Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Guest

Recommended Posts

Üdv felénk!

A porlasztócsúcsok még megérnének egy ránézést, mert ha nagyon brunyálnak akkor tud keményen sz.rul indulni. Nekem amikor hugyoztak akkor nagyon kotványul indult, de utána már nem volt gáz vele, ment (magához képest) rendesen <_< Aláírásba dobd be a motorkódodat, akkor könnyebben tudnak majd okosat mondani, ha valami motorfüggű kérdés lenne ;)

Jah, És ha van EGR szelepe (nem tudom hogy ez pontosan melyik motor) akkor zárd le, hátha kormot nyel a szerencsétlen levegő helyett :wacko:

Halihó!

Köszi, próbáltam most megnézni, hova lehet beírni valami adatot ide, de nem találtam meg. :(

Szerintem pont az a motor van benne, ami a tiédben is. 1,7DR.

Egyébként megy az autó mint a golyó, emelkedőn is alig füstöl, nem rángat, semmi gond vele. Úgy jár a motorja, mint a vekker. Öregemnek egy 1,6-os Kadett dízele van, az olyan büdös, hogy marja a szememet, ha mögé állok. Kartergáza marha nagy, ereje nem sok, viszont pöccre indul. Volt anno egy Ford Orionom, annál volt, hogy egy porlasztó hugyozott, de az úgy rángatott menet közben, hogy majd leszakadt a fejem. Viszont jól indult. Technikailag alig különböznek ezek a motorok egymástól. Pl a Tipo motorja szabályosan az Opelnek a másolata, csontra ugyanaz majdnem a kettő.

Arra kezdek tippelni, hogy némi kis levegősödés van, vagy az előtöltést kellene nagyobbra venni.

Link to comment
Megosztás:

Azt megpróbáltad már hogy miután beindult, leállít, és kicsivel utána újraindít? Lehet hogy visszaengedi a gázolajat, és azért nem indul, mert el kell dolgoznia a motorig a naftát minden indításnál. Én tettem be egy visszacsapó szelepet a gázolajcsőbe, így nem ejti vissza <_<

szerk.: hülye vagyok, arról volt szó hogy indult, csak kevesebb hengerrel :wacko:

Amúgy vezérlőpult (jobb fönt, azon belül pedig bal oldalt a menüben ott van a "személyes adatok szerkesztésé"nél hogy "aláírás szerkesztés" ;)

Link to comment
Megosztás:

Üdv Mindenkinek!

Új emberke vagyok itt, most regisztráltam, vettem egy sima szívó 1,7-es gm motoros astrát, ezért...<_<

Lényegében azért vettem meg az autót, mert akkor indításnál nem volt semmi kartergőz.

Most sincs semmi, és az olajat sem zabája(olajcsere óta kb 3000km-t mentem vele)

Viszont eléggé szarul indul, egy-két henger hallhatóan nem indul el, csak kb 1 perc múlva jár már az összes.

Addig a puffogásoknál, dadogásoknál fehér füst jelenik meg egy pillanatra.

Van itt valaki dízel szaki, aki tudja, mi lehet a gond?

Ez előtt egy dízel Fiat Tipo-m volt, abban motort cseréltem úgy, hogy csak egy motortömböt vettem hozzá, a hengerfejet külön raktam rá. Annál a henger fala szép volt, semmi válla nem volt, a gyűrűk is rendben voltak.

És ott is ugyanígy indult a szerkezet, hengerenként elég nehezen, ott előtöltést adtam rá, és meggyógyult.

De ezen az Opelon látszik, hogy szerintem még senki nem állított rajta előtöltést, kérdés, hogy mitől mászott el?

Lehet, kompressziót kellene méretni, bár már evvel is megszívtam egyszer...(rossz volt a mérője a szerelőnek)

Ha a porlasztóval van baj, akkor rángat melegen, nincs benne erő, stb...

Ja, az izzítókat cseréltem, próbáltam, a relét is, ezek kizárva.

És ahogy jön a hűvösebb, egyre nehezebben indul. Mi lesz -20 fokban???

Nem gázolajos sehol semmi, a csövek teljesen épek, nem levegősödhet. Az adagoló tengelyénél sem engedi a gázolajat.

Köszi a válaszokat!

Szia!

