Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Extra-felszerelések beépítése utólag + elektromos kérdések

Amusing

Recommended Posts

2 hours ago, DarthVödör írta:

Ne add fel! Időnként egy újratanítás csodákra képes. Nem hiszem hogy csak úgy feladta az IC. Az a ronda rózsaszínű réteg: vízálló lakk. A hibák rendszerint a nagy áramú részeken keletkeznek. Az IC kis áramú, és vezérlő.

:happy: Köszi Mester! (reméltem hogy erre nézel...) Igazad van a nagy áramú részekkel. És nem azt a nyákot fotóztam, amin a méréseket végeztem, hanem a jobb oldali ablakemelő vezérlőjét, amin még ép a lakkozás. Kiszedtem azt is hogy le tudjam tesztelni a motort, kapcsolót, ez volt az első lépés, mivel ezzel a hibával vettem az autót, nem volt tiszta hogy hányadán állunk. Azzal működik, de tovább kellett a hibát vezetnem, mert bedugni nem lehet a jobbos vezérlőt a balos motorba a tükörszimmetria miatt, csak ideiglenesen tudtam tesztelni. A "rossz", balos vezérlőnyákon van egy Siemens dual relé, amit leteszteltem, behúz mindkét oldala ha kap 12V-ot, az összes többi félvezető meg pár ellenállás, kondik rendben, egyedül ennek az IC-nek a 11-12-es lába között mérek zárlatot leforrasztás után is, ami pont a relé behúzótekercsnek adná a feszültséget.

Ötlet hogy kié, mié, honnan jött, mit akar és hol lehet újat venni ebből az IC-ből? :) Sajonos ezzel a típussal a google nem a barátom.

Esetleg valakinek a leégett/összetört motorjáról elkérem/megveszem a vezérlőt?

Link to comment
Megosztás:

5 hours ago, Bandesz7 írta:

Kis kínai gyártja, legalábbis a tokozás stimmel, ha bírod a nyelvet lehet küld egyet :)

http://www.114ic.com/ic/11511C_KOSMOS4.html
 
  • Like 1

48 minutes ago, bcslaci írta:

Kis kínai gyártja, legalábbis a tokozás stimmel, ha bírod a nyelvet lehet küld egyet :)

http://www.114ic.com/ic/11511C_KOSMOS4.html

http://www.ebay.com/, lehet itt kapsz, igaz várni kell rá 2-3-4 hetet mire ide ér.

Link to comment
Megosztás:

1 hour ago, urbanjozsi írta:

Éééééés a kütyü már megvan!

Wayteq X995

A beépítés tervezési fázisban :)

Gondolom gyári navis középkonzolba lesz, a kijelző helyére.

Kíváncsian várom a részleteket, én is hasonló projektben vagyok, csak én tabletben gondolkodom és a rádió helyére (a rádió lekerül a fűtésszabályzók alatti polcba), mert a Veramon miatt ragaszkodom a TID-hez. Viszont ehhez teljesen át kell faragnom a középkonzolt.

Link to comment
Megosztás:

2 minutes ago, tgabika76 írta:

Hát a helye a TID előtt lesz.

Beépítve-sülyesztve, de mégis kivehetően :)

Na majd meglátjuk :)

Link to comment
Megosztás:

Szeretnék ülésfűtést beépíteni az autómba. Gyári kapcsolóval, gyári kábelezéssel.

Szerintetek az utólagos fűtéslap összehozható a gyári kapcsolókkal?

Ezt találtam: http://www.powertuning.hu/1060-vaghato-karbonszalas-ulesfutes-1-ev-garanciaval/1666-kiyo-karbonszalas-ulesfutes-1-ulesre-10-fokozatu-szimpla-vw-kapcsoloval

De nem ezzel a kapcsolóval szeretném!

Köszönöm a segítséget!

Link to comment
Megosztás:

On 12/19/2015 at 1:32 PM, gezoli said:

Fűthető tükör 41-es hely 10A-es bizti.

A relé helye pedig a K7 a fényképen lévő relék fölött kell lennie a helyének.

GM száma: GM24432680

Ilyet keress:Relé

A képen a két sárga relé közül a balszélső a tüköré: Relé2

Megtörtént beszerelve:

kép

De rámérve, továbbra sem találtam benne értékelhető feszültséget. Gyújtást adok rá és bekapcsolom a hátsó ablakfűtését.

Módosítva : amargo
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Érdeklődnék hogy mi lehet a gond akkor ha az elektromos ablak emelő felfelé irányba nem emel folyamatosan? Tanítani hiába tanítom nem történik semmi se. Lefelé működik rendesen,ha hosszan nyomom akkor lemegy automatikusan,felfelé viszont nem csak szakaszosan . Ilyenkor mi lehet a gond?

Köszönöm!

Link to comment
Megosztás:

2 hours ago, portoky írta:

Ez engem is érdekelne, mert a bal első ablakom ugyanígy működik, nem megy felfelé a komfort kapcsolás többszöri tanításra sem. A lefelé irány működik, illetve a többi ablaknál is működik a komfort föl/le. Nem valószínű hogy kontakt hiba, mert azt már próbáltam, szét össze a kapcsoló csatit, ajtó csatit, stb...

