Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR
  • bejegyzés
    12
  • hozzászólás
    8
  • megtekintés
    15.259

Ampervadászat #1


Tápiószecső

5.037 megtekintés

A belső világítás ledesítését elsősorban dizájn szempontok miatt kezdtem, de később rájöttem, hogy lehetőség van a teljes elektromos rendszer fogyasztásának számottevő csökkentésére, ami sok szempontból is előnyös. Ennél fogva a megjelenés minősége kicsit háttérbe szorult.

A ledesítés első fázisa

Sem az elektronikában, sem a forrasztásban nem mondhatom magam túlságosan tapasztaltnak, de ahogy mondani szokták a szükség nagy tanítómester. Az alkatrészek kiválasztásában és méretezésében viszonylag sok segítséget lehet találni, de egy B Vectrában való konkrét megvalósításra már annál kevésbé, ezért sokáig csak kerülgettem a dolgot. A középkonzol kapcsolóin (ablakfűtés, levegőkeringetés, ECO) kezdtem a vizsgálódást, de az első kiszerelés után ki is égett az egyik állapotjelző izzó. Amikor pedig az elméletileg jó bontott kapcsolón is kiégett a funkciójelző, megkaptam a végső lökést.

A kapcsolókban az izzóknak külön kis műanyag foglalatuk van. Ahhoz, hogy a led egy ellenállással együtt beférjen elég pici ledre van szükség. A hagyományos 3 vagy 5mm-es változatok bizonyos helyeken már túl nagyok a beépítéshez. Az SMD led viszont elég kicsi, és elég nagy (120°) szórási szöggel rendelkezik. A hagyományos ledek esetében ez az érték legtöbbször csak 20-30°. Hátrány azonban, hogy a kis méret miatt jóval nehezebb forrasztani.

A választás erre a ledekre esett: http://www.hestore.hu/prod_10029696.html A 3528-as jelölés a led fizikai méretét jelölik, azaz 3,5mmx2,8mm. Az nem olyan nagy. :) A szükséges ellenállás mérete kalkulátorral könnyen meghatározható. Mindenképp az üzemi feszültséggel (~13.5-14.5V) kell számolni és célszerű kis ráhagyást alkalmazni. Nálam az 560 ohm-os ellenállásra esett a választás, de valószínűleg jó lenne a 680-as is.

Mindig az első a legnehezebb...

Első lépésként a műanyag foglalatból kellett kiforrasztani a benne lévő izzókat. Mivel a kiégettet sikeresen eltörtem még korábban, így csak alulról a forrasztás felől tudtam taszigálni a megmaradt darabot. Lehetetlen így kiszedni. Teljesen szétolvadt a műanyag mire sikerült kivarázsolni, ezért nem maradt semmi az érintkezőkből amihez oda lehetett volna forrasztani a ledet. Műanyag foglalat tehát kilőve. Maradt a fém érintkezőkre való közvetlen forrasztás. A led pillekönnyű tömegét a forrasztás bőségesen képes megtartani, de a foglalat nélkül nem áll rendelkezésre a pontos pozíció, ezért az ellenálláslábakat éppen megfelelő méretűre kell vágni és hajlítani. További nehezítés, hogy a fém érintkezőknek elég nagy a hőelvonó képessége ezért könnyen túl lehet melegíteni a ledet, ami annak halálához vezet. Én egy 30W-os pákával forrasztottam, de ha állandóan áram alatt van, akkor annyira felmelegszik, hogy egy 1-2 másodperces kontaktussal is tönkremegy a led. A hőfokszabályzós forrasztóállomás egy áldás lehet, de csak ezért nem akartam beruházni. Maradt tehát az áramtalanítás után forrasztás. Bőven tárol annyi hőt a páka, hogy egy kapcsolót teljesen be lehessen fejezni. Mivel a ledeket csak poliritáshelyesen lehet alkalmazni a forrasztás előtt ki kell mérni melyik érintkező a + és melyik a -. Ezt ugyan én is megtettem, de a valamit sikeresen elnéztem, ezért 3-szor forrasztottam át az egészet mire jó lett. Az is csak azért, mert a 3-dik előtt már újramértem. :) Tehát találgatni felesleges.

