Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

ASTRA H-t vennék, érdeklődök, tanácsot kérek

forumadmin

Recommended Posts

6 órája, Astra555 írta:

Szóval nem tudjuk, számok nincsenek, de azért típushiba. Természetesen el kell engedni, mert nem tudod az állításodat alátámasztani, így akár valótlanság is lehet, fordítva viszont nem kellene átsuhanni felette.:)

Nem akarom bebizonyítani, hogy hülye vagy, én attól nyugodtan alszom hogy az vagy-e vagy sem, hidd el. Kissé magasan húzták meg a határt. Igen, minden motorra, teljesítménytől, köbcentitől és olajigénytől függetlenül is ugyanaz mindegyiknél.:) 

A Z17DTH csereperiódusa a Csergő szerint 10 év vagy 100 eKm. De lehet, hogy ők tudják rosszul, hívd fel őket, hogy javítsák és akkor én írtam hülyeséget, elnézést.:) A Te állításod, hogy a vízpumpa miatt szakad a szíj, de azt sem tudjuk mennyi esetben és miért. Sőt az eddigiek alapján senki sem vizsgálta meg hivatalosan, max. egy-két szerelő megtekintette abban a néhány esetben, aztán ezt találta a legkézenfekvőbb magyarázatnak, mindenféle vizsgálat nélkül, így semmi biztosat nem tudni. Senki sem írta, hogy bevizsgáltatta és az Opel, mint gyártó válasza mi volt. Pedig hidd el, ha valakinek egy újonnan vásárolt 3-4 éves autóban szakad a szíj, az tuti, hogy márkaszervizbe fogja vinni (főleg külföldön) és nem fogja lenyelni a sztorit, és ha sok ilyen tulajdonos van, azok hamar egymásra találnak.

Tudod ez pont olyan, mint a városi legenda, mely szerint a GM olaj rossz. Sok helyen olvashatjuk, tehát el kell hinni, bár nem tudjuk, hogy miért, mindenki csak hallotta, vagy éppen az ezeréves kopott motor megette. Ellenben senki sem hozott egy hivatalos jelentést bevizsgálásról, amely tartalmazta volna, hogy miért rossz. Nekem ennyi a gondom. A "megírták a neten" számomra nem mindig hiteles. Vagy akkor fogadd el ezt is, és gyorsan válts másik olajra.

Ha volna egy vizsgálat, vagy adat, amely szerint x tipusú és y-z sorozatszámok közötti motoroknál, milyen beszállítótól beszerzett vízpumpákkal történt a hiba és miért, már hitelesebb volna a történet, de ez sincs. Ez olyan, mint a vicc az indiánokról a télről és a favágásról.:-)

 Biztosan szakadt már el más motorban is néhány szíj, így természetesen azokat sem kell megvenni. Nyilván jó, hogy a Z17DTH motoroknál még egy szíjszakadás sem történt ezek szerint, (vagy csak egy-egy elszigetelt esetnél kevesebbszer), (bár emlékeim szerint pont tavaly volt egy fb tag, akinek nyaralni induláskor szakadt a szíj Ausztriában, és az Z17DTH volt, rá is ment pár százezre a javíttatásra, pedig ott nincs is vízpumpa), vagy, ha igen, add el gyorsan az autódat.

"Nem azt mondtam, hogy a csereperiodus miatt nem vennek 1.9-et,"

vs. 

"A gyari csereperiodus betartasat illetoen en az 1.9-es motort meg se vennem." :-) Bár gondolom ezt is megpróbálod kidumálni.

"csak azt, hogy az 1.9-nel a vizpumpa ido elotti halala nagyon belerondithat a tortenetbe,"

Ezt már konkrétumként veszed, pedig azt sem tudjuk mennyi és miért történt, de mindez elég, hogy emiatt se vegyél ilyen motorú autót.:) Nyilván a több tíz-százezer ilyen tekintetben problémamentes motor már nem is számít. Szóval, mindezek tükrében még azt sem lehet megjósolni, hogy mekkora valószínűséggel történhet ilyen egy motor esetében, de meg már nem vennéd emiatt. Vagy esetleg egy leendő 1.9 tulajdonosnak meg tudod mondani, hogy hány % esélye van rá, hogy szakad a szíj a vízpumpa miatt?

