :lol:

Hát igen, annyit biztos. 90-es tempónál nálam 5,8-et evett, 90 % országút, 10 % város használatban. Ez az 5,8 l/100 km 3 tankolás átlaga.

Az Isuzu motoros B Vectrám 4,7-et eszik ugyanebben a használatban, de annak mindegy, hogy tél van, vagy nyár.

Link to comment
Megosztás:

Nekem is Thunder riaszto van beszerelve. A nyaron tettem be. Most pontosan nem tudom a szamat, de nekem mas dokumentacio van. Ha hazamegyek, akkor majd megnezem pontosan milyen modell. Eloszor is azt kell tudni, hogy elektromos vagy pneumatikus a kozponti zar amit beszereltel, mert ennek fuggvenyeben valtozik a kozponti zar riasztohoz torteno bekotese? Az indexek kabelei a bal elso kuszobben vannak, ott kell megkeresd oket es azokra kosd ra a riaszto ket barna vezeteket. Pontosan mar nem emlekszem a szinekre, visszabb olvasva megtalalod itt a forumon. Zold es szurke, csak nem tudom milyen kombinacioval. Emlekszem, hogy en is az egyiket megtalaltam, de a masikat meres utjat tudtam azonositani.

Gyárit szerelt bele, szóval nem kérdés, hogy elektromos.

Mondjuk nem értem, hogy miért függ attól hogy elektromos, vagy pneumatikus, mert a pneumatikust is elektromos mágnesszelep vezérli.

Link to comment
Megosztás:

J0hnny---> Még egy kicsit személy specifikus lenne a kérdésem. Látom, h a Corsával bioetanolt használsz. Ez, hogy történt nálad és, hogy működik?

Élőszőr gondolom nem direktbe, tértél át 100% biora.., hogy csináltad? Valamit cseréltél az autóban, változtattál? Benzinszűrő csere? Gyújtásállítás?

Hogy reagál a Corsa most rá? Erő, gyújtás, gyorsulás, fogyasztás?

Azért is hozzád célzom, mert Te gondolom nem csak elvakult vagy, "mert olcsóbb".. , meg a Corsádban használod.

Link to comment
Megosztás:

Megtakarítottam az alapjáratit, sikerült eszkábálnom egy célszerszámot, amivel hozzáfértem a csavarokhoz.

Féktisztítóval átmostam, wd40-el befujkáltam. Indítás után beállt alapjáratra, majd picit ingadozott 600 és 800 között.

Lámpánál csinált olyat, hogy le 400 majd fel 1700, de aztán beállt, kíváncsi leszek, hogy fog szuperálni.

Link to comment
Megosztás:

Ha a katalizátor kiszedem (belseje már úgysincs, mert szétjött) és kicserélem gázgyorsítóra akkor műszakin nem szólnak érte?

Attól függ hová viszed. :lol: NKH-tól rendszám nélkül, gyalog mész haza.

Elvileg katalizátor nélkül nem tudja a 0.5%-nál kisebb CO-t. Tehát normális műszakin megbukik.

Bár egyik ismerősömnek szintén ki van ütve a katalizátora 1.3 swiftjén,műszakin meg izgult kicsit,hogy mennyit kell zsebbe csúsztatni,de azt mondták,hogy még éppen jó a katalizátor benne,de határeset. ;)

Link to comment
Megosztás:

J0hnny---> Még egy kicsit személy specifikus lenne a kérdésem. Látom, h a Corsával bioetanolt használsz. Ez, hogy történt nálad és, hogy működik?

Élőszőr gondolom nem direktbe, tértél át 100% biora.., hogy csináltad? Valamit cseréltél az autóban, változtattál? Benzinszűrő csere? Gyújtásállítás?

Hogy reagál a Corsa most rá? Erő, gyújtás, gyorsulás, fogyasztás?

Azért is hozzád célzom, mert Te gondolom nem csak elvakult vagy, "mert olcsóbb".. , meg a Corsádban használod.

Több mint 3 éve használom azzal tisztán.

Először Fix, analóg átalakítóval ment, 2éve lassan a Futó Gabi féle aktív átalakítóval használom. Egyszer cseréltem AC-t, mint kiderült egy kínai gagyi utángyárott volt benne, 99%, hogy nem az etanol nyírta ki.

Más nem lett cserélve benne.

Erő tekintetében csak azt tudom mondani, hogy alul nyomatékosabbnak tűnik etanollal, fogyasztásom városban 10l, országúton haladósan 7,5-8 körül jött ki nyáron. Aki ismeri ezt a mocit, az tudja, hogy ez a fogyi kb benzinből jön ki, tehát megvagyok elégedve.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.