Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

hemi

Recommended Posts

Az egyidejűleg jelentkező hibák általában egy közös okra vezethetők vissza. Ritka, hogy pont egyszerre romlik el két jeladó.

Én megpróbálnám visszabontani, és akár egy ideiglenes, de jól ellenőrizhető csatlakozással kizárni ezt. De nézd át az összes csatlakozást, és hogy nem építetted-e túl feszesre valahol, hátha a motor mozgása vagy rezgések szakítottak el/lazítottak le valamit. Valamilyen kontaktjavító spray sem árthat.

Nem tudom mekkora munka volt a csere, de végső esetben le lehet ellenőrizni a régi köteggel is, ha még egy kicsit is használható állapotban van (akár csak egy indítás erejéig).

Hát a régi kábelt megmondom őszintén teljesen szétbontottam, hogy lássam mi hová megy és mivel van összeköttetésben. Szóval az kuka. Feszesnek talán egyedül a pillangószelep érzékelő kábele feszes. Az egy darabig egyben (egy gégecsőben) jön két vákumszelep kábelével, és a vákumszelepek lent, az érzékelő meg fent van. Az a baj hogy nem nagyon tudok másik kábelt szerezni :( Ezt is szinte csodával határos módon tudtam felleni. Azt esetleg tényleg meg tudom nézni, hogy kiveszem a vezérlőt, és úgy a kesztűtartó háta mögött megmérem a kábelt hogy mit mutat. Az lenne a legtutibb, ha találnék egy biztosan 100%-os kábelt.

Link to comment
Megosztás:

Üdvözletem,lett egy olyan problémám a szekérrel,hogy azt mondja a diagnosztika,hogy a motorolaj -50 c.fokos...

Hol méri eztet?? :) X20DTH a motorkód.

P0195 - Motorolaj hőmérsékletérzékelő áramkör magas bemenet

(01) - Jelen van

Szia!

Az olajteknő első oldalán vannak az olaj hőmérséklet érzékelő és a szintjeladó (ha van) csatlakozói.

A magas bemenet (zárlat) a hőmérséklet érzékelő hibájára utalhat.

Üdv.

Link to comment
Megosztás:

Pár apróbb hiba,amire remélem tudtok majd valami megoldást.

Az ablaktörlő egyes fokozatban hol itt áll meg hol ott,de egyszer sem a helyén

Nem müködik a központi zár,de a számitógép nem jelez hibát,kap áramot a vezető oldali motor(talán vezeték szakadás?)

Az utolsó pedig a bizti tábla...elég kevés benne a bihtosíték,és hétvégén megmozgattam őket,és azota az ablakok csak addig müködnek amég nyomom a gombot,előtte pedig ment ajtomatán is.

Link to comment
Megosztás:

Nem müködik a központi zár,de a számitógép nem jelez hibát,kap áramot a vezető oldali motor(talán vezeték szakadás?)

Az utolsó pedig a bizti tábla...elég kevés benne a bihtosíték,és hétvégén megmozgattam őket,és azota az ablakok csak addig müködnek amég nyomom a gombot,előtte pedig ment ajtomatán is.

Ki kell mérni a motornál van-e áram.

Ablakot mindkét végállásban tovább kell nyomva tartani, amíg nem kattan. Utána jó lesz az automata.

Link to comment
Megosztás:

Az ablak már jó,köszönöm

Nem tudja valaki hogy melyik topikban lathattam hogyan kell levenni az ajtó burkolatot?

Nem talalom

Szia.

Első:

- csipogórács kipattint mögötte csavar kiszed

- tükörállító kipattint mögötte csavar kiszed

- ajtófogantyú gumiburkolata lehámoz mögötte csavar kiszed (kezet ráznék azzal, aki így találta ki)

- lámpa foglalat alul felül (nem kell egyszerre) a jelzésnél benyom és kipattint (mögötte nincs csavar, de a kábel fogja egy darabig)

- alsó 3 csavar kiszed

- patentokról lefeszít

- kárpitot fölfelé leemel (vagy inkább taszigál, mert nehezen jön)

Hátsó:

- csipogórács kipattint mögötte csavar kiszed

- ablakemelő kipattint mögötte csavar kiszed

- fogantyú alján gumipöcök kipattint mögötte csavar kiszed

- lámpa foglalat alul felül (nem kell egyszerre) a jelzésnél benyom és kipattint (mögötte nincs csavar, de a kábel fogja egy darabig)

- alsó 2 csavar kiszed

- patentokról lefeszít

- kárpitot fölfelé leemel (vagy inkább taszigál, mert nehezen jön)

Tápiószecső írta le nekem is :) nagyon frankó kis leírás :)

Link to comment
Megosztás:

  • 3 weeks later...

