Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Dízel motorokkal kapcsolatos kérdések

Guest Anonymous

Recommended Posts

Viszont nekem is lenne tanácskérésem.
Elsősorban Paine kollegához.

A múltkorában beszéltük, hogy hidegen hullámzik az alapjárat, sőt le is áll a dög.
Majd többszöri unszolás után úgy megy, mintha mi se történt volna
Viszont dobja a hűtős/ventillátoros hibaikont.

Ahogy ígértem, felsőholtpont jeladót cseréltem.
A hullámzás és leállás hidegen megszűnt.
A hibaikon viszont maradt.
Meg a 8 literes fogyasztás is.
6,7 helyett!

140-150-nél továbbra sem megy többet, ellenben gyakorta tiltja le a turbót
+ jön a motorhiba kód is.

Na ehhez kezdett el pár napja egy teljesen új játékot is hozzátenni.
Hidegen csörög-csattog (Tranzit), nem megy.
Konkrétan nem!
Fordulatszám sincs. Padlózva üresben, jó ha felpörög 3.000 fölé picivel.
Turbo sem megy, pedig vákuum van és a szabályzó pálca is behúz.
A kétféle hibaikont már nem is mondom.

Aztán (mikor hogy) jó pár kilométer gyilkolászás után egyszer csak kezd halkulni.
Ha akkor félreállok, leállítom és újraindítom,
akkor onnantól következő teljes lehűlésig gond nélkül megy.
Természetesen a hűtő ikon többnyire akkor is világít.

Na erre tessék gombot varrni.

Link to comment
Megosztás:

És az 2003 január elsejét jelenti, vagy pedig a 2003-as modellévtől, ami valahol 2002 szeptember(?) körül kezdődik?

Hmm. Ez jó kérdés.

De ha bemész egy átlagos autósboltba forgalmival, az alvázszám alapján meg tudják mondani, milyen van benne.

Link to comment
Megosztás:

Viszont nekem is lenne tanácskérésem.

Elsősorban Paine kollegához.

A múltkorában beszéltük, hogy hidegen hullámzik az alapjárat, sőt le is áll a dög.

Majd többszöri unszolás után úgy megy, mintha mi se történt volna

Viszont dobja a hűtős/ventillátoros hibaikont.

Ahogy ígértem, felsőholtpont jeladót cseréltem.

A hullámzás és leállás hidegen megszűnt.

A hibaikon viszont maradt.

Meg a 8 literes fogyasztás is.

6,7 helyett!

140-150-nél továbbra sem megy többet, ellenben gyakorta tiltja le a turbót

+ jön a motorhiba kód is.

Na ehhez kezdett el pár napja egy teljesen új játékot is hozzátenni.

Hidegen csörög-csattog (Tranzit), nem megy.

Konkrétan nem!

Fordulatszám sincs. Padlózva üresben, jó ha felpörög 3.000 fölé picivel.

Turbo sem megy, pedig vákuum van és a szabályzó pálca is behúz.

A kétféle hibaikont már nem is mondom.

Aztán (mikor hogy) jó pár kilométer gyilkolászás után egyszer csak kezd halkulni.

Ha akkor félreállok, leállítom és újraindítom,

akkor onnantól következő teljes lehűlésig gond nélkül megy.

Természetesen a hűtő ikon többnyire akkor is világít.

Na erre tessék gombot varrni.

Nálam is volt ilyen hibajelenség, annó egy újraindítás segtített. Aztán nem tulajdonítottam neki naogybb jelentőséget.

DE....

Múlt héten voltam a Mátrában, és hát ott azért kell felfelé menni pár helyen. Konkrétan a Kékestetőre felfelé menet, bedobta a hibát, amit leginkább korábban is autópályás, huzamosabb 3000 környéki fordulatnál dobott. ( EGR falazás miatt, megint arra gyanakodtam, hogy annak a hiba kódja de nem. ) P0355 főtengely jeladó, pluszba azt írta a OP-com, hogy NO RPM signal korábban autópályázás után.