A fehéres füst hengerkihagyáskor, ill. túl kicsi előtöltésnél jelentkezik az el nem égett gázolaj miatt.

Induljunk ki abból, hogy szerinted működik az izzítás minden hengernél, ennek hiányát "kizárod".

Én a következőket tenném:

Mérnék sűrítési csúcsnyomást (kompressziót). Eredménytől függően cselekednék tovább. Az eredmény nagyjából azt fogja mutatni, hogy le kell-e venni a hengerfejet, vagy nem. Ha esetleg le kell venni az egy külön történet lesz.

Mivel most vásároltad a kocsit, a vezérlést lecserélném.

Az előtöltést a vezérléscsere után beállítanám. (Kérdésedre válaszolva az előtöltés leggyakrabban a vezérmű szíj nyúlásával "mászik el".)

Cserélnék egy gázolajszűrőt.

A levegősödést miért tartod elképzelhetetlennek?

Ellenőrizném a porlasztók egyforma nyitási nyomásértékét, a porlasztási szögeiket és a zárásukat. (Hiba esetén mind a 4 cseréje javasolt, beállítással együtt.) Sajnos valóban okozhat ilyen hibát a nem jól záró (pisilő) porlasztócsúcs.

Ha még ezek után is gond van, akkor jöhet az adagoló próbapadi ellenőrzése.

Link to comment
Megosztás:

Helo,

Köszi a választ, tényleg az lenne a legjobb, egy kompressziót mérni, végülis minden más nem egy nagy összeg csereberélni.

Gondoltam már rá, be kellene szereznem pár dolgot(porlasztónyomató, meg kompressziómérő)

Nem is tudom, az Opelokat szerelték-e Lucas/Cav adagolókkal, szerintem nem.

Na kb olyat produkál az autó, mintha olyan adagoló lenne, és rossz lenne benne a szárnylapát. De ez Bosch ugye.

Elvileg, ha nem eszi az olajat, olyan nagy baj nem lehet.

Gondoltam rá, meg kellene gyűrűzni a dugókat, de ahogy elnéztem a vezérműtengelyt, elég rendesen válla van már a bütyköknek. Lehet, a henger fala is ilyen már.

Gondoltam még arra, lehet, az automata dúsító az adagolón megadta már magát. Ma azt próbálom ki, ha gázzal indítok, csinálja-e a hengerenkénti elindulást.

Tényleg lehetséges a levegősödés is, akkor is szokott fehéren füstölni. És persze, hogy nem látszik, hol tömítetlen az egész.

Egyszer volt egy olyan, hogy egy gázolajcsövön(gumi) volt egy szakadás, egy luk, és ott szívott levegőt az egész. De kifele nem folyt semmi gázolaj a lukból.

Köszi mégegyszer a segítséget.

De még mennyire! Nekünk is olyan volt. Ha ránézel felülről az adagolóra, és látsz rajta egy teleszkópszerű lengéscsillapítót (vagy csak a gömbfejeket, ahonnan hiányzik), akkor az Bosch; ha a tetején a hidegüzemi dúsító vákuumdobja van, aminek a szárától nem lehet hozzáférni a 1-es henger izzítógyertyájához, akkor az Lucas CAV.

Pepe!

Melyik csavarral tudok adni a Bosch-nak pici plusz nyálat? <_<

Link to comment
Megosztás:

Hát, ez egy jó kérdés, nem tudom sajna :wacko:

Az igazság az,hogy mióta voltam vele az öreg adagolósnál nagyon keveset eszik Dezsőke.

Városban 5l körül alakul a fogyija és egy kis plusz erőt is adva ezt 6l-ig akarom felvinni.

Majd csinálok az adagolóról képet és együtt kiagyaljuk,mert sejtésem van melyik az a csavar. <_<

Link to comment
Megosztás:

Majd csinálok az adagolóról képet és együtt kiagyaljuk,mert sejtésem van melyik az a csavar. :wacko:

Ha Bosch akkor a nagynyomású elosztó fej fölött van, fölötte már csak a visszafolyó és a membrán szuszogója van, 13-as csillagkulcs a fogója és a végét egy lapos csavarhúzóval jobbra tekerd befelé -az állítja a visszanyag mennyiségét, jobbra tekerve többet, balra kevesebbet kap belőle :( járó motornál meg fel is fog tűnni egyből.. <_<

www.tvn.hu_5e5a951facc79587b14f254fb28279d2.jpg

Link to comment
Megosztás:

Helo,

Köszi a választ, tényleg az lenne a legjobb, egy kompressziót mérni, végülis minden más nem egy nagy összeg csereberélni.

