Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR
  • Oldalunk szerkezete változott. 2022-től mint "MAGAZIN" működünk. Az oldalon a regisztráció lehetősége 2021. végén megszűnt. Tehát a fórumokban (tudástár) csak olvasgatni lehet. Megértést köszönjük.  OpelForum.hu csapata


forumadmin

Készült: 2013. január 23.
Utolsó frissítés: 2014. január 16.

Az autóm egy 1994-es Opel Omega MV6, 3 literes V6-os motorral, automata váltóval. Bőrön kívül full extrás. 2002-ben került hozzám, bár egész más kivitelben szerettem volna: Caravant, kézi váltóval és diesel motorral, fehér és ezüst kivételével. Igen, ez nem jött össze. Megtekintéskor is látszott rajta, hogy belül, és mechanikusan tökéletes állapotban van, de a hátulja régebben törve lehetett, amit nem túl szépen javítottak ki. Sikerült 400e-rel piaci ár alatt megvennem.

gallery_457_514_95490.jpg


Az idők folyamán rendszeresen karban tartottam: kellett szelepfedél és hengerfej-tömítést, főtengely jeladót, gumivízcsöveket, lengéscsillapítókat, első futómű szilenteket, gyújtótrafót gyertyakábelekkel, tetőablak vezérlőelektronikát, bal első (2001-esről) és hátsó (teljesen új) ajtót, lambda szondákat, szelepfedél- és kartertömítéseket, EGR szelepet, klímakompresszort, hűtőt, hűtőventilátort, hátsó napfényrolót, első lökhárítót, ködlámpát, riasztó kürtjét cserélnem. Javítottam a generátort, önindítót, ABS kockát, jobb hátsó ajtót, klíma feltöltő-szelepet.

gallery_457_514_85935.jpg


2008 nyara vízválasztó volt az autónak, mikor a hátulját összetörte egy Suzuki és a biztosító gazdasági totálkárra vette.

Sokat gondolkodtam, hogy vegyek-e másikat, vagy ezt javíttassam meg. Második mellett döntöttem. Pont ekkor bukkant fel egy Steinmetz hátsó lököstoldat egy Calibrás srácnál. Hosszas vívódás után az autó szolid tuningolása mellett döntöttem. Lecsaptam a toldatra, a csomagtéren előtte is volt egy Irmscher szárny, ez megmaradt az építés után is. Előre sajnos csak üvegszálas toldatot sikerült vennem. Hátsó szélvédőn egy utólagos pótféklámpa volt, ami állandóan leesett. Ezért szereztem B2 hátsószélvédőt és a hozzá való pótféklámpát. A tetőt zafír feketére fényeztettem. Az első lökösbe való rácsokat és a hűtőrácsot magam csináltam.

gallery_457_514_15169.jpg

Következő évben beszereztem egy Weitec ültetőrugó készletet, ami 30 mm-rel engedte közelebb a gépet a földhöz, és egy Irmscher bőr-fa kormányt, amin a bőrt kellett cseréltetni. Sajnos az ültetés és az üvegszálas első toldat nem jó párosítás: több helyen is eltört a spoiler. Szerencsémre 2012 elején, találtam egy bontott Omegát Steinmetz fronttal. Azonnal le is csaptam a hűtőrács szettre és a lökhárítóra az áhított toldattal. Az pedig külön csoda, hogy a vontatószemekhez való adapterek is megvoltak. Ha már a külső ennyit fejlődött, a belső sem maradhatott érintetlen: Irmscher famintázatú betétek kerültek az ajtónyitó kilincsek mögé, pótoltam valamelyik régebbi gazda által kiszerelt CDC1-es cd-tárat és a Bose erősítőt a hozzá való mélysugárzóval.


Egy ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy a 2003 óta használt felniket le kellene cserélni, de ez csak 2012-ben valósulhatott meg. 18 collos kerekeket szerettem volna, de a végén 19-es RCDesign lett felszerelve. Az év végén ismét előkerült egy pár Steinmetz elektromos-fűthető külső tükörpár az internet egyik mély bugyrából, amire rögtön le is csaptam. Így már csak a Steinmetz küszöb hiányzott, de nem váratott magára sokáig. Még 2012 elején árultak egy Omegát Körmenden, ami körben Steinmetz optikás volt. Sajnos az eladó nem bontotta meg. Év végén ugyanez az autó már Dunaföldváron kellette magát, de még mindig nem akarták megbontani. 2013 elején azonban egy új gazdához került, aki facebookon meghirdette az autót bontásra.

