Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

hemi

Recommended Posts

Igen, megvan a kalaptartó alatt középen. De nem volt kicsúszva semmi belőle. Néha már van adásom, de nem tiszta és nem is mindenhol. Na mindegy legalább megcsináltam a csomagtérvilágításom... <_<

Leelenőrizted, van táplálása? Ha kihuzod a táplálását gyengébb a rádió?

Link to comment
Megosztás:

Ma beszart a jobb első központi záram. Tipikus érintkezési-kontakt hibának tűnik.

Először két hete kezdte, amikor az egyik nyitásnál zárva maradt. Nyitok-zárok, akkor erre meg is "javult", azóta semmi gond nem volt vele, pedig minden nap használom az autót.

Tegnap este még be is zárt, de reggel már nem nyitott ki. Próbáltam vagy 10-szer nyitni, zárni, ebből egyszer működött. Se távirányígóval, se a bal első zár felhőzásával nem működik már.

Valaki javított már ilyet?

Link to comment
Megosztás:

Ma beszart a jobb első központi záram. Tipikus érintkezési-kontakt hibának tűnik.

Először két hete kezdte, amikor az egyik nyitásnál zárva maradt. Nyitok-zárok, akkor erre meg is "javult", azóta semmi gond nem volt vele, pedig minden nap használom az autót.

Tegnap este még be is zárt, de reggel már nem nyitott ki. Próbáltam vagy 10-szer nyitni, zárni, ebből egyszer működött. Se távirányígóval, se a bal első zár felhőzásával nem működik már.

Valaki javított már ilyet?

Enyém is ugyanezt csinálta. Hol működött hol nem... Mostanában már nem működik, csak nekem a bal hátsó is ezt csinálja.

Leelenőrizted, van táplálása? Ha kihuzod a táplálását gyengébb a rádió?

Így külön nem ellenőriztem. Kihúztam a vezetékeket, visszadugtam, megigazgattam. Se nem javult, se nem romlott.

Link to comment
Megosztás:

Na... bár rádiót nem sokat hallgatok de utánajártam én is <_<

Legutóbb ugye az ANT kábelt elvágtam és annyi... rádió volt ami nekem kellett: neo, class, mr2 szólt tisztán... de pl most néztem, hogy a radio 1 már nem... bedugtam a kábelt szólt de megint eltűnt a középső sor vagy ment a kijelző ha nem volt gyújtás is... kalaptartót levettem meg amit még kellett... kimértem mit hova kell és arról kapja az áramot ami a csomagtér világításnak is adja az áramot bár így fixen áram alatt van az antenna erősítő de mérhető terhelést nem jelent az akkura nézve legalábbis nekem nem sikerült mérni ha meg fogyaszt is ez van jobb ötletem nem volt, nem akartam az erősítő remote száljára kötni még ha működne is mert az túl vékony vezeték és erről megy a szélvédő fűtés is de így most még jobb a vétel és sok kiesett adó ismét fogható :wacko:

Motortérben a ventik kábelei most már szigetelve + bandázsolva + amikor lesz idom megcsinálom ilyenre az összes vezetéket mert szebb, tartósabb :(

Link to comment
Megosztás:

Időközben megtaláltam a linket: zárjavitás

Köszi

A hétvégén megpróbálom megjavítani. Ha nem megy, akkor meg veszek egy univerzális zár motort, 1500 Ft-ért árulják a vaterán. A Bal hátsóban úgyis olyan van.

(Komplett központi zár szettet távirányítóval, zárakkal meg mindennel együtt meg 7-ért árulják <_< )

Link to comment
Megosztás:

Ezt nekem is meg kéne játszanom....

Akkor nem csak az enyémről porladt le a gégecső? Megnyugtató.... :wacko:

Létezhet az, hogy hidegindítás után, kb. amíg meg nem mozdul a vízhőfok mutatója hangosan csattognak az injektor fejek? Legalábbis valami arról a környékről igen hangosan lármázik. Azóta idegesítő, mióta nincs motorházfedél burkolatom. <_<

Link to comment
Megosztás:

Akkor nem csak az enyémről porladt le a gégecső? Megnyugtató.... :wacko:

Létezhet az, hogy hidegindítás után, kb. amíg meg nem mozdul a vízhőfok mutatója hangosan csattognak az injektor fejek? Legalábbis valami arról a környékről igen hangosan lármázik. Azóta idegesítő, mióta nincs motorházfedél burkolatom. <_<

Hidrotőkék inkább azok....