És végül: mi az, hogy elvárható, és mi az, hogy az elvárhatónál gyakrabban? Pl. 100.000 motor esetében mi az elvárható? 10, 100, 1000? Ja, és ugye azt sem tudjuk, hogy a 4 fajta 1.9-es motor közül ez pontosan melyikkel történt. De Te azért nem vennéd meg.:) Ezért volna jó, ha szükséges információk hiányában nem foglalnál állást. Mindezek ellenére kompromisszumkész vagyok, de tények/számok ismerete nélkül sajnos nem tudok rábólintani egy állításra sem.

No, akkor legalabb redukaltuk a temak szamat, mar nem rugozol a rendszeres jelentesen es hasonlokon; hidd el, ezt nagyon ertekelem. Bar igazan elarulhatnad, mit hasznaljak a rendszeres helyett; ez komolyan erdekelne.

Azt mar kevesbe ertekelem, hogy kerdesekre sem valaszolsz (pl. hogy mit is jelent szerinted a megadott maximalis olajfogyasztas).

Egyebkent azon, hogy minden motorra ugyanaz, nem tudom, miert akadsz fenn. Szamold ki, mennyi olajat jelent ez egy motorfordulat alatt; miert kene barmitol fuggenie?

Ami a szamokat, bevizsgalasokat es hasonlokat illeti, megprobalom roviden osszefoglalni:

Megirtam, hogy olvastam, peldakent linket is adtam, megirtam, hogy nem kell elhinni, es megirtam, hogy nem tudok szamokat mondani akkor sem, ha megfeszulsz.

Ha szetszedik a motort, es kiderul, hogy a vizpumpa be van allva, mint a szog, akkor nem igazan van mit vizsgalgatni azon, vajon mitol is szakadt el a szij joval ido elott.

Ettol persze lehet, hogy vizsgaltak, de visszahivasokon kivul tudsz barmilyen hibaval kapcsolatos nyilvanos kozlemenyrol, vizsgalati eredmenyrol? Pl. az elso lengescsillapitok anyajanak rozsdasodasarol ha nincs kozlemeny, akkor rozsda sincs?

Nem kene, de ha mar ennyire vered magad, megirom, hogy hallottam a dologrol "hivatalos" forrasbol is, viszont nem fogom sem a forrast megnevezni, sem papirt hozni neked rola, stb. Ezert batran hagyd ezt a reszt kommentar nelkul; ha akarod, elhiszed, ha nem, akkor nem, nem is varok ilyet.

Gondolhatod, hogy en is hazudok, es a weben is hazudnak, vegulis mindenki magabol indul ki.

A csereperiodussal kapcsolatban abban teljesen igazad van, hogy pusztan annak velt hibaja miatt kar lenne kerulni egy motort, hiszen legfeljebb cserelek gyakrabban, aztan annyi.

De ahogy mar mondtam, nem emiatt nem vennem meg, es egy kicsit valoban felreertheto volt, ahogy irtam, ezert ime javitott szorenddel: Az 1.9-es motort meg se vennem, de a csereperiodust illetoen, ha mar megvan, stb.

Viszont ajanlom figyelmedbe az alabbi peldat: "A tehenek elleset illetoen, en ugyan nem vennek tehenet, de ha mar lenne, akkor..." Remelem, ezt nem ugy erted, hogy azert nem vennek tehenet, mert ellenek, vagy tevesen van meghatarozva a vemhessegi idejuk, bar nalad mar semmi sem biztos...

A Csergo nem tudom, honnan veszi az adatait, de egyreszt a kocsihoz adott leirasban 90e van, masreszt logikus modon ugy szoktak ezeket meghatrazoni, hogy az alap szervizperiodus tobbszorosei legyenek. De ha szerinted 30, 60 es 90ezernel kell szervizbe menni egyeb ugyekben, aztan 100ezernel ujra szijat csereltetni, am legyen, ezen tenyleg kar vitatkozni.

