Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Dízel motorokkal kapcsolatos kérdések

Guest Anonymous

Recommended Posts

Szevasztok!

Elsodort kissé az élet.

Talán 6 éve nem adtam hírt magamról, néha-néha olvastam, ha nem döglöttem épp bele a melóba.

Most talán sínen vagyok, több időm lesz nekem is idenézni és (talán) segíteni másoknak is.

Azóta jöttek-mentek az Opelek.

F Astrám ellopták, Kadettem roncstelepen.

Túlvagyunk egy Meriván (az valami borzasztó).

Most egy benzines H Astrát és egy diesel A Zafirát nyúzunk.

De hogy a lényegre térjek.

Zafinak (2.0 DTH - 2002 - 320e km) eljött az idő, hogy gatyába rázzam, s mindjárt itt egy nagyobb problémakör.

Nem eszik és olajat sem zabál (10.000 km után megkapja ami jár).

Viszont egyre erőtlenebb a motor, már a Mátrába se igazán akar felkúszni.

Turbó 3.000 felett kiszál. Alapvetően rég nem hallottam tisztességgel fütyülni és különben is öreguras a tempó.

Lekérdeztük komutert, EGR szelep szerinte.

Tiszta sor. Biztos EGR, vagy vákumszelep.

De nem.

Rászántam az időt és szétkaptam itt ott.

Vákumot kimértük, megfelelő az érték minden szelepnél.

Ezek szerint akkor szivattyú is megy.

Elvileg (én úgy tudom) 8 volt körüli a vezérlő feszültség.

Na az nem jön le a csatikra.

Ha kívülről (mesterségesen) adok 8 voltot külön-külön minden csatira, akkor azonnal elkezdenek működni a szelepek.

Betükröztem a szívó csonkba, EGR zár-nyit, a többi meg (turbó stb.) szabad szemmel átható, hallható.

Kérdés: egyértelműen a komputer hányt be, vagy van még köztes pont, ami hibás lehet?

Hallott-e valaki valamit?

Előre is köszöntem!

BIG

szívósort leszedtétek már????

tudám ott meglepetés lenni :)

http://www.kephost.com/image/WfP

Link to comment
Megosztás:

Hello!

Ezt olvasd el:

http://www.opelforum.hu/topic/226-altalanos-muszaki-problemak/?p=1005311

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok. Olyan gondom van hogy olaj került a hűtővízbe. Olajba víz nincs. Vizet nem forralja es nem is nagyon fogyott belőle. Szerelő kedden fog neki de rendel is bele egyből egy olajhűtőt. Az nem lehet hogy inkabb hengerfejes? Potyára nem akarok kidobni 20-30 ezer ft-ot. Ötlet valakinek?

motor típus?

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

ecu:hát van vele gáz az tuti.nemtom szedtél-e szét,hát belül vékony kis drótszálak mennek a panelról a csatihoz.ezek szépen eloxidálódtak.megforrsztottam,de változás nincs?????????miért? valamit csak csináltak,vagy nem? mindegy.olajnyomásjelző sem megy.adtam negativot müszerfalnál,az égő jó. izzításjelzőt sem láttam még.égő szintén jó.

olajnál a gombáról a madzag megy az ecu-ba.aztán hogyan tovább,fogalmam sincs.nah szóval szerintem ecu-t kukába,bár mondom jól megy 5,3-6 körül fogyaszt,szépen indul.és ecu rohadt drága.ugyhogy egyenlőre nemtom mi lesz.amugy ennek a nyavajás ecu-nak van köze a gyári távirányítóhoz?mert az sem müxik.

ja,szívósor tömítés talán okozna más galibát is.pl bejön bűz kaszniba,fura hang onnan,meg ilyesmik,szal nem hiszem.de megnézem jobban.már csak azért is mert folyton mosnom kell a kormot hátulról.

elég soványnak tartom a kmet. nekem is kitört egy láb de nem tűnt fel a hiánya.

izzítani ilyenkor még nem izzít, majd hidegben de akkor is csak pár másodpercig gyorsan kialszik

a fogyasztás reális azzal nincs gond nekem is ekörül mozog.

gyári távkapcsot más vezérli dugd be a kulcsot a gy.kapcsolóba adj rá gyújtást és nyomd meg a gombokat a kulcson újra tanul ha minden ok

ez a szívó oldal hibája nem valószínű . amúgy ha hibás akkor sincs bűz :D de fütyül mint egy rigó.

