Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Karosszéria

gsi.tamás

Recommended Posts

Nekem egy koccanás után a bal oldali része kipattant magától( két helyen volt a felfogatás), de utánna sikerült visszanyomni minden kár nélkül.

Szerintem a lökhárító vagy a lámpák felől próbáld meg kifeszegetni egy csavarhúzóval.

Szerencséd volt, az a baj igazából hogy az összerakás és a kiszedés után általában több év telik el, és a műanyag meg öregszik. Én a fül csonkját és a lökös felkunkorodó részét átfúrtam, kábelkötegelővel odahúztam majd a kötegelőt levágtam, kivülről semmi nem látszik.

Link to comment
Megosztás:

Üdv!

Új vagyok itt segítséget szeretnék kérni.

Adott egy 2000-es évjáratú F Astra Classic, aminek le szeretném szedni a hűtőmaszkját. A maszknak van mindkét oldalon egy kis túlnyúlása ami a lámpák alatt fut. A végükön van rögzítés, valamilyen pattintós megoldás.

Tudja valaki a trükkjét, hogy mit kell vele csinálni, mert bárhogy is próbálkoztam nem tudtam kipattintani onnan. Hiába lazítottam meg a lámpák házait és mozdítottam el azokat onnan, hogy jobban hozzáférrjek sehogyan sem engedett. Igazából csodálkozok is, hogy nem tört el, úgy tűnik elég masszív műanyagból van az a "karom" vagy micsoda.

Már csak ez két oldal lenne hátra, a többit sikerült kipattintani.

Aki szedett már le hűtőrácsot, annak megköszönném a tippjét.

Előre is köszi a segítséget.

Én levettem a lökhárítót is, és úgy sikerült hozzáférnem a hűtőmaszk tartó csavarokhoz. Sajnos másként nem jött szét, mert recsegett feszegetésre.

Link to comment
Megosztás:

A tetőfedők által használt sikaflex elég jól bírja a vizet, hideget-meleget, és ha jól tudom nem ecetsavas, tehát nem marja a lemezt mint a sziló.

Üdv, hát igazából azt egyszer bepattintják, és többnyire ha ki kell szedni akkor törik. Odafújhatsz esetleg szilikont, talán segít valamit.

Ideiglenesen leragasztottam egy széles szigetelőszalaggal a szélvédőgumit, hogy ott ne ázzon be. A szélvédőm is repedt, lehet, hogy cserés lesz az is és akkor azzal együtt meg lesz oldva. Azt szeretném tudni, hogy beázhat-e még valahol? Tetőablakom is van. Itt lehet beázás? Van 4 db csapadékvíz levezetője. Annyit látok, hogy az A oszlopba megy az első kettő, de hol jön ki és a hátsók hol mennek? Egyébként jó állapotúnak tűnnek a csövek már ami látszik belőle.

Gyakran beázik még a szélvédő és az alatt található takaró találkozásánál, rámegy a pollenszűrőre (párásodás) majd a légelosztó dobozon át a szivacsra amit Neked vizes volt.

Beázhat még az ablaktörlő karok tövénél is, ha nincs rendesen letömítve. Az egyik pont a pollen szűrő felett van.

Link to comment
Megosztás:

Gyakran beázik még a szélvédő és az alatt található takaró találkozásánál, rámegy a pollenszűrőre (párásodás) majd a légelosztó dobozon át a szivacsra amit Neked vizes volt.

A szélvédő alatti takaró találkozásától a víz nem az az alatti elvezető vályúba jut ami a pollen szűrő felett van? Az elvezető vályú csatlakozásánál alul van még egy végigfutó gumitömítés ami egy idő után le szokott válni gondolom amiatt mert pollenszűrő cserénél mindig ki-be kell rakni. Ha ez a helyén van akkor gondolom nem ázhat be vagy tévedek?

Módosítva : Astra F Caravan

Nem, sajna a szélvédő tövéről nem a vájuba jut a víz, hanem a középen a pollenszűrőre. Én kiszilóztam ezt a rést, ami nem olyan szép, de a célnak megfelel, illetve a pollenszűrő fölé is tetteme gy darab műbőrt, ha ha már bejot akkor legalább ne kerüljön rá.

Szerintetek repedt szélvédővel műszakin átmehet az autó? A visszapillantó környékén fél körben repedt. Nincs látótérben és nem veszélyes a repedés mert nem nagyon tud tovább terjedni, ha még terjedne a jelenlegi irányban felfelé akkor eléri az üveg végét legfelül és vége, szerintem.

Szerintem nem megy át nem fogják mérlegelni, hogy merre.hogyan repedhet.

