-
Hozzászólások
3.226 -
Csatlakozott
-
Utolsó látogatás
Content Type
PROFIL
Fórumok
MAGAZIN-CIKKEK
MÉDIA
KÉPTÁR
BLOG / NAPLÓ
NAPTÁR
Everything posted by Zachi
-
Ez ugyan az az eset, mint amit a mopedautóknál láthatunk. Ami egy EU tagországában jóváhagyási engedélyt kapott az érvényes az összes tagországban. Azt felülbírálni se joga, se lehetősége nincs semmiféle aktakukacnak sem. Bár nem szoktam mások tollával ékeskedni, de most had idézzek a Totalcaron megjelent cikkből: "Nem szeretnénk nagyon mélyre ásni a blikkfangos jogi nyelvezetben, a lényeg, hogy az Uniónak vannak nagyon kemény, az egységes, közös piac megvalósítását szolgáló szabályai. Az EU Bírósága konzekvensen nyírja a tagállamokat minden olyan jogszabályuk vagy intézkedésük miatt, amely a szabad piac létrejöttét, az áruk, személyek és szolgáltatások szabad áramlását akadályozza. Ebből a fő irányelvből ered az a szabály is, hogy ha egyszer az EU-n belül bárhol segédmotoros kerékpárként jóváhagytak egy járművet, akkor mi sem mondhatjuk, hogy szerintünk nem az. Egyszerűen a már meglévő tagállami jóváhagyás alapján kell besorolni, ha ezzel ellentétesen járunk el, az a „mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül”. Ennek azon túl, hogy nem kedves magatartás egy tagállamtól, súlyos politikai és pénzügyi következményei lehetnek. Magyarán: hatalmas EU-s seggberúgás és zsebpénzmegvonás jár érte. A mennyiségi korlátozás, illetve a mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedés tilalma: az Európai Közösség alapokmányai – összhangban a vámunió létrehozásával és a vámok eltörlésével – tiltanak minden olyan jellegű nemzeti intézkedést, amely hátrányosan különbözteti meg a külföldi áruk behozatalát vagy külföldi szolgáltatások nyújtását. Ez lehet kifejezett mennyiségi korlátozás is, de marasztaltak már el tagállamot – konkrétan Németországot – olyan szabály miatt is, amely az alkoholos italok minimális alkoholtartalmát határozta meg. E szabály miatt nem lehetett Németországban dijoni likőrt árusítani (Cassis de Dijon-ügy). Az EU bírósága ezt a szabályt mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősítette." Tehát a Szatmári Szilvapálinka minden további engedélyeztetés, ellenőrzés nélkül bő 500millió EU polgárnak iható, és ugyanennyi eheti az írországi sertéshúst, használhatja a jóváhagyott Angel-eyes lámpát is. Persze mindennek meg van az árnyoldala is, mint az legutóbb kiderült a sertéshúsnál.
- 19.232 válasz
-
Évekkel ezelőtt Tipon kellett javítanom a hátsó szélvédő fűtését. Ragasztástechnikai üzletben kaptam megfelelő, elektromosan vezető javítóanyagot. Elektronikaiban nem. Zsírtalanított, száraz üvegfelületet kimaszkolni, ezt a izét felvinni, száradás és kész. A baj csak az volt, hogy nem volt olcsó és a tubusban levő mennyiségre vállalkozást lehetett volna alapítani, de a minőségét felbontás után fél v. 1 évig őrizte meg. Valami olyasmi volt, mint amit Robag is talált.
-
Akkor az az olaj teszi a dolgát. Ugyanis nem csak a kenés, hanem a motor üzemelése során keletkező lerakódások (koksz, korom, stb) és fémforgácsok oldása ill. eltávolítása is feladata. Ha a színe sötétedik, akkor jól dolgozik, mivel az eltávolított szennyeződéseket nem csak eltávolítja, de magában is tartja. A 300 km durvának tűnik, ám jelzi, hogy tisztul a motor. Pár évvel ezelőtt a helyi Volán- telephely hirdette a minden jármű számára elérhetővé tett zárt rendszerű, a motor átöblítésével összekepcsolt olajcseréjét. Nemtom létezik-e ez még.
-
Most lemaradtam valamiről? Kinek és mit jelez a milyen fényerő? Mi írja elő? Homályosíts föl légyszi!
- 19.232 válasz
-
Hát én ugyan nem vagyok se gyáva, se topa, de inkább visszatologatnám v. szakemberrel javíttatnám. Ő meg vagy javítaná, vagy cserét ajánlana, de nem bontottra. Tudom, hogy drága, de sehol, semmiféle biztonsági berendezést nem b@szogatnék, főleg ami engem és szeretteimet védi. Valami idióta egyszer megkérdezte valamelyik autós szaktekintélyt, hogy az elnyílt légzsákot vissza lehet-e tenni. A válasz kb. így hangzott: Nem, ez nem az a sport, ahol az ember magának hajtogatja. Az az ejtőernyőzés! :rolleyes:
-
Hmmm... Most, hogy Corsika így kiemelte, csak most lett gyanús, hogy Egykettes rákattant az elektromos hibákra! De akkor inkább vett volna egy rázós ajtajú trolit vagy egy 40 éves villamost!
-
Én Tipoból ültem át Opelba. Az még nem volt agyonelektronikázva, de ami volt benne az csak gondot okozott. Ma este pedig egy Szusi Swiftes (Mk.I) próbált meghágni. Tud valaki legalább közelítő árat dobni egy csillagezüst színű Caravan hátsó lökhárító javításra? Törés nincs, de a baloldali ívről letolta a fényezést és nem túl mélyen, de néhány barázdában felszántotta.
