Kedves Csaba!
Köszönöm a választ!
A csatlakozó kiosztásokat tudom, azoknak sikerült utánajárni, ma kivettem a készüléket, rá is néztem, de sajnos üres a csatlakozósor, ahol a tel. bemenet van, nincsenek benne a késes érintkezők. Így nehezebb lesz rácsatlakozni...
Holnap talán lesz némi időm, megpróbálom a telefon bemenetről meghajtani.
A 2. lehetőség, amit írtam az, hogy CD-ről tud MP3-at játszani, de nyilván ehhez egy másik CD-s rádió kell, ami ezt tudja. Erre írtam, hogy túl sok pénzt nem tudnék rá beruházni. Ez esetben nem kéne AUX (bár úgy láttam, hogy az MP3 lejátszósoknak szokott AUX bemenete lenni), mert akkor kiírnám CD-re és arról hallgatnám.
Az előző Combóba, amit használtam, volt egy ilyen (CD30 MP3), a főnököm vette bontóban, mikor azzal az autóval járt. De nem volt "lehangolva", az Opel szerviz sem tudta azzal a Combóval összehangolni, ezért folyamatosan csipogott (ezt még valamennyire megszokta az ember, de nagyobb hangerőnél hosszú távon szét ment a fejem tőle), a rosszabb az volt, hogy 5mp-ként kiírta, hogy Program Radio és olyankor egy ideig semmire sem reagált. Enyhén szólva is balesetveszélyes volt, hogy az ember mindig azt figyelgette, melyik az az 5 mp, amikor lehet halkítani, hangszínt állítani, léptetni stb. (Garatuláció az Opel tolvaj-védelméhez, vagy nem tudom mijéhez...!).
Egy másik hibája is volt, ez nem tudom, hogy típushiba-e, vagy csak azé a készüléké volt: 40-60 perces hanganyagok közepe-vége felé lekapcsolva és a következő elindulásnál újra bekapcsolva nem találta meg a helyet, ahol abbamaradt az MP3 hanganyag lejátszása, hanem némi vacakolás után továbbléptette a következő hangfájl elejére. Ezt legalább az esetek 1/3-ában csinálta. Ez is elég zavaró volt, hogy állandóan pörgetni és keresni kellett, honnan folytassam a hallgatást...
Ha valakinek van esetleg valamilyen ajánlata CD30 MP3 lejátszósra, amit be is tud (ő vagy valaki más) hangolni erre az autóra, megköszönöm, ha megkeres.
Köszönöm!