Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

C14NZ leáll,nem indul, majd csak hidegen leáll hibáról infó

Recommended Posts

Sziasztok!

Új vagyok itt, nemrég vásároltam C14NZ motorral szerelt F Astrát. A kocsival különösebb gond eddig nem volt, kivéve azt hogy kb. 400km-el ezelőtt észrevettem hogy az oktánszám "átváltó" 91-re volt téve. Visszafordítottam, még aznap este hívott az asszony (ő használja a kocsit) hogy nem indul a gép. Én rögtön erre gondoltam, lám ezzel lehet vmi hiba, ezért használták 91-re állítva.Gyorsan visszafordítottam, de mivel ismerősnél parkolt az autó még vagy fél órát beszélgettünk (tehát visszahűlt a motor), és utána indult rendesen.

Azóta nem is volt baj egészen tegnapig, mikor szintén alaposan bemelegedett a motor, először egy piros lámpánál állt le, de sikerült újraindítani, majd 10km-el odébb véglegesen. Vártam egy darabig, de nem sikerült beindítani.

Benzint ellenőriztem, lehúztam a csövet, indítózásra szépen jött belőle az üzemanyag.

Szikrát felszerelés hiányában nem tudtam nézni.

A kábeleket átmozgattam, lehúztam. - Semmi

A gyertyakábeleket lehúztam, átnéztem - Semmi.

Levettem az elosztófedelet, talán picit meg vannak kopva a "tüskék" de nagyon régen nem láttam ilyet, már nem tudom hogy kellene kinéznie..

Amit észrevettem, hogy a Hall jeladó (ezt is csak a topic végig olvasása miatt tudom hogy azaz) csatlakozója elég oxidos volt, illetve a leszerelt elosztófedél alatt látszik a csatlakozó másik oldala, és annak egyik széle gyanúsan oxidos..

Viszont hiába "rángattam", a kocsi meg sem nyikkan. Úgy értem teker-teker,de semmi.

Tegnap pár óra eltelte után visszamentem a kocsihoz bízván abba hogy visszahűlve jó lesz, de semmi. Ma megint megpróbálom napközben, de nem sok reményt fűzök hozzá. Szikrát mindenképpen nézni kellene, gondolom..

Esetleg van-e valami jótanácsa valakinek erre vonatkozólag?

Link to comment
Megosztás:

Az okatánszám váltó dugó megfordításától még megy a kocsi, legfeljebb nem lesz optimális a teljesítmény az előgyujtáson babrál...az elosztófedél alatt a tüskék kopása normális, ahogy a rotor elhalad a szegmensek előtt, szikrát húz, és ugyanúgy fogy mint pölö a gyertya elektródái. Tényleg az elosztó közepén a pici grafitrúd megvan? Indítási problémát ha benzin van legtöbbször az általad is említett Hall-jeladó, vagy a gyujtótrafó alatti gyujtásmodul hibája okozhat, nekem is volt ilyen gondom 4000Forintért vettem bontóban modult, azóta jó. Ha van multimétered kimérheted a gyujtáskábeleket is 3-20Kohm a jó ellenállás, illetve magát a trafót is ki lehet mérni.

Szia, köszönöm az infokat. Közben elmentem újra az autóhoz, persze pöccre indult.. Szóval egyértelmű h ez a típushibának is nevezhető probléma áll fennt. azt nem tudom mivel érdemes kezdeni a cserét, de én inkább a HALL-ra gondolnék.

A gyujtásmodul olcsóbb is, meg gyakoribb is bontóban, általában mindenki azzal kezd inkább....

Link to comment
Megosztás:

  • 3 weeks later...

Sziasztok!