Link to comment
Megosztás:

Szerintetek repedt szélvédővel műszakin átmehet az autó? A visszapillantó környékén fél körben repedt. Nincs látótérben és nem veszélyes a repedés mert nem nagyon tud tovább terjedni, ha még terjedne a jelenlegi irányban felfelé akkor eléri az üveg végét legfelül és vége, szerintem.

Nem megy át.

Link to comment
Megosztás:

Akkor ezt a cserét nem úszom meg. Egyébként korábban már cserélték a szélvédőt és sajnos nem túl igényesen rakták be, a gumikeret is félig kilógott a sarkoknál, talán ez az igénytelenség is lehet oka a repedésnek na meg a rohadásnak. Legalább most lesz alkalmam normálisan bele rakatni. Attól viszont félek, hogy nehogy az egész keret körbe legyen rohadva a gumi alatt és az új üveget nem lesz hova betenni miután ezt kivették mert akkor nem tudom mi lesz. Újabb autót sajnos nem tudok venni.

Tegnap éjjel esett az eső és most, hogy a tetőkárpitot levettem reggel néztem a beázást. Elöl a csavaroknál jó, de hátul a tetősíncsavarok vizesek voltak, nem csöpögött, de vizes volt. A sínt is kénytelen leszek leszedni és valamit kezdeni vele, pedig abban reménykedtem, hogy legalább ezt már előttem sikerült megoldani és nem kell hozzá nyúlnom. A padlókárpit alatt a taposó szintúgy vizes hiába ragasztottam le tegnap a szélvédőkeretnél talált lyukat.

addig új szélvédőt sem érdemes belerakni, amíg nincs normálisan kilakatolva a helye, mert a rozsda megint fogja feszíteni és elreped újra...

Link to comment
Megosztás:

Na igen, ezen leszek, csak egy a baj, hogy én nem vagyok lakatos se fényező még tehetségem talán-talán lenne hozzá, hegeszteni megtanultam, de kerítésoszlopokon, kapuzsanérokon kívül mást nem hegesztettem azóta se és eszközeim sincsenek. Egy ilyen autónál pedig ezek nélkül nem sok mindent lehet csinálni. A karosszériázás ráférne egyébként is az autóra, de ez később volt tervben. Eredetileg most csak tetőkárpitot akartam kicserélni, hogy legalább belül ne nézzen már ki trógerül és a beázást akartam megszüntetni a tetősínnél (amire először gondoltam), de arra nem számítottam, hogy a gumi alatt rohadó ablakkeretnél is ázik be ami kívülről abszolút nem látszott, belül a tetőkárpitot leszedve annál inkább. Egy dolog lekopogom még ép: a padlólemez, de ha sokat ázik előbb-utóbb megadja magát így most célszerű lenne ezt minél hamarabb megoldani. Míg a tetősín beázása tervezési hiba addig a szélvédőkeretre ez nem igaz, itt a szélvédősök trógersége az oka és ez utóbbi sokkal inkább bosszant mint az autó hibája. Tanulság: SENKI NE HAGYJA HOGY SZARUL HANYAGUL CSINÁLJÁK MEG AZ AUTÓJÁT AMIÉRT FIZET MERT KÉSŐBB AZ OLCSÓ SZAR MUNKA SOKKAL DRÁGÁBB LESZ!

addig nem tudni milyen mértékű a rohadás amíg nincs kiszedve a szélvédő, lehet elegendő neki egy rozsdátlanítás, korant-os kezelés és aztán festés...

Link to comment
Megosztás:

Na igen, ezen leszek, csak egy a baj, hogy én nem vagyok lakatos se fényező még tehetségem talán-talán lenne hozzá, hegeszteni megtanultam, de kerítésoszlopokon, kapuzsanérokon kívül mást nem hegesztettem azóta se és eszközeim sincsenek. Egy ilyen autónál pedig ezek nélkül nem sok mindent lehet csinálni. A karosszériázás ráférne egyébként is az autóra, de ez később volt tervben. Eredetileg most csak tetőkárpitot akartam kicserélni, hogy legalább belül ne nézzen már ki trógerül és a beázást akartam megszüntetni a tetősínnél (amire először gondoltam), de arra nem számítottam, hogy a gumi alatt rohadó ablakkeretnél is ázik be ami kívülről abszolút nem látszott, belül a tetőkárpitot leszedve annál inkább. Egy dolog lekopogom még ép: a padlólemez, de ha sokat ázik előbb-utóbb megadja magát így most célszerű lenne ezt minél hamarabb megoldani. Míg a tetősín beázása tervezési hiba addig a szélvédőkeretre ez nem igaz, itt a szélvédősök trógersége az oka és ez utóbbi sokkal inkább bosszant mint az autó hibája. Tanulság: SENKI NE HAGYJA HOGY SZARUL HANYAGUL CSINÁLJÁK MEG AZ AUTÓJÁT AMIÉRT FIZET MERT KÉSŐBB AZ OLCSÓ SZAR MUNKA SOKKAL DRÁGÁBB LESZ!

