Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

ROLÓ

Fórumlakó
  • Hozzászólások

    1.192
  • Csatlakozott

  • Utolsó látogatás

Everything posted by ROLÓ

  1. Nálam tárolta az ECU, csak a sárga lámpát sikerült hasonló módon kivenni. Hónapokkal később rajta volt a TECH-2, és megtaláltuk benne a hibakódot tárolva (ugyanúgy a levegő szenzorét is amikor fesz alatt levettük róla a csatit)
  2. Hidrotőkés, a hidrotőke hivatott a szelephézag "állításáért" a benne lévő olajnyomás függvényében, nem kell állítani, ilyen értelemben automatikus.
  3. Ez nagyon stimmel: szétbontottam és vastagon volt benne a trutyi (főleg a motorhoz vezető fém csőben), olyan volt, mint egy eldugult lefolyó. Volt a motorommal egy olyan problémám, hogy amikor beindítottam gyönyörűen járt, majd 2-3 perc után egyre jobban hallatszott egyfajta klattyogás (nem fémes, hanem mintha vmi szelep nyitogatna), pont azon a részen ahol ez a cső van ill. az olajdekni felől alulról. Ha bemelegedett a motor akkor is csinálta, de alig lehetett hallani. Sok okos egyből hidrotőkére gyanakodott, de nem. Két és fél évig szivatott, míg tegnap rájöttem, azaz kitisztítottam ezt a csövét és szinte teljesen megszünt. Még hallani hidegen, de alig - alig. Meleg motornál gyönyörű a hangja, mint talán még soha. Nem beszélve a dinamikáról: szinte meglódult az autó.... Szerinted lehet ez volt a gond, ezért klattyogott, lehet ez a csekélység ennyit jelentene?? Még azért hidegen van egy kis hangja, de ahogy melegszik teljesen megszűnik, amit még hallok az a szuszogó szelep hangja lehet? Hol van ez a szelep, mert a hang lentről jön. Még egy kérdés a végére: nyilván nem lehet 100% minden trutyit kikotorni belőle, ami esetleg a cső másik vége felé távozott a tisztításkor, az hová került, hová nyomódhatott át? Bocsi a terjengős írásért, de idáig egyedűl a Te leírásod stimmelt a problémámra... :huh:
  4. Köszi értem, bár találtam még két vékonyabb csövet a fedélen, arra gondoltam, hogy ez inkább a kartergáz elvezető. Az általad említett cső, összefüggésben lehet akkor az olajnyomással is (ha dugulás van benne) ?? Lehet butaságot írok, de van a cső és a motor kenése között, vagy a cső és az olajdekniben lévő olaj nyomása, áramlása között összefüggés?
  5. 1.6 16v (X16XEL)motornál a szelepfedélnél (szemben állva jobb oldalon) van egy L -alakú gumicső (AGR szelep mellett) a szelepfedelet köti össze egy fém csővel amely az AGR alatt elmegy a motor alsó részéhez, de nem lehet lekövetni rendesen. Ki tudja megmondani, hogy ez mire szolgál és hová vezet a cső másik vége, mihez csatlakozik? (viszonylag vastag átmérőjű cső, úgy kb. 20-25mm és tele szokott lenni olajos trutyival...)
  6. Kedves Uhuhu! Nem nagyon akaródzik az a felsorolás elkészülni.....
  7. Köszi szépen! Megkaptam, az ünnepek után (januárban) felkeresem!
  8. Ha adnál elérhetőséget megköszönném! Szivesen vennék egy jó futóművest is! Köszönettel! És még 1x Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!
  9. Tudsz vki okosat és hozzáértőt itt Debrecenben? Esetleg olyat, akinek az Opel a profilja :)
  10. De! Érdekelne, sorold fel légyszi, hátha ad vmi kiindulási pontot... :( Köszi!
  11. Nem ismerem ezt az olajat. Neked mondtak már vmi okosságot a klattyogásra? Csessze meg az Opel, ha egy hidrotőke még 60 ezret sem bír! Nekem volt Japán autóm is (szalonból) , de érdekes annak nem volt baj a motorjával, semmi fura hangot nem hallatott, le mentél vele a térképről...... A váltó precizitásáról már nem is mondok inkább semmit.....
  12. Ez derék dolog! Mármint a segítőkészség..... :( Várjuk kíváncsian, ne tartsa magában, ha tud vmit ossza meg, - nekem itt már "megállt a tudomány" :( És előre is köszi! Uhuhu autószerelő vagy hasonló végzettségű, netán márkaszervíznél dolgozik és onnan a tapasztalat.....?
  13. Nem vagy egyedül ezzel az információddal, hidd el nekem... :) Inkább mondj vmi okosságot vagy használható ötletet a problémára! Addig is Boldog Karácsonyt neked kedves Uhuhu, és minden fórumozónak!!
  14. Én is próbáltam már: "biztos az olajtól"....... meg a "szerelő haverom mondta, odavittek egy csörgő-csattogó motorú autót és láss csodát normális olaj kellett bele és azonnal megjavult" -féle idióta baromságokat!! Semmijen olajtól nem szűnt meg, sőt nem is változott a hangja. Ezt csak azért írtam le, mert az olajat és annak minőségét itt most alapból kizárhatjuk. Szivesen venném az építő és segítőkész jellegű hozzászólásokat, vagy ha vki olyan is megszólalna, akinek esetleg volt ilyen gondja és tudja a megoldást ;) Maradjunk a témánál, legkevésbé nem érdekel most, hogy mennyiért lehet új motort cserélni benne, főleg azért sem , mert járatos vagyok a témában.....