Na és most megint bedobta felfelé menet, + jött a Tranzit hang, de csak bizonyos fordulatszámon. Utána nézve, olvasva főtengely jeladó. De érdekes, hogy normál használatban, értsd 100-110 km/h utazó nem csinálja, még akkor se ha 3500 - 4000 rpm-ig el van forgatva. Csak ha tartósan nagy gázzal megy az ember.

Leveszem, megpucolom, ha segít akkor ok, ha nem akkor csere. Szerintem ott keresd te is a megoldást!

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Ha ismét elolvasot figyelmesen a levelem, akkor a második bekezdésben láthatod,

hogy most cseréltem jeladót (kb. 1 hónapja).

BOSCH.

Tehát ez vagy kilőve, vagy ....

Legutóbbi fejlemény, hogy 2 napja nem csinálja.

Megy, mint a kisangyal.

Persze 140 fölé most sem igazán akaródzik neki + zabál + 4.000 fordulat felett dobja a hűtős ikont. :)

Link to comment
Megosztás:

Helló Mindenki!

Szeretnék segítséget kérni. Tudna valaki Budapest környékén egy tényleg hozzáértő dízeles szervízt?

Adott egy Astra g 98-as 2.0 dtl, x20dtl motorral. nem mai darab. Nem rég lett javítva. Rosz injektor tömítések miatt ette a motorolajat és végig kormolt mindent. Nem indult csak nehezen stb. Nah ez javítva lett, minden végig ki lett takarítva benne, de túrbólyukban nagyon gyenge. nincs nyomaték. amint felmegy a fordulat 1700 környékére akkor megindul. Előtte simán vitte az alapjárat kettesben, most lefullad, nyomni kell a gázt. Vákumcsövek is cserélve lettek legutóbb. Kb 140 ig tud gyorsítani és kb ennyi. Akkor olyan 3200 a fordulatszám, de többet nem nagyon megy. Egyébként megbízhatóan működik néha dob egy hibát, de a teljesítményt nem veszi le és pár másodpercig tart. Kiolvasva izzítás hibát ír. Használható a gépsas, csak nyílván többet eszik mert kicsit magasabban kell pörgetni a motort, hogy haladjon ne fulladjon le.

Más probléma, hogy a váltó kicsit nehezen megy be kettesbe ha bemelegszik. Olvastam róla hogy azért ezekbe kell olaj pótlás, fólag ha régi. 240 ezret futott az öreg.

A segítséget előre is köszönöm!

a Wessz-i SZERVIZ törökbálinton 208236366 nem drága nagyon jó.a Bajcsi-Zsilinszki ut .a számot nem tudom .nekem bevált y17dt-m van 400000 km.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Valaki tudna képet, vagy valami iránymutatást megosztani, hogy hol van ez a jeladó? Mert nekem is dobálja a hibakódot mostmár......

Na ugye, hogy ugye?! :D

Am. több dolgot is jelez a hűtős ikon.

Többek között felsőholtpont jeladót, olaj gombákat (hőfok stb.)

Hűtés problémákat (ventillátor, keringetés)

Szóval elég rejtvényes.

Várom már Paine cartárs meglátásait, de egyenlőre úgy eltűnt,

mint az a bizonyos szürke. :)

Nekem csak 0335 hibakód van. Nem hűtős ikon.

Link to comment
Megosztás:

Na ugye, hogy ugye?! :D

Am. több dolgot is jelez a hűtős ikon.

Többek között felsőholtpont jeladót, olaj gombákat (hőfok stb.)

Hűtés problémákat (ventillátor, keringetés)

Szóval elég rejtvényes.

Várom már Paine cartárs meglátásait, de egyenlőre úgy eltűnt,

mint az a bizonyos szürke. :)

Be tudnád lőni nekem a helyét, hogy megtaláljam? Már néztem mindenfelé, de nem lelem. mit kell hozzá lebontani?

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Be tudnád lőni nekem a helyét, hogy megtaláljam? Már néztem mindenfelé, de nem lelem. mit kell hozzá lebontani?

A bekötési pontja fent van, a vákuum pumpa mellett.

Egy hajlított lemez kábeltartón van néhány kábel + csatlakozó.

