forumadmin

Készült: 2013. február 4. Utolsó frissítés: 2014. január 16. Biró Gellért - Opel Frontera 2.2 16V, klub: Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete Mikor 2011 nyarán totálkárosra törték az omegámat ismét autóvásárlás előtt álltam. Nagyon motoszkált bennem a gondolat hogy a nivák után ismét terepjáróba kéne ülni, de most valami polgáribb kiadásba. Nézegettem amerikait japánt és persze Fronterákat. Opelesként a Frontera már régi vágy volt, de sohasem mertem meglépni, mindenki csak rosszat mondott róla, bár nem volt még senkinek sem az ismeretségi körben. Sok sikertelen keresgélés után találtam is egy jónak tűnő 2.4-est Zsámbékon meg is egyeztünk az árban, de az adásvételi kitöltésénél kiderült, hogy céges autó az általam eladónak hitt ember csak alkalmazott és aláhamísította a cégvezető aláírását. Persze meghiúsult az üzlet annak ellenére hogy a cégvezető is előkerült. Az autóvásárlás bizalmi kérdés (is). Folytatódott a keresgélés. Tudni kell hogy a hazai Fronterák siralmas állapotban vannak műszakilag. Személyautóhoz képest drágább az alkatrészek egy része és azokat senki sem cseréli…Egyszer csak találtam egy jónak tűnő hirdetést. Megnéztem, kívülről elfogadható állapotban volt, de lehetett tudni hogy van baja. Az átvizsgálás után a hirdetett árnál jóval olcsóbban sikerült elhozni az autót. Tudtam hogy kell egy komplett futómű felújítás. A nyélbe ütött adásvétel után következhetett is a felújítás. A szokásos kötelező szerviz mellett megújult a futómű nagy része is, de még mindig úgy voltam vele, hogy árában vagyok az autónak és legalább tudom, hogy jó lesz. Fronterázni jó dolog, Szép, nagy, tekintélyt parancsoló, mindenki tiszteletben tartja az úton, főleg hogy kapott egy gyári krómozott gallytörő rácsot is. Egyik hétvégére elterveztük, hogy elmegyünk Debrecenbe az újdonsült Fronteránkkal. Indulás előtt megálltam tankolni, amikor is a kulcs beletört a tanksapkába. Eszembe jutott hogy semmi baj, hisz az előző tulaj még úgysem adta oda a pótkulcsot mert nem találta. Telefonálgatás, a kulcs megvan, taxi ide-oda és kiderült hogy rossz kulcsot adott. Jöhetett a törött kulccsal kulcsmásoló keresés péntek este program. Kb éjfélre lett is kulcsom és másnap reggel indulhattunk Debrecenbe. Hatvannál járhattunk az M3-as autópályán amikor elkezdett csattogni a motor, majd meg is állt. Összeakadt a motor a friss szerviz után. Szerencsére lábon hazajött az autó de szörnyű hangja volt. Szétszereléskor kiderült hogy minden összeért mindennel. Jöhetett a komplett felújítás. Újra lett fűzve a blokk, amit kellett cseréltünk. Ekkor volt meg kb 2 hónapja a Frontera és a vételáron felül bő 500.000 Ft ment már rá. Vigasztalt a tudat hogy nem baj, legalább tudom hogy a motor is fel van újítva. A 2.2es Ecotec amúgy nem mozgatja rosszul az 1600kg.os kasztnit, nem megy jól, de megy. Terepen is elég, főleg felezővel. Teltek múltak a napok és gond nélkül muzsikált a szerkezet. Leszámítva azt a 3 defektet amit kaptam vele annak ellenére hogy nem voltak kopottak a gumijai. Itt már érzetem hogy kicsit peches vagyok ezzel az autóval. Ha az ember terepre megy akkor előfordulhat bármi. Főleg hogy a földutak mentén tiszta szemét az ország . Ameddig el lehet menni személyautóval, teherautóval addig tele van szórva szeméttel. (!) A Frontera terepen jól vizsgázott. AT-s gumik vannak rajta ami elvileg jó minden terepviszonyra, gyakorlatilag sehova sem, de el lehet vele boldogulni. Volt olyan szituáció hogy elásta magát a tengelyig érő sárban de nagy gázzal és hintáztatással kijött...Erős masszív konstrukció, alvázas felépítés, klasszikus terepjáró egy személyautó kényelmével. Elektromos felszereltség, klíma stb. Már majdnem idilli volt a hangulat amikor beterveztünk még egy