Link to comment
Megosztás:

Majd mondom a szerelőnek! :) ez valami tipikus isuzu hiba? Ennek cserelesehez nagyon szet kell szedni? Hengerfejet nem kell levenni ugye?

a hőcserélő is lehet ludas de sokkal ritkább mint ez a gumigyűrű hiba

típus hiba mind kettő de ez többször előfordul.

hengerfej marad csak a szelepfedelet kell leszedni.

Link to comment
Megosztás:

Üdv Cartársak!

A mai reggel nem hiszem, hogy jelenés tanuja voltam, inkább valami szeretne az autóban az örök vadászmezőkre távopzni, segítsetek, hogy megfejtsük mi lehet.

Reggel 6:20, külső hőmérséklet 7 fok, magasságunk a tengerszinttől 150 méter, köd. :)

Kocsi az udvaron áll. Beülök, gyújtáskulcs elfordít, vártam az izzitó jelet, de ha jól rémlik nem jelent meg, vagy ha megjelent nagyon minimális időre.

Indít, alapjárat, üres, kapun kitolatás hátramenetben. Mikor kiszállok kaput becsukni még semmi nem tünt fel, esetleg csak annyi, hogy kicsit ingadozik az alapjárat.

Beülök tolatás, üres, egyes, gáz, itt jöttek a meglepetések. A motor elkezdett iszonyatosan csattogni. Jó gondoltam, hideg, majd bemelegszik elhagyja, van ez így. A hangja kívül, belül olyan volt mint egy zöldséges mercié amiben van már legalább 1 000 000 +- 100 000 km. Lehúzott ablakkal figyeltem a hangot de csak nem változott. Aztán ahogy egyre magasabb fokozatba kapcsoltam, esett a fordulat, elhagyta a csattogást. Egészen addiog amíg a gázpedált nem nyomtam túl úgy kb. negyed álláson. MErt akkor felerősödött a semmiből ez a hang és csattogott mint a fene. Na mondom jól van haladjunk szépen óvatosba. 1-2 azért meghúzattam, nem okádta a füstöt, gondoltam magamban olyan nagy baj nem lehet.

Megyek, úgy 30 km-t balra irányjelzés fék bekanyarodás. Hang a gázpedál lenyomásakor megint hallható. Elsőbbségadás az utvca végén állj, egyes kuplung felenged kocsi LEFULLAD!!!!! Na mondom ez nem tréfa indítok, megyek tovább. Megint csattogás ha gyorsítok. Fekvőrendőr előtt megállok ( nem nem a szombati buliból maradt ott :) ). Megint egyes kuplung fel, és GÁZT kellet adnom, hogy elinduljak, korábban erre nem nagyon volt példa. 2-3-4 utca végén állj, kuplung 1-es balra irányjelző kuplung fel, kocsi LEFULLAD!!!! Indítózás, ami most szerintem 2-3 másodpercel tovább is tartott mint bármikor máskor, mert addigra indult be. Elindult 1 gáz, 2 gáz 3 gáz. ÉS NEM CSATTOG semmi!!!!

Hangfelvétel megvan róla, ha valaki segít, hogy tudom ide kitenni, nagyon érdekes jelenség.

Menetközben 1 -2 alkalommal azt is tarpasztaltam, hogy rántott az autó, korábban az adagolóvezérlő elektronika javítása előtt volt ilyen, meg néha napján utánna is, de most egy út alatt 2x is csinálta.

A tippem első körben az, hogy a vezérlő elektronika szeretne elhalálozni.

Valaki járt már így?

Mi lehet a hiba.....

Esetleg a gázolaj lehet a ludas? De akkor 2-ik újraindítás után miért szünt meg a hang?

THX!

Handbrake

Szerkesztve:

Egyeztettem 2-3 emberrel azt mondták előtöltés szabályzó. Cseréljek üzemanyagszűrőt, illetve valami atom tisztító folyadékot, mert valószínűleg az a baja. Délután az olajcserével együtt megcsinálom. Kíváncsi vagyok....