Van egy 1.9cdti 2005.ös vectrám. Két éve vettem,azóta nem jó az Agr szelepem,de nem volt semmi extra probléma vele. Decemberbe volt rajta vezérlés, meg termosztát cserélve. Két hétre rá egyik pillanatról a másikra nem indult be. Hideg motornál csak ugy indul be ha kétszer rá izzitok kb. addig amig megy a tápszivattyú 20 másodpercig. melegen indul rögtön kb 3-4 motor fordulás! Most néha csak ugy indul ha a turbocsőnél befújok féktisztitót, amugy semmi vagy csak 10-15ig inditózás után. Már az elmúlt hónapokba volt cserélve 4db befecskendező (felújított turbo tech Győr), komplett turbo, 4db izzító gyertya. A befecskendező 2 behúgyozott a régiből. Most elvileg fel vannak tanítva mindegyik. de a cseréjük óta kicsit mint ha előtöltésbe lenne mert becsörög mint a benzines. ez miért van,és hogy lehet ezen állítani? De a legfontosabb az hogy nem indul hidegen? gép szerint csak az agr nem jó! de az már 2 éve. Szerintem valami üzemanyag probléma. de ott mit keresünk vagy ha valaki találkozott ilyen jellegü problémával kérem segitsen nekem!

Összegzem:

Hideg motor,nem indul csak nehezen,+féktísztitó esetleg.

Meleg motor,pöcc röff , menet közbe minden ok, jol is eszik átlag 6 liter

új turbo,4 injector, 4 izzító gyertya

Segítsetek!

Elöre is köszönöm!

Link to comment
Megosztás:

Folytatásképpen leírom a "kálváriámat" ezzel a történettel kapcsolatban, hátha segít valakinek, az előzményeket fentebb lehet olvasni.

Azóta többször cserben hagyott az autó, nálam a pár perc és újraindul nem játszik, legalább egy nap kell neki, de akkor mindig magához tér. Ha alaposan üzemmeleg a motor általában akkor kezdődik a gebasz.

Nálam a HALL jeladóhoz tartozó kábelkötegben is voltak problémák, először azt javítottam, és ezen kívül az oxidálódott sarukat is, de a hiba megmaradt. Aztán szétszedtem az elosztót és láthatóvá vált hogy a HALL csokija (ami az elosztó aljában van) részlegesen meg van olvadva belül, a tüskék befelé el tudnak csúszni, így nem volt érintkezés. Ezt is javítottam, a NYÁK-on nem volt látható sérülés, ezért nem cseréltem.

Ezek után most hétvégén volt 2x 80km kocsikázás (rally) reggel 5kor olyan 10 fokban volt az első etap, nem túl lassan 120-130km/h-val, visszakapcsolgatva, előzgetve, baj nem volt, örültem.

De hazafelé! Már lassabban 90-110 km/h, de olyan 18-22 fokban. 50 km után menet közben állt le, checklámpa égett (csak az). Természetesen húzni kellett, mert ilyenkor lehetetlen már életet lehelni bele.

Most tanácstalan vagyok egyenlőre, mert arra gondolok hogy több hiba is fenn állhatott..

Folytatom..

Ismét szétszedtem az elosztót, és láthatóvá vált hogy a helyrehozott csatlakozó eddig bírta, a lábak ismét benyomódva..

Közben találtam egy helyi Opelos boltot új és használt cuccokat is árulnak. Nagyon korrektnek tűnnek, mikor elmondtam mi a gond, javasolta a gyújtásmodul cserét bontottra, ha nem oldja meg a gondot akkor visszaadja a pénzt vagy levásárolhatom. Ha megoldódik, akkor is visszavihetem és beszámítja egy újba. Az árak: bontott modul - 5500 Ft, új utángyártott modul - 6500 Ft, Új HALL jeladó - 6600 Ft. Szerintem nem vészes árak..

Közben egyértelművé vált hogy az elosztón lévő csatlakozót cserélni kell, nem menthető. Egy régi Alfa V6 motorról sikerült olyan csatlakozót szerezni amilyen ez, szépen belemegy a lukba. Ezt át is forrasztottam, és boldogan szereltem a kocsiba. De a dög nem indul.. Mostmár nagyon mérges vagyok! Ma megveszem a gyújtásmodult és meglátom mi lesz..

