Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G szervízelés

tilona

Recommended Posts

Mondjuk fékolajat tölteni nem nagy kunszt, ha csak utántöltésről van szó...

Márpedig bőven elég utántölteni a rendszert uhuhu szerint. Nekem szerdán csinálták, végig ott voltam a kocsi mellett és néztem (más miatt is mentem, de ha már ott voltam, megcsinálták ezt is)! Kell hozzá 0,5L fékfolyadék, a tartályból egy fecskendő meg egy slag segítségével kivonni a fél litert és egy tölcsér segítségével feltölteni a tartályt, persze vigyázni vele, csak óvatosan. Ennyi. 5perc.

Ha a teljes csere (1L) mellett dönt valaki mégis, akkor persze inkább szerelővel végeztesse el, utána légteleníteni is kell.

A kérdések alapján a srác annyira laikusnak tűnik, hogy abba semmiképpen nem javalom, hogy belefogjon otthon. :rolleyes:

Amúgy ha jól értem akkor 4000km van a kocsiban és eltelt a 2év.

A km miatt semmiképpen nem indokolt a csere, a 2 év miatt meg lehet ejteni, de szvsz felesleges még elvégezni.

Nekem dot4 GM fékfoly. volt 1800ft.

Először is,nem fékolaj,hanem fékfolyadék,másodszor,ha fogy a rendszerből a folyadék,nem tölteni kell,hanem megkeresni hová tűnt.Ennek lehet oka a hátsó fékmunkahenger karmantyújának szakadása,ott elszivároghat,vagy csak kopottak a betétek,és ugy tűnik,mintha fogyott volna,de nem. Komplett csere akkor javasolt,ha valamilyen ok miatt nagyon túlmelegedtek a fékek akármelyik oldalon,és megforrt a folyadék..... Amúgy nem....

Link to comment
Megosztás:

fékfolyadék igen, valóban először rosszul írtam, de a szövegemben utána többször is már helyesen írtam le :D

Egy szóval nem írta, hogy fogyna a rendszerből a fékfolyadék :rolleyes:

A többit meg én is leírtam...

Link to comment
Megosztás:

Először is,nem fékolaj,hanem fékfolyadék,másodszor,ha fogy a rendszerből a folyadék,nem tölteni kell,hanem megkeresni hová tűnt.Ennek lehet oka a hátsó fékmunkahenger karmantyújának szakadása,ott elszivároghat,vagy csak kopottak a betétek,és ugy tűnik,mintha fogyott volna,de nem. Komplett csere akkor javasolt,ha valamilyen ok miatt nagyon túlmelegedtek a fékek akármelyik oldalon,és megforrt a folyadék..... Amúgy nem....

ne essünk tárgyi tévedésbe URAIM!

A fékfolyadékot nem azért cseréljük, mert "túlmelegedett" ekkora badarságot már ne is haragudj...inkább töröld ki, de ne írj...a fékfolyadék erősen nedvesség/pára/víz megkötő tulajdonságú, emiatt kell cserélni...a környezetből a levegőben lévő párát befogadja és utánna ha pl kanyargós úton sokat fékezel és melegedne a folyadék, akkor a benne lévő víz (lecsapódott pára) gőzzé válhat és mivel tudjuk a gázok/gőzök nem összenyomhatatlanok, lehet a következő fékezésnél hiába lépsz a pedálra inkább a gőz nyomódik össze mint kimenne a dugattyú hogy fékezzen! ilyen prózai okai vannak ennek.....nem azért mert meg melegedett!!!

Az, hogy nem cseréljük annyiszor és amikor kell és bízunk benne ilyen nem lehet az nem azt jelenti, hogy nincs is ilyen jelenség!

Link to comment
Megosztás:

tengelykapcsoló folyadék csere (opel gt: dot 3) a tengelykapcsolóban lenne olaj? az nem egy száraz szerkezet?)

Az Astrának hidraulikus tengelykapcsolója van, szóval nem bowden segítségével emel ki, ezért van hozzá folyadék.