Link to comment
Megosztás:

59 minutes ago, DarthVödör írta:

Mivel a vezérlőegység figyeli a felvett áramot, ha szorul/feszül/nehezen jár/megakad lekapcsoljon. Ez a védelem is egyben. Nálam a szélterelőnél szokott visszafordulni, de amióta levettem őket nincs gond. Csak akkor tudod megvizsgálni, ha lebontod az ajtót, és kikötöd a motoros hajtást. Lehetséges, hogy maga a mechanikus emelőszerkezet igényel csak egy kis (szilikon) zsírozást/olajozást. 

Köszi, megpróbálom a kenés dolgot, hátha az lesz a prücök.

Link to comment
Megosztás:

2 hours ago, DarthVödör írta:

Mivel a vezérlőegység figyeli a felvett áramot, ha szorul/feszül/nehezen jár/megakad lekapcsoljon. Ez a védelem is egyben. Nálam a szélterelőnél szokott visszafordulni, de amióta levettem őket nincs gond. Csak akkor tudod megvizsgálni, ha lebontod az ajtót, és kikötöd a motoros hajtást. Lehetséges, hogy maga a mechanikus emelőszerkezet igényel csak egy kis (szilikon) zsírozást/olajozást. 

Lehet és ezt ki próbálom én is,köszi a tippet,bár nekem mind a két oldal ezt csinálja..

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Ma vettem valami Nexus monsoon ablaktörlő lapátokat, mivel más nem volt a boltban, megvettem ezeket gyorsan mert az előző nem törölte le az esőt se már nem hogy a havat. Valakinek tapasztalat hogy milyen, mennyit bír?

Ugyanitt Insignia spriccni valakinek nincs esetleg két eladó darabja? :D

Link to comment
Megosztás:

24 minutes ago, ftamas0201 írta:

Ugyanitt Insignia spriccni valakinek nincs esetleg két eladó darabja? :D

Bemész bármelyik Opel márkakereskedésbe és 2000ft körüli összegért megkapod.

Vagy a Cromaxnál:

https://cromax.hu/karosszeria/ablakmosotorlo_rendszer/ablakmoso_fuvoka/elso_ablakmoso_fuvoka_opel_insignia_bal_41695

https://cromax.hu/karosszeria/ablakmosotorlo_rendszer/ablakmoso_fuvoka/elso_ablakmoso_fuvoka_opel_insignia_jobb_41694

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

24 minutes ago, gezoli írta:

Köszönöm, akkor marad a cromax, Opel kereskedésbe elvből nem teszem be a lábam mióta kb kutyába se vettek, mert hogy ők a valakik a "nagy" szakértelmükkel. Csak gondoltam hátha valakinek porosodik, inkább egy Cartársnak mint egy kereskedésnek adjam a pénzt, de így marad az utóbbi :) Nehéz a beépítése amúgy? Láttam már leírást, vissza keresem majd. :)

Link to comment
Megosztás:

8 minutes ago, ftamas0201 írta:

Fél óra. Vedd le az ablaktörlőket, megkönnyíted a dolgod!

A csöveket pedig melegítsd meg hajszárítóval úgy könnyebben le fog jönni.

Módosítva : gezoli
  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

8 hours ago, Zolika77 írta:

Sziasztok

Elkepzelheto az,hogy kiegett egy izzó a km oramban? Ugyanis nem világít gyujtas raadaskor a kipörgésgátló ikon,de a többi igen...  Hogyan tudnám ezt leellenorizni?

Helo. És eddig világított? szerintem a kipörgés gátló ikonja ledes.A háttér világítások, az utánfutó visszajelző refi és első köd izzós ha jól emlékszem.

Szerintem az ledes visszajelző, a műszeregységben nem minden izzó csak a következők:

muszeregyseg.jpg?attachauth=ANoY7coSuWDJ

https://557442e0-a-62cb3a1a-s-sites.googlegroups.com/site/opelccled/ledezes/muszerek/P1214463s.jpg?attachauth=ANoY7cqG4-9LwhHPLPnR5Vw4SvxlEDpGpNRCixRrGf3ZwaTCLSllLEjAiI1hfrq4aceijTn_sXL4o2lEiw15srryAw2P3yKFyBccsQ7qx3rFCViFw46Hfdnh-ccZLA_oNGfFo6a1pxFJui13xl-Z-cgDpo7pJD_B-VTUE6l0ayU7kg1sYnL_3XNKDgRui9kYzPGPCk6Ei7QtJ-Hg50glLKtgvTvO4gaML9YbkbxPdquTXatsxCsg-g0%3D&attredirects=0

Link to comment
Megosztás:

14 minutes ago, Dj Menyus írta:

Helo. És eddig világított? szerintem a kipörgés gátló ikonja ledes.A háttér világítások, az utánfutó visszajelző refi és első köd izzós ha jól emlékszem.

Nem meg soha nem láttam világítani, de akárhány emberrel beszéltem,mindenki aztmondta,hogy a qp-ban alap a kipörgésgátló.. Eddig igazából nem érdekelt,de most hogy leesett a hó,és amint kaparna az autó úgy reagál mint amikor dolgozik az ABS.. Ebből gondolom, hogy lehet tényleg benne van,csak az óránál van a bibi.. És kíváncsi vagyok rá... Néztem opcommal van esp funkció de ott nem ír semmit extrát...

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.