Viszont  egy, a szamokhoz es vizsgalatokhoz ennyire ragaszkodo ember nem tudom, hogy hihet el valamit csak azert, mert a Csergo odahanyta a webre... Magadtol is koveteld meg azt, amit masoktol :)

Azt sosem kertem, hogy bolints ra barmilyen allitasra, es ertem, hogy nem bolintasz, de ettol meg lehet mas a velemenyem. Azt viszont kerem, hogy ne hazudozz, ne tulajdonits nekem olyasmit, amit nem mondtam, es ha elkezdesz feszegetni egy temat, akkor legalabb valaszolj a vele kapcsolatos kerdesekre.

Link to comment
Megosztás:

16 órája, csaba66 írta:

Hivatalos forrásból.:-) Na igen, konkrét számok, és adatok nélkül. Legalább azt írd meg, a 4 közül melyik motorra vonatkozik, hogy megnyugodjak.:) 

Te egy angol oldalt említesz, ahol összeszedik a motorokra vonatkozó hibákat, minden típusra, általában értelmezés nélkül. Azért ennél a Csergő, ami ugye egy hivatalos Opel szerviz, kicsit hitelesebb forrás, mint egy valamilyen angol oldal, ahol ömlesztve írják a hibákat, bár nem tudom, honnan veszik az adatokat.  Bár érdekes módon egyébként ezen az oldalon más márkánál ugyanezekre a motorokra az általad említett hibák nem is szerepelnek egyszer sem. Érdekes, nem? Visszatérve a csereperiódusra. A vezérléscsere esetében felesleges a 30 ezres intervallumokat számolni. Ha nem telt el a 10 év, akkor is be fogod vinni 100 ezernél vezérléscserére? Vannak amik csak km-re, vannak amik pedig csak évre vonatkoznak és van ami a kettő alapján úgy alakul, hogy amelyik hamarabb bekövetkezik.

Az angolokról: sokszor olvastam, hallottam, hogy az angolok összeszedik a megbízhatóság alapján mely márkák hogyan teljesítenek. Ez káosz. Egyszer a BMW a nagyon jó autó, aztán meg a Toyota. Ezek általában flottakezelők adatai, sok viszonyuk nincs a valósághoz. Arról meg nem is beszélek, hogy ezek mind céges autók, ezért szervizbe már csak akkor kerülnek, ha bedöglöttek. Amíg Te, vagy én ki tudjuk szúrni, hogy valami nem sitmmel az autóval, ők tesznek rá és nem is hiszem, hogy kesztyűs kézzel bánnának vele. A kedvencem ezekből a statisztikákból az volt, hogy a Nissan Micra kevésbé szervizigényes és emiatt jobb autó, mint az Audi RS6.:) Addig amíg képesek összehasonlítani egy varrógépmotoros autót egy 6-700 lovas összkerekes autóval, inkább hagyjuk őket.

A hazugság a Te vesszőparipád, én csak azt mondom, hogy nem kell mindent elhinni, amit a neten olvasol, főleg, ha nem tudják semmivel sem alátámasztani. De ha Te mégis elhiszel mindent, akkor add át üdvözletem a zsidó gyíkembereknek, meg a chemtrail hívőknek.:-) Tudod, nem az a lényeg, hogy mit mondanak, hanem az, hogy ki mondja.

Nem példát kell hozni a tehenekről, ez csak melléduma. Azt mondtad, hogy meg sem vennéd, pont a csereperiódus miatt. Az, hogy utána mit írsz a mondat másik felében, teljesen mindegy, hiszen nem függ vele össze, két külön mondatként is értelmezhető. Remélem érted. Próbáld meg két külön mondatként értelmezni, talán sikerülni fog.

"Ha szetszedik a motort, es kiderul, hogy a vizpumpa be van allva, mint a szog, akkor nem igazan van mit vizsgalgatni azon, vajon mitol is szakadt el a szij joval ido elott."

Ok-okozat. De, ha a vízpumpa beállt, akkor csak ki kellene deríteni az okát. Anyaghiba, szerelési/gyártási hiba, konstrukciós/tervezési hiba, esetleg használatból eredő hiba?

"A csereperiodussal kapcsolatban abban teljesen igazad van, hogy pusztan annak velt hibaja miatt kar lenne kerulni egy motort, hiszen legfeljebb cserelek gyakrabban, aztan annyi."