-
Először is ez így igaz és egyébként is üdv! Másodszor: mindig csak annyit követelhetnek meg, amennyit az adott típustól a gyártóművileg megadott és hatóságilag engedélyezett paraméterek (típusengedély) alapján megkövetelhető. Tehát egy 25-30 éves autótól nem követelheti az elektromos kommunikációt, viszont egy EUROx kategória bejegyzésnél nem fogadja el az alacsonyabb szint teljesítését. A motor irányítórendszerének csatlakozója egyébként sem a hatóság számára készült, nekik az általuk mért értékek és nem a jármű computere által szolgáltatott adatok alapján kell a megfelelőséget igazolniuk. Egy csatlakozási pont van - nevezetesen a tachográfé - de oda is csak arra felhatalmazott, megfelelő dokumentumok és technikai eszközök birtokában levő (mint pl. a szárazpecsét, stb) személy csatlakozhat. De ez az egész már teljesen más téma.
-
Építő jellegű tanácsokat a corsasoktól nem kaptál?
-
Ja kérem, a megfelelő forgatónyomaték nem alapjáraton ébred! :rolleyes: Azért diesel üzem mellett - feltéve,hogy nincs nagyon megpakolva - simábban megy a dolog.
-
Amennyiben kettőt építesz be, kidobhatod a nitro-szettet, ha négyet, akkor akár szánthatsz is a gépeddel. Minden további darab beépítése az általad nyitott üzemanyagkút-hálózat bővülésével jár. Most komolyan, gondolj bele. 2004 óta azért már csak híre ment volna ennek a bisz-basznak!
- 5.469 válasz
-
A Totalcaron volt szó az állófűtésről. Ennek kapcsán említették meg, hogy ha csak a hideg motor indításkori és közvetlen azutáni fogyasztását kivetítenék 100 km-re kb. 100 literes fogyi jönne ki. Döbbenetes érték. Meg az is, ami egy állófűtés beépítés számláján szerepel.
- 5.469 válasz
-
Hát akkor most má' mehetnénk hosszába is, Józsi bá'!
-
Vagy alkoholtól kábultan világslágereket vonyít! K.I.T. pedig nitrót szipuzik autógázzal keverve. Vagy rázva?
-
Ha jól látom Imynek hívják a cartársat, nem Hülyének! :) Vagy a Bosch belülről is töröl? :rolleyes:
-
E két dolognak csak közvetve van köze egymáshoz. A környezetkárosító hatása miatt kerülik használatát (és mert arrafelé tényleg felkészültek az ottani közútkezelők).
-
Az, hogy ennyit költöttél az autóra senkit nem fog érdekelni. Annyit ér, mint a "női tulajdonos" és a "megkímélt" kifejezések. Erre a pénzre így sajnos keresztet vethetsz, mert az eladási árban ez érvényesíthetetlen. Inkább élvezd ezt a szép járgányt!
-
Na neee má! Jó lenne alaposan átgondolni! Ha nincs meg az "isteni szikra" jókor, jó helyen, az ü.a./levegő keverék rossz hatásfokkal hasznosul. Az ív/szikra minőségét nagyban befolyásolja a az optimálistól való bármely irányú eltérés a "gyertyarés"-nél. Teljesítmény csökkenését, fogyasztás növekedését vonja maga után (többek közt). Persze a gyújtógyertya elektródatávolságán kívül még sok minden számít pl.: hőérték, anyagminőség (elektróda, szigetelő), gyártási minőség, stb.
-
Jaj! Ez annyira ocsmány! Már igen régóta próbálja eladni. Ha fizetnének érte, akkor elhelyezném veszélyes hulladékként, de autóba soha!
- 19.232 válasz
-
Úgy látszik nem elég pízt toltál oda! Vettél volna CDTI-t. Az erősebb és erősíthetőbb (ugye Endyka?) és tapasztalatom szerint kevesebbet is fogyaszt, megbízhatóbb. Biztos, hogy COMBI -t vettél, véletlenül nem CARAVAN -t? :lol: Ja és persze üdv!
-
Építőanyagraktárrá avanzsált egy időre. De már csak néhány bála kőzetgyapottal kell megküzdenem. Még a gondolatától is viszketek. :lol:
-
A szellőzés témához kapcsolódva lenne kérdésem. A fűtéskapcsoló túlsó végét merre keressem? :lol: Az a helyzet, hogy még augusztus, szeptember környékén vettem észre,hogy a fűtést nem tudom teljesen lezárni. Akkor zavart, de a légkondi elnyomta. Most ugyan nem zavar, sőt ... Ha ez a belső keringtetés nem kerül terítékre, akkor megint csak a jó idő beálltával jutott volna eszembe. :lol: Januárban lesz időm megcsinálni és addigra talán a garázsomat is visszafoglalhatom.
-
Én Michelint vagy Bosch Aerobladet használok, amiket a tél végével szoktam lecserélni, nem várom meg míg csíkot húz. Tőlem is megkérdezték már egyszer a csere metódusát. A csomagoláson lévő ábrák alapján szép türelmesen elmagyaráztam a 8 éves lányomnak. :lol:
-
Mégis külön kapcsolóra teszed az első és a hátsó ködöst? :lol: Néhány napja még az egy kapcsoló két relé felállás volt a nyerő!
- 19.232 válasz