Sziasztok!

Tud valaki segíteni a fűtőmotor szénkefe beszerzési lehetőségével kapcsolatosan? Hol lehet(ne) belevalót beszerezni? Ill. a szénkefét szükséges-e hozzácsiszolni (ívre csiszolni) a forgórészhez?

Hiba: szénkefe elkopott. Vettem, ami épp elérhető volt. Cserét követően nem működött a ventillátor. Becsiszolást követően megindult, de nagyon melegedett a szénkefe.
Régi szénkefe vissza, vezeték megtold...működik...aztán a bontóban vettem egy fűtőmotort,...ugyanaz a baja... :(

Köszi:

R.

Link to comment
Megosztás:

Üdv.

Van egy olyan észrevételem, hogy a fedélzeti kijelzőmön nem működik a pillanatnyi fogyasztásmérőm és indexelésnél halványan de villog a kijelzője.

Van valakinek elképzelése erről a jelenségről, hogyan lehetne orvosolni, milehet a gondja??

Hozzáteszem, hogy egy másik B Vectrából lett át rakva a kábelezése gyárilag bennevolt az enyémben és a motorvezérlő is a másik Veciből való.

Hibátlanul működött is sokáig.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

'98-as x20dtl caravan.Jelenség a következő:Autó állt két napot,majd kulcs berak,elfordít, check lámpa villog motor nem indul.Kis autódiagom hibát nem talál.Akksi sarut levettem,visszarak motor indítható.Ám itt jön a csavar:gyújtást levettem,kulcs ki a helyéről,de az autó még mindig ketyeg.Nem állt le a motor,csak úgy áll le ,ha benyomom a fékpedált!

Valaki találkozott már iyen hibával?Mi lehet a probléma?

Válaszokat köszönöm előre is!

Módosítva : nzoleeka
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok olyan kérdésem lenne hgy az autómban motortérben teljesen cserélni kell a kábelköteget de amit találtam az annyiban tér el az enyémtől hogy az enyém digit klímás a donór nem valamint az enyémben van tempomat a donórban nincs ha belerakom azt a kábelköteget az autó attól működni fog és ezt aa két hiányzó dolgot valahogyan tudom pótolni?

A nagy kábelkötegen ami a gyújtáshídon is keresztül van fűzve azon nincs szerintem klíma csati, de tempomat is külön kábelezésű (tempomat nem 100%)

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Szivat a járgány... egy 1.8 benzines X18XE motorkóddal. A régi kábelkorbácsom nagyon gáz állapotú volt (szigetelés lepattogott) ezért kicseréltem. Az újnál a vezérműtengely jeladó kábele el volt vágva, erre rátettem a régi kábelemről a csatlakozót (színre-színt alapon), forrasztással. Működött is, aztán minden előjel nélkül check engine, vezérműtengely helyzet-jeladó funkció-rendellenesség (0340), illetve főtengelyhelyzet-jeladó funkció-rendellenesség (0335) hibák. Mindkettő cserélve, probléma maradt :( Mutató szerint 4500-nál ledadog a motor, apám 1.4-es F Astrájában több erő mutatkozik. A kábelt kiméregettem, a kapcsolási rajz szerint minden a helyén van, szakadás, összeérés stb nincs. A jeladók újak (persze az is lehet hibás) szóval kicsit megfeneklettem. Szervizben azt mondták hogy ezek után már csak a vezérlő marad. Szerintetek?