Ha ki van zárva az üanyag ellátási gond, (AC-relé, pumpa, kábelzés ,csatik), akkor általában a gyujtásmodul, vag a Hall jeladó szokott indítási, vagy menet közbeni rángatás-leállás gondot okozni. Nekem a modul okozott nehéz indítás, de ha elindult akkor már nem volt gond, Brezsónak meg pont menet közben rángatott be a hibás modultól. Tehát valszeg jó úton jársz.

Akkor tovább folytatom.. Szereztem 2 -a biztonság kedvéért - gyújtómodult, de továbbra sem indul. Tegnap bevontattattam magam ide a céghez itt nyugodtan tudok méricskélni illetve ha lesz ideje a villanyszerelőnek akkor ő is ránéz. Van egy olyan sanda gyanúm amúgy hogy a korábban írt csatlakozó átforrasztáskor történhetett valami.

Egyébként a trafót már kimértem az OK, és eddig a HALL-ra menő vezetékekben ellenőriztem a 12V-t az is OK, nemsokára kivillogtatom a jelkábelt is.. Meglátjuk

Na befejeztem végre, a kocsi hibátlanul üzemel. Fentebb olvasható hol hagytam abba. Folytatom így utólag:

A kivillogtatás sikerrel járt, azaz hozta a hibát.. Tehát HALL. Megvettem az újat, 7végén beszereltettem, nem akartam vele szenvedni mert az ilyen apró dolgokat mindig elrontom.. :D Ugye át kell szegecselni magát a jeladót.

Miután ez megtörtént visszaszereltem az elosztót, egy bajom volt/van, hogy az elosztóban a HALL csokija nekem totál szét volt égve, menthetetlen volt, és a cseredarab sem hozott sikert. (Az is a fenti méricskéléskor derült ki hogy nem jó) Így a csatlakozó nélkül maradtam. Összetoldottam a vezetékeket a csatlakozó ellendarabjával, aztán még párszor igazítanom kellett rajta hogy jó legyen.. De erről pár sorral lentebb..

Tehát összefoglalva akinek hasonló problémája van annak azt lehet tanácsolni:

1. Mikor nem indul az autó, csavarozd le a trafót, alatta van a gyújtásmodul tessék nyakonönteni egy kis hideg vízzel, ha segít rajta akkor az a rossz..

2. Ha nem akkor el kell indulni az elosztó felé. Érdemes megvizsgálni első körben a kábelezést nem-e sérült, illetve a fedél aljában lévő csatlakozót, nincs-e szétégve. Ha a saruk zöldesek, érdemes áttisztítani is őket.

3. Ha ez sem segít akkor HALL csere, villamosságis emberke gyorsan tudja cserélni, de érdemes az elosztót kiszerelve vinni hozzá.

4. Természetesen jelentkezhet egyszerre a fentiek közül több probléma is.

Most visszakanyarodva a csatlakozóra. Miután kész lett, egy ideig rángatott menet közben, ez mind érintkezési hiba volt, hiszen a vezetékek nem túl fixen álnak a csatlakozóban. VÉgül sikerült enyhíteni rajta, de az alapjárat pl. nem az igazi, nagyon dobálja magát.. Ez nem biztos hogy ettől van, de mivel a szívó/befecskendező részt azóta már szétszedtem és átpucoltam, csak erre tudok gondolni.

Magyarul mindenképpen kellene egy ilyen csatlakozó, csak nem tudom honnan lehetne szerezni, ebben ha valakinek van ötlete, akkor ne tartsa vissza! :D

Link to comment
Megosztás:

nem volt időm vissza olvasni a teljes anyagot, de faterék igaz E kadett de C14NZ-je is csinált hasonló nem indulok melegen vagy éppen hidegen dolgokat....aminél egyszer sikeresen kiszűrtem hogy semmi szikra nincs...a lényeg..a gyújtó trafó alatt van a gyújtásmodul...ezt leszerelve derűlt ki, hogy gyárilag elbabrálták...ugyanis a csati egyik lába hátra volt csúszva így volt hogy érintkezett volt hogy nem...a lábat vissza tettem a helyére..azóta olyan mint a DOXA! :D sosem volt azóta indítási gond vele...szóval ez még gyári..óvatos 18 -éves szerelési hiba volt, amikor erre rájöttem...volt hogy hónapokig tünetmentes volt, aztán 2x is eltászotta két egymást követő nap nézd meg te is hátha ennyi a gond...:D