A másodiktól már megy minden, mint a karikacsapás. ~10 perc alatt meg lehet csinálni egy kapcsolót.

Így sikerült elkészíteni. És így néz ki összeszerelve.

A funkciójelzők fehér színe fix volt, de az állapotjelző nem maradhatott fehér, bután nézne ki. Előre nem tudtam eldönteni milyen szín is legyen (pirosat, kéket, zöldet nem akartam), ezért nem is vettem más színű ledet, de utólag kiredült nem is volt szükséges. Az állapotjelző fényátvezetője ugyanis színezve van, mégpedig citromsárgára. Előre biztosan nem döntöttem volna a citromsárga mellett, de látva az eredményt nekem tetszik. Furcsa, hogy máshol sem nagyon látni ilyet.

A ledes világítás magában is meggyőző, de a gyári mellett látszik a különbség igazi mértéke.

DSCF0059.JPG

A kapcsolók után jöhetett a digitklíma panel. Míg a kapcsolókhoz nem szégyelltek két-két izzót beépíteni, addig a klímapanel megvilágítását mindösszesen 4 db bajonettzáras izzóra bízták. Ebből 1-1 csak a kijelzőkhöz tartozik, 1 a +, -, kisventi, auto, off funkciójelzőkhöz, és 1 az összes többihez. Az állapotjelzőkhöz 3mm ledeket használtak. A gombok fényátvezetői itt persze nincsenek színezve, hogy véletlen se legyen egyforma. <_<

Nem akartam terjesen szétberhelni a megoldást, így csak az izzókat alakítottam át. Ennek előnye, hogy szükség esetén könnyen visszalakítható és könnyen cserélhető egy-egy led meghibásodása esetén. Könnyebbség még, hogy itt nem kell figyelni a polaritásra. Ha nem világít csak meg kell fordítani a foglalatot a helyén. Természetesen borítékolható volt, hogy a megvilágítás nem lesz olyan tökéletes, mint a fenti kapcsolók esetében. A kijelzők pedig enyhe szürkésfehér színűek lettek. Az állapotjelző ledeket egyelőre hagytam eredetiben (be kell hozzá szerezni a megfelelő sárga ledeket).

Összességében azonban nem lett olyan rossz. Azt gyanítom, hogy ha sikerülne pontosan belőni a ledet (dőlés, távolság), akkor ezzel a megoldással is lehetne jelentősen javítani az eredményen.

DSCF0011.JPG

A rádióval nem foglalkozok, az előbb-utóbb cserélve lesz.

A kilométeróra és fedélzeti kijelző megvilágításának cseréje leginkább a kiszerelés miatt nehézkes.

van egy jó videós segítség, jobb mint bármilyen leírás.

Azt tudtam, hogy itt is bajonettzáraz izzókkal lesz dolgom, de azt nem sejtettem, hogy teljesen más lesz mint a klímapanelben lévők. Ezek ugyanis jöval rövidebbek, és míg azokból könnyedén ki lehetett húzni az izzót, addig itt az érintkezőkhöz van forrasztva. A fedélzeti kijelzőt 4 izzó világítja meg, a napi számlálót 1 és a kilométer óra többi részét a két óriási 7W-os izzó. Érdekes, hogy míg a kijelző izzói 2 wattosak, addig a napi számláló csak 1,5-es. Az elv ugyanaz volt mint korábban, de a szűk hely miatt kicsit ügyesebben kellett igazítani a dolgokat.

Sok jóra itt sem számítottam, de a kijelzőn meglepődtem. Annak ellenére, hogy az egyik izzó műanyag foglalata és a fém érintkezője is megadta magát és ezért nem világít (bal alul), meglehetősen szép egyenletes a megvilágítás. A kilométeróra hozta a vártat, a napi számlálót viszont picit erősnek érzem. Lehet, hogy egy kicsit nagyobb ellenállással jobban mutatna. További érdekesség, hogy a klímapanel kijelzői a fentihez képest enyhén narancssárgásnak hatnak.