Nem akarnálak kioktatni, hogy rendesen takarísd meg a csatit az oxidációtól mert látom van rálátásod az elektronikára, de a tapasztalatom a következő: én is mindig a lengő csatit takarítottam mikor egyszer nem tudom miért ránéztem a másik felére is (ha megtalálom a képet megmutatom) na az konkrétan majdnem fűzöld volt!

amióta meglett takarítva nincs sem 0340 sem 0335 hibám!

Link to comment
Megosztás:

Ja és megkövezés előtt magam mentségére szólok, hogy én is kicseréltem a kábelköteget magamnak és pontos motorkód egyeztetés után is csak akkor tűnt fel, hogy nincs rajta egy csati amikor kezemben volt mindkettő! a csatit én húztam be de a nagy fejcsatit villanyász oldotta meg, ő tudta hogyan is kell szétszedni :)

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

'98-as x20dtl caravan.Jelenség a következő:Autó állt két napot,majd kulcs berak,elfordít, check lámpa villog motor nem indul.Kis autódiagom hibát nem talál.Akksi sarut levettem,visszarak motor indítható.Ám itt jön a csavar:gyújtást levettem,kulcs ki a helyéről,de az autó még mindig ketyeg.Nem állt le a motor,csak úgy áll le ,ha benyomom a fékpedált!

Valaki találkozott már iyen hibával?Mi lehet a probléma?

Válaszokat köszönöm előre is!

Szia!

Nekem ezt a problémát a csomagtartó ajtónál eldörzsölt kábelek okozták! Az autó akkor állt le, mikor kinyitottam a csomagtartó ajtót. :blink: Check lámpám nekem is villogott.

R.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

opel meriva 2003-as 1,6 benzin, kigyulladva az "autókörvonal villáskulcsal" lámpa, gázadáskor, gáztartáskor szaggat, mintha nem kapna elég üzemanyagot, gázelvételnél üresben pedig megáll... újragyújt és mintha misem történt volna... fel-fel villan néha a lámpa, utána-közben megint kezdi... így volt eddig, most viszont újragyújtásnál hosszan forgat, remegve indul, majd a gázelvételkor megáll... hirtelen néha most már menet közben meg is javul, aztán újrakezdi... senki semmit nem tudott eddig segíteni... nagyon idegesítő a probléma...

előre is köszönöm annak aki esetleg tud segíteni...

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Az lenne a kérdésem, hogy van az elsõ hangszoró bekôtve. Pontosabban, hogy van kötve a csipogó és a mélyközép. A hangváltó miként van megoldva? 2 szál megy az ajtóba v külön mind 2-höz?

Kôszônöm a válaszokat elöre is.

Hangváltó sehogy. 2 vezeték megy csak gyárilag.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Hangváltó sehogy. 2 vezeték megy csak gyárilag.

Köszönöm

Még nem szedtem szét ez egy hétvégi projekt lesz.

Illetve valaki tudna abban segíteni milyen mélységű az ajtó?

61mm a hangszóróm teljes mélysége ezt szeretném bele rakni, kiemelő keretem van az emel egy x magasságot.

Módosítva : Dragon1004
Link to comment
Megosztás:

Szia!

Nekem ezt a problémát a csomagtartó ajtónál eldörzsölt kábelek okozták! Az autó akkor állt le, mikor kinyitottam a csomagtartó ajtót. :blink: Check lámpám nekem is villogott.

R.

Szia!

Meg lett a bűnös! A gyújtás kapcsolót kellett kicserélni az hülyítette meg a rendszert!

Módosítva : nzoleeka
  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! VAn egy B Vectrám... Ma vettem észre, hogy menet közben a műszerfalon az órák elkezdenek remegni, majd a víz és a benzinszint jelző leesik nullára, a km óra éppen ahol állt, ott megragad! aztán egyszercsak újra elindul!

Kontakt hibára gyanakszom, viszont nem értek az Opelhez.

Tudtok nekem ebben segíteni, hogy mit és hol nézzek,csináljak?

Másik: gyári kp zár, gyári táv. most kellett újra tanítani őket mert az előző gazdi nem foglalkozott vele.. kulccsal szépen nxit és zár mindent!

