Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

ampervadasz

Fórumlakó
  • Hozzászólások

    805
  • Csatlakozott

  • Utolsó látogatás

  • Days Won

    2

Everything posted by ampervadasz

  1. Erre nem tudok mit mondani, én a hugomat kérdeztem, aki kisfalunk önkormányzatánál az adóügyes, többek között a gépjárműadó is hozzá tartozik, így mondhatni elég naprakész az ide vonatkozó jogszabályokban.
  2. Így van, akkor van csak arányosítva ha ki volt vonva a forgalomból, egyébként az fizet, akinek a nevén volt január 1.-én.
  3. A ropogás az nem inkább a toronycsapágyra szokott utalni?
  4. Én azzal szívtam, hogy nekem is működött, csak pont fordítva mint kellett volna. Én is sokáig küzdöttem a párásodással, de nem is gondoltam erre a zsalura, mert lehetett hallani hogy működik mikor átkapcsoltam, ezzel le is tudtam. Auztán egyszer megnéztem tüzetesebben mikor ki volt véve a kesztyűtartó, és akkor láttam, hogy belső levegő állásban van. Benyomtam a gombot, és akkor fordult külsőre. Megcseréltem a vezetékeit, azóta nem párásodik. Franc se gondolta, hogy ez megtud így hibásodni, lehet neked is rá kellene nézni ilyen szempontból is, hátha. Viszont ha azt nézed, akinek nincs meg hozzá semmi otthon, annak azért elég nagy rákészülést jelent, pláne ha csak ennek az egy darab nyáknak a kedvéért. Ha be vagy rá rendezkedve hogy rendszeresen csinálod úgy azért sokkal egyszerűbb.
  5. Ez azt szabályozza, hogy kintről szívja be a levegőt a ventilátor, vagy pedig csak a bentit keringesse. Ezt te tudod kapcsolni a fűtésvezérlő konzolon levő gombjával, ha nem akarod hogy kintről hozza a levegőt pl. egy jól füstölgő busz mögött a piros lámpánál. Ha neked nem kell ez a funkció, akkor akár ki is lehet iktatni, lényeg hogy külső levegő állásban kell rögzíteni a terelőlapot, különben nagyon fog párásodni az autó. Hogy miért van állandó áram alatt a motor, arról az Opel tervezőit kellene megkérdezni :) Valószínűleg azért, mert így volt a lehető legegyszerűbb a kivitelezés, az más kérdés, hogy mennyire egészséges ez a motorra és a mechanikára nézve (látjuk mennyire). DarthVödör oldalán találsz olyan megoldást is, ahol végálláskapcsolók segítségével oldja meg ezt a problémát, nézd meg azt is, ahoz nem kell nyák, egyszerűbb ha nem vagy annyira otthon az elektronikában.
  6. Szia! Legjobb tudomásom szerint G Astrában nincs inteligens töltésvezérlés (szerencsére, nem is értem mi a francnak kell azt úgy elbonyolítani, de aztán lehet, hogy én maradtam le valamiről). A töltésed szerintem teljesen rendben van, az akksi aktuális töltöttségi állapotától is függ (többek között), hogy éppen mekkora fogyasztót képez, ez is befolyásolja, hogy nem mindig megy föl szabályzásig a feszültség. Viszont én csatlakoznék potyo korábbi véleményéhez, én sem tudom elképzelni hogy ezt a generátor okozná, hiszen éppen akkor fogja leginkább a motort mikor a legnagyobb teljesítményt adja le (hiszen a motortól veszi azt az energiát amit elektromos energiává alakít), vagyis a rossz generátor ebből a szempontból inkább javítana a helyzeten, mint rontana. Én is azon az állásponton vagyok, hogy ezt a terhelésváltást a motorvezérlésnek kellene korrigálnia, a generátor az normálisan ilyen. Úgy emlékszem ezen a fórumon is írta már valaki korábban hogy ilyen problémával küzd, talán többen is, de sajnos megoldás akkor sem született, most már én is nagyon kíváncsi lennék rá mi okozhatja ezt.