Tehát néhány bizonytalan eset alapján inkább cserélsz hamarabb vezérlést? Ha lesz 5-10-20 olyan eset amikor Z17DTH-nál szakadt a szíj, akkor cserélsz hamarabb? Én egyet már említettem.:-) Bár érdekes ezt tőled hallani, aki korábban azt mondta, hogy ez hülyeség és mindig azt firtatta, hogy miért pont annyival előtte.:)

Egyébként megsúgom, hogy a 6 év után lecserélt első gyári vízpumpám tökéletesen működött, a szerelő szerint volt egy kis hangja már, de én ugyan nem hallottam semmit, az ő véleménye alapján viszont még bőven kibírta volna a hátralévő 23 eKm-t is.

Link to comment
Megosztás:

4 órája, Astra555 írta:

Leirtam pontosan, mit es mire alapozva tudok mondani, tovabba azt, hogy sem rabolintanod, sem elhinned nem kell. Erre hosszan ismetled tovabb a mar korabban is leirtakat; ezzel egyszeruen nincs mit kezdeni.

Komolyan nem ertem, ekkora fajdalmat okoz, ha esetleg valamilyen problema volt, vagy lehet szeretett motoroddal? Mit akarsz hallani? Hogy nem hiszek az angol oldalaknak? Jo, nem hiszek. Viszont annak, aki poziciojanal fogva ralat a dologra, es megerosititte a hirt, annak igen. Ez utobbin nem fogok a kedvedert sem valtoztatni, de azert batran ragozd tovabb a temat, ha az konnyit a lelkeden.

A konkret kerdesekre veled ellentetben meg szoktam probalni valaszolni, ime: nem tudom, pontosan melyik motor volt, bar nem ertem, attol miert hinned el inkabb, ha azt mondanam, hogy ez, vagy az. Gondolom, hogy ez a reszuk egyforma, igy nagyjabol mindegy, nem?

Es nyilvan azt sem tudod elkepzelni, hogy pont az Opelhez jutottak azok a motorok, amelyekbe a hibas vizpumpak kerultek... Az, hogy egy adott motor tobb gyartohoz megy, nem azt jelenti, hogy az egy szeriaban keszultek kozul az egyik ide, a masik oda megy, mert a kozos alap mellett a periferiakban vannak kulonbsegek.

Igen, ha nem telt el a 10 ev de megvan a 100ezer, akkor is kell cserelni, eppen ezt jelentik az ilyen ilyen x km / y ev csereperiodusok, hogy amelyik hamarabb eljon, az jatszik. Ha km es ido is meg van adva ugyanahhoz a dologhoz, akkor csak ez az ertelmezes van, amirol egyebkent irsz is, de azert elotte biztos, ami biztos, hulyeseget kerdezel. Tenyleg csak dol beloled a szoveg, es azt sem tudod mit irsz.

Ok - okozat? Tehat szerinted azert allt be a vizpumpa, mert elszakadt a szij? Eddig legalabb azt hittem, minimalisan erted, mirol beszelsz, de most mar vegkepp latszik, hogy egyaltalan nem.

Miert allt be a vizpumpa? Mert hibas volt, mik nem vannak... Akik tudjak a pontosabb reszleteket, azok viszont ezt nem fogjak okvetlenul a kis pisze orrodra kotni, sajnalom, nem tudok mit tenni. Egyebkent ha az segit, engem is meglepett, hogy egy vizpumpa tud ilyet tenni, de ez van. Es pont ezert van egy lehetseges plusz hibaforras ezeknel a motoroknal, amit en szemely szerint kerulnek, ha mod van ra.

Az meg egyeszeruen nevetseges, hogy a sajat mukodo vizpumpad alapjan nem akarod elhinni, hogy egy masik elromolhat...

Megirtam, hogy bar valoban lehetett maskepp is erteni a mondatot, nem ugy ertettem, erre csak ragozod tovabb... Ez mar egyszeruen ko'ros... Nem ugy gondoltam, felreerthetoen irtam, leirtam maskepp is, bocsanat. Mit akarsz meg? Szaggasam meg a ruhaimat?

