Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Elektromos

gsi.tamás

Recommended Posts

Miiiiii? B) Összekötötted a kapcsolt 12V-ot az állandóval? :D

Nem az ISO csatlakozóban kötöttem össze, hanem a rádió két vezetéke megy egy szálra, a fix 12 Voltra és így midig kapcsolható. Miért szerinted nem ez a legjobb megoldás, ha azt szeretném hogy gyújtás nélkül is menjen?

Link to comment
Megosztás:

Szervusztok!

Egy problémával fordulok felétek. Vettem egy 93-as Astra 1.6i gépkocsit. Eléggé viseltes szegénykém, de elkezdtem rendbe rakosgatni. Most a gyári rádiónál elakadtam. Az eladó át vágott vele. mert mikor kérdeztem, hogy szól e, azt mondta, hogy szólt de éppen csak valami biztosíték baja lehet. Na most én neki láttam és kiszedtem a középkonzolból, hát látom, hogy be sincs kötve, sőt a gyári csatlakozói is hiányoznak. Valószínű, hogy nem gyári rádió volt benne. A kábelek lógnak a levegőbe, és nem tudom melyik színű hová volt kötve a rádióba. Illetve, mivel még Astrám nem volt, és nincs is tapasztalatom vele, így csak gondolom, hogy a rádió kijelzője a fölötte lévő idő, és dátum kijelző. Tehát valahogy a kettőt össze kellene kötnöm, de nem tudom, hogy melyik kábel hová csatlakozik.

Jó lenne, ha valaki egy rajzot, vagy egy kiszedett rádió csatlakozóját lefényképezné, hogy láthassam a kábel színeket.

Köszönettel, Laci

iso2.JPG

Az ISO csatihoz még egy kis segítség...

Link to comment
Megosztás:

Köszönöm a segítségedet, de van még egy csatlakozó a rádión, és ebből a rajzból nem derül ki, hogy a középkonzol kijelző hová van kötve sajnos. Lapozgatok, de eddig még nem találtam érdemleges választ a kérdésemre.

Üdvözlettel, Laci

Képpel nem idézünk! (szerkeszd a hozzászólásod, és töröld ki az "img"-t a kép hivatkozása előtt és után!) :D

Remélem ez segít, végre megtaláltam! :)

Rádió bekötési segédlet B)

Link to comment
Megosztás:

Üdv Urak!

Nem gyári központi záram + riasztóm van, a 4 ajtóban, de a csomagtartóban nincs zár, csak a riasztó.

Vettem gyári motort hátra, ha a riasztó rá van kötve elvileg kábel is megy oda, ugye?

Ha nem, akkor gondolom a B oszloptól kell hátravinni, de hol szokták gyárilag? (5 ajtós a cucc)

Köszi,

G.

Csomagtartóban riasztó? :D Vagy arra gondolsz hogy ha kinyitod a csomit, akkor a riasztó észreveszi? Mert az nagy valószínűséggel csak az ajtó-kapcsolót nézi, amire a gyári csomi-világítás is kötve van. A motor vezetékezése attól még nem biztos hogy ott lesz. Valamelyik hátsó ajtó kábelét lehet megcsapolni, és onnan hátra küldeni a csomagtartó-ajtó motorjához, vagy húzhatsz közvetlen a vezérlőtől is. Biztos hogy nincs benne a motor? Nekem sem működött, de benne volt, csak meg volt pusztulva a kábele B)

Ugyanez a helyzet volt nálam is! B)

Íme!

A bal hátsó ajtótól vittem a szálakat! kis burkolatleszedés, csomitartó és kasztni közti csőbe befűzés, és már kész is vol! :D

Link to comment
Megosztás:

Csomagtartóban riasztó? :D Vagy arra gondolsz hogy ha kinyitod a csomit, akkor a riasztó észreveszi? Mert az nagy valószínűséggel csak az ajtó-kapcsolót nézi, amire a gyári csomi-világítás is kötve van. A motor vezetékezése attól még nem biztos hogy ott lesz. Valamelyik hátsó ajtó kábelét lehet megcsapolni, és onnan hátra küldeni a csomagtartó-ajtó motorjához, vagy húzhatsz közvetlen a vezérlőtől is. Biztos hogy nincs benne a motor? Nekem sem működött, de benne volt, csak meg volt pusztulva a kábele B)

Igen, arra gondoltam bocsi :)

nincs benne motor, múltkor megnéztem

Link to comment
Megosztás:

Üdv!