debreceni utat. Emlékszem péntek este hatalmas ködben mentünk lefele és sem barátnőm sem én nem mondtuk ki, de bennünk volt hogy „csak most ne állj le Frontera”…nem is állt le, öröm és boldogság ! egészen a hazaútig amikor Mogyoródnál állt le. December volt, hideg és köd. Még egy „közeli” benzinkútra is elsétáltunk, hátha nem jó a szintjelző és csak kifogyott, de nem. Maradt az autómentő. Kiderült hogy a tankban felborult az AC pumpa és kb csak a tank felét tudta kiszívni. Az még hozzátartozik a történethez hogy épp költözködésben voltunk így tele volt pakolva az autó. Amúgy 80 literes a tankja, így is sokat tudtunk menni vele. Benzincsöveket felújítottuk AC rendbe rak, tank kikalapál, mert össze is szívta valahogy valamikor. Most jön az a rész hogy nem baj ez is fel van újítva ezzel sem lesz baj. Közben hobbiautóvá minősítettük a Fronterát, mert megérkezett egy kis RAT „A” Corsa (most sírok, volt kis kedvencem - szerkesztő) és az lett a napi autónk. A Frontera maradt terepre vagy csak amikor élvezkedni akart az ember egy kicsit. Az élvezkedésnek elég perverz formájában, mert a hibák sorozata nem ért véget. Nem kapcsolt a hűtőventilátor. Egy gumicsőben van a hőgomba és persze olyan csövet nem lehet kapni már sehol. Semmi gond, le lett gyártva fémből. Szép lett jó lett de nem kapcsolt a ventilátor. Tél volt, nem volt gond vele, fűtéssel nem is melegedett túl. Amíg el nem jött a tavasz és nem lyukadt ki a hűtő. Egy Fronterához nem olcsó dolog egy hűtő. Majdnem annyiba került mint a kis RAT Corsa ami közben hiba nélkül bírta a napi munkáját. Igazi kis élményautó de az egy másik cikk. Bekerült az új hűtő, új termosztát, meg egy két apróság minden kapcsolt, minden működött…egy szombat reggelig amikor minden előjel nélkül megállt a Frontera. Már nem voltunk idegesek. Megszoktuk. Szerencsére pár utcányira otthonról (nem is értem miért nem az M3-ason) és a kis Corsa gond nélkül hazahúzta. Természetesen megint az AC pumpa halt meg. Természetesen megint autómentővel ment a műhelyig. Pár eseménytelen hónap telt el, lehet azért mert nem is jártunk nagyon az autóval. Ősszel nagy szolgálatot tett az ismételt költözésnél. A hátsó üléseket lehajtva hatalmas raktér lesz a Frontera belseje. Szinte mindent elnyel. Jó ez az autó, szép, nagy terepjáró, és már annyi minden ki lett rajta cserélve hogy jó is. El is indultunk vele a Káli-medencébe. Szép őszi idő volt, a szüreten már túl is voltak a gazdák ezért nyugi is volt. Egyik hegyre föl, a másikon le, a Frontera megy csak megy, mindenki boldog. Egészen a hazaútig. Elszállt a töltés. Szerencsére időben észrevettem és leálltunk egy benzinkúton. Sötét volt. Nem akartunk úgy nekivágni az útnak hogy tudjuk hogy megáll. Egy jó cimbora lejött értünk a Frontera pedig a benzinkúton töltötte az éjszakát. Másnap mentünk vissza érte az újdonsült F Astra Caravanunkkal. Autómentőre már nem költünk az astra meg 150 lovas, menni fog. Ment is. Csak lassan. Generátor felújítva minden szép és jó, de a Fronterának mennie kell a háztól. Már el sem mertünk vele indulni sehova. 1.5 év műszaki jó áron meghirdettem, jön a vadász szezon majd pikk-pakk elviszik. Gondoltam én. Nem így volt. A végén már jóval piaci ár alatt árultam de semmi. Pár telefon hogy mennyi az alja egy érdeklődő aki még terepjáróban sem ült. Nekem meg fájt a szívem hogy eladom. Szép és már jó és nagy, jól néz ki a ház előtt, belefér a kutya is és amúgy is ez egy Frontera és ha eladom akkor mit veszek utána. Terepjáró kell, mert jó dolog. Főleg hogy nem félek használni sem. Mérges lettem. Nem adom el, ha ennyiért nem viszik akkor marad. Ha nem merek messzebbre menni vele akkor is. Így inkább veszek rá rendes gumikat és hadd szóljon. Aztán lehet, hogy megint megáll és kezdődik újra ?