  7. Szia! Ilyened van?: http://www.szerszamok-webaruhaz.hu/sites/default/files/imagecache/product_full/dt838.jpg Természetesen meg tudod mérni vele az akkufeszültséget, azok az áramértékek az áramerősség mérésre vonatkoznak (feszültségmérésnél a műszeren jelentéktelenül kis áram halad át). A fölső, 10A jelölésű csatlakozás egyedül az árammérés 10A-es méréshatárához tartozik, az összes többi méréshez a középsőt kell használni. Ezután úgy ahogy írtad, a DCV 20V méréshatárba tekered a műszert, és csak simán ráteszed a két mérővezetéket az akksi két pólusára, aztán leolvasod. Ennyi.
  8. Vagy éppen azért, mert összesen nem ment egy napot akkumulátorról :) Ezek az akksik nem szeretik, ha állandó jelleggel a töltőn lógnak, de azzal se sokat hosszabbodik az élettartama, ha nincs a gépben, mert az önkisülés miatt akkor is merül, és fel kell töltögetni időnként, különben a mélykisülés megintcsak nem használ neki. De 7,5 év után már egyébként sem csoda, hogy kifekszik, az nagyon szép idő egy ilyen akksinak, inkább örülj neki, hogy eddig bírta. Egyébként csatlakozom, az Asusok jók, nekem egy MSI-m van már nagyon régóta, az is bevált, az Acerről viszont nem hallottam/tapasztaltam olyan egyöntetűen jókat.
  9. Szia! Annyit kell, hogy a két áramvezetéket, a gyújtás- és a direktáramot fel kell cserélni a csatlakozóban, mert az Opelnél ezek fordítva vannak mint a szabvány. Gyakorlatilag a piros és a sárga vezetéket kell megcserélni (a gyári kötegben lehet, hogy mind a kettő piros, arra most fejből nem emlékszem pontosan). Valamint ha zavar, hogy elveszi a dátumkijelzést a középkonzol kijelzőjéről a rádió bekapcsolás után (a gyári rádió ugye oda írja ki az információit, a nem gyáritól viszont nem kap adatokat, ezért az a sor üres marad) akkor két lehetőség van: 1. szervizben leprogramoztatod a kijelzőről a rádiót, 2. megszakítod a piros fehér vezetéket, de FONTOS: nem a rádiónál, mert az erősítő is onnan kapja a tápot, hanem a kijelzőnél. Ezek szoktak a visszatérő kérdések lenni rádiócserénél.
  10. Akkor én még az átvezető gumiban nézném meg a vezetékeket, ott sokkal hamarabb elszakad mint az ajtóban, mert az hajlik minden ajtónyitásnál. Esetleg a csatlakozó is lehet kontaktos ha valamilyen oknál fogva vizet kapott.
  11. Nézted is már, vagy csak erre tippelsz? Mert szerintem annak van a legkisebb esélye, hogy a vezeték elszakadjon az ajtóban. Különösebb fizikai behatás nélkül nem nagyon fordul elő ilyen, ha törik egy vezeték akkor az olyan helyen szokott, ahol a használat során mozog, hajlik, pl. az ajtóátvezetőknél. Valószínűbb, hogy neked is ilyesmi hibád lesz: https://sites.google.com/site/opelrepair/koezpontizar Én is nemrég javítottam az enyémet ugyan ezzel a hibajelenséggel (hol jó hol nem, míg végül végleg megállt), és nálam is dettó a mikrokapcsoló dobta be a törölközőt.
  12. Az elsőt nem tudom, de a bal-hátsót én is éppen mostanában javítottam (szintén mikrokapcsoló hiba). Az nem volt különösebben bonyolult, kárpit leszedés és az ajtó élén található 3 csavar kitekerése után a zárat simán ki lehet venni, aztán meg az asztalon szétszedni. DarthVödörnek van egy leírása róla, nem tudom az első ajtóé mennyire más, de talán segít: https://sites.google.com/site/opelrepair/koezpontizar