Távval viszont a bal első ajtót nem zárja, nem nyitja!

lehet hogy tönkrement a kpzár motor?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Jó régen jártam már erre (szerencsére, mivel többnyire csak akkor jövök ha szerelni való van :D ). Nekem is a központival van gondom. Igaz már régóta, jó lenne már megcsinálni.

Két probléma van:

1. nem tudom összehangolni a távval. milliószor próbáltam és nem jó. elemet cseréltem benne, bár az sem volt lemerülve ami benne volt. vajon végleg lemondhatok a távról vagy van valami trükk amit érdemes megpróbálni?

2. az 5ből két ajtót nem zár a központi (bal hátul és jobb elöl) valamint a bal hátsót is van hogy eszébe jut lezárni, de rögtön utána ha próbálom ki már nem nyitja. a csomagtér és a másik két ajtó jól működik. itt mi lehet a gond és a javítás menete? :) rémlik, hogy valami mikrokapcsoló mehetett tönkre benne, mintha ilyesmit olvastam volna régen.. honnan lehet beszerezni, és pontosan milyen?

Módosítva : zsiz88
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Tegnap cseréltem a járgányban gyújtótrafót. Le kellett venni az akksit is. Miután visszakerült már gyújtáson bekapcsol a hűtőventillátor és nem kapcsol ki. Korábban hőgomba cserén esett át szóval annak jónak kell lennie. Kihúzott hőgombával is megy.Relé? Mit gondoltok?

Módosítva : Flow
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

Gondltam lecserélem a megszokott kis Blaupunkt márkájú OPEL CAR 300 autórádiómat. Szereztem is egy Blaupunkct TOKYO 110 - et. Első problémám a csatlakozó volt, de az egész könnyedén megoldódott. Csak 2 részt használok így a régiből, amin a TID - re való kiíratás lenne azt nem. Ennek az lett a következménye, hogy amikor nem teszem be az előlapot utazás megkezdése elött és ergó nem használom a rádiót, majd szokásos módon leállítom és kiszállok. Elkezd villogni a TID és addig nem hagyja abba amíg be nem teszem az előlapot, majd eltávolítom. Valaki tapasztalt már ilyet? Ha igen hogyan lehet ezt a "védelmi" funkciót kiiktatni?

Köszönettel

János

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok

Az lenne a problémám, hogy állt az autó a napon minden működik semmi probléma kb 2 óra eltelte után beülök és a kijelző nullázódót a külső hőmérséklet mérő pontatlan nem kicsit óra elszállt és a dátum is. És nem tudom beállítani illetve állandóan villog mint mikor be akarjuk állítani , de mind 2 gomb nyomkodására csak léptetem a kijelölést illetve ha végig megy pár perc múlva ismét villogni kezd mintha be szeretném állítani. Mi lehet a probléma?

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Sziasztok!

Még új vagyok itt a fórumon, először is köszöntenék mindenkit. Van egy X20dth vectra b-m. Egy olyan problémám lenne, hogy vettem hozzá egy donort. Áttettem belőle a gyári xenonokat és a szintezőket. Müködik minden, de bekapcsoláskor elindulnak a fények lefelé kerreg egy kicsit és utána vissza áll ugyanabba a pozicióba mint amibe bekapcsoltam. Kiolvastam a hibatárolót ez volt benne:

OP-COM 100219a - PC alapú diagnosztikai program
OP-COM - KW2000 kommunikációs ablak> 2000|Vectra-B|Karosszéria|Fényszóró magasságállító berendezés (bal)
Keyword #1: 6B
Keyword #2: 8F
Normál időzítési paraméterek.
Azonosító: 0101
A hibakódok száma: 1
B1001 - Az elektronikus vezérlőegység (ECU) nincs kalibrálva
(00) - Jelen van

Programban van egy lehetőség kalibrációra de bele megyek és ott csak alvázszámot írja ki. Rámegyek, hogy oké de nem csinál semmit.

Háttérben voszont kiírja, hogy ez a funkció nem támogatott.

Bármilyen beállítást elindítok a lámpán a programmal akkor azt írja az ECU nincs kalibrálva. A fényszoró állítójelző lámpa folyamatoan világít.

Valaki tudna ebben segíteni?

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.