Ebből az egyik az övé.

Maga a szenzor a blokk első oldalán van, széltében középtájon (a hűtőventillátor mögött).

Magasságában pont az olajdekli pereme fölött.

Alulról lehet hozzáférni hellyel-közzel.

Szia

- most rendeltem egyet + ba a Kovács Autó-nál, most akciósan 5ezer párszáz Ft.

Üdv.

Link to comment
Megosztás:

Cromaxnál is ott kezdődik a madzagosok árának az alja.

Gondolom a tiéd is az.

Azért a BOSCH nak valahogy nem szalad be 10 ezer alá az ára. :-)

-szia

igen valószínűleg úgy van, de pld.-úl: "OE" nevű számomra neve nincs gyártó terméke esetén az ára: 63213 Ft.

Ez, amit rendeltem az AUTOMEGA terméke.... erről azért már hallottam. Ez nem jelenti azt, hogy jó, de azt sem, hogy nem jó.

Itt a link:

https://alkatreszek.hu/fotengely_jelado_opel_1_7dti_automega/seno153_i

(Motorkód: Y17DT specifikáció: AutoMega Premium_30 Az AutoMega németországi központtal rendelkezik, jó minőségben, kedvező áron és széles körben gyárt autóalkatrészt. A termékeket igényes…)

Egyébként egy "hall elem" van benne... amúgy semmi extra, nem tudom mire kérnek többet érte egyes gyártók?

Mit jelent a madzagos? ( Bárdinál és UNIX-nél ill. a Kovács Autó -nál szoktam vásárolni, a Cromax még nem volt képben...

Üdv.

UI.: Közben utánanéztem a "madzagos" dolognak, hogy mire gondolsz.

Hát nem madzagos, hanem olyan "gyári inkább"...

Módosítva : melyon
Link to comment
Megosztás:

Üdv!

Jártas valaki kuplung ügyben? Külföldről kell kuplung szettet vennem 2002 Zafira y20dth-hoz de nem tudom egyértelműen beazonosítani. Írnak 225,228,230mm szetteket hozzá. A váltómon F23 feliratot találtam, az egyik szettnél írják hogy F23-5 -hoz való. Kinyomócsapágy szintén több létezik. Esetleg, hogy Di és Dti között kuplungban van-e különbség? Köszönöm.

Módosítva : kyozsee
Link to comment
Megosztás:

Miért "kell", itthonról miért nem jó? Kettőstömegű miatt olcsóbb külföldről?

Üdv!

Jártas valaki kuplung ügyben? Külföldről kell kuplung szettet vennem 2002 Zafira y20dth-hoz de nem tudom egyértelműen beazonosítani. Írnak 225,228,230mm szetteket hozzá. A váltómon F23 feliratot találtam, az egyik szettnél írják hogy F23-5 -hoz való. Kinyomócsapágy szintén több létezik.

Link to comment
Megosztás:

-szia

igen valószínűleg úgy van, de pld.-úl: "OE" nevű számomra neve nincs gyártó terméke esetén az ára: 63213 Ft.

Ez, amit rendeltem az AUTOMEGA terméke.... erről azért már hallottam. Ez nem jelenti azt, hogy jó, de azt sem, hogy nem jó.

Itt a link:

https://alkatreszek.hu/fotengely_jelado_opel_1_7dti_automega/seno153_i

(Motorkód: Y17DT specifikáció: AutoMega Premium_30 Az AutoMega németországi központtal rendelkezik, jó minőségben, kedvező áron és széles körben gyárt autóalkatrészt. A termékeket igényes…)

Egyébként egy "hall elem" van benne... amúgy semmi extra, nem tudom mire kérnek többet érte egyes gyártók?

Mit jelent a madzagos? ( Bárdinál és UNIX-nél ill. a Kovács Autó -nál szoktam vásárolni, a Cromax még nem volt képben...

Üdv.

UI.: Közben utánanéztem a "madzagos" dolognak, hogy mire gondolsz.

Hát nem madzagos, hanem olyan "gyári inkább"...