  13. Én arra gondolok, hogy vagy szorul és a motor nem tudja lezárni a bal-elsőt ezért visszanyit, vagy haldoklik a zárban a kapcsoló, és azért nyit vissza. Korrektnek nem mondanám, de igen, gyárilag ez úgy működik hogy a motor folyamatosan áram alatt van gyújtáson, nincs végálláskapcsoló, csak a zsalu tengelye fogja meg, ezért is szokta eltörni előbb-utóbb.
  14. Szia! Nem, a lámpa fogalmába nam tartozik bele az izzó, viszont van egy olyan előírás is, hogy egy lámpatestbe csak az ahhoz előírt, jóváhagyott izzót szabad beszerelni. Pl. a H7 fényszóróizzó helyére se tehetsz xenont, hiába rendelkezik jóváhagyási jellel a lámpatest, az úgy teljesen szabálytalan, mert nem arra tervezték. Tehát elvileg, ha nagyon kukacoskodni akar valaki akkor bele lehetne kötni, de nem hiszem, hogy egy fehér LED-be a helyzetjelzőben belekötözködne bárki.
  15. Korábban láttam már ezt a videót, és nekem is azt tűnt fel rögtön, hogy miért is nem jó az olajszint a max. és min. között félúton? :confused: :)
  16. Szia! Gyári rádiónál 4 db. kis imbusz csavar van az előlapon a két szélen, ezeket kell kicsavarni (ha benne vannak még egyáltalán) és a helyükre betolni pl. 4 vékony szöget, ha nincs kiszedőd. Utána ki lehet húzni.
  17. Eagle-ben terveztem. Pár napot kérek, míg megcsinálom a módosításokat és összehozok egy dokumentációt hozzá, azután elérhetővé teszem.
  18. AVR van benne, egy ATMega 8. Egy-két hibát még javítanom kell a panelen, mert természetesen volt ami már megépítés után derült ki, pl. van rajta két kis relé is, csak nem látszik mert a lábkiosztást tükrözve sikerült rátervezni, ezért a forrasztási oldalra tudtam beforrasztani :) . Ezeket kijavítom, és ha valakit érdekel csinálok hozzá bekötési rajzot és közzéteszem. Valószínűleg még nekem is meg kell építeni egyet tesómék kocsijába. Köszönöm, és érdeklődve várom a te megoldásodat. Kicsit kifejthetnéd bővebben milyen funkciókra gondoltál, hátha tudok egy-két őtletet lopni mivel bővítsem még az enyémet :) Alapvetően egy LED-et és a hozzá tartozó előtét ellenállást kell beforrasztani a műszeregység paneljén, csak van egy olyan trükk a dologban, hogy gyárilag ez negatívra kapcsol, vagyis ha testet adsz a műszeregység csatlakozójának megfelelő lábára, de a világításkapcsoló viszont pozitívot kapcsol. Ezért a gyárihoz képest meg kell fordítani a LED-et, és a megfelelő lábára pozitív helyett negatívot kötni. Nem olyan bonyolult mint így leírva tűnhet, de a konkrét megoldás függ a műszeregységtől is, mert van belőle legalább 3 fajta.
  19. Igazából az nem alacsony, én úgy tudom üzemmeleg állapotban annyinak kell lennie, nekem is annyi mégis egyenletesen jár. A megoldásra sajnos én sem tudok mondani semmi okosat, csak arra szerettem volna kilyukadni, hogy nem az alacsony alapjárat az oka, mert a 750 normális érték.