DSCF0024.JPG

DSCF0034.JPG

DSCF0038.JPG

A második kép a fényerőszabályzást letekerve készült. Ennek ellenére élőben talán az áll közelebb a teljes megvilágítás látványához. Nem olyan erős, mint az első képen.

A világításkapcsoló kiszerelésére a videón látható kipattintós módszer helyett a simán kézzel kihúzást ajánlom. A felső élénél van egy kis fogása, és egy picit játszva vele simán kijön. Így garantáltan nem lesz semmi sérülés a kárpiton. A kapcsoló megvilágítását szinte már nem meglepő módon vegyesen oldották meg. Van egy bajonettzáras izzó és két led. Utóbbiak csak a felső 3 világításikonért felelnek, az izzó az összes többiért. Az izzó megszólalásig hasonlít a napi számlálóban és a fedélzeti kijelzőben lévőkre, de mégsem pont ugyanolyan. Ennek az érintkezőit ugyanis lehetetlen forrasztani, az izzó is mintha hegesztve (?) lett volna rá. Ha ezt előre tudom, akkor az izzó lábát nem tőből vágom el, mert ahhoz még lett volna esély forrasztani, így azonban félbe kellett hagynom. A világításkapcsoló pusztán kíváncsiságból történő szétszerelését csak óvatos, türelmes és nyugodt embereknek ajánlom. :)

Hátra van még tehát a világításkapcsoló, az elakadásjelző, a multikormány és az ablakemelő kapcsolói. Utóbbi kettőben (nem 3mm-es) ledek vannak, és az ablakemelőnél a fényátvezető szintén nem színezett.

Összesítés

1 led és a hozzá tartozó ellenállás kb ~0,25W teljesítményű.

A kapcsolókban 1,2W az izzó, 3 kapcsolóval ez 6 db izzó: 7,2W

A klímapanelnél szintén 1,2W, ebből 4 db van: 4,8W

A fedélzeti kijelzőnél 4 db 2W-os: 8W

A napi számláló és a világításkapcsoló 2x1,5W: 3W

A kilométeróra 2x7W: 14W

Összesen 18 db leddel (4,5W) kiváltottam 37W teljesítményt, amivel kicsit több, mint 30W-ot száműztem a rendszerből. Ez üzemállapottól függően 2-2,5A.

Az autóban lévő névlegesen 100A-es generátornál ez 2-2,5%-os csökkenésnek felel meg.

Ez a történet is folytatódik még.

3 Hozzászólás


Recommended Comments

Sokszor beleolvastam az írásodba, sokat segített a gondolkodásban. Nekem végül sikerült ledesíteni a világítás kapcsolóját, egyelőre felül piros, a "tábla" zöld, kísérleti jelleggel. A fényerő-szabályzást viszont buktam, idővel azt is korrigálnom kell. Ha lesz egy kis pénzem, megcsinálok mindent fehérre, a mutatókat vörösre. Ami érdekelne még, az az utastér hátsó megvilágítása, valamint az első, belső cseréje a térképolvasós változatra -az enyém ugyanis a teljesen mezei, szimpla változat. Azt viszont nem tudom, benne van-e a vezeték a hátsó fogantyúknál a világításhoz... Nem szeretnék tetőt bontani.

Üdv!

Link to comment

Azóta én is megcsináltam a világításkapcsolót is, de önmagában kevés egy blogposzthoz, még folyamatban van 1-2 dolog. Ha azokkal megleszek, akkor leírom, az elmúlt év tapasztalataival együtt.
Szerintem jóval inkább idő kell hozzá mint pénz. A felhasznált anyag aprópénzből megvan. Én a térképolvasót nem is használom. Ki is vettem az izzókat, mert ennek ellenére néha megnyomódott és néhányszor belapcsolva maradt. Nem látom amúgy sem értelmét, ha a fő világítás elég erős. Szedd le a fogantyút, ha van vezeték, akkor ott kell lennie a közelben. A tetőkárpit bontás tényleg nem jó móka. :)

 

Link to comment

Please sign in to comment

You will be able to leave a comment after signing in



Bejelentkezés


×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.