Gondoltam már rá, be kellene szereznem pár dolgot(porlasztónyomató, meg kompressziómérő)

Nem is tudom, az Opelokat szerelték-e Lucas/Cav adagolókkal, szerintem nem.

Na kb olyat produkál az autó, mintha olyan adagoló lenne, és rossz lenne benne a szárnylapát. De ez Bosch ugye.

Elvileg, ha nem eszi az olajat, olyan nagy baj nem lehet.

Gondoltam rá, meg kellene gyűrűzni a dugókat, de ahogy elnéztem a vezérműtengelyt, elég rendesen válla van már a bütyköknek. Lehet, a henger fala is ilyen már.

Gondoltam még arra, lehet, az automata dúsító az adagolón megadta már magát. Ma azt próbálom ki, ha gázzal indítok, csinálja-e a hengerenkénti elindulást.

Tényleg lehetséges a levegősödés is, akkor is szokott fehéren füstölni. És persze, hogy nem látszik, hol tömítetlen az egész.

Egyszer volt egy olyan, hogy egy gázolajcsövön(gumi) volt egy szakadás, egy luk, és ott szívott levegőt az egész. De kifele nem folyt semmi gázolaj a lukból.

Köszi mégegyszer a segítséget.

Nézz rá még a gázolaj szűrőre is, fater 1.7 szívóján a szűrő alján el volt törve a vízmentesítő aztán nehezen indult, azóta pöcc.

Link to comment
Megosztás:

Nézz rá még a gázolaj szűrőre is, fater 1.7 szívóján a szűrő alján el volt törve a vízmentesítő aztán nehezen indult, azóta pöcc.

Oké, köszi! :wacko:

Elég sok a variáció, mondjuk látszik a verdán, ehhez elég rég nyúltak legutóbb.

Az előtöltésen kellene variálni, de elég hülye csavarokkal van felfogatva az adagoló...nem nagyon láttam még ilyeneket.

Bár gondolom valaki zöldkártyás matathatta legutóbb, mert nem sok füst jön belőle, visszapillantóból nem látok soha füstöt.

Kitalálhatták volna már az átlátszó nyomócsöveket <_<

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok van egy kérdésem, van egy 17DTL kodos astra f-em és a gond az hogy 2-esben rángat, és nagyon sokat fogyaszt - városban akár 10-et is, mit tegyek please segitség,,,

Rángatás sokszor porlasztócsúcs hiba, de ekkora fogyasztás növekedést nem hiszem, hogy nagyon elő tud idézni, de érdemes megnézni, meg az adagolód, vezérlést, előtöltést. Csak 2esbe rángat? vagy szinte minden kisebb fokozatban, mikor oda lépsz neki hirtelen, meg tartod alacsonyabb fordulaton?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Isuzu dízelen a főtengely szíjtárcsa csavarjai, főleg a nagy, mennyire van meghúzva? Sehol nem találtam róla leírást mekkora nyomatékkal van meghúzva, csak a 4 db kicsit tudom, hogy 20 NM. Vezérlést fogok cserélni, csak sajna behalt a kompresszorom, ezért légkulcs kilőve. Racsnissal meglehet azt lazítani? Vagy menjek el vkihez akinek van légkulcsa? Vagy tapossa vki a féket sebességben? <_<

Szívott már ezzel vki?

Köszi előre is.

Mert mi van olyankor ha csak 2-esben rángat ??

A középső nagy csavart nem kell levenni, csak a 4 db kicsit.

Link to comment
Megosztás:

Már megtettem :wacko: , megvettem a 4db gyárit! (de ezek se nem torx-ok, se nem imbuszok, sima hatlapfejű, eredetileg is az volt)

De muszáj levennem a nagyot is mert szimmeringet kell cserélnem. <_<

Ezt nem mondtad az elején. Sima vezérlés cseréhez nem kell.

Ha már itt tartunk milyen cuccokat vettél a vezérléshez? Milyen szíjat és görgőket?

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.