Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

gsi.tamás

Recommended Posts

Már én is hónapok óta vacakolok folyamatosan a hátsó rugókkal, törtem már kettőt is. Majd vettem alá megint, az pedig nem jó, elvileg 1,7 dízel caravan-é, az azóta is itt porosodik.

Majd kaptam egy olyan tippet, ha sokat pakolok és ül a segge, a rugó alá és fölé a tányérra esztergáltassak bakkelitből vagy bonobitból 1-1cm-es tányért és arra tegyem a gumit. Néztem legutóbb mikor szétszedtem, és szerintem felülre elfér a 2cm-es is simán.

Valaki halott már ilyenről? Nekem jó megoldásnak tűnik, mivel így is marad bőven csonk, így ki nem ugrik a rugó onnan :-)

5-8 ezer körélt lehet kovácsoltatni erõsített rugókat, amik oda ülnek be ahova kitalálták, ott fekszik fel a rugótányérra ahova kitalálták, és ki is bírja, ha megpakolják. Attól hogy teszel alá meg fölé ilyen távtartókat, még nem lesz erõsebb a rugó :rolleyes:

Link to comment
Megosztás:

Persze az stimmel, hogy nem lesz erősebb! De nem fogja annyira lent húzni a hátsóját.

Egyébként ez a kovácsolós dolgot hol lehet, mennyire megbízható, esetleg saját tapasztalat?

persze, mikor még teherautónak használtam leginkább, akkor a gyári rugót az elsõ héten eltörtem :D elmentem a Szivákhoz, és az öreg egy sűrűmenetes vastag rugót szabott be nekem méretre. Gyári magasság, kívülrõl semmi nem látszott rajta, csak az hogy fél raklap másolópapír alatt se ült le úgy mint a gyárival, ha ketten beültek hátra. A folyamatos gyilkolással azért ezt is sikerült eltörni, de az már a hivatalos megengedett terhelésnek kb a 2.5szerese volt és nagyjából egy évvel késõbb.

Visszamentem vele, hogy sikerült eltörni, asszondta nem hiszi el. Aláment elhitte, adott másikat ingyen, és úgy köszönt el, hogy : nah ezt tördd el bammeg. :lol: nem sikerült õket eltörni egyébként. Azóta már leálltam a nagyon pakolásról, ültetve lett a gép, az erõsítetteket pedig a múlt héten adtam el. Még mindig hibátlanok voltak.

Bezzeg a rugótányérok... :D :D

Link to comment
Megosztás:

.............. elmentem a Szivákhoz, és az öreg egy sűrűmenetes vastag rugót szabott be nekem méretre. ..................

Jól gondolom hogy róluk van szó;

http://www.lengescsillapitokszivak.hu/

Ha valós az árlista, akkor valószínű hogy teszek egy próbát, mert alig valamivel drágább, mint a használt gyári, na persze ha éppen lehet kapni... Arról nem beszélve hogy azok is törtek nálam, nem csak az után gyáriak...

((Talán ha nem volna a csomagtartóba 100l-es gázpalack, de van és nem lenne dugig pakolva 3-4fővel, ami megint csak nem ritka nem lenne semmi gond... :) ))

igen, õ az. Az árlistájáról nem tudok mit mondani, régen voltam már ott, de telefonon elmondja frankót úgyis.
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

ugyan nem astra hanem kicsit nagyobb (omega), de itt nagyobb a pörgés... :)

A kombim segge szintszabalyozós volt, annak rendje és módja szerint a gátlók és a kompresszor is megadták magukat. Vettem alá utángyártott normál gátlókat(akkor már előre is ...) és 4 bontott rugót, mert ki tudja, hogy nem volt-e mv6 lévén picit ültetve is. Ezután jött a szotya! A bal hátulja a kerékjáratnál mérve a kerékhez legalább 3 centivel közelebb van a jobb oldali viszonyokhoz képest. Oké megszivtam a bontott rugókat. Vettem hátra egy pár méregdréga kayabát. A csoda elmaradt, a kasztni ezzel is dől balra. Mi okozhat még ilyesmit? Mellesleg a kocsi meg futóműbeállítás után is, sőt főleg azóta vezethetetlen.

Nem vagyok otthon omegában, de nekem az astra caravan olyan, hogy a hátsó rugótányérok fölött, van egy távtartó pukli, a tányér, és a nyúlvány között. Na ez szokott elrohadni, és összeroppanni, ilyenkor pedig a tányér fölfekszik közvetlen a nyúlványra. Astránál ez olyan 1,5-2 centi körül van, nézd meg hogy a rugótányérok a helyükön vannak -e, illetve egyformán állnak -e.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok

F astra első futóművével vannak gondjaim: első két kormánygömbfejet cseréltem, annak rendje és módja szerint annyi fordulattal csavartam vissza ahogy az eredeti volt, de nem egyezett meg a jobb és bal oldali fordulatok száma, és emellett a kormányzás sem stimmel.

A kerék (össze)széttartás nem jó, és a kormány sincs középállásban, és a kormányzás is bizonytalan. gondoltam állítok a kormányrúdon, de sehol sem találtam erre pontos értéket.

futomu_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Link: http://kepfeltoltes.hu/120514/futomu_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Tehát gyári alapbeállításnál hány mm-nek kéne lenni a fotón jelzett távnak?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok

F astra első futóművével vannak gondjaim: első két kormánygömbfejet cseréltem, annak rendje és módja szerint annyi fordulattal csavartam vissza ahogy az eredeti volt, de nem egyezett meg a jobb és bal oldali fordulatok száma, és emellett a kormányzás sem stimmel.

A kerék (össze)széttartás nem jó, és a kormány sincs középállásban, és a kormányzás is bizonytalan. gondoltam állítok a kormányrúdon, de sehol sem találtam erre pontos értéket.

Link: http://kepfeltoltes....ltoltes.hu_.jpg

Szerintem a gyári beállításokkal se lenne jó :rolleyes: Van egy valamilyen állapotú futóműved, valahogy álló kerekekkel, valamilyenre kopott gumikkal. A gyáritól még az is pontosabb lesz az aktuális állapothoz, ha kifeszítesz egy madzagot úgy, hogy a hátsó kerék két szélét pont érintse, és hozzáállítod az elsőt is, pont érintőre. Szóval műsz.rral kéne megnézni, hogy pontosan merre is van az arra, és rendesen beállítani :rolleyes:

Ajanlott futomuveshez vinni!

Tizedmilimeterektol beszelunk!

Köszi, futóműves lesz a dologból

Link to comment
Megosztás:

hátsó hídon

Amúgy a szerelőm cserélte nekem, de állítólag csak ki kell ütni az egyik irányba

Természetesen igen abban, nem a tengelyben, csak siettem, minek kötözködni.....

A "hogyan csináldban".... valami csavarból készített kihúzót emlegetnek, meg melegítést, de abba néha írnak lükeségeket (igaz a Haynes könyvben is ez van) azé érdekelne, hogy valaki Saját kezével cserélt-e? (emelő nélkül)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.