A Szervokormányhoz meg (mivel nem tisztán hidraulikus hanem elektrohidraulikus a szervo) speciális folyadék kell, nem jó az ami a hagyományos szervókormányhoz való, ha jól tudom ez ki is nyírhatja a kormányművet. A gyári olaj (ebből ki is derül hogy hol szerezhető be) meg amennyire tudom zöld színű és elég drága mutatvány, asszem olyan 5000Ft körül van literje... (az más kérdés hogy nem kell bele ennyi, de asszem nincs kisebb kiszerelés)

Link to comment
Megosztás:

biztos nem akarod inkább szervizbe vinni...? :rolleyes:

Ha lenne rá pénz akkor menne.

Köszönöm a régi opeles ismerősök valóban szakmai hozzászólását, a többieknek meg az érdekes segítő szándékát. Nem az autószerelési ismereteimmel vannak gondok hanem a típusismeretemmel. A kérdés arra akart irányulni hogy mennyire veszik komolyan a szervízben mindazt amit a könyv ír, és hogy ha házilag kéne nekiállni, akkor egy ilyen alacsony futásteljesítményű autónál mit kell feltétlenül cserélni. Erre várom a további javaslatokat!

Uhu! ha erre jársz légyszi írd le te is a szervízes multadból adódó tanácsaidat!

Kösz mindenkinek addig is!

Ha nem lenne gond az autószerelési ismereteiddel akkor pl nem kérdezted volna meg hogy 1000km után kell-e az olajat cserélni.

De lépjünk túl ezen, tényleg egyikünk sem lerázásból írta hogy vidd el inkább egy szervízbe, mert amúgy elég konkrétan benne van a szervízkönyvben hogy mikor mit kell cserélni benne...

Amit összeszedtél és leírtál az körülbelül 1 órás munka egy hozzáértő szerelőnek, aki ha csak pecsétet akarsz (gondolom márkaszervízben, a garancia miatt) akkor nem fog neked csak úgy belenyomni 1et, és vállalni a felelősslget az esetlegesen szakszerűtlenül elvégzett munkából eredő károkért (de persze lehet hogy van cimbi aki elvállalja, ő dolga)

Lehet hogy többe lesz így pár ezer forinttal, de mindenre lesz Garancia...

Ettől függeltenül a Te autód, nyilván azt csinálsz vele amit akarsz.

Link to comment
Megosztás:

Uhu! ha erre jársz légyszi írd le te is a szervízes multadból adódó tanácsaidat!

Kösz mindenkinek addig is!

na, bazz mát Te is eltemetted a melóhelyemet, nem csak én... :rolleyes:

nem veszik szigoruan, csak akkor ha garanciális problémád van, mert amihez Te hozzányúltál, illetve nem gyári alkatrészekkel pótoltál arról leugrik a gari.

azaz ha az ABS ed világit akkor azt javitják ingyé, de ha a motorod befosik az utángyártott olajszürőtől akkor pápát mondhatsz a garis javitásnak.

a pecsét meg számla nélkül mitsem ér, csak legfeljebb eladáskor.

Link to comment
Megosztás:

na, bazz mát Te is eltemetted a melóhelyemet, nem csak én... :rolleyes:

...a pecsét meg számla nélkül mitsem ér, csak legfeljebb eladáskor.

Köszi a hozzászólást, számla alatt pl: az ecotech átvizsgálás xxxhuf nevü számlát érted?

Felröppent a hír hogy itt nálunk bezárt a chevrolet és nemsokára az opel is követni fogja. A cheviből mindenkit elbocsáltottak. Országos leépítés lenne? Erről mit tudsz?