Így már az áhított küszöbspoiler is meglett. Szintén a facebookon vettem bagóért plasma számlapot, de így már nem illett az összképbe a gyári, sárgás műszerfalvilágítás. Ezért a beltérben minden ledesítve lett. Nyár elején elkezdett rendetlenkedni az automata-váltóm. Gondolkodtam, hogy kézi váltót kap, de nem akartam lemondani a kényelemről. Néztem bontott váltót, de annak a vétel lutri. Szerencsére találtam egy 98-as komplett autót bontásra, ami teljesen üzemképes volt.

gallery_457_514_37586.jpg

 

Pár napig használtam, és nagyon megtetszett benne a digit klíma, a gyári navigáció, és a gyári xenon rendszer. Sokat gondolkodtam, hogy az említett extrákat szereljem-e át az enyémbe, vagy a teljes 98-as elektronika kerüljön át az enyémbe. Utóbbi mellett döntöttem. Mindkét autót ki kellett csontozni, hogy csak a futómű, a motor és váltó maradt benne. Mivel a fa-bőr kormányomat nem akartam elveszteni, a régi légzsákrendszert át kellett építenem az újabb kábelkötegbe. A fejlettebb ABS rendszer miatt a fékcsöveket is cserélnem kellett, a xenon szintérzékelőit pedig átépíteni a lengőkarokra. A központizár vezérlése itt már rádióhullámos, nem pedig infrás, ezért távirányítót is más lett, amihez a tljes zár-rendszert ki kellett cserélnem. Így lett az autómban állítható kormányoszlop, gyári navi, xenon, 4 csatornás ABS, digit klíma, újabb motor- és váltóvezérlő computer, újabb riasztó rádióhullámos távval.

gallery_457_514_68811.jpg

Ami viszont különlegesség, hogy megmaradt az oldalablakok páramentesítő ventillátora, ami 98 után már nem volt az Omegákban, ezért a TC gombot a télifokozat kapcsoló mellé faragtam be. Miután kész lettem, nem sokra rá találtam egy CCRT700-as telefonos rádiómagnót, cd-tárral, amit én szedhettem ki egy bontott Omegából, az összes tartozékával együtt (mikrofonos beltéri lámpa, GPS antennás telefonantenna a tetőn, kijelző, cd-tár, kezelési útmutató, teljes kábelezés). A hosszú, nálam töltött idő alatt sikerült sok gyári tartozékot is beszereznem: kezelési kézikönyv az autóhoz, a magnóhoz és a navigációhoz, Opel elakadásjelző háromszög, Opel egészségügyi csomag, Opel szerszámkészlet, Opeles irattartó mappa, az összes utólag felszerelt kiegészítőhöz TÜV bizonyítvány, rengeteg gyári prospektus.

Minden egyes változtatás után azt mondom, na, most már kész. Azonban rá kellett jönnöm, hogy én is ráléptem a tuningolás rögös ösvényére.

gallery_457_514_35110.jpg

 

Változások a gyári állapothoz képest:

  • Steinmetz első toldat
  • Steinmetz hátsó toldat
  • Steinmetz küszöbspoilerek
  • Steinmetz hűtőrács szett
  • Steinmetz tükrök
  • xenon
  • fényszórómosó a lökhárítóba költöztetve
  • első toronymerevítő
  • szürke oldal-irányjelző sárga leddel
  • oldalhelyzetjelző a hátsó lámpákban
  • saphir-schwarz metal tető
  • pótféklámpás hátsó szélvédő
  • Irmscher csomagtér spoiler
  • szélvédőmosó-fúvóka motorháztetőről levélfogó rácsba költöztetve és Insigniáéra cserélve
  • bal oldalról a kulcsnyílás eltüntetve
  • 2x2-es kipufogó vég, egyedi hátsódobbal
  • 8x19 et35 RC17-Ventura alufelni
  • 235/35r19 Sunny SN3570 gumik
  • Weitec -30 mm-es ültetőrugó szett
  • sperr-difi 3,9-es végáttétellel
  • parkolóradar
  • Plasma számlap
  • Ledesített beltér
  • Irmscher fa-bőr kormány
  • Irmscher fa mintás betét a kilincsek mögé
  • ’98 utáni ajtónyitás érzékelők
  • Digit klíma
  • gyári navigációs rendszer
  • állítható kormányoszlop
  • komplett ’98-as fedélzeti elektronika
  • CCRT700 telefonos rádió-magnó CD-tárral
  • elektromos csomagtér nyitás
  • B2 Omega hátsó féknyereg
  • 3M ablakfólia
  • egyedi pedálszet
  • LPG

 

 


Visszajelzések

Recommended Comments

Nincsenek hozzászólások



Please sign in to comment

You will be able to leave a comment after signing in



Bejelentkezés

  • Ki van Online?   0 Felhasználó, 0 Névtelen, 11 Vendég (Teljes lista)

    • There are no registered users currently online
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.