Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Signum

aga

Recommended Posts

Én nem vagyok tanult és gyakorlott szerelő, de az esetek 90%-ában mindig a legrosszabra gondolok, mikor valami gond van a gépemmel. Szóval van ez így, hogy nem a legegyszerűbb dologra gondol az ember, ha baj van. Pl apám autóján 2 hétig szenvedtünk, mitől van, hogy lemerül az akku. Betettünk egy másikat, de pár nap múlva azzal sem indított. Szétszedtem a gyújtáskapcsolót, izzítórelét, már új akkut akartun venni. Szerencsére véletlenül belakadtam a pozitív vezetékbe, és le is jött a saru az akkuról. Kiderült, hogy megnyúlott a saru, és pár km zötykölődés után már nem érintkezett. Másik: kb 3 éve szenvedtem az Omegámmal, hogy ha jött a hídeg, random módon nem indult az autóm. Volt szerelőnél is, de ő sem jött rá. Már az ECU cseréjére került a sor. Bár volt aki az immóra esküdött. Egyiknek sem lett igazuk. Egy fél nap méricskélés és 3 év után jöttem rá, hogy egy, az autógáz miatt beszerelt relé csinálta az egészet (persze ráírva hogy Made in Italy). Ment a kukába, helyet agdva egy Bosch-nak. Azóta jó.

Link to comment
Megosztás:

Pancser ex-főnököm egy ideig hajtotta egy ügyfél autóját amig az thaiföldön nyaralt.Persze a tankolás nem volt nagy divat nála,folyamatosan égett a sárga lámpa,egész addig amig valami mocskot fel nem kapott a tank aljáról és végképp megállt.Már cafatokra szedette velem az egész injektort,jeladókat cseréltetett,márkaszervizbe vitette diagnosztikára,mig a végén kiderült,hogy a tankban a szűrő eldugult.Ezt sajna csak pumpával együtt lehetett rendelni,40ezerbe fájt neki,nekem meg sok szivásba a hulladékkal.Nem lett volna olcsóbb és egyszerűbb 2rongyért tankolni? :lol:

Link to comment
Megosztás:

Olajcsere előtt állok, érdeklődnék, hogy ki milyen olajat használ?

1.8 benzines a motor, ezt néztem ki:

Mobil super 3000 5w-40

Van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban?

Hello, ha 5W-40-et irnak elo motorba, akkor biztosan jo valasztas. Lenyeg, h markas legyen, Mobil pedig az. En szemely szerint mar 100e km folott nem rakok bele 5w-t, inkabb 10w-t. Persze lehet, h nincs igazam. Hideginditasnal biztos jobb az 5W. Uzemmelegen pedig szerintem a 10w.

http://www.olajsziget.hu/markak/opel/ ?

Link to comment
Megosztás:

Hello, ha 5W-40-et irnak elo motorba, akkor biztosan jo valasztas. Lenyeg, h markas legyen, mobil pedig az. En szemely szerint mar 100e km folott nem rakok bele 5w-t, inkabb 10w-t. Persze lehet, h nincs igazam. Hideginditasnal biztos jobb az 5W. Uzemmelegen pedig szerintem a 10w.

http://www.olajsziget.hu/markak/opel/ ?

Ha eszi akkor nem a hideg viszkozitast kell novelni, mert nem az elso 1 percben zabalja be hanem menet kozben, tehat a meleg oldalon.

Egy ertelmes segitseg, miertekkel es meresekkel:

http://www.mazda-auto.hu/motorolaj-1-4-vis...io-suruseg.html

Link to comment
Megosztás:

Na megvolt egy kis nagyszerviz féleség, olajcsere, olajszűrő, gyertyacsere, hátsó féktárcsa csere, benzinszűrő, légszűrő, pollenszűrő csere!

Tavasszal első féket kell még ,meg balhátsó kerékcsapágyat!

Hátsó kerékcsapágyra van valakinek ötlete?

Kerékcsapágy csere Signumban egy álom, ugyanis egybe van építve az ABS jeladóval. :lol:

Link to comment
Megosztás:

  • 3 weeks later...

Valaki nem szeretne szép 19 collos felniket a Signumra, vagy Vectrára?

Van egy kb 500km-t futott Dotz Shuriken felnim 5x110 lukosztással! Hibátlanok!

Tudom ,hogy ez nem kimondottan hirdetési topic ,de más Opelre nem nagyon lenne jó, csak Signum vagy Vectra, azért irtam ide!

Meg talán A Omega, B Senator, B Omega :D Bár lehet a négy felni gumikkal többet ér, mint ezek az autók :)

Link to comment
Megosztás:

Valaki nem szeretne szép 19 collos felniket a Signumra, vagy Vectrára?

Van egy kb 500km-t futott Dotz Shuriken felnim 5x110 lukosztással! Hibátlanok!

Tudom ,hogy ez nem kimondottan hirdetési topic ,de más Opelre nem nagyon lenne jó, csak Signum vagy Vectra, azért irtam ide!

Én szeretnék :)

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Egy kérdésem lenne Signummal(1.8) kapcsolatban.Kiégett a bal első tompított izzóm.Mikor kivettem egy H7-es 55W-os kék színű égő volt bent.Ez szerintetek gyári lehet?Vagy gyárilag csak egy sima izzó van bent?Amúgy másfél hónap alatt ez a második.....Köszi!

Link to comment
Megosztás:

Szerintem nem gyári lesz, a kék színű inkább valami "tuning" égő féleség lehet, extra fényerővel vagy valami ilyesmivel!

Ha 2 hónapot bírt akkor érdemes más márkát nézni, mert igy elég sovány a dolog!

Köszi a választ! Ma voltam a boltban és ajánlottak egy típust. Osram night breaker plus.Állítólag nagyon fogy náluk és nem volt rá panasz.A srác is ezt használja és szerinte is sokkal jobb éjszaka mint egy hagyományos.Jövő hétfőn lesz náluk 5200HUF/pár a H7-es.Na addig is vettem egy simát 700HUF-ért :) Üdv. Krisztián

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.