Link to comment
Megosztás:

nem országos bezárás van, hanem a válság miatt rengeteg szerviz megy csődbe épp...

miattatok van akik otthon cseréitek a pollenszürőt :rolleyes:

szóval eladás nincs, szervizelés alig, cégek (flották) leépitenek, nincs ki betolja hozzájuk a pénzt... mindenki kivár, és addig csak akkor javit autót ha már nem megy. viszont a teszkós olaj meg épp fellendül...

amugy mi is hasonlóan vagyunk, nálunk is megsuünk az opel és a chevi kereskedés, már csak szerviz van, báz az még megy és eltartja magát.

nagyon halott az autósszakma, és fellendülés nem igazán várható, mert csóri a magyar, nem cserél autót, és hitelt sem ad a bank, csak ha nagyonjó a bejelentett fizetésed...

ja, de ha a tv nem mondaná állandóan hogy válság van, az ember 50% a észre se venné!! nekem pl a lakás Ft-hitel, a kocsi frank, 5-6e vel lett drágább. ergo aki ésszel vette fel a hitelt és nem rugták ki, nem sokat vesz észre, de még az is be van fosva

OFF

Szerencsés ember vagyok, mert egyetlen hitelem egy kamerára van ami havi 3000 Ft.

Viszont én ettől függetlenül erősen érzem, hogy jóval kevesebb marad a zsebben :rolleyes:

- gázár

- villanyár

- benzinár

- élelmiszer ár

- megadóztatott kajajegy

.

.

.

.

.

Szeretnék én abba az 50% (?)- ba tartozni aki ebből nem vesz észre semmit!

ON

Link to comment
Megosztás:

Rossz az életszínvonal, drágaság van, fizetés alig van, munkahely meg még kevesebb, h1n1, válság, sztrájkok, belső ellenségeskedések, ezt részben a média is felfújja, részben pedig ez a magyar valóság....és még ilyen helyzet mellett is vki (vkik) milliós végkielégítéseket, milliós plusz juttatásokat kapnak hát sajnos ez szomorú...

Sokan több 10milliós luxus autókkal járkálnak míg mások örülnek ha tudják fűteni a házat , vagy etetni a családot, nem panaszkodni akarok de nem csak az autóiparban van leépítés (pl nálunk lassan már bevetési ruhára sincs pénz, és ha gázolajra nem adnak? akkor nem megyünk oltani?!)

Ez nem panaszkodás csupán az általam tapasztaltak :rolleyes:

Link to comment
Megosztás:

Üdv Mindenkinek!

Igyekszek nem jött-ment forumosnak látszani és kezdetnek elolvastam itt az első 5 oldalt, na jó csak 4, mert nem akarok abba a hibába esni hogy a kérdésem miatt többen lehúrrogjanak, hogy az már szerepelt az elején csak olvasni kéne tudni meg stb....

De amúgy is rém egyszerű dolog érdekel.

Mi van akkor ha nem viszem el a 2 éves twinportomat kötelező szervizre?

A márkakereskedés válaszát már tudom, hogy az milyen nem helyes dolog, mert megéri, meg ilyet nem illik csinálni meg stb.

De mit mond erre egy tulajdonos aki anno elvitte és utánna is meg még ezután is elfogja, mert szerinte ez így.........

És mit mond erre egy tulajdonos aki anno nem vitte el de még mindig azt az autót használja, és szerinte akkor jól/rosszul döntött mert.......

A válaszokat jó előre köszönöm!

Ez baromi egyszerű, a válaszhoz nem feltétlenül kell(ett) egyik cipőben sem járni....

A garanciád az autóra a 2év leteltével lejárt, innentől úgymond nem érdemes a drága márkaszervizek rezsióradíjait megfizetni.

Általában a cégek viszik még utána is, aztán 3-max. 4évesen adják el.

Magánszemélyek többsége megvárja a 2 évet a gari miatt és utána vagy maga szervizeli, vagy viszi ismerőshöz, a sarokra Józsi bácsihoz stb...

Ha van rá pénzed, akkor vidd márkaszervizbe, ott azért nyilván korrektebben megcsinálnak bármit, de borsosabb árat is fizetsz érte.

Aztán a másik dolog a vezetett szervizkönyv esete, ami ugye csak abban esetben áll, ha továbbra is oda viszed a kocsidat, ez a későbbiekben eladáskor megtérülhet(ne), ha nem lenne egyébként is sok visszaélés a vezetett szervizkönyvekkel,- utólagos hamisításra gondolok itt.

Tehát Te hiába hordod akár 10éves koráig a drága szervizekbe, kapod a pecsétet a füzetbe, amikor el akarod adni esetleg a piaci ártól picit drágábban, mert tudod , hogy mindig mindent megkapott, a mai helyzetben már nem elég bizonyítási erő sajnos a vezetett sz.könyv, tehát nem is térül meg. Bár nyilván nem ebből a szempontból kérdezted az egészet, de gondoltam ezt is leírom :rolleyes:

szvsz a lényeg az, ha megteheted anyagilag, akkor keress egy korrekt márkaszervizt ahova rendszeresen hordod, ha gond van (ne legyen!), illetve meglátogatod az előírt szervizintervallumok alkalmával.

Ha nem állsz olyan jól anyagilag, akkor keress egy megbízható szerelőt, vagy bizonyos dolgokat , ha van egy kis műszaki érzéked, akár Te magad is elvégezhetsz rajta, ez a költségkímélőbb megoldás.

Én úgy gondolom a fórumozók többsége ez a kategória lehet. :D

Link to comment
Megosztás:

És mit mond erre egy tulajdonos aki anno nem vitte el de még mindig azt az autót használja, és szerinte akkor jól/rosszul döntött mert.......

Én nem vittem el, nem csupán sóherségi okokból, miután a körbetelefonált szervizek többsége:

- nem engedte, hogy az autóm mellett álljak

- olyan olajat öntött volna bele, amilyen van nekik 200l-es hordóban

- nem vihettem az alkatrészeket

- 900 Ft/átvizsgálási pontot, összesen 13 átvizsgálási pontot számított fel az alváz szemrevételezésére

- a gari már lejárt és nem akartam hosszabbítani 100.000 Ft-ért.

A szervízkönyvet meg kitöltöttem, persze pecsét nélkül, csak, hogy tudjam mikor volt utoljára mi cserélve.

az ilyet messziről el kell kerülni, biztos találni korrekt szervizt is, ahol ott lehetsz a kocsid mellett, vihetsz hozzá alkatrészeket, beszerelik azt ha nincs különösebb ellenjavallat stb....

Ha a szerviz mellett döntene OpeLove, akkor ajánlom uhuhu-t, ő valszeg elintézi, hogy az előbb felsorolt kritériumok teljesüljenek :rolleyes:

Nekem van saját szerelőm már évek óta aki jó barátom és jó szakember is, soha meg nem válnék tőle. De ha nem lenne és hirtelen Budapestre csöppennék, elsőre én is uhuhu-t keresném meg így a fórumon tapasztaltak alapján, elektromos és motorvezérlés ügyben pedig wessz-t.

Persze vannak még itt jó szakemberek az ország különböző területein is!

Én is nagyon jó szakember vagyok! (kár hogy nem az autótémában :D :P )

Mé', annyit köll vinni hozzá, hogy már barátsággá fajult? :rolleyes:

Link to comment
Megosztás:

Ha mindenki csak azt csinálná jól, amit csinál, akkor nem kellene mindenhez értenie, mert megélne belőle :rolleyes:

KI

Hát ez rám különösen igaz, annyira széles körű az érdeklődésem, hogy teljesen szét forgácsolom az erőforrásaimat (aszta micsoda szó)

De így van ez már gyermek korom óta.

Így aztán sok mindenhez értek, van amihez nem is kicsit, még sincs egy konkrét irányvonal ami mentén haladok.

Irigyelem is azokat a jó szakembereket, akik egy dologra feltették az életüket, az profin csinálják és ez busásan kamatozik is.

Ők meg rám irigykednek, hogy mennyi mindenhez értek, mennyi mindennel foglalkozom.

Ők azt mondják, de jó neked, mert sokoldalú vagy, én azt mondom nekik, de jó nektek mert tudjátok merre haladtok az életben...

BE

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.