Üdv Nekem hasonló gond van kadettal,az istennek sem jüvünk rá miért... Menet közben leáll,80-90-es tempónál,max 30. percig bírja,és kilövi magát. Ki lett cserélve az egész gyujtáselosztó,hogy ne kelljen kisérletezni,hall jeladó,rotor,modul... És ugyanazt a hibajelenséget produkálja,vajon miért? Az astrára írtad a trafó alatti modult? Ha jól tudom a kadiban csak az elosztóban van... hát ez a nayg helyzet,elég idegölő,valakinek valami tipp? Azért gondoltam gyújtásproblémára,mert csak melegben jön elő,télen simán jöttem vele 130-as utazóval,és nem volt gond,amióta megjött a meleg szívat rendesen,egy előzésbe sem lehet belekezdeni,mert harmadikban pörgetve is megadja magát...

Link to comment
Megosztás:

  • 2 months later...

Nekem C12NZ-vel van olyan problémám, hogy esős párás időben a motor nagyon nehezen indul be, és hirtelen gázadásra nem pörög fel a motor, hanem fuldoklik, csak lassan pörög fel. Nem megyek vele, tehát csapódó víz nem lehet, inkább a párára gyanakszom, csak nem tudom, hogy mi az ami ilyen érzékeny erre!?

Menet közben olyat tapasztalok, hogy megyek 4.-ben mondjuk 40-50-el, és nyomok egy kövér gázt, akkor olyan traktoros a hangja a motornak, mintha csak két henger menne, majd egyszer csak beindulna a harmadik, majd a negyedik is!

Száraz időben hibátlanul megy!

Előzmény, ac gumicsöve kiszakadt, ebből voltak gondok, míg megtaláltam, de jó lett, egyszer megtankoltam etanollal és mintha ezzel kezdődőtt volna a probléma, de azóta már háromszor csak 95 ment bele.

Ha bemelegszik a motor, akkor is csinálja, viszont ha utána áll egy órát, utána hibátlanul megy.

Van valami ötlet?

Gyújtáselosztó fedél nem repedt véletlenül? Gyertyakábelek milyen állapotúak?

Link to comment
Megosztás:

Elosztófedélen nem találtam repedést a kábelek ősszel lettek cserélve, igaz olcsó gagyik.

A hall előtt forgó fém rotort hogyan kell leszedni?

Simán csak le kell húzni , egyféleképpel lehet csak visszatenni, úgyhogy bátran kiveheted. Amúgy a rotor, és az elosztó is fogyóeszköz, a szegmensek előtt elhaladó rotor "szedi le" a szikrát, ezeket is érdemes néha cserélni.

Link to comment
Megosztás:

Simán csak le kell húzni , egyféleképpel lehet csak visszatenni, úgyhogy bátran kiveheted. Amúgy a rotor, és az elosztó is fogyóeszköz, a szegmensek előtt elhaladó rotor "szedi le" a szikrát, ezeket is érdemes néha cserélni.

Nem arról a rotorról beszélek, ami a szikrát osztja a négy hengerre, hanem alatta van egy négy szegmensből álló fém alkatrész, ami a hall generátor előtt forog, a palástja 8 részre van osztva, négy szegmensben ki van vágva, négyben meg meg van hagyva a fém lemez.

Ma már meleg időben is előjön a probléma!

Miből lehet megmondani, hogy sok, vagy kevés üzemanyag kerül a motorba gázadásnál?

Link to comment
Megosztás:

A gyújtás modult van értelme megpróbálni javítani, tönkremegy rajta valami, vagy egyszerűen kontakthibás szokott lenni?

Hát mostanában csinált valaki modult úgy emlékszem talán még a rajzot is belinkelte, de szerintem simán cserélni kell. Én 4 ezer forintért vettem bontóban gyárit, azóta nincs gond vele. Ugye műgyantába van ágyazva az egész roncsolás nélkül nem bontható.