Készült: 2013. január 18. Utolsó frissítés: 2014. január 16. Elég hosszú út vezetett odáig, hogy hozzám kerüljön az autó, de a Corsa, mint típus elég régóta kísért. De hogyan is kezdődött az egész? Már gyerekkoromban is jobban vonzódtam a régebbi, egy kicsit talán szögletesebb autókhoz. A mai napig nem tudok azonosulni a modern, gömbölyű formákkal. Persze nyílván jó lenne, de magamtól biztos nem vennék. Nem tudom, mi lehet a pszichológiája, talán az, hogy elfogyasztottam vagy 15, hasonló forma játékdömpert vagy talán az, hogy ezzel könnyebb volt telerajzolnom a tankönyveimet? Mai ésszel azt tudom még érvnek felhozni, hogy nincs úgy túlbonyolítva olyan megoldásokkal, mint a mai autók, amiket szinte csak a szakszerviz tud javítani. A piros Amikor elkezdtem dolgozni és valamennyi pénzt tudtam félrerakni már nézegettem elég sok autót, természetesen a perverziómnak megfelelő kisebb méretű (játék?), viszonylag szögletes autókat. Egy ismerős árulta az A Corsáját elég jó áron, úgyhogy le is csaptam rá, így az első autóm egy 91-es évjáratú, piros, tetőablakos, C14NZ A Corsa lett, ami jópár évig megvolt és rengeteg km-t raktam bele komolyabb gond nélkül. Interneten kutakodva természetesen minden fellelhető infót megkerestem a témáról, rendeltem javítási kézikönyvet, egyszóval belemerültem a Corsa világába. Így bukkantam az Opel Klubos fórumra is, ahova mindjárt be is regisztráltam, majd főleg Lurdy találkozókra elkezdtem kijárni és itt, illetve a klubos találkozókon megismerkedtem a fanatikus, de éppen ezért számomra szimpatikus emberekkel, akik tovább "fertőztek". Természetesen a tuning lehetőségeken is agyaltam egy idő után, így már SE-sítésen gondolkoztam, mint legális, ugyanakkor ár/érték arányban optimális teljesítménynövelés. Persze Demó révén felmerült a "nagyblokkosítás" lehetősége is, de ettől az itthoni papírozási procedúra miatt inkább letettem. Szüleim autója elkezdte megadni magát és mivel én nem minden nap jártam a Corsával illetve amúgy is már erősebben gondolkoztam, ésszerűbb volt, hogy használják én meg keresek egy GSi-t, így maradt benne a gyári motor én pedig ha már így alakult elkezdtem keresgélni. Használtautón találtam egy fehér C16SEI GSi-t, nagyon jó áron. Mint várható volt eléggé ramaty állapotban volt erre számítottam is, de megvettem, gondolván javítható. Sajnos, ahogy jobban szét lett szedve kiderült, hogy gyakorlatilag egy másik kasztnival jobban járok, így elkezdtem megint keresgélni. Ekkor bukkantam rá Szombathelyen egy már C20NE motorral összerakott Corsára. Lett volna más lehetőség is közben, de ennek is volt tetőablaka, ami nekem nagyon megtetszett már a pirosnál is. Úgy mentem el megnézni, hogy csak a kasztni fog kelleni, de amikor körbenéztem és láttam, hogy mennyire jól össze van rakva rájöttem, hogy nekem ez így kell. F16-os váltóval, Koni futóművel, digit műszerfallal, GSi kagylóülésekkel, 256-os fékekkel és nagyon ritka, de erős, Clio Motorsport Speedline felnikkel, Yokohama A539 gumikkal. A próbakör az 1.4-es után a nyomatékos NE motor és jó futóművel igen meggyőző volt, így az előleg otthagyása után alig vártam, hogy végre haza vihessem. Mivel a gyári motor is megvolt hozzá, nem volt gond az átírással sem, bár mindjárt a hazaút egy apró kis kalandot tartogatott, mert alig, hogy kiértünk a városból ki is szedtek közúti ellenőrzésre, de nem volt semmi gond, mert minden rendben volt rajta. Tehát végül a GSi-t elbontottuk nekem meg mégis egy "nagyblokkos" Corsám lett. Sokáig használtam így, de lassan felújításra szorult volna a motor. Soltvadkerten kipróbáltam Demó, akkor még XE Corsáját és az akkor még végtelen nyomatéknak tuno NE egy csapásra kevés lett. Az első élmény ami 3500-as fordulat után történik a mai napig bennem él. A józanész hiába viaskodott, hogy elég lesz az NE, amikor találtunk jó áron Coscast fejes XE-t már nem volt