Link to comment
Megosztás:

Na de: Exide jó az tuti van benne energia az is tuti és 24e volt garanciával, blokkal szóval cakk-pakk <_< Bosch S3 72 Ah helyett ami elkezdte a savat engedni magából és bár működésben még tökéletes volt de azért egy 29e forintos akkutól nem ezt várná senki sem.

Itt találtam némi google keresgélés után Exide Premiumot legolcsóbban: link (Veszprémben is át lehet venni, úgyhogy az nekem pont jó)

A 60Ah, vagy 64Ah-sat venném. Esetleg ha tudtok valahol olcsóbban, szívesen fogadom a tippet.

Link to comment
Megosztás:

Itt találtam némi google keresgélés után Exide Premiumot legolcsóbban: link (Veszprémben is át lehet venni, úgyhogy az nekem pont jó)

A 60Ah, vagy 64Ah-sat venném. Esetleg ha tudtok valahol olcsóbban, szívesen fogadom a tippet.

Én konkrétan innen vettem és ilyen akkut de akkor 24e volt.

Link to comment
Megosztás:

mitől lehet az ha a bc kijelző 0át mutat alapjáraton? eddig rossz volt a kijelző, most szereztem bele egyet, 2.5 automatáét. ezt átállíttattam tech2vel de ugyanúgy 0 mutat. viszont alapjáraton van egy hibám légtömegmérő feszültség alacsony. Ez beleszólhat ebbe?

Link to comment
Megosztás:

Hali!

Az 5 ajtós Vectrában hol van a rádió erősítő? Mert nekem is elég szarul jönnek be az adások, igaz nekem már nem a gyári van bent hanem egy LG de attól függetlenül jónak kéne lenni az adásoknak.

Hátha ihletet kap tőlem valaki ezért leírom.

Nekem B1-es Vectrám van és nem voltam megelégedve a fényszórókkal és elég sok mindenen gondolkodtam hogy lehetne jobb. Gondolkodtam xenon azt le is tettem róla, sok kis apróság miatt. Fényszórómosó, rendőrök, élettartam, meg hát nem is projektoros a lámpa. Maradt hogy nézzek valami jó égőt. Vettem Osram Night Breaker izzókat újonnan 4500 Ft-ért (ismerős által kedvezménnyel). Betettem, hát nem sokkal javult, de másabb lett. Nézegettem B2-es lámpákat, találtam is a neten újonnan darabját 10.750 Ft-ért és megrendeltem. Haver autóvillamossági szerelő szóltam neki a bekötés miatt mert hát más a központi csati. Kimértük melyik vezeték hova megy, ráforrasztottam sarukat, utána meg zsugorcsövel vízszigeteltem. A régi lámpa kivétele sima játék volt 8-as krova kulcs és minden csavar simán ki is jött még az a nehezen is kiszedhető amit sokan emlegettek, hogy le kell szedni a lökhárítót miatta. A lámpa berakása már nehezebb volt, kicsi a hely nagy a lámpa, meg egy kis fémdarabot ki kell fűrészelni de azt egy sima vasfűrészlappal kivágtam utána meg simára reszeltem egy reszelővel. De ketten valahogy bevarázsoltuk a lámpát a helyére. Előtte természetesen beletettem az izzókat az állítómotort hogy ne a helyén kelljen vele szórakozni. Rányomkodtam a vezetékeket, gyújtás ráad és felkapcsoltam a lámpát. Teljesen más mint a B1 fényszórói szebben és jobban világít. Meg megjelenésben is sokat számít. Éjjel főleg élvezet vezetni. Szerintem ha nem vagytok megelégedve a fényszórókkal akkor ez egy jó megoldás. Ja és ez mind megvolt 2 óra alatt, szóval nem is nagy munka.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Egy 1997-es gépnél a hátsó ablakok elektromos vezérlését szeretném megoldani. Tudom, hogy lusta vagyok visszaolvasni, de ha valamelyikötök kiokosítana?

Más: a központi zár vacakol. Kulccsal lehet csak nyitni-zárni a gépet. Az esetek többségében nagyon akad még kulccsal is a zárnyitás, ezt lehet valamivel orvosolni?

Köszönöm a türelmes válaszokat!

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Egy 1997-es gépnél a hátsó ablakok elektromos vezérlését szeretném megoldani. Tudom, hogy lusta vagyok visszaolvasni, de ha valamelyikötök kiokosítana?