Egy korábbi kérdésedre válaszolva: igazából általában nem az üzemanyag mennyisége szokott gondot okozni, pontosabban annak az okát egyszerűbb megkeresni (pölö carakodó pumpa vagy eldugult szűrő) hanem a benzin-levegő megfelelő aránya pölö túl szegény keverék. Ez látható a gyujtógyertya elektródáinak a színén, vagy a lambda értéken zöldkártyakor, ha már nagyon nem megfelelő az érték akkor meg a motorkontrol lámpa is kigyullad.

Nekem valami takonyba van a gyújtás modul, rugalmas, olyan, mint ha még meg nem száradt technokol lenne!

Az ac-t sem lehet szétszedni?

Mi van abban, membrán szivattyú?

Nekem ha befogom a benzincsövet és befogom a végét és indítózom, akkor messzire spriccel, nyomás szerintem megvan!

A regisztrációs adó mennyi lehet egy 96-98 as b corsara, mi alapján számítják ki?

Az AC-ugyan bontható, de a két végén műanyag peremezés van, ha ujból összerakod kérdés hogy találsz-e olyan ragasztót ami benzinálló. Egy sima kommutátoros-szénkefés villanymotor az egyik végén egy kis örvényszivattyúval. Általában a kommutátor kopik szarrá, vgy a szivattyú lapátjai kopnak el, esetleg csak megakad kosztól ha leesik róla az előszűrő és beszív valamit. Kiszedett állapotban nem illik tesztelgetni, mert tűz, és robbanásveszélyes!

299028-20110805-dyOlwe.jpg

Nekem a szivattyúkerék volt megkopva és már nem szállított elég benyát, pontosabban a végén már meg is akadt a lapát törmelékétől.

Regadó kalkulátor úgy rémlik van a neten.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Érdekes problémám van. Léci, aki tud írjon lehetséges variációkat a probléma megoldására!

Szóval:

C16NZ Astránkkal néhány kilométert 90 km/h -val megteszünk, majd ha egy körforgalom, kanyar, kereszteződés következik és ki kell nyomnom a kuplungot fékezéshez illetve kisebb sebességbe tevéshez, a motor azonnal leáll a kuplung kinyomásakor. Indításkor azonnal "vissza"indul. Városban szinte soha nem csinálja, 98 %-ban városon kívül nagy sebességről fékezéskor illetve sebbeségváltáskor, mint írtam.

2 hete volt : vezérműszíjszett csere, olaj+szűrő csere, légszűrő csere, pollenszűrő csere,hosszbordás szíj csere, vízpumpa+görgő csere, kilométeróra csere.

Ezeket azért írtam, hogy hátha segít elindulni a megoldás felé, mert a leállás a előbbiek elvégzése után jelentkezett.

A probléma miatt az üzemanyagszűrő és a pollenszűrő közelében levő egyik jeladó lett cserélve. Injektorfej, tömlők átnézve és mégis ugyanúgy csinálja a leállást, nem változott semmit. Nem értek az autókhoz, de szeretnék infót gyűjteni és a szerelőmnek ajánlani.

Várom a tippeket! Mindenkinek előre is köszönöm!

Jan

Nem nagyon van ötlet ahogyan látom!

Nekem nem astrám van, és nem tudom, hogy az enyém figyeli e azt, hogy forognak e a kerekek, az astra-ban van erre valami érzékelő, ha jól tudom!?

Ez lett cserélve, vagy milyen érzékelő?

motorfékezéskor elvileg leáll a befecskendezés, itt valami olyasmi elektronika probléma lehet, ami miatt nem kap üzemanyagot a motor!?

Azt próbáld már meg, hogy a kuplung benyomásakor ilyen nagy sebesség esetén ne vedd el teljesen a gázt, akkor is leáll, vagy felpörög?

Van érzékelő, az útjeldó az óra hátuljában. Amúgy ha jól rémlik a cartárs több helyen is megkérdezte ezt és itt pont nem válaszoltak neki, csak a másik 2-3-topicban. Ha tévednék akkor elnézést kérek tőle. :)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.