megállás. Demónál minden szépen ki lett cserélve a motoron, majd bekerült az új szív a helyére. Egy idő után egy Koni gewinde szettet is sikerült beszerezni, így a magasságot is szépen be lehetett állítani, illetve mivel Demó akkor már a LET-esítésen dolgozott, így megörököltem tole a 63.5-es Bastuck kipufogórendszert is, ami gyönyörűen szólt. Kapott egy nagyobb fékrásegítőt is és szinte már készen is volt az autó. Rengeteg élményem volt vele, amiket nem részleteznék így leírva. Demóékkal lemértük a súlyát, ami kereken 900Kg volt, tele tankolva, ülések benne. Kiskunlacházán 14.2s-t sikerült vele menni 402méteren. Amennyire lehetett igyekeztem észnél lenni, és ha veszélyeztettem is volna valakit, az csak én voltam, nem mások. Ez sajnos kb. 1,5 évig ment, amikor is sikerült tetőre borulni vele. Több tényezőnek és persze a szerencsének köszönhetően semmi komolyabb baj nem lett, én karcolás nélkül kimásztam a kocsi alól és mivel az előzőekben leírt módon jártam el, nem volt ott más autós, akit veszélyeztettem volna. Az autó sajnos szinte javíthatatlan állapotba került kasztnizás szempontjából, de egyébkén a lábán még ment utána egy héttel később, igaz csak pár száz métert mentünk vele. A mai eszemmel talán néztem volna egy másik kasztnit és ott folytatom, ahol abbahagytam, de nem így történt. A Vectra Gondolván, hogy a baleset után benőtt a fejem lágya, így egy optimális autót kerestem, így esett a Vectrára a választás, természetesen tetőablakkal. Erős C20XE motor, de mégis elfér benne a család, hosszú távra is jó lesz. Jól ment egyébként, de a Corsa után nehéz és kompromisszumos autó volt, és sajnos kifogtam a problémásabb végét is, mert sok gondom volt vele, így nem lett egy sikertörténet, de részletesebben itt olvashattok róla. A végére azért nagyjából már összeállt ez az autó is, de már akkor is árultam, ennek okáról a következő bekezdésnél, de a főcím alapján már sejthető. A bontás gondolata is felmerült, de ha már így össze lett rakva sajnáltam volna. Végül egy motorprobléma (1-es hengernél az egyik kipufogószelepből letörött egy darab), illetve az, hogy nem akarta megvenni senki, hozta meg a döntést, hogy mégis elbontom. A nagyobb részek (motor, stb.) elég hamar elmentek, de pl. a kasztni csak jóval később került el az udvarról, szerencsére megoldódtak ezek is és jó helyre került. Gabi V2000-ét elöl, hátul összetörték, így a kasztnicsere lett neki is a legjobb megoldás. Örülök, hogy végül hozzá került, mert neki is egy jó állapotú kasztnija lett így és én is sajnáltam volna szétvágni. A sárga Az Interneten böngészgetve a szokásos Corsa nézelődések közben megláttam egy eladó Corsa Spider-t a Vaterán. Azt hiszem a Corsa rajongásomat figyelembe véve (meg a tetőablak függőség :D) nem is kell csodálkozni, hogy nagyon meg akartam szerezni. Szóval a lila köd leszállt és elkezdtem meghirdetni a Vectrát, ami kicsit döcögősen, de az előzőekben leírt módon végülis megoldódott. Nem szeretnék részletesen kitérni rá, hogy mi a Corsa Spider. A lényeg, hogy az Irmschernek volt egy kb. 1500 darabos szériája A Corsából, ami vászontetős, kabrió. Az opel-corsa-a.com weboldalon részletesebben is meg lehet nézni Szerencsére senki sem tudta, hogy ez mit ér vagy egyáltalán mi ez valójában. A legtöbb érdeklődő sokallta az árát egy ilyen öreg 1987-es Corsáért, aminek "csak" annyi az előnye, hogy kabrió. További szerencsém volt, hogy nem is hirdette az eladó Használtautón, illetve egyéb helyeken nagy erőkkel. Mint utólag megtudtam ő is úgy volt vele, hogyha nem megy el, akkor inkább használja majd ő. Megszereztem az elérhetőségét és beszéltünk telefonon. Akkor még megvolt a Vectra, de csere, beszámítás nem érdekelte, mert volt már mindennapi használatra praktikusabb autója. Természetesen, ahogy megvolt rá az összeg a Vectrából és egy kis félretett pénzből, egyből felhívtam, hogy megvan e még az