Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Guest

Recommended Posts

Van egy olyan halvány sejtésem, hogy nem nyúlt ahhoz az adagolóhoz.

De gondolom jó leakasztott zsozsóval.

Ma egy ismerősből szedtek ki 75 ezer Forintot főfékhenger+kerékcsapágy+ablakmosótartály cseréért. Naná, hogy nő volt, pedig ott volt vele az 5 éves kisfia is.

B.szarok komolyan egykét szerelőtől.

Ilyenek ezek az autó szerelők.RABLÓK!!!

Link to comment
Megosztás:

Jelen esetben nincs szó lehúzásról.

Délelőtt elmentem az adagolóshoz, beállította az előtöltést, mert a felújítás után az nem történt meg.

0.9 helyett 1.2 volt.

Finomabb lett a motor hangja, előtte egy kicsit recsegősebb volt, de én azt annak tudtam be, hogy ez még előkamrás technika.

Így határozottan kultúráltabb lett. :-)

A felújításért 20 ezret fizettem még korábban.

Most a beállítás 2 ezer volt.

Szerintem ez nem vészes.

A szivárgás az adagolós elmondása szerint valami vákum szivattyútól ered, ami a motor másik végén van. Felkapja a motorolajat és az adagoló felső részén tolja ki. Nem tudom mit gondoljak erről, de az tény, hogy az adagoló tetején lévő takony nem gázolaj, hanem motorolaj.

A "szerelőm" jó szakember, de inkább francia és japán autókra van szakosodva. Ezért az Astrával kapcsolatos problémákban nincs sok tapasztalata. Diagnosztika terén nem olyan rutinos, mint egy német autókon nevelkedett szaki, de minden cserét és javítást becsületesen és hibátlanul elvégez.

Jövő héten újra megnézzük azt a folyást...

De legalább az indítási gond a múlté. :-)

Szia!

Fel újítás után nem állította be az elő töltést?

Ki rakta rá az adagolót?Ő vagy te?Mert ha ő és nem állította be az elő töltést akkor érdekes szerelő....

Nekem is ilyen adagoló van a gépemen és nem értem hogy a vákum szivattyúnál hol tud olaj folyni.

Link to comment
Megosztás:

Szia,

Az adagolóst én korrektnek tartom, a szerelő pedig már 18 éve dolgozik nekem.

A szerelő vette le és rakta vissza az adagolót, ezért maradhatott el a beállítás. Neki nincs megfelelő műszere a finomhangoláshoz.

De ez most be lett pótolva.

A szivárgásra már fentebb is írtam, hogy nem tudok rá mit mondani. Annyi tuti, hogy a szivárgó cucc motorolaj.

Hétfőn majd megnézetem a szerelővel újra, hogy mi lehet az oka.

Tavaly cseréltem adagolót (nem vagyok nagy dízel -es )én sem műszerel állítottam be és jó lett,indul is rendesen meg a hangja is jó.Cimborám autó szerelő rá nézet mondta hogy tökéletes.

(igaz kicsit el szórakoztam vele)

Azért találtam kicsit érdekesnek mert ha már szét volt teljesen szedve a gép rá nézhetett volna/állíthatott volna rajta.

Az a vákuum szivattyú a fék rásegítőre van rá kötve meg az adagoló vákuum dobjára /egr szelepre.Szerintem annak nem szabadna olajat köpnie az adagolónál ,mert annak hogy is írjam,szívnia kell. :icon1:

Link to comment
Megosztás:

Khhmm... a vákumszivattyút mi is hajta meg?

Szedtél már szét DR vagy DTL vákumszivattyút?

Nyegleo: minnél hamarabb cseréld ki a vákumszivattyút egy jó állapotú bontottra, mert a fékrásegítőd is kuka lesz.

Még nem kellet szét szednem,úgy hogy nem.

Vezérmű tengely hajtja,persze belűről olaj keni,de nem értem miért nyomja ott az olajat.(Esetleg akor nem csinál megfelelő vákumot ha nem nyomja az olajat?)

Link to comment
Megosztás:

Tavaly cseréltem adagolót (nem vagyok nagy dízel -es )én sem műszerel állítottam be és jó lett,indul is rendesen meg a hangja is jó.Cimborám autó szerelő rá nézet mondta hogy tökéletes.