Így nehéz bármit is mondani, esetleg valami konkrétum, ami érdekel?

Gyári bontottat akarsz beépíteni, vagy univerzálisat?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Egy 1997-es gépnél a hátsó ablakok elektromos vezérlését szeretném megoldani.

Ez a téma engem is érdekelne. Ugyanis jövőhéten veszem meg a komplett elektronyos ablak "szettet" hátra. Engem az érdekelne hogy be van e kábelezve az ajtóba, szal csak összedugom a csatikat és már megy is? Vagy kábelezgetni kell összevissza. Ezenkívül még ami érdekelne az az hogy állítólag lehet másik üveg is kell mert hogy más a felfogatása?? ez létezik?

Link to comment
Megosztás:

Ez a téma engem is érdekelne. Ugyanis jövőhéten veszem meg a komplett elektronyos ablak "szettet" hátra. Engem az érdekelne hogy be van e kábelezve az ajtóba, szal csak összedugom a csatikat és már megy is? Vagy kábelezgetni kell összevissza. Ezenkívül még ami érdekelne az az hogy állítólag lehet másik üveg is kell mert hogy más a felfogatása?? ez létezik?

Rátapintottál a lényegre. Semmi sincs kiépítve. A villanyablakos hátsó ajtó kábelkötegeket, a hátsó ajtóba való kapcsolókat, valamint a 4+1-es kapcsolót a váltókonzolra is kérned kell a mechanikával együtt. Jobb bontókban ezt együtt adják, de van ahol megpróbálhatják megmagyarázni, hogy "nem kell semmi más csak a motor, összedugod és működik" dumával.

Az emelő mechanikának a beszerelése nagyon egyszerű. Az üveget nem kell kicserélni.

Kiszereled ezt:

IMG01598-20100911-0945_www.kepfeltoltes.hu_.jpgIMG01602-20100911-0946_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

És beszereled ezt a helyére (a felirattal ellentétben ez a jobb hátsó, nem pedig a BH)

IMG00516-20091029-1930_www.kepfeltoltes.hu_.jpgIMG00517-20091029-1931_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Gyárilag a kézi emelő szerkezet popszegeccsel van felfogatva. Ezeket le kell fúrni. Az ablakról le kell akasztani (addig valaki megtartja az ablakot) ezután könnyedén kijön az ajtón lévő kivágott részen. A kézi szerkezet helyére ha odailleszted a villamosat, akkor látni fogod, hogy a kettőnek a rögzítő furatai nem egyeznek meg, de a villamoshoz szükséges furatok is ki vannak alakítva az ajtóban egy kivételével. (A villamos emelőszerkezeten az egyik motorhoz közelebb lévő furatnak nem lesz helye, de ez nem baj, 5 csavar megfogja). A villamos emelőt fel lehet rögzíteni csavarral, és popszegeccsel is. Én 6-os csavarral fogattam fel. (Ehhez fel kellett fúrni a furatokat 6-osra).

A feketeleves csak most jön, ki kell építeni a villamos hálózatot is <_< Ez 5 db vezetéket jelent oldalanként. Állandó +12V, test, felhúzó jel, lehúzó jel illetve gyerekzár jel az ajtóban lévő kapcsolóhoz. A legelső a bal "A" oszlop tövében lévő csatikhoz megy, mert itt ér véget a biztosíték doboz 20-as steckertől jövő vezeték (ide van kötve gyárilag a hátsó villanyablak egy 30A-es biztosítékkal). Az utóbbi 3 at (két oldalról összesen 6-ot) pedig a váltókonzolhoz kell vezetni.

Összefoglalva: Elég nagy szívás az egész. Hogyha klímás az autód, akkor ne vacakolj vele, mert úgysem fogod használni.

Link to comment
Megosztás:

hallo sracok,

2000 evjaratu B veki gyari CDvel, valahogy bemenetet szeretnek fabrikalni hozza mp3 jelatszonak, tehat L+R.

Valakinek valami otlete, tapasztalata? Nem akarok kb 1 forintos sem kolteni a dologra, kocsit 700 fontert vettem, viszont cd-t nem fogok irogatni hozza mindennap, ezert szeretnem valahogy hozzamokolni mp3at vagy a telo jack kimenetet.

jah, meg a belso levegokeringeto egoje vagy mi van benne kiegett, azt hogy tudom kicserelni szakszeruen, mi megy bele, led vagy kis izzo?

koszi elore is!!

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.