Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G tulajdonosok beszélgetnek erről-arról

uhuhu

Recommended Posts

Nah megnéztem hova lehetne hűtőtakarót, de nem nagyon van hely. :rolleyes:

Szerintetek ha az embléma mögötti rácsozatot takarom le? (persze a levegőszűrő bemenetét kivágom) Ott legalább a rács csavarjaihoz hozzá lehet fogatni, máshol nem látok semmi lehetőséget, furni meg nem akarok sehol sem. :)

Eszem-faxom megáll! Már megint min agyaltok? A hűtőlevegő mennyiségét és a hűtőfelület méretét mérnökök és számítógépek hada modellezte és számította ki.

Ezt a hűtőtakarós megoldást már 25-30 évvel ezelőtt sem favorizálták. Inkább az állófűtést használták ill. a skandináv országokban ez alapfelszerelés. Biztos láttatok már IFA elején lógó kábelt villásdugóval, vízkörben merülőforralóval. Na ez volt a mai, korszerű megoldás őse.

Nysa, Zuk, Uaz gyárilag beépített hűtőtakarót, pontosabban rolót alkalmazott, melynek takarását az utastérból lehetett "szabályozni". Vagyis, ha elérte az üzemi hőfokot, akkor szépen vissza lehetett engedni a levegőt a hűtőre. Az Uaz különben a legnagyobb fagyban is képes lett volna egy-egy terepjárás alkalmával felforralni a vizet.

Valamelyik 50-es években készült autón láttam zsalus rendszert, de azt is a vízhőfok függvényében szabályozta valami mechanika.

Link to comment
Megosztás:

Olvasgattam a szervizkönyvet és azt írja, hogy a vizhőmérő az üzemi hőmérsékletet közép állásban éri el... Namármost nekem a közelében sincs a középnek :rolleyes: a 80 és a középső vonal között van, akármennyit megyek vele. Gondolom azért ez is normális, de nálatok, hogy van?
Én épp tegnap próbáltam ki,-3 C-ban.Nekem tökéletesen beáll az említett középső(90C) vonalra.Igaz a fűtést is csak kb.5-6km megtétele után kapcsolom be.
Link to comment
Megosztás:

Eszem-faxom megáll! Már megint min agyaltok? A hűtőlevegő mennyiségét és a hűtőfelület méretét mérnökök és számítógépek hada modellezte és számította ki.

Ezt a hűtőtakarós megoldást már 25-30 évvel ezelőtt sem favorizálták. Inkább az állófűtést használták ill. a skandináv országokban ez alapfelszerelés. Biztos láttatok már IFA elején lógó kábelt villásdugóval, vízkörben merülőforralóval. Na ez volt a mai, korszerű megoldás őse.

Nysa, Zuk, Uaz gyárilag beépített hűtőtakarót, pontosabban rolót alkalmazott, melynek takarását az utastérból lehetett "szabályozni". Vagyis, ha elérte az üzemi hőfokot, akkor szépen vissza lehetett engedni a levegőt a hűtőre. Az Uaz különben a legnagyobb fagyban is képes lett volna egy-egy terepjárás alkalmával felforralni a vizet.

Valamelyik 50-es években készült autón láttam zsalus rendszert, de azt is a vízhőfok függvényében szabályozta valami mechanika.

A mai időkben meg a bmv csinált ilyen hűtőzsalut,ami hideg motornál lezár,de amint a motor eléri az üzemi hőfokot kinyílik.

Link to comment
Megosztás:

Eszem-faxom megáll! Már megint min agyaltok? A hűtőlevegő mennyiségét és a hűtőfelület méretét mérnökök és számítógépek hada modellezte és számította ki.

Ezt a hűtőtakarós megoldást már 25-30 évvel ezelőtt sem favorizálták. Inkább az állófűtést használták ill. a skandináv országokban ez alapfelszerelés. Biztos láttatok már IFA elején lógó kábelt villásdugóval, vízkörben merülőforralóval. Na ez volt a mai, korszerű megoldás őse.

Nysa, Zuk, Uaz gyárilag beépített hűtőtakarót, pontosabban rolót alkalmazott, melynek takarását az utastérból lehetett "szabályozni". Vagyis, ha elérte az üzemi hőfokot, akkor szépen vissza lehetett engedni a levegőt a hűtőre. Az Uaz különben a legnagyobb fagyban is képes lett volna egy-egy terepjárás alkalmával felforralni a vizet.