(igaz kicsit el szórakoztam vele)

Azért találtam kicsit érdekesnek mert ha már szét volt teljesen szedve a gép rá nézhetett volna/állíthatott volna rajta.

Az a vákuum szivattyú a fék rásegítőre van rá kötve meg az adagoló vákuum dobjára /egr szelepre.Szerintem annak nem szabadna olajat köpnie az adagolónál ,mert annak hogy is írjam,szívnia kell. :icon1:

Lehet, hogy én vagyok a láma, de szerintem csak úgy lehet jól beállítani az adagolót, ha már fel van szerelve az autóra.

A vezérléshez kell hangolni, hogy jó időben történjen a porlasztás....nem? :huh:

A szerelő levette az adagolót, elvittem az adagolóshoz, Ő felújította, visszahoztam a szerelőnek, Ő meg visszaszerelte.

Utána egyből vissza kellett volna mennem az autóval az adagolóshoz, hogy beállítsa, de ezt csak most szombaton tettem meg.

Szebb lett a motor járása és ma reggel is pöccre indult.

Link to comment
Megosztás:

Khhmm... a vákumszivattyút mi is hajta meg?

Szedtél már szét DR vagy DTL vákumszivattyút?

Nyegleo: minnél hamarabb cseréld ki a vákumszivattyút egy jó állapotú bontottra, mert a fékrásegítőd is kuka lesz.

Köszi J0hnny,

Holnap cserélek az asszonnyal autót és reggel megnézetem a szerelővel.

Utána meg irány a bontó...

Link to comment
Megosztás:

Lehet, hogy én vagyok a láma, de szerintem csak úgy lehet jól beállítani az adagolót, ha már fel van szerelve az autóra.

A vezérléshez kell hangolni, hogy jó időben történjen a porlasztás....nem? :huh:

A szerelő levette az adagolót, elvittem az adagolóshoz, Ő felújította, visszahoztam a szerelőnek, Ő meg visszaszerelte.

Utána egyből vissza kellett volna mennem az autóval az adagolóshoz, hogy beállítsa, de ezt csak most szombaton tettem meg.

Szebb lett a motor járása és ma reggel is pöccre indult.

Persze hogy úgy lehet beállítani,jól tudod.

Csak az volt számomra érdekes hogy nem a szerelő állította be mikor vissza tette az adagolót.

A volt főnököm (autó szerelő)Ő fülre be állította az elő töltés gond nélkül,De a műszeres az biztosabb az Tuti!

Lényeg hogy jó lett a gép :icon1:

  • Like 1

Mikor én újítattam fel az adagolót, nekem próbapadon beállította gyári értékekre az adagolós, majd a szerelő csak vissza tette a helyére, és nem kellett semmit sem állogatni . Ez már tavaly márciusban volt, azóta is tökéletes.

Khhmm... a vákumszivattyút mi is hajta meg?

Szedtél már szét DR vagy DTL vákumszivattyút?

Nyegleo: minnél hamarabb cseréld ki a vákumszivattyút egy jó állapotú bontottra, mert a fékrásegítőd is kuka lesz.

Egy két olajfoltot én is észrevettem a multkor az adagoló egyik vákumcsővénél, de akkor igy már biztos h honnan is jött.

Link to comment
Megosztás:

Persze hogy úgy lehet beállítani,jól tudod.

Csak az volt számomra érdekes hogy nem a szerelő állította be mikor vissza tette az adagolót.

A volt főnököm (autó szerelő)Ő fülre be állította az elő töltés gond nélkül,De a műszeres az biztosabb az Tuti!

Lényeg hogy jó lett a gép :icon1:

A legjobb adagolóállító műszer a fül. :)

Minél kevésbé csörögjön, és még jól induljon hidegben.

Nem szép egy gátrepedt hengerfej. :(

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Így talán érthetőbb miről beszélek.

Ha elkopik a meghajtás felöli rész, a vákum miatt az olaj szépen szivárog befelé és azt a vákumcsövekbe továbbítja.

Mivel a devander, az az a fékrásegítő is innen kap vákumot, azt is tele tolja olajjal, aminek a gumi membránja nem igazán szereti az olajat, bedagad és tönkre megy.