Igazából a tetősín beázást nagyrészt meg lehet előzni, ha rendszeresen ki van takarítva a vájuból a trutyi. Ugye hátrafele folyik le az esővíz a sínből, ehhez el kell "mennie" a hátsó befogatás mellett. Ha nem tud, mert tele van kosszal akkor ott szépen áll a víz, és azért ez nem csónak hogy állandóan vízben álljon.

1399489-20140326-c2WUcK.jpg

Link to comment
Megosztás:

Már 2 éve van a saját használatomban és 1,5 éve a saját tulajdonomban is az autó, és ezt meg is csináltam mindjárt az elején. Ugyan így tele volt. Ha korábban soha nem tisztították és már megindult a rohadás akkor egy 22 éves autón én már hiába tisztítom. Az előző tulaj körbe nyomta alul-felül ezzel a fekete masszával a tetőkorlát rögzítésénél és a vályúban is van egy csík végig amire először azt hittem, hogy gyárilag ilyen, de ahogy néztem autómosáskor le se folyik a víz vagy csak nagyon lassan abból a vájúból amibe a tetőkorlát rögzítése benne van. Nem a kosztól, hanem szerintem az utólagos szigeteléstől ettől a masszától ami elzárja a lefolyót. Úgy tudom, hogy gumitömítésnek kellene tömítenie a tetőkorlát rögzítésénél, de lehet már itt is ki van rohadva azért nyomta bele ezt a szart, de akkor se értem miért így kellett ezt megoldani. Lehet, hogy le se fogom tudni venni a korlátot mert oda van ragasztva ezzel a szarral.

Tervezési hibának azt tartom hogy míg a tetőfedésnél pl. a hullámpalánál alapvető szabály már a pala megjelenése óta, hogy ne a vájúban hanem a tetején fúrják át és rögzítsék, mert az előbbi egy időzített bomba lenne beázás szempontjából, itt pedig csak esztétikai szempontokat vettek figyelembe a tervezésnél az ezzel a megldással járó esetleges problémákkal nem foglalkoztak. Csapadékvíz elvezető vájú alját átfúrni, ez egy időzített bomba, a gumitömítés nem tart örökké, előbb-utóbb elkerülhetetlen a beázás mindegyiknél. Igaz a karosszériatervező nem tetőfedő, de azért gondolhatnának ilyenekre. És még sorolhatnám a többi rejtett időzített bombát, a karosszéria tervezési hibáit ami a rohadások fő okozója. Persze mindezen hibákkal együtt is műszakilag az egyik legmegbízhatóbb autónak tartom az egyik legtartósabb futóművel, a típushibákat ismerve pedig sokat lehet tenni a karosszéria megóvása érdekében csak győzzem anyagiakban is követni a problémáit.

5-ajtósnak, sedánnak is ott van a vályú csak ott egy csík fedi, 4 helyen kis ablakokkal a tetőcsomagtartónak. Gondolom ezt a vonalat vitték tovább, így maradt a vályú és rákerült a tetősín. Feltételezték hogy 15-20 év után főleg nyugaton lecserélnek egy autót, így nem terveztek örök életre. nekem is egyszer beázott, de én egyszerre észrevettem mert a hátsó lámpa csatira folyt és diszkóztak a lámpák. Szilót nyomtam alája, de csak annyit hogy hátra ne zárjam el a víz útját, azóta nincs gond vele. Amúgy ha jól emlékszem a csavar réz, és nem vas, azért valamennyire gondoltak a korrózióra.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

F Astrához van esetleg gyári 4 vagy 3 küllős kormány? Olyasmire szeretném kicserélni a gyári 2 küllőst. Illetve a légzsákos bekötés nélkül berakható?

Hát a légzsákos az 4 küllős, corsában van 3 küllős ha jól tudom. De nem tudom hogy a műszakin nem fognak-e szólni hogy ott a lufi, de nincs bekötve.

Link to comment
Megosztás:

Ez merre van Zotya? :)

Igazából a tetősín beázást nagyrészt meg lehet előzni, ha rendszeresen ki van takarítva a vájuból a trutyi. Ugye hátrafele folyik le az esővíz a sínből, ehhez el kell "mennie" a hátsó befogatás mellett. Ha nem tud, mert tele van kosszal akkor ott szépen áll a víz, és azért ez nem csónak hogy állandóan vízben álljon.

1399489-20140326-c2WUcK.jpg

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.