2001-es gyártmányú 4 ajtós Astrám van.

A hátsó hangszórók nem lettek beépítve, szeretném megcsinálni házilag. A szervízben azt mondták, hogy nagy valószínűséggel a kocsi be van vezetékelve (így nem kell szétbontani a küszöböket és vezetéket behúzni), a hangfalakhoz tartozó drótok feltehetően ott vannak összetekercselve a csomagtartó fedéál környékén és gyári csatlakozóval ellátva.

Keresgettem, de nem igazán találtam.

A kérdésem az lenne, hogy "merrefelé tapogatózzak"? Hol lehet az a fránya vezeték tekercs?

A tippeket előre is köszi.

2001-es autóban nagyon nem tapogatóznék pluszban, előkészítés gyanánt behúzott kábelek után B) :D

Link to comment
Megosztás:

Üdv!

2001-es gyártmányú 4 ajtós Astrám van.

A hátsó hangszórók nem lettek beépítve, szeretném megcsinálni házilag. A szervízben azt mondták, hogy nagy valószínűséggel a kocsi be van vezetékelve (így nem kell szétbontani a küszöböket és vezetéket behúzni), a hangfalakhoz tartozó drótok feltehetően ott vannak összetekercselve a csomagtartó fedéál környékén és gyári csatlakozóval ellátva.

Keresgettem, de nem igazán találtam.

A kérdésem az lenne, hogy "merrefelé tapogatózzak"? Hol lehet az a fránya vezeték tekercs?

A tippeket előre is köszi.

bár nekem 5 ajtós ferdehátú az astrám de szintén 2001es és classic, ami egyben azt is jelenti h teljesen fapad így semmi nincs bevezetékelve, én is magamnak csináltam a hátsó hangszórók vezetékelését de nem nagy mutatvány... csak az okozott kis fejfájást, h a hátsó hangszórókat tartó müanyag alá tuszkoljam be a vezetéket de a küszöb burkolatának leszedését még egy 10 éves is képes megcsinálni ha van olyan torx kulcsa B)

Link to comment
Megosztás:

Üdv!

2001-es gyártmányú 4 ajtós Astrám van.

A hátsó hangszórók nem lettek beépítve, szeretném megcsinálni házilag. A szervízben azt mondták, hogy nagy valószínűséggel a kocsi be van vezetékelve (így nem kell szétbontani a küszöböket és vezetéket behúzni), a hangfalakhoz tartozó drótok feltehetően ott vannak összetekercselve a csomagtartó fedéál környékén és gyári csatlakozóval ellátva.

Keresgettem, de nem igazán találtam.

A kérdésem az lenne, hogy "merrefelé tapogatózzak"? Hol lehet az a fránya vezeték tekercs?

A tippeket előre is köszi.

Először még reménykedtem benne, hogy az antennakábellel együtt a hátsó hangszórók vezetékeit is betették, de az csak egyedül fut hátra. Nem hiszem, hogy nagyon megdrágította volna a gyártási folyamatot B)

Link to comment
Megosztás:

Először még reménykedtem benne, hogy az antennakábellel együtt a hátsó hangszórók vezetékeit is betették, de az csak egyedül fut hátra. Nem hiszem, hogy nagyon megdrágította volna a gyártási folyamatot B)

Ezért nem vennék sose classicot és örülök is neki, hogy nem Classicom van. :D Nem érdekel, hogy rohad. :)

Link to comment
Megosztás:

Ezért nem vennék sose classicot és örülök is neki, hogy nem Classicom van. :D Nem érdekel, hogy rohad. :)

:(

Olyan jó érzés volt bevezetékelni a tiszta, rozsdamentes, teljesen hibátlan padlólemezt, amit előttem még csak a gyárban érintettek :)

Szerk: Ám sajna vár még rám egy pár kellemetlen vezetékelés B)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.