Nem nehany bizonytalan eset miatt cserelnek hamarabb vezerlest, hanem ha ugy velnem, hogy tul hosszu a csereperiodus, es emiatt utasitanam el a motort (nem igy van, nehogy tovabb kotekedj rajta), akkor erre megoldas lenne a gyakoribb csere. Ha, elvileg, stb., nem tudom, kepes vagy-e felfogni ezen szavak jelenteset, es ertelmezni olyan bonyolult, osszetett mondatokat, amelyekben szerepelnek.   

Egyebkent ismet csak azon mesterkedsz, hogy hazugsagokkal es csusztatasokkal ellentmondast keress abban, amit irtam, mikozben jelet sem mutatod annak, hogy erteni is akarnad, mirol van szo.

A feltett konkret kerdesek pedig lazan elmennek a fuled mellett, vajon miert? A gondolkodas ennyire nem megy, csak a hulyesegek ismetelgetese?

Felsorolom ujra a lenyegesebb kerdeseket, hatha:

Szerinted mit jelent a leirasban szereplo maximalis olajfogyasztasi adat?

Miert kene ez kulonbozo legyen kulonbozo motorokra?

Visszahivasokon kivul tudsz barmilyen, opeles hibaval kapcsolatos nyilvanos kozlemenyrol, vizsgalati eredmenyrol?

Módosítva : csaba66
Link to comment
Megosztás:

3 órája, csaba66 írta:

Látom nagy a baj van a szövegértelmezéssel kapcsolatban, így kár veled bármilyen vitát is folytatni, ezt már itt sokan megtapasztalhatták.:-) Állítottál valamit, amit sehogy sem tudsz igazolni. Még minimális információkkal sem rendelkezel, de már le is vonod a tanulságot, az 1.9-es motor rosszabb. Vagyis pár nappal később véletlenül mégis rendelkezel, csak nem mondod el. Ez meg kissé ovis. Nekem nem fáj, ha bárhol is lehúzzák ezt a motort, az enyém jól működik, meg még sok-sok másik is. 

"Ok - okozat? Tehat szerinted azert allt be a vizpumpa, mert elszakadt a szij?"

Hát igen, én ennyire hülye vagyok. Amúgy ilyet hol írtam, megmutatnád? Itt látszik, hogy próbálsz terelni, csak hát ez sem megy.:-)

"Nem nehany bizonytalan eset miatt cserelnek hamarabb vezerlest, hanem ha ugy velnem, hogy tul hosszu a csereperiodus"

Értem. Tehát most már nem is a beálló vízpumpa miatti szíjszakadás, hanem általánosan a hosszú csereperiódus a fő probléma. A tiédnek 10 év / 90 (100) ezer, konkrétan az enyémnek 6 év/120 ezer. Szerinted két 0 km-es autó esetén átlagos éves futás (évi kb. 10-15 ezer Km.) mellett melyiken cserélnek hamarabb vezérlést? Egyébként valóban nem kötelező kivárni, lehet hamarabb is cserélni, de ugye mennyivel hamarabb és miért annyival, ezek szoktak a kérdéseid lenni, amire valószínűleg magad sem tudsz válaszolni. Vagy csak arról beszélsz, elvonatkoztatva a fő témától, hogy egy hosszú csereperiódusú motornál nagyobb a hibalehetőség a szakadásra?

"Az meg egyeszeruen nevetseges, hogy a sajat mukodo vizpumpad alapjan nem akarod elhinni, hogy egy masik elromolhat..."

Ilyet hol is írtam? Ne forgasd ki a szavaimat.

Feltett kérdéseidre: Ne haragudj, de ezeket meg én nem kötöm a Te kis pisze orrodra. Mert tudom ám, de nem mondom el.:-)

"Az, hogy egy adott motor tobb gyartohoz megy, nem azt jelenti, hogy az egy szeriaban keszultek kozul az egyik ide, a masik oda megy, mert a kozos alap mellett a periferiakban vannak kulonbsegek."

Tehát másmilyen vízpumpa kell egy Alfába, mint egy Opelbe, vagy Fiatba, amikor a motor mégis ugyanaz?