Módosítva : Handbrake

Szerintem ellenorizd le a drotokat az elotoltes szabalyzo szelepnel mert tobb mint valoszinu a szigeteles le ment rola es zarlatba kerul .Ha volt javitva az elektronika mar ,akkor az meg egy jell hogy ott gond van. Ha a zarlat nem volt megoldva vagy le elenorzve az elektronika javitasanal nagy az eselyed van ,hogy masodszor 100% vegezzen . Gondolom a Mosfet tranzisztoral volt a gond . Mikor vacakol elenorizd le egy OP-COM-al hogy mennyi az elotoltes .Ez 4-4.5 fok kell legyen.

Kicsit be tudnád határolni hol keressem ezt a vezetéket, esetleg valami fénykép sematikus ábra stb. Nincs fenn a burkolat az adagolón, a cserénél nem lett visszatéve, így látom, csak mint tű a szénakazalba keresem.

THX

Megprobalom pontosaban leirni . Az elotoltes szabalyzo szelep az eloszto fej alat van .A kabelezes egy vedoburkolatba van ami indul az elotoltes szabalyzo szeleptol es az elosztofelyet megkerulve megy fel a szamitogephez. Sajnos ahoz ,hogy konnyen ra ferj az elosztofejbol ki kell csavarj ket M5 Torx csavart mert van egy vedo lemezke is amit el kell tavolitani. A vedoburkolatot el kell tavolitsd ahoz ,hogy az ellenorzest megtud csinalni, mert legtobbszor alata van le menve a kebelzes szigetelese es zarlatba kerul. Sajnos probaltam kepet feltolteni de nem sikerul ,ugyhogy itt en kerek segitseget mert nem tudom mit csinalok rosszul

Szia!

A vezeték szigetelés leégés nem csak a 2000-es dízeleknél fordul elő? Az y17dt-nél még nem hallottam erről.

Link to comment
Megosztás:

Üdv!

Légyszíves valaki segítsen! Elég egy igen vagy nem. Y20DTH-nál ha a vezérlés nincs teljesen a helyén az okozhatna olyat hogy nagyon nehezen indul de utána minden normális? Köszönöm.

Igen okozhat , A legjobb megoldas a nyomas teszt (valahol elobre leirtam az eljarast), maskepp nehez lessz kiszurni hol levegosodik le.

Link to comment
Megosztás:

Igen okozhat , A legjobb megoldas a nyomas teszt (valahol elobre leirtam az eljarast), maskepp nehez lessz kiszurni hol levegosodik le.

Az volt a baj hogy az adagoló egy picit arréb volt valamiért a főtengelyhez képest, most hogy helyére tettem mindent pöcc röff. Még annyi hogy ha leszigeteltem az adagolónál a vezetékeket normálisan nem kell félnem attól hogy újra tönkre megy?

Link to comment
Megosztás:

elég soványnak tartom a kmet. nekem is kitört egy láb de nem tűnt fel a hiánya.

izzítani ilyenkor még nem izzít, majd hidegben de akkor is csak pár másodpercig gyorsan kialszik

a fogyasztás reális azzal nincs gond nekem is ekörül mozog.

gyári távkapcsot más vezérli dugd be a kulcsot a gy.kapcsolóba adj rá gyújtást és nyomd meg a gombokat a kulcson újra tanul ha minden ok

ez a szívó oldal hibája nem valószínű . amúgy ha hibás akkor sincs bűz :D de fütyül mint egy rigó.

Nah üdv ismét!

Mindenkinek köszi a segitséget! Nekem füstölt az Isuzu motor,de veszettül. Megfogadtam mindent amit tanácsoltak,de nem lett eredménye. Gondoltam egyet,levettem az EGR szelepet.(remélem igy hivják) .Nah,hát kb 4 centi átmérőjű nyíláson áramlik levegő a szívosorba,onnan érdekes módon a motorba. Nekem ez leszűkült,kb 2!!!!! centire,ami ugye kicsit kevéske.Kipucoltam,szívósort is amennyire lehetett,leszerelés nélkül(mosófolyadékkal is).Összeraktam. Hát csoda történt! Autó nem füstöl!!!!(csak amennyire egy 2-3 éves márkás autó! Szép barnás szürkés füstje lett,de csak amikor tolom neki mint állat! Merthogy megtáltosodott a paripa! Közel úgy megy,mint a régi F Astrám,aminek 1.8-as benzines mocija vót,125 Le-vel.

Nah ennyi volt a motor hibáj.

Mégegyszer köszi mindenkinek aki súgott!!!