autó. Miskolci kollégám segítségével el is mentünk megnézni. Debrecen alatt egy kis falu pajtájában volt az autó. Meglepően jó, rohadásmentes állapotban, de az látszott rajta, hogy 5 éve állt már ott. Kitoltuk az udvarra, körbenéztem, de már tudtam, hogy megveszem. Tulajdonképpen az árban is úgy tudtunk megállapodni, mint amire gondoltam, szóval minden tökéletesen alakult. Igazából a lényeg, a kasztni jó állapotban volt, a többi nem érdekelt (ilyen épített autós múlt után a motorra már csak fogyóeszközként tekint az ember egy idő után), viszont ennek ellenére sok plusz dolog volt benne (Lexmaul leömlő, 7x14 Schmidt felnik, toronymerevítő...). A motor meglepően jól nézett ki, persze az első indításra csak a vezérlés, a folyadékok, stb. lecserélése után került sor, hazavitel trélerrel történt, nem is akartam megpróbálni ennyi állás után. Nagyjából rendberakás után béreltem P-s rendszámot egy napra és mentem vele egy kicsit kirándulni a környéken, illetve mivel direkt csütörtökre a "Lurdys napra" béreltem ki, hát kivittem oda is kicsit. Persze óriási élmény volt életem első kabriójával, ami ráadásul egy A Corsa, fújatni a hajamat a menetszéllel. A fék jól fog, de a futómű kicsit kajla még, gömbfejek cserések lesznek, illetve a benzincső is megtréfált kicsit, de azt egy közeli autósboltban vásárolt 1,5 méteres darabból levágva pótoltam hamar. Szóval sok kis apróság van vele még, dehát egy autó ugye sosincs kész. Mindezek ellenére komoly bajok nincsenek vele, úgyhogy nagyon megérte. A kis 1.3-as motor meglepően jól megy, igaz Lexmaul leömlő van rajta. A tető nélküli autózás érzése pedig egyszerűen fantasztikus. Igaz este kicsit hazafelé már fáztam, de a tetőt a világért nem raktam volna vissza, inkább feljebb vettem a fűtést. Persze a rokonlélek, fanatikus Opelesek már egyből kérdezték, hogy "mikor lesz benne XE?" meg ilyesmi, de valahogy nehezen hiszik el, hogy ebben nem lesz. Egyrészt mivel nincs olyan keretszerkezete, mint egy gyári, zárt tetősnél, kevésbé lenne biztonságos, a másik, hogy ennek amennyire lehet, gyárinak illene maradnia, mert egy ritka típus. Én így gondolom. Így is már túl sok szétfaragott autó rohangál és már a korban is benne van, előbb-utóbb veterán korú lesz, jó lenne minél tovább megőrizni. Érdekes módon ennek nem a dupla kerek lámpái vannak elöl, mint az Irmscheré, de nem is baj, mert ez amúgy is jobban tetszik. Az alsó Lada index/helyzetjelző kombót valószínűleg azért lecserélem rendes Manta indexekre, de nagyjából ez a kinézet marad. Jelenleg szétszedés alatt van megint, mert a kezdődő rozsdás részeket le akarom kezelni rendesen rajta, illetve a hátulján lévő sérüléseket kilakatolni még idejében, hogy ezekkel már ne kelljen foglalkozni nagyon sokáig. Egyszóval rendesen össze akarom rakni. A színen gondolkoztam, hogy fehérre átfújni, de egyre inkább megbarátkoztam, az amúgy számomra eredetileg kicsit szokatlan sárga színnel. A GT színvilága mellett döntöttem (sárga kasztni, barna belso, sárga kockás ülésekkel, amiket már azóta be is szereztem - ilyen). A felni is valószínűleg az 7x14-es Schmidt garnitúra lesz alatta, bár sikerült visszaszereznem a Speedline-okat is, ami a fehér alatt volt. Ezek már részletkérdések jelenleg. Beszereztem 40-es Dellorto karburátorokat is (maradék Vectra alkatrészekért), ez még talán autentikusan felrakható lesz, ha már a leömlő úgyis hengerenkénti Lexmaul. Ennél jobban biztos, hogy nem fogom tuningolni, ez nem erről szól. Egyelőre persze már annak is örülnék és ez a közeli cél is, hogy legyen kilakatolva, összerakva rendesen és levizsgáztatva, hogy végre róhassam vele az utakat. Persze közben azért gyűlnek megint az alkatrészek és az ötletek, és még nem alakult ki teljesen a végső összkép, de biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom a végeredményt és remélem, hogy minél több találkozóra el tudom majd vinni!