"Igen, ha nem telt el a 10 ev de megvan a 100ezer, akkor is kell cserelni,"

A kérdést rosszul tettem fel, bocs. Ha 80 ezernél éri el a 10 évet, akkor mi lesz? Mert szerinted ugye azért biztosan 90 ezer km a vezérléscsere és nem 100, mert 30 ezres szervizek vannak előírva és ez ugye annak a többszöröse, hogy ne kelljen később visszavinni az autót. Logikus, csak mi van, ha az ember nem tartja a matekot? De ezen tényleg ne vitázzunk, mert valóban lényegtelen

Azért összefoglalva kissé kezd kínos lenni a dolog. Állítottál valamit. Aztán amikor rájöttél, hogy bizonyítani sehogyan sem tudod, sőt még minimális információval sem, hazugnak nevezed a másikat, aztán később meg jössz mindenféle bennfentes információval, amiből természetesen nem oszthatsz meg egy szót sem, olyannyira szupertitkos, még a végén kirúgnak valakit valahonnan.

Aztán nem a szíjszakadás a probléma, hanem a hosszú csereperiódus, mindeközben sikerült egy olyan motorba belenyúlnod, aminek azért mégis hosszabb lehet a csereperiódusa mint pl. az egyik 1.9-nek.:-)

Link to comment
Megosztás:

On ‎2016‎.‎09‎.‎14‎. at 22:37, bazsiihmv írta:

sziasztok!

én is hamarosan csatlakoznék az opelesek társaságához, de egyenlőre én is elég tanácstalan vagyok, bár a válaszokat olvasva egy-két topikban valamelyest tisztult a kép.

nekem a twintop tetszett meg, bár elég kevés van belőle. Győrben néztem egy 2006-os, 1.6-os benzinest 150ezer km-el, ami még tetszene is, de hozzám durván 300 km-re van...itt helyben is van egy, azt megnéztem a héten, de elég hányatott sorsú szerencsétlen. nem tudni, hány hónapja állhat ott, de kívül-belül csupa retek, motortér pókhálós...:D és ez kereskedőnél volt, nem tudom, ha el akarjám adni, azért legalább havonta 1-2x letakarítanám...na mind1, szóval nem nyerte el az itteni a tetszésem(ami amúgy 2008-as, 178ezer km-el).

Csütörtökön Budaörsön leszek az Opel szervizben, aznap ingyen lehet vonatozni, ha van saját névre szóló forgalmid ("Autómentes Nap"), gyere el és nézz meg egy szép TwinTopot, ami nemsokára eladó lesz.

2006/12 évjárat, 91.000 Km, Z18XER, full bőr (fekete), Cosmo felszereltség, a tető távolról is nyitható, magyarországi forgalomba helyezés (én vagyok a 2. tulaj, Jászberényben lakik az első), szervízkönyv, tempomat.

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, forumadmin írta:

Astra555 és csaba66 felhasználókat kérem nyugodjanak meg. Ha megoldható inkább kerüljétek egy kis ideig egymást a fórumon.
Amennyiben nem, akkor rendezzétek PÜ-ben. Feleselgess itt harcolni, illetve eltértek a tárgytól. 

Köszönöm szépen.

Hat ez az... Viszont van ket olyan, menet kozben felmerult kerdes, amelyek a targyhoz tartoznak, es engem erdekelnenek:

Mit jelenthet a maximalis olajfogyasztasi adat, a garancialis igeny hataranak megadasan tul?

Ismer-e barki visszahivasokon kivul opeles hibaval kapcsolatos nyilvanos kozlemenyt, vizsgalati eredmenyt?

Link to comment
Megosztás:

On 2016. 09. 16. at 23:21, opel astra írta:

Én is néztem egy pókhálós történetet a hátsó üléseknél:)Lehet ugyanazt néztük.Én annyiból változtatok az elmult alig 2 hét óta,kisebb nagyobb átgondolások után hogy caravant veszek ugyanis kiprobáltam egy enjoyt ferdehátut és elég kicsi volt a csomagtérrel eggyütt.Hozzá teszem ha csak asszonnyal ketten lennénk elég lenne mert pöpec kocsi de van egy kisbabánk és babakocsi hasonlok miatt caravan lesz belőle.Nézegetve olvasgatca ha már veszel akkor 2007-től vegyél ,mert ezek már faceliftesek/105 helyett 115 lovas.Kis javitásokkal.Pozitiv./Lehet hogy drágább mert én is kitoltam a keretet és inkább várok ha kell de ilyenekt nézek hogy 2007 1.6 facelift caravan és kb.140 000km-t futott. 1,3-1,5milla.Persze magánszemélytől lenne jo.De türelem és kitartás kell.Sok sikert a vásárláshoz.