  15. Uhuhu! Azt írtam, SZINTE új motort, bármilyen meglepő van fogalmam róla, tájékozott vagyok a témában, tudom mennyibe kerül egy ilyen móka a járulékos költségekkel és az összes papírokkal és engedélyekkel együtt. A mondatom, csak hasonlat volt, azonban azt fenntartom, hogy ha valaki darabonként akarja újjávarázsolni a motorját mert a tuti hozzáértő szerelő mindent kicseréltet vele (hátha az volt a baja alapon, ahelyett, hogy feltárná a tényleges okokat), -szóval az azért nem kevés lóvé..... :)
  16. Köszi, de hidrotőkét végképp nem akarok cserélni, nagyon érzem , hogy nem az lehet a baj, s ebben most Te is megerősítettél :( Nem szeretném "biztos az lehet a baja, hogy....." varázs mondat hatására apránként kicserélni az egész motort, mert ennyi pénzből tényleg lehet venni egy szinte új motort. Gondolom, neked is milyen dühítő lehetett kicserélted az összes hidrotőkét és a várva várt hatás elmaradt... Főleg, ha filléres a probléma és egy vagyont akarnak lehúzni az emberről. Halottam már olyat, hogy egy vákuumcső repedése miatt (amit persze egy nagy okos szerelő és szervíz nem vett észre) motorfelújítást akartak csinálni nem kevés pénzért.
  17. Szinte teljesen az a diagnózis, mi sem tudtunk rájönni és sok más szerelő sem, hogy mi ez a klatty-klatty. Ami érdekes: nem dúrva hang, nem változik (erősödik-csökken) és tényleg csak 1500-2000 rpm tartományban van jelen! Szerintem magasabb fordulaton "kipörgi magát" ezért kussol. Még egy érdekeseeég: üzemmeleg motornál becsukott ajtoknál az autóban semmi nem hallható, a kritikus fordulatnál (1500-2000 rpm) sem venné észre egy "átlag autós"odabent, de ha beindítod és hagyod melegedni álló helyben először a motor gyönyörűen jár (semmi kopogás meg klatty) aztán fokozatosan elkezdi, majd ahogy felmelegedett megyszűnik. Menet közben semmit nem hallasz!
  18. Igen, ami a légszűrő házon van, de az jól elkülöníthető és teljesen más klattyogás :( Ez viszont a motortól jön és valahonnan alulról.
  19. Ismerős a dolog találkoztam már ilyennel 1.6 16 v motornál, de nem is csörgő hanem inkább klattyogó hangot ad ki és ha figyelmesen hallgatod inkább a motortér aljából jön. Nem tudtunk rá jönni mi lehet, üzemmeleg motornál semmi nem hallható. Nem okozott problémát évekig és most sem, nem csökkent de nem is erősödött a hang, a motor szépen teljesít, nem eszik olajat abnormális módon és normális a fogyasztása is. Gondoltunk mi is hidrotőkére, de kizártuk, mivel hideg motor indítása esetén gyönyörű a hangja majd később jön elő alkalomszerűen a klattyogás. Bocs, hogy így írom, de ha te cseréltél hidrotőkét és semmi változás akkor ez "megnyugtató" mert mi is erre gyanakodtunk első körben, de a költségek miatt nem akartunk a cserével foglalkozni. Még senki nem tudta megmondani az okot, fura, hogy nem romlott a helyzet és a hang sem erősödött az idő előre haladtával. Csak! tipp: a vezérlésnél esetleg valamely görgő, olajszivattyú, kuplung mechanizmus Igazából nem tudom, de ha rájöttetek vmire kérlek oszd meg, mert engem (ismerősömet) is érdekelne !! Előre is köszi!! Szerelő (esetleg több független vélemény) mondott rá vmit?
  20. X16XE 1999 évjárat Ha fizikálisan kizárod, akkor is ki kell nyomni szoftveresen? Vagy esetleg lehet csak szoftveresen kilőni anélkül, hogy fizikálisan lezárnád?
  21. Olvastam más fórumon (totalcar), hogy amikor az AGR -t lezárják, kiiktatják, szoftveresen is le lehet "választani" a motorról TECH -2 vel. Ezt meg lehet csinálni akkor is, ha előtte fizikálisan nem zárom le?
  22. Ha picit majd többet olvasol itt a fórumban, különös tekintettel az AGR szelep "rejtelmei és buktatói" írásokban, biztos megérted miért is került az a kis fémlemez a szelep alá.... :(
  23. ROLÓ

    Fogyasztás

    Ne legyél már ennyire naív: egy olaj vagy adalék sem fogja neked meg másnak sem "helyre rakni" egy halálba hajtott, széjjelkopott autót, ahol a kopásokból adódó hézagok jól lehet már tized mm - en is túl vannak. Erre a varázs szó: motorgenerál, azaz a kopott alkatrészek cseréje, bizonyos alkotó elemek túlméretes megmunkálása, mely ha teljes felújítás, meg sem áll 300 ezer alatt. Ezek kőkemény tények sajnos, melyen tartósan semmilyen lötyi nem fog segíteni ;)
  24. Köszi a hozzászólásokat, tehát akkor inkább cseréljek (min. a szíjat) Miért 4 év a periódus cserénél? Ennyi idő alatt elöregszik, esetleg nyúlik a szíj?
  25. Ez kétségtelen, elismerem :( Nekem, akkor volt miért levenni a kereket és ha már ott jártam körülnéztem alaposan.... :)
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.