Na közbe megtaláltam. Kiszedtem, olajos volt és fém reszelék volt rajta, nem sok de volt. megpucolgattam, kontakt spray-vel megfújtam a csatit és ment vissza.

Majd ma tesztelem hazafelé, hogy dobja-e a hibát vagy sem. De szerintem én is kicserélem majd.

Valóban nehézkes hozzáférni, majd a cserénél csinálok képes dokumentációt.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Szeretnék ötleteket kérni, hátha találkozott már valaki az alábbi problémával:

motor y20dth, hidegen mostanában nehezen indul tekeri de nem kapja el, mélygarázsban áll ahol ~20fok van

- izzítás lámpa nem ég (nem tudom hány fokig izzít), amíg égett az izzítás lámpa gyújtás ráadásnál, sok idő után hidegen is indult rendesen

- beindulás után fekete füstöt tol

- ha már egyszer beindult utána nincs probléma bármikor pöcc-röff

- megy rendesen, húz, menet közben nem füstöl

- hibakód nincs (legalábbis torque-l nézve)

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok ! Egy olyan kérdésem lenne,hogy 4 hónapja vettem egy G ASTRA 1.7 ISUZU motorral és eddig tökéletesen működött az önindítót és az előtöltés szabályzót kivéve,de most elhagyta az erő.Amíg a turbó el nem kezd dolgozni addig nagyon nehezen pörög fel a motor(gyenge).Hibakódot nem hoz. Ami tudtam átnéztem,de nem találom a hibát.Vásárlás után vezérlés,olaj és minden szűrő cserélve lett .Ha valaki tud kérem segítsen .Köszönöm !

- én első körben a vákuum csöveket nézném meg: a generátoron lévő szivattyútól a turbónyomás szabályozó, majd a turbó-ig.

- majd légtömegmérő tisztítás.... (de csak nagyon óvatosan!)

Csak tippelni tudok... talán segít.

+ nézd meg az EGR állapotát, lehet jobb lenne lefalazni. Valamint a szívó sorba elhelyezett szenzort is tisztítsd meg.

Nem írtál a km óra állásáról, lehetséges, hogy egy szívósor takarítás sem ártana neki.

Nem dob hibakódot?

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Gyerekek.

Ha az előtöltés szabályzója - saját állítása szerint - szar,

akkor most mit is kezdtek ötletelni, hogy azon kvül mi lehet.

Nem is értem.

Szia

- nem ötleteket akartam, csupán egyszerű dolgokat amiket esetleg meg tud nézni otthon is.

- nekem Y17DT-nél a szerelők annak idején azt mondták, hogy ha az előtöltés szabályozó hibás, az csak hideg motornál dolgozik, tehát nem befolyásolja melegen a teljesítményt. Nálam akkor valóban csak hidegen volt a probléma igaz csak más hangja volt... és persze folyt a gázolaj a csatiból.... ezért lett kicserélve. De melegen nem volt semmilyen probléma akkor sem vele.

("persze ez hozta utána a többi gondot..." ami már minden Y17DT-nél volt, vagy ha még nem... akkor előbb-utóbb lesz... és ez biztos! /EDU, ECU, Mennyiség szabályozó szelep.... egyszerre, de azóta hibátlan./

- ennek ellenére mégis nagyon meg vagyok elégedve, nagyon sok kilóméter van már, mindenféle hiba nélkül. Márton Csaba segített sokat. A többi szekérnek is vannak típushibái... eddig ez állt hiba miatt a legkevesebbet és ez bírta a legjobban a strapát. )

Lehet, hogy rosszul tudom, sajnos sok összefüggés lehet. Teljesítmény vesztésnél nagyon sok dolog lehet. Szerintem is legjobb lenne egy profi szakival átnézetnie.

Üdv.

Link to comment
Megosztás:

+ nézd meg az EGR állapotát, lehet jobb lenne lefalazni. Valamint a szívó sorba elhelyezett szenzort is tisztítsd meg.

Nem írtál a km óra állásáról, lehetséges, hogy egy szívósor takarítás sem ártana neki.

Nem dob hibakódot?

Szia ! Nem dob hibakódot .És 137000km van a járgányba !

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.