Mindörökké OPEL!

További tapasztalások,hátha valakinek jól jön!

EGR szelep ünnepélyesen lezárva,segit jobb gyorsulásban(is).Kipuf vége meghosszabbítva ne koszolja a hátulját(G Astra kombi).Főkábelek leszedve,megtisztítva,kábelvégek cserélve,ettől jobb lett picit a szervó,illetve sokkal jobban világítanak a pilácsok(égőn mérve előző 11,9 volt,most 13,9 volt van :)). nem mindegy!

Módosítva : szosz
Link to comment
Megosztás:

Üdv mindenkinek!

Egy Astra Kombi tulajdonos vagyok, pontosabban X17DTL, 1999-es .

A problémám a következő lenne.

Ismerősömtől vásároltam az autót. ő az utolsó 3 hónaépban cserélt rajta ékszíjat, mert hangja volt.

Majd elszakadt neki kb. 3 hónap múlva, szintén csere.

Megvettem az autót és kb 1 hónap után elszakadt nekem is.

Cseréltettem én is+ tárcsát is.

4-5 hónap telt el és nai első indulásnál megint adja egyre jobban a hangokat.

Valaki tapasztalt ilyet, vagy hasonlót?

Kicsit idegesítő 3-4 havonta cserélni az ékszíjat.

Válaszotokat előre is köszönöm

Szia én is hasonló cipőben jártam, sokszor pórul is, mert az ékszij nem kifele esett le, hanem befele, átugrasztotta a vezérlést......

Szóval a megoldás, a generátoron levő lemez ékszijtárcsát lecseréltem rendes ékszijtárcsára, és a probléma megoldódott.

Link to comment
Megosztás:

Nah üdv ismét!

Mindenkinek köszi a segitséget! Nekem füstölt az Isuzu motor,de veszettül. Megfogadtam mindent amit tanácsoltak,de nem lett eredménye. Gondoltam egyet,levettem az EGR szelepet.(remélem igy hivják) .Nah,hát kb 4 centi átmérőjű nyíláson áramlik levegő a szívosorba,onnan érdekes módon a motorba. Nekem ez leszűkült,kb 2!!!!! centire,ami ugye kicsit kevéske.Kipucoltam,szívósort is amennyire lehetett,leszerelés nélkül(mosófolyadékkal is).Összeraktam. Hát csoda történt! Autó nem füstöl!!!!(csak amennyire egy 2-3 éves márkás autó! Szép barnás szürkés füstje lett,de csak amikor tolom neki mint állat! Merthogy megtáltosodott a paripa! Közel úgy megy,mint a régi F Astrám,aminek 1.8-as benzines mocija vót,125 Le-vel.

Nah ennyi volt a motor hibáj.

Mégegyszer köszi mindenkinek aki súgott!!!

Mindörökké OPEL!

További tapasztalások,hátha valakinek jól jön!

EGR szelep ünnepélyesen lezárva,segit jobb gyorsulásban(is).Kipuf vége meghosszabbítva ne koszolja a hátulját(G Astra kombi).Főkábelek leszedve,megtisztítva,kábelvégek cserélve,ettől jobb lett picit a szervó,illetve sokkal jobban világítanak a pilácsok(égőn mérve előző 11,9 volt,most 13,9 volt van :)). nem mindegy!

Szia.

Az egr-t hogyan sikerült lezárni úgy hogy nem vette észre és dobta a sárga lámpát??

Link to comment
Megosztás:

Szia.

Az egr-t hogyan sikerült lezárni úgy hogy nem vette észre és dobta a sárga lámpát??

Nálam az EGR csak egy vákumos szelep,nincs semmilyen vezték rajta,nem gondolom,h jeleznie kellene. Azt viszont tudom,h a komputer rossz,lehet csak ezért nem jelzi. ugyanis,h pl lehuzom a légtömegmérőt,azt sam jelzi.(és mást sem nagyon).vagy ami szintén nem müxik,az az olajnyomás jelző. a gomba jó,izzó műszerfalban jó,vezetékek rendben,és mégsem. komputert megkerülve viszont tökéletesen jelez.szal,tuti gázos az ECU.

Akkor valószínű azért nem jelzi. Mi is a vákumos részt dugóztuk le de kb 1 hét használat után jött a sárga tengeralattjáró :)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.