Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Egyéb csevegés


gsi.tamás

Recommended Posts

hello

ma termékeny napom volt délután az autóval.

első körben felraktam a gáztelókat, Heningféle megoldással.

(bezzeg nem szól arról,hogy a két csavaros lemezdarab bele van fülezve is a mocitetőbe)

én csak egyet tettem, mert egy van, tapasztalat:

egy gáztelóval, ugyan úgy nyeklik, mint a gyári kitámasztóval, és lezáráskor kell figyelni, hogy azt az oldalt húzzuk lefelé, ahol a teló van, egyébként miután beállítottam a mocitetőt, utána frankón működött, szépen záródik, nyílik. jah a nyílással volt egy kis gondom, eddig is már a plafonig kellett húzni a kart, de most már épphogy csak kinyilt.

motorháztető fel, bovden lefogató csavar ki, odáébbhúz, és most már félúton nyitja is.

másik, kicseréltem az oldalsó indexeket, most már szép fehérek :P

aztán megjavíottottam a széteset hűhőmaszkomat.

aztán meg a légszűrőházat aplikáltam át.

első körben, találtam egy olyan gumicsövet, ami egy kis vágás után szépen belepasszolt a ház elejébe, a vákumos szelep helyére, és rá tudtam húzni a a gyári csőre, ami a lámpa mellett van, illetve kivettem a rezonátor dobozt, és szabadonhagytam a lyukat ott, a kék csövet kivettem, és egy csavart csavartam bele

próbakör: hang elég jó, alacson fordulaton még jobb is mint addig, de fordulaton gyenge, és rángat is nagy gázra, illetve a végsebesség is elmaradt egy jó 10essel.

gó haza, visszaraktam a lyukba a kupakot, de nem ragasztottam, mivel tök pászosan ment bele, megbrígettem az udvaron, mondom azért megnézem, a helyén maradt e, hát nem... :) szóval leragasztottam, és próbakör így:

egyből kevesebb rángatás, jobban húz, és a végsebesség is visszajött, előző körben ugyan ott ugyan annyiról stb 140, így 150, és jött a vasúti kereszteződés, szóval lassítani kellett, illetve a nagy szívóhang elmaradt.

most így hagyom, télig, majd ha hűlik az idő visszarakom a gyári vákumdobozos cuccot, de erről lenne egy kérdésem, az ilyet már megvizsgált kollégáktól.

ugyebár kiszedve szembetűnik, hogy a szelep se zárva nincs se nyitva, tehát ilyen fél állásban.

szájjal szívtam a levegőt, illetve fújtam, de se elzáródni, se megnyílni nem akart teljesen.

mekkora vákum van ott??

szétpattintgatva érdemes szétszedni pucolni stb, vagy ennyitől is kellene neki mozogni, tehát kuka??

Szemed minek van? :hiya: :(

Link to comment
Megosztás:

ha nem kellene csinálni az egyiket, akkor a 20 reális ár érte

nekemegyébként tetszik az ilyen felni, jó nagy pereme van :(

Jóvanna, ezt benéztem. :) Nekem tetszik.

Végül is minnél többet nézem, kezd tetszeni! :P :hiya: Csak. Ha megvenném, csináltassam meg az egyik felnit. Vegyek hozzá 16 db csavart, mert a gyári rövid hozzá. Gumizzam fel, ami nem lenne olcsó, ha maradok ennél a méretnél (195/50 R15). Szerintem ez a méretű gumi érezhetően megfogná az autót, amit nem nagyon szeretnék. Tehát marad az eredeti terv, veszek egy vacsi újjat, vagy egy frankó állapotú fiatal 14colos alufelnit. :lol:

Link to comment
Megosztás:

Végül is minnél többet nézem, kezd tetszeni! :P :hiya: Csak. Ha megvenném, csináltassam meg az egyik felnit. Vegyek hozzá 16 db csavart, mert a gyári rövid hozzá. Gumizzam fel, ami nem lenne olcsó, ha maradok ennél a méretnél (195/50 R15). Szerintem ez a méretű gumi érezhetően megfogná az autót, amit nem nagyon szeretnék. Tehát marad az eredeti terv, veszek egy vacsi újjat, vagy egy frankó állapotú fiatal 14colos alufelnit. :lol:

nem elég hozzá a gyári csavar? :(

havernak ugyan ez a felni van, nem mesélt csavar vételről.

