Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

magneto

Recommended Posts

Szereztem a boltban (állítólag) eredeti Opel vagy GM olajat ötliteres csomagolásban, gondoltam úgyis kell utánaönteni, mert azt hittem, hogy csipegeti az olajat. De mint kiderült, az olaj a szelepfedél tömítésénél folyt el, mert azt kicserélve nem hiányzik számottevő mennyiség 2000km után (azelőtt 0,5l/1000km tűnt el). Nemtudom, hogy tényleg eredeti-e, meg milyen lehet, mert ugyan nem ez volt a legolcsóbb, de elég olcsó volt. De szerintem már így 300000km után nem ez fogja tönkretenni a motort, kitudja az előző tulajok mit használtak bele...

Az enyémen is szivárgott a hűtőradiátor, szerelőnek mondtam, hogy nézze meg, de azt mondta, hogy nem érdemes szétszedni, mert nem lesz jobb, cserélni meg azért nem, mert nem sok folyik el. Ő is azt mondta, hogy vegyek ilyen szert inkább. Kb. 100Ft volt egy adag, amikor a motor be volt már melegedve, akkor lassan beleöntöttem a tágulóedénybe (persze járó motornál), meg közben a blokk és a radiátor közötti felső csövet "pumpáltam", hogy a tágulóedényből át is kerüljön a szer a keringésbe. Ezután kb. 70km-t mentem, majd megálltam egy pár percre, majd még 75 kilómétert. Miután az uticélhoz odaértem, már nem szivárgott, és úgy tűnik, hogy azóta (kb. 250km) sem enged.

Link to comment
Megosztás:

Igazából a gm olajról azt hallottam, hogy beszállítót váltottak és valami gond van vele. Viszonylag kevés km van a motoroban, uh azért nem mondanám, hogy úgyis mindegy neki.

Örömmel hallom, hogy neked bevált Én megmondom őszintén amiatt aggódom, hogy mégis honnan tudja a drága hogy ő most a motorban van, vagy a hűtőben? Mert mondjuk annak nem örünék ha valamit a blokkban is eltömítene.

Guni

Link to comment
Megosztás:

Ma volt az újlaki gyorsulás. Egy turbós, lefújószelepes, momo felnis, villantós TT coupe kétszer maradt alul a 402 méteren a kadett 115 LE-je ellen.

Végülis mindenki rajta röhögött. ;) :lol:

Mondjuk az még hozzátartozik, hogy eltörött az alumínium motortartó bak és utána kiszakadt a gumibak is. a termosztát, meg a generátor tartja a motort. :lol:

Link to comment
Megosztás:

inkább vegyetek kicsit drágább olajat, márkásabbat.

hűtőtömítő szép és jó, csak a leglassabb helyen rakódik le, ami a fűtőradiátor. ne csodálkozz, ha jövő télen belefagysz.

Nem vettem észre, hogy változott volna a fűtés jósága, de lehet, hogy csak nem oda rakodott a szer...

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok érdekelne engem hogy az opel kadettbe, hol találom meg az autó szinének a kódszámát?

Valami ilyesmit keressél a zárhídon (a motorháztatőt felnyitva a két lámpa közötti elemen):

astra%20f%2001.jpg

Ennek az utolsó sorában az első karaktercsoport (itt a képen az E 273) jelenti a színkódot.

Link to comment
Megosztás:

legyen úgy.

A csomagoláson is azt írják, hogy fűtést be kell kapcsolni, gondolom emiatt kevésbé rakódik le elvileg. Meg úgy vagyok, hogy bontott hűtőt nem akarok, mert ki tudja meddig jó, a 12-ezres megint ki tudja milyen, egy normális meg 25-30 ezer. Ha meg mégis elkúrja a fűtést, akkor meg van a padláson egy másik radiátor, aztán berakom. Bár mondjuk rohadt egy munka, az tény. De ennyi kockázat szerintem belefér.

Amúgy Ti milyen viszkozitású olajat használtok? Most épp 10w40 volt benne, de gyárilag 15w40-et is elegendőnek mondják és most olajbolt.hu-n akciós a Castrol 15w40. Viszont sokat megy kocsi hidegen, lehet hogy mégis inkább 10w-s kéne?

Guni

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Valaki nem tud segíteni ilyen felni beszerzésében? >>>> http://kepfeltoltes.hu/view/090228/Kadett_...ltoltes.hu_.jpg

14es kellene amire rá megy a 185/60 R14es gumi...azaz pont ilyen mint a képen...mármint méretben ;)

Köszi

Keresed Zsolesz1 cartársat PÜ-ben. Nekem Ő talált egy garnitúrát Szombathelyen. Igaz nem vettem meg, mert nem volt hozzá kupak.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.