A másik alkatrész, amit elintéz az olaj, az adagoló vákumszelepe, ami a hidegindításnál húz rá egy kis gázt és előtöltést.

  • Like 2
Link to comment
Megosztás:

Így talán érthetőbb miről beszélek.

Ez igen, na már ilyet is láttam belülről, azt hittem ezek örökéletűek. :)

És ez telelökheti motorolajjal a szervódobot?

Nofene, annak mik a tünetei?

Mondjuk a régi szíjhajtotta vákumpumpákat semmi nem űbereli, amit motorolajjal kellett megtölteni. És halál olyan hangot ad ki, amikor már megdöglött, mint amikor a motor végét járja, és rá lehet fogni a vákumpumpára, ha szar a motor(így jártam a Pözsi 405-tel. :) )

Link to comment
Megosztás:

Így talán érthetőbb miről beszélek.

Ha elkopik a meghajtás felöli rész, a vákum miatt az olaj szépen szivárog befelé és azt a vákumcsövekbe továbbítja.

Mivel a devander, az az a fékrásegítő is innen kap vákumot, azt is tele tolja olajjal, aminek a gumi membránja nem igazán szereti az olajat, bedagad és tönkre megy.

A másik alkatrész, amit elintéz az olaj, az adagoló vákumszelepe, ami a hidegindításnál húz rá egy kis gázt és előtöltést.

Na legalább ma is tanultam valamit :icon1:

Link to comment
Megosztás:

Ennél valamivel jobb megoldás az Isuzu motor vákuum pumpája. Azt a generátor hajtja, ami lent van a motor alsó részén, nagy szintkülönbséggel a szervo dobtól, másrészt kb 1 kilométer hossz úcsővezeték vezeti el a szervodobhoz a vákuumot. Na ha ott felmegy az olaj úgy, hogy az ember ne venné észre a fék gyengeségét, akkor meg is érdemli, hogy tönkre menjen.

Másrészt ott 4 lapát van, amikre nyomással érkezik az olaj forgásirányban egy szűk furaton keresztül. A lapátok pedig egy vastag csövön keresztül terelik be az olajat vissza a teknőbe.

Na igen!!!!!!

A pumpa lehet hogy jó!!! DE! A 20ft-os tömítés max 1 évet bír ki! Én már ez miatt 2x csináltattam a generátort. Mert ha befolyik az olaj a szénkefék fenn ragadnak és a diódahidat ki is lövi! Természetesen töltésed nincsen! Én havonta 2x,3x alánézek nem e olajos! Sőt, már vettem egy bontott generátort vákumpumpával együtt,csak ezt is fel kell újítani mert ugyanaz a baja mint amit leírtam. Viszont a pumpa álítólag örökéletű. :D

Generátorral már sok gondom volt, de ezzel még semmi :) Mondjuk nem rémlik, hogy bármelyik tömítés is 20 Ft lett volna, a két O gyűrű valami 3000 Ft volt gyári újban (az egyik a generátor meg a pumpa közé kell, a másik meg a pumpába kb 70 mm-es átmérőjű. Nem tudtak adni hozzá utángyártottat vagy helyettesítőt. A szimmering meg megint több 100 Ft volt.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Ismét kérdeznék. Az mitől lehet, hogy az első ablaktörlő, random ott áll meg, ahol kedve van? elég zavaró menet közben, amikor épp úgy dönt hogy középen áll meg. Totózni kell vele, hogy a helyére menjen... :D mit kell kicserélni, és mennyire húzós?

Link to comment
Megosztás:

Oké-Oké saroksitotam! :icon1: A lényeg érthető volt szvsz! Nálunk itt Veszprémben egy ilyen generátor javítás 8000ft. Nem hinném hogy 3000ft-os O-gyürü került bele!!! :D Bár lehet megérné, és talán nem évente kellene javítatnom.Ez elgondolkodtató! :huh:

Lehetséges. Én tavaly újítottam fel kompletten a generátoromat, többek közt a vákuumpumpában lévő mindhárom tömítés (2 O gyűrű, 1 szimmering) is cserélve lett. Semmi gondja eddig. De nem is 8 ezer Ft volt, hanem 55 ezer...

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.