185/60 :D

azzal is mutat, de menni is fog :)

Link to comment
Megosztás:

mit mutat? fityiszt? középső ujjat? irányt??? :)

egy gyári méretű 13as felnire húzott gyári váltóméretes gumitól jobban néz ki :hiya:

nem egy nagy húbazdmeg mekkora feln, meg milyen széles gumi, de agyáritól jobb lesz :(

azt hitték a népek, hogy készülök a driftre, jól megnézték, hogy jól látják e, hogy nem látnak ott lámpát. :P

http://xfree.hu/kep_show.tvn?SID=fefea7919...&aid=150222

Link to comment
Megosztás:

no.gif Épphogy belekapatom, onnantól fogva kb 3-at tudom fordítani a csavarokat és kész. Az pedig nagyon karcsú. De ezt mondták is, hogy ehez kellenek hosszabb csavarok. Az megint nem olcsó mulatság.

nekem is rövidek voltak a gyáriak, de nem veszélyes az áruk: norautonál 4e ft 20db szép krómozottak

szépséghiba, hogy a pótkerékhez bekell rakni 4 eredeti csavart, mert ahhoz meg hosszú :)

Link to comment
Megosztás:

nekem is rövidek voltak a gyáriak, de nem veszélyes az áruk: norautonál 4e ft 20db szép krómozottak

szépséghiba, hogy a pótkerékhez bekell rakni 4 eredeti csavart, mert ahhoz meg hosszú :(

20 db 4 e? :)

na akkor majd ha odajutok, hogy lesz nyomtávgyűrűm, akkor postázni fogsz nekem ilyet :hiya:

ja egyébként így néz ki a légszűrőmegoldásommost, egy kicsit mintha talán könyebben tudna áramlani a levegő nem? :P

http://xfree.hu/kep_show.tvn?SID=fefea7919...&aid=150222

Link to comment
Megosztás:

egy gyári méretű 13as felnire húzott gyári váltóméretes gumitól jobban néz ki :lol:

nem egy nagy húbazdmeg mekkora feln, meg milyen széles gumi, de agyáritól jobb lesz :(

azt hitték a népek, hogy készülök a driftre, jól megnézték, hogy jól látják e, hogy nem látnak ott lámpát. :P

http://xfree.hu/kep_show.tvn?SID=fefea7919...&aid=150222

Mé'? :) A driftes gépeken van lámpa :D :D (használják is :hiya: )

Link to comment
Megosztás:

Akkor azt is meséld már el, hogyan lett olajos a corsaclubos pólód kb 30 perc alatt a hétvégén :) :(

Pedig tényleg nem is szereltem, talán a reggeli felszállás előtti ellenőrzésnél érhettem hozzá valamihez,

vagy csak a pólónak már elég volt egy nyitott gépháztetőt meglátnia a színeződéshez :P

Link to comment
Megosztás:

Sajna nem azt keresem, akulisszábol kijön egy kb.10 centis rud és ott vannak ezekel a kacatokal öszekapcsolva a fojtatása

ha sikerül betennem a képet akkor ezt kergetem ami bevan keretöve

http://kepfeltoltes.hu/view/090710/zloncze...ltoltes.hu_.jpg

Na, szóval, irtam Pü-t is, de ha mást is érdekelne a "Lengyel" 14,80 euróért tud szerezni + 2euró posta(hozzám)... Szerintem Qrva drága valami ez...legvégső esetben érdemesebb megfúrni és sima csavarokkal behelyettesiteni a stifteket...szerintem. :)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.