Most úgy tűnik, szerencsém lesz, találtam egyet Szegeden, 2007-es, 1.6-os, 150ezer km-el, magánszemélytől, egy dolog van, ami miatt annyira nem jön még be, nem bőr, nincs ülésfűtés, a Győriben meg van, persze ~2-300ezerrel drágább is...egyenlőre nagyon gondolkozok rajta, mégiscsak jobb magánszemélytől valóban.

Link to comment
Megosztás:

Jo estet!

Lassan itt az ideje a G Astram lecserelesenek. Kicsit nagyobb autot szerettem volna, de ez nem biztos, hogy osszejon. Sajnos a Vectrak, amiket megneztem eleg leharcolt allapotban voltak, igy jutottam a H Astrahoz.

Annyit kerdeznek igy elsore, hogy az 1.6 es 1.8 benzines motorok autopalya tempoban milyen fordulaton uzemelnek? A H-ban kicsit kellemetlenul magas volt az 1.6-os fordulatszama.

Link to comment
Megosztás:

8 órája, remrendes írta:

90 km/h  3.000 fordulat

130 km/h 3.800 fordulat   Z18XER F17 vájtóval

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

Autóvásárlás előtt állok és kifejezetten teszik a 2006-os C Vectra. Tudom, hogy ez Astra fórum, de mivel ugyanazokkal a motorokkal is szerelték a két típust merem feltenni itt is a kérdést. 1.8 as benzinesben gondolkodom. Utánanéztem és két motort találtam, zömében aZ18XE (122Le) és a  Z18XER motorral vannak szerelve az autók. Azt kiderítettem, hogy utóbbi a változó szelepvezérléssel működő. A dízel világból jövök, sosem volt benzines autóm. Kérdésem az lenne, hogy tapasztalataitok alapján, melyik a "jobb" választás, valamelyik motor jobban bevált-e az évek során?Az autót körülbelül évi 8000-10000 km-es futásra, 75% városi és elővárosi, 25% autópályás használatra szeretném.

Köszönöm a válaszokat!

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, csicsó írta:

De de miért raknak egy jóval nyomatékosabb motorhoz(XER)ugyanolyan áttéteĺü váltót?(1.4xep)

Az nem mondtam, hogy egyforma váltóról van szó, én csak a végáttételt írtam le.

A 1.4-es motorhoz F13-as váltó van 130Nm-el, az 1.6-hoz pedig F17 170Nm-el.

Link to comment
Megosztás:

1 óra, Davee írta:

Az nem mondtam, hogy egyforma váltóról van szó, én csak a végáttételt írtam le.

A 1.4-es motorhoz F13-as váltó van 130Nm-el, az 1.6-hoz pedig F17 170Nm-el.

Igen az F13 és F17 jelenti a max.átvihető nyomatékot,én arra gondoltam,hogy egy erősebb(nyomatékosabb)motor hosszabb áttételekkel is "elbír"

Link to comment
Megosztás:

2 perce, Davee írta:

Váltón rajta van a jelölés, csak nem igen látni, mert körbe alkatrészek takarják

Na szép, kb. hol keressem?  Másból nem lehet észrevenni, mondjuk a valamilyen fordulatszám érték, egy bizonyos sebességben?  És egyébként minden sebességben más az áttétel?

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, sasa58 írta:

Na szép, kb. hol keressem?  Másból nem lehet észrevenni, mondjuk a valamilyen fordulatszám érték, egy bizonyos sebességben?  És egyébként minden sebességben más az áttétel?

A vegattetel fix, de amugy minden sebessegben mas, eppen errol szol a valto... Ha ide http://ecat24.com/opel/catalog/types/1/9/  beirod az alvazszamot, megmondja a valto tipusat is.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.