Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Elektromos

gsi.tamás

Recommended Posts

Sziasztok. Két kérdés központi zár témában:

Azt jól látom, hogy ha valamelyik ajtót (bal1, jobb1) nyitom, akkor maga a kulcs tolja meg a karokon-mechanikán keresztül a központi motort, és az adott ajtó (amit épp nyitok) motorja ad impulzust a másik 5 motornak? Viszont, ha a csomagtartót nyitom (Caravan), ott a kulcs nem mozdítja meg a központi motorját, ezért egy plusz mikrokapcsolóval (?) lehetne azt megoldani, hogy onnan is működtethessem a központit? Akkor lenne erre igény, amikor megállok, bezárnék, de még kell valami a csomagtartóból. Jó lenne onnan zárni/nyitni az egészet (de nem, nem szeretnék távirányítót). :-)

A másik: nemrégiben cseréltem a bal1 és jobb1 zárszerkezetet, mert mindkettő összetört az egy kerékkel járdára (kasztni csavarodása) állás miatt. A csere után az a hibajelenség, hogy zárás után a jobb első ajtó becsukásásra IS (és úgy mint eddig, a bal elsőére is) visszanyílik a központi zár. Elvileg mindent úgy raktam össze ahogy volt, a csatlakozók állására odafigyeltem. A beépített záron lévő zármotorok szériaszáma az eredetikével egyezett. Mit cseszhettem el?

Köszönettel, Csaba

ui: Zotya, kösz a tippet: a lamellázások sikerültek, már mindent egy kulcs nyit, csak a kesztyűtartó zár van hátra... :-D

Nincs mit..

Az astránál nem lehet nyitni/zárni a rendszert a csomitartóról? A vectra ezt tudja, talán a legegyszerűbb azt lemásolni.

Nem lehet nálunk.

Link to comment
Megosztás:

Itt van ez:

http://www.skandia-sauna.de/opel/astra/F/Plan/0100.jpg

Bal felül az S1-es a gyújtáskapcsoló, rajta vannak az álllások (B,I,II,III), meg a lábszámozások is (30,15,W,P.....)

meg itt vagy zotya képe:

http://www.opelforum.hu/index.php?showtopic=16&page=1473#entry964809

rakd össze

de van gyújt. kapcsból többféle(légszákos, meg ohne airbag)

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok. Kérdezném hogy a külső hőmérsékleti jeladót merre találom? Mit kell lebontani érte? Szokott az tönkremenni? Most csak három vízszintes vonalat mutat.

Ha a szakik épp nem érnek rá válaszolni... A vészhárítóban ül egy lyukban, bal elöl a kötény előtt, ködlámpa alatt kábé. Ha lehajolsz és végigsimítod kézzel, érzed az ujjaddal a hegyét. Kipattintod befelé, lefekszel a kocsi elé ;-) és lehúzod a csatijáról.

Én már eleve úgy vettem az Astrát, hogy a tulaj szólt, egy parkolóban 45 fokban ráállt a szegélyre a kocsi orrával és lezúzta a jeladót.

Megtaláltam. Köszönöm a gyors választ.

Link to comment
Megosztás:

Mér, megtalálta... Jó, oké, egyrészt nem értek az ótókhoz, másrészt, úgy örültem, hogy valakinek mégis én tudok válaszolni... Naszoval, amikor biztosítást kötöttem, ott írták az eurotax-nál, hogy felszereltség stb stb ilyen-olyan lökhárító és "színre fújt vészhárító". Ebből azt vontam le, hogy ami a lökhárító alatt van, azt a vészhárítónak hívják. Valakik.

Én műanyag izének hívom amúgy. :D Néha meg szegélygereblyének. Rohadt 7. kerületi orral járdára parkolás, tönkrevágja a köténykéjét a kisautómnak...

Amúgy ez a hivatalos neve... :icon1:

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

LED témában valaki próbálta már ezeket:

Tényleg homogén fényt adnak? A képen egész tűrhető, és olyan, mint az izzós változat...

Vélemények, aki csinált már ilyet?

Köszönöm!

Jók lehetnek, bár iszony drága. Egy led 30 HUF, hozzá az ellenállás10 HUF... :blink:

Viszont ha kéket vagy zöldet választ az ember, akkor nem fognak látszani a piros dolgok... :D

Link to comment
Megosztás:

Hmm új a spirál benne, Coffle, s mielőtt beraktam folyt ki belőle az olaj annyit kapott, de előtte is kattogott a gyári bowdennel. Most beraktam a gyári bowden-t, szintén tocsogott benne az olaj, de így is kattog.

Berágok azt berakom a Caliból az elektromos órát, a benzinszint mutatóra meg figyelek. Vagy full hülyeséget fog mutatni? ABS kockáról hányas lábát kell bekötni az elektromos órába? 17-es rémlik fejből.

Általában a spirál kattog az óra mögött bőséges olajozás segíteni szokott. nekem is kattog most az utángyári spirál de lusta vagyok szétszedni.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.