  20. Sziasztok! Régóta tervezgetem már, de most végre rászántam magam és megépítettem a komfort modulomat az autóba. Többféle elképzelésem is volt már különféle extrák beépítésére, és úgy döntöttem, hogy ezeket egy elektronikában egyesítem. Úgy gondolom így sokkal egyszerűbb és gazdaságosabb is mintha külön-külön lenne megvalósítva. Az eredmény egy olyan elektronika lett, ami vezérli a nappali menetvilágítást (erre a gyárilag kiépített kábelezést és csalakozót használom, motorindítás után automatikusan kapcsolja a helyzetjelzőt és a tompított fényszórót), indulás után (a 10km/h elérésekor) automatikusan zárja az ajtókat, leállítás után nyitja, vezérli az ablaktörlő szakaszos fokozatát tanítható intervallumos formában, valamint kanyarlámpaként vezérli a ködlámpákat (30 km/h alatt a felkapcsolt irányzelző oldalán bekapcsol a ködlámpa, ha a világításkapcsoló is fel van kapcsolva, amit meg ugye csak sötétedés után kapcsolok, mert motorindításra már automatikusan van tompítottam). Egyelőre ezeket a funkciókat tudja, de maradt még benne lehetőség, van még néhány szabad ki- és bemenete, így később még a szoftver bővítésével van lehetőség újabb funkciókra (a képeken látszik is, hogy nincs minden alkatrész beültetve, azok egyelőre úgyis kihasználatlanok lennének, ezért nem is forrasztottam még be őket). Mivel a világítás felkapcsolása automatizálódott, ezért felmerült az igényem arra, hogy ennek működését valami visszajelezze. Erre a célra pedig a xenon fényszóró automata állítójának visszajelző LED-jét ültettem be, és a piktogramon a két kis fel-le mutató nyilat a számlap hátulján letakarva egy tompított fényszóró visszajelzőt kaptam. A szoftvert egy-két helyen még finomhangolni kell egy kicsit, de alapvetően jól működik, kb. egy hete van a kocsiban élesben, eddig hibátlanul teszi a dolgát. Nagy sikerélmény ez nekem, nem túl régóta foglalkozom behatóbban az elektronikával, nagyon komoly dolgokat még nem is pakoltam össze, ezért ez ha nem is tökéletes munka de adott egy kis lendületet ebbéli próbálkozásaimnak :) Végül néhány kép:
  21. Kényelmi szempontból jó dolog a tempomat, nekem megérte, de fogyasztáscsökkenést ne nagyon várj tőle. Viszont nekem is soknak tűnik picit az a 8 liter annak fényében, hogy az enyém is megáll 7-7,5 l körül pályán 130-as sebességnél, pedig ez még nem is a twinport momotor, hanem a régi x16xel.
  22. Nem tudom, hogy G Astrában hány fajta van (az enyém sem ilyen), de léteznek olyan gyújtáskapcsolók, amik direkt ilyenek. Ez a ráindítás megakadájozása miatt van, hogy járó motorra ne tudj ráindítózni. Én meg pont hogy hiányolom az enyémből ezt a funkciót, mert nekem már sikerült a járó motorra ráindítózni mikor zajosab környezeten nem hallottam, hogy már jár, és elfelejtettem, hogy már beindítottam korábban. Csak beugrottam és reflexből fordítottam a kulcsot :blush:
  23. Szia! Testet kapcsol ha működik a tempomat. Ha nem működik, akkor gondolom semmit, nem néztem de nem hiszem, hogy felhúzná tápfeszre.
  24. Szia! Ha beteszed a másik elektronikát, és átteszed a távirányító panelt a saját kulcsodba, akkor elvileg annak már működnie kell, esetleg annyit kell megtenni, hogy gyújtást rá+gombnyomás a távirányítón, hogy összeszinkronizálódjon a távirányító a vezérlőjével. Viszont ha jól gondolom, és jó lenne ha a többiek megerősítenének benne, mert nem vagyok 100%-ig biztos, a kp.zár vezérlőnek saját kódja van (ha jól sejtem a car pass-on szereplő security code tartozik ehhez). Ha így van, akkor figyelj oda, hogy a vezérlőnek amit veszel meglegyen ez a biztonsági kód, különben bajban leszel ha később esetleg távirányítót kéne rá (vagy le-) programozni.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.