Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Karosszéria


gsi.tamás

Recommended Posts

Sziasztok!

nagy kéréssel fordulnék hozzátok.

történt ma este, hogy mendegélek a sávomban, mikor észreveszem, hogy baloldalról egy lada indexel és húzódik is át. Az viszont elég gázos benne, hogy én a holtterében voltam, igy reflexből el is rántottam a kormányt, mert ha nem teszem úgy ahogy van belemegyek. Én ugye kisodródtam, patkára mentem és találkoztam egy útválasztó táblával. Ladásunk pedig gázralép és eltünik. duda,fénykürt persze nem lényeg..

Szóval, volt annyi eszem, hogy leolvassam a rendszámát: DRU882 és szürke lada volt.

Ezúton kérnék mindenkit, aki látja az utcán kérem irjon itt hol látta, és ott várok amig vissza nem tér egy nagy téglával a kezemben. De bártabbak nyugodtan belekarcolhatják, hogy Astra, Mompark. biztos tudja ki küldte.

Amúgy kocsinak bal lámpája kitört, lökhálitó jól elcsúfult (hála az égnek hogy még nem cseréltem ki újra) valamint amikor próbáltam beinditani akkor motorhibát irt, de 1órával később ment simán már motorhiba lámpa nem égett, futóműnek meg úgy semminek nem éreztem hibáját, de holnap reggel majd végignézem alaposan.

Utólag bánom már hogy nem mentem bele, mert legalább kifizethette volna a régebbi baleseti károkat. Bár ki tudja, lehet hogy még úgy is elhajtott volna, a lényeg hogy ha mázlim van megúszom egy balos lámpacserével plusszköltségnek..

Ja, rendőrségről meg annyit, megvan a rendszám, van tanú hogy elhajtott, gondolnám hogy nyert ügyem van, de nem, ha nem ismeri be akkor kb 1%esélyem van hogy kifizeti. Viszont a tárgyaláson megtudhatom a nevét és cimét.

Ha minden jól megy jövőhétre meglesz a név és a cim. :huh:

Ha megvan ide vagy privátba irok!!!!!!!!!!!!!!! :lol:

Link to comment
Megosztás:

Ha minden jól megy jövőhétre meglesz a név és a cim. :lol:

Ha megvan ide vagy privátba irok!!!!!!!!!!!!!!! :)

azta, már előre is köszönöm!:huh: elég privátba megirni, még aztán peberelne az adatai nyilvános mutogatásáért..:)

amúgy kocsi alá néztem ma, nem volt semmi gond, pici karc és ennyi. Most sem értem miért nem indult utána be a kocsi, és miért irt ki motorhibát. Biztos sokkot kapott szegényke:D

Link to comment
Megosztás:

azta, már előre is köszönöm!:huh: elég privátba megirni, még aztán peberelne az adatai nyilvános mutogatásáért..:lol:

amúgy kocsi alá néztem ma, nem volt semmi gond, pici karc és ennyi. Most sem értem miért nem indult utána be a kocsi, és miért irt ki motorhibát. Biztos sokkot kapott szegényke:D

Nem kell aggódni, bírják ezek. Én már 2 táblát döntöttem ki :)

Az elsőnél csak egy lámpacsere volt, a fényezett lökösön még a festék se sérült meg.

A másodiknál a sárvédőt cserélnem kellett meg az indexet.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Érdekelne, hogy a kézi tekerős tetőablakhoz hozzá lehet e illeszteni a motoros mechanikát? Mintha valamikor régen olvastam volna ilyet, talán még egy leirás is volt róla. Ha igen, akkor melyik jó hozzá? GSI? Vagy esetleg az A vekié is?

Köszi.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Érdekelne, hogy a kézi tekerős tetőablakhoz hozzá lehet e illeszteni a motoros mechanikát? Mintha valamikor régen olvastam volna ilyet, talán még egy leirás is volt róla. Ha igen, akkor melyik jó hozzá? GSI? Vagy esetleg az A vekié is?

Köszi.

Látom Tiv te sem tudsz nyugodtan ülni 5 percet sem! :huh:

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Érdekelne, hogy a kézi tekerős tetőablakhoz hozzá lehet e illeszteni a motoros mechanikát? Mintha valamikor régen olvastam volna ilyet, talán még egy leirás is volt róla. Ha igen, akkor melyik jó hozzá? GSI? Vagy esetleg az A vekié is?

Köszi.

Igen.

Ha Vekiből jön az jó lesz, szükséged van a motorra, az új burkolatra, mert azon van a kapcsoló, valamint a motort rögzítő elemekre.

Cali cuccok nem jók.

Link to comment
Megosztás:

jöhetne már a jóidő, én se ülnék már nyugiba a popómon :lol:

ajtó szigtlése a kárpit alatt, antenna csere, középkozol csere, ledesítés alatta, az "utolagos elektromos cuccaim" kapcsolóinak áthelyezése egyhelyre... és még ki tudja mik jönnek még :huh:

Link to comment
Megosztás:

http://novotnik.gallery.extra.hu/gallery/u...10b3c475c09073a

gabi szerinted ez is jo az ajtóba a kárpit alá hő illetve zajszigetlésnek??

szerintem jonak kellene lennie, mert kimondottan hőfogónak volt kiirva a bricoba...

3mmes habszivacson van ilyen alufóliához hasonlo anyag, gondolom jo ez is.

Szerintem nem igazán jó ez. Nem lehet összenyomni annyira, ismerem, ezt raktuk radiátor mögé.

Meg drágább is, mint amