Sziasztok!
Két problémámmal kapcsolatban reménykedek segítségben:
(Vectra B2 X25XE, digit klíma)
1. Pár napja bekapcsolt légkondival állítottam le a motort és azóta, ha a gyújtást ráadom egyből maximális fordulaton megy a ventillátor, akármit csinálok. Hiába kapcsolom ki/be a légkondit, nyomkodom össze-vissza, a venti nem áll le. Tudom szabályozni, hogy hová fújjon, tudom szabályozni a hőmérsékletet, de a fordulatot nem. Csak akkor áll le, ha leállítom a motort. (tehát a gyújtást nem kell teljesen elvenni)
gyújtás be - venti indul
motor indít - venti megy
motor leállít/gyújtás még rajta - venti leáll
Amikor leállítom az autót, a klíma mindkét kijelzőjének háttérvilágítása bekapcsolva marad (illetve bekapcsol, ha kikapcsolt klímával állítom le) még pár másodpercig és a hőmérséklet-kijelzőn "--" látszik.
Az egyetlen, amit eddig próbáltam: levettem az akkuról az egyik sarút, hátha csak a computernél van valami zavar, amit esetleg egy kis áramtalanítás megold, de ez persze nem jött be.
2. Bő fél éve menet közben szétesett a vízpumpám. A csere óta időről-időre kis mennyiséggel után kell töltenem a hűtőfolyadékot. (1-2 deci 2-3 havonta - ami nagyjából 3000-3500 km-t jelent) De most, mióta hidegebb van, mintha jobban fogyna - tegnap töltöttem rá kereken 8 decit! Természetesen korábban már visszavittem az autót a szervizbe, ahol a vízpumpát cserélték (a szíjjal együtt), megnézték, de azt mondták, hogy minden rendben látszik. Más szerelő is látta az autót azóta és azt mondta, érzi a hűtőfolyadék szagát - de gondolom, az attól is lehet, hogy a vízpumpa szétesésekor az egész kifolyt és nyilván összefröcskölt mindent -, de nem úgy tűnik, mintha bárhol szivárgás lenne. És valóban, az autó alatt nincs folt hosszú parkolás után sem. Nem tudtam otthagyni az autót, hogy egy éjszakára nyomás alatt tartva a rendszert, ellenőrizzék a szivárgást...
Egyéb tünetek: egy ideje időnként a gáz teljes elvétele után is fogyasztja a benzint az autó. Más-más sebességfokozatokban, más-más mennyiséget (nagyobb fokozatban kevesebbet), és mintha az alap fogyasztása is nőtt volna. Amikor észreveszem, hogy fogyaszt gáz nélkül is, akkor, ha odalépek neki (padló gáz), akkor maximum 2-3 ilyen próbálkozás után helyreáll a rend. De idővel újra jelentkezik a hiba.
Ezen kívül néha halk, süvítő hangot hallok valahonnan a motortér felől - de abszolút nem a "többletfogyasztással" egyidőben.
Hogy mindezt tetézzem: mióta a légkondi ventije folyamatosan maxon megy, nem volt gázadás nélküli fogyasztás és egyébként is valamivel csökkent a fogyasztás.
Elég komplikált, ugye? :huh:
Én képtelen vagyok kitalálni, az egyes hibajelenségek hogyan függnek (vagy nem függnek) össze egymással...
Minden ötletet szívesen veszek!
Előre is köszi!