Valamelyik 50-es években készült autón láttam zsalus rendszert, de azt is a vízhőfok függvényében szabályozta valami mechanika.

És szerinted ugyanaz a technika megfelel -25 ben és +40 C fokban is??? ha egy kis mérnöki vagy műszaki vénád van, tudod hogy ez nem igaz...a motornak az a jó, ha minél hamarabb eléri az üzemi hőfokát, de ha a termosztát hibás ez nem lehetséges...ugyanakkor tök normális dolog, mert a termosztát sem olyan gyors, hiába működik megfelelően, hogy pl alapjáraton 120-nál 90 c fokon tartsa a motort...az is igaz, hogy ilyenkor elvileg a hűtőbe nem mehet a blokkból víz, tehát azt hiába takargatod, de az is igaz, hogy a moci a hűtő mögött van, tehát, ha a hűtőt takarod el akkor a mocit is...így a blokkot sem tudja úgy hűteni a menetszél...és ez segíthet...

"ha a termosztát hibás ez nem lehetséges"

Hibás termosztátot hűtőletakarással csak ad-hoch jelleggel javítunk.

"pl alapjáraton is, 120-nál is 90 c fokon tartsa a motort"

Gondolom ezt így akartad írni. Ezt a hőkapcsolón keresztül működtetett hűtőventilátorral oldják meg.

"a blokkot sem tudja úgy hűteni a menetszél"

Valóban a blokkon keresztül is van hőveszteség, de ez nem akkora mérvű, különben 120-nál is azon keresztül hűtene. Kár ide keverni a léghűtéses technikát.

Szerintem aki akarja takarja le a hűtőt, csak ne feledje el levenni vagy csökkenteni a kitakart felületet, ha a megszokott rövid távoknál hosszabb útra indul.

Én diesellel járok, aminek alacsonyabb a hővesztesége a benzinesnél. 8-10 km körül már közel üzem meleg a motor (óra szerint 80°C körül) Csúcsforgalomban szinte alapjáraton és még hamarabb! :rolleyes:

Link to comment
Megosztás:

"ha a termosztát hibás ez nem lehetséges"

Hibás termosztátot hűtőletakarással csak ad-hoch jelleggel javítunk.

"pl alapjáraton is, 120-nál is 90 c fokon tartsa a motort"

Gondolom ezt így akartad írni. Ezt a hőkapcsolón keresztül működtetett hűtőventilátorral oldják meg.

"a blokkot sem tudja úgy hűteni a menetszél"

Valóban a blokkon keresztül is van hőveszteség, de ez nem akkora mérvű, különben 120-nál is azon keresztül hűtene. Kár ide keverni a léghűtéses technikát.

Szerintem aki akarja takarja le a hűtőt, csak ne feledje el levenni vagy csökkenteni a kitakart felületet, ha a megszokott rövid távoknál hosszabb útra indul.

Én diesellel járok, aminek alacsonyabb a hővesztesége a benzinesnél. 8-10 km körül már közel üzem meleg a motor (óra szerint 80°C körül) Csúcsforgalomban szinte alapjáraton és még hamarabb! :)

Kedves Grécsi Zachi! :)

1. NEM azt írtam, hogy hibás termosztát esetén takarjuk el a hűtőt!

2. Ebben a hidegben próbáld ki..lejtőn vagy sík terepen, 120km/h nál kiteszed üresbe és hagyod gurulni, látni fogod, hogy a termosztát nem tudja megoldani a feladatát, nem zár elég gyorsan, a műszer szerint még nem is értékelhető (nem mutatja) tartományba süllyed...nem lesz mega a 90 C fok közel sem. TEHÁT nem is..is...nem nyárra gondolok és nem álló autónál, ha vkinek 120-nál még a ventinek is rá kell dolgoznia, az jobb ha tudja hogy hegerfejes a gépe még 40 C fokban IS!

3. a motor nincs hőszigetelve...elég nagy felület az egyik oldalon a hengerben lévő hő...a másikon a külsö levegő, ebből lesz elvileg a hűtőnek és a termosztátnak köszönhetően 90 C os a víz, de 120 km/h-s -10 C-os levegő simán lehűti...a blokkon keresztűl is!

:rolleyes:

Link to comment
Megosztás:

A Heko gyárt hűtőtakaró lemezeket a hűtőrács elé. Az Astrásról épp nincsen kép:(. Egyébként azon kívül, hogy a motor hamarabb eléri az üzemi hőfokot, a letakart ráccsal még a légellenállás is javul. Gondolom nem véletlen, hogy ezt a környezetbarát "ződautókkal" is eljátszák gyárilag, pedig azok se forralják gondolom lépten-nyomon a vizet:) Ha valaki használ ilyet, jöhet az info... Én szivesen kipróbálnám (persze nem ész nélkül)... Vélemények?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Tudja valaki, hogy milyen felszereltségben és színben lehet még Opel astra Classic II-t rendelni?

Melyik CD lejátszó látszik a központi kijelzőn?

Előre is köszönöm

Az Opel.hu oldalán megtudod nézni,össze is tudod állítani a kocsit.

A gyári rádiók kijelzései láthatók a központi kijelzőn.

Link to comment
Megosztás:

A Heko gyárt hűtőtakaró lemezeket a hűtőrács elé. Az Astrásról épp nincsen kép:(. Egyébként azon kívül, hogy a motor hamarabb eléri az üzemi hőfokot, a letakart ráccsal még a légellenállás is javul. Gondolom nem véletlen, hogy ezt a környezetbarát "ződautókkal" is eljátszák gyárilag, pedig azok se forralják gondolom lépten-nyomon a vizet:) Ha valaki használ ilyet, jöhet az info... Én szivesen kipróbálnám (persze nem ész nélkül)... Vélemények?

Valami ilyen szép megoldás Engem is érdekele, ha valaki tudja hol, s mennyiért lehet beszerezni, vagy rábukkan, és szól, annak nagyon megköszöném!!!

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Van egy 2005 ös évjáratú 1.6 TWP G caravanom.

Meg tudná valaki mondani, hogy mi a funkciója annak, hogy két lépcsőben lehet zárni az ajtót a távirányítóval?

Mi a második lépcső? az mit zár?

Arra sikerült rájönni, hogy a második lépcső után belülről semmikép nem lehet az ajtókat kinyitni, de gondolom nem

ez a funkció lényege. Kívülről nézve mi a szerepe?

ja és van amikor ez a funkció nem megy, az mitől lehet?

BUÉK

Az a reteszelő funkció, ha betörik az üveget, akkor sem tudják az ajtókat kinyitni, szerintem erre jó, én mindig duplán zárom.

Akkor nem szokott menni, ha bezárod reteszelésre, majd kinyitod, de utánna nem a vezetőoldali ajtót nyitod ki, hanem pl az egyik hátsót. Akkor Nekem nem engedi reteszelni, de valamikor pedig igen, fura, de ez van.

Köszi :rolleyes:

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Vettem 1 FK Angel Eyest az astra G-mhez... Eloszor Xenon nelkul hasznaltam mert nem volt annyi penzem h vegyek xenont is. egyik este jottem haza varoson kivulrol rossz uton. Kb 20 km ugy lefarasztott mintha 1000kmet vezettem volna, amiatt mert szinte semmi sem latszott a lampambol. A legvicesebb h mikor a hatamnal jott 1 kocsi, elottem lattam a sajat arnyekomat annyira gyenge volt a lampam.

Vettem 1 thunder Xenont, lehet nem a legjobb de en sokaktol hallodtam h jo. Szep feher fenye wan es eros meg minden de meg most sem az igazi. Mintha nem lenne jol beallitva: A FENYT NEM ELORE NYUJTJA EL HANEM OLDALRA, tehat a kocsi oldalanal is erosen megvilagitja a dolgokat ellenben 10 m nel tovabb szinte 1altalan...

Szerintetek van mas allitasi lehetoseg is rajta(kocsibol es elol ha allitom a magassagot nem lecc jobb, marmint magasabra ver de az mar gyenge.) a masikat hiaba allitom lampan nem latok valtozast...

Koszi elore is! BUEK!!

Ezért nem kell xenon, van automata magasság állításod, és fényszórómosód? A szemben érkezőknek nagy élmény, ez asok utólagosan beszerelt ilyen-olyan így-úgy beszerelt xenon szett.

Vidd el fényszóróállításra, de elöbb-utóbb rászállnak a xenonra! Külföldre meg ne is menjél vele, mert ha elkapnak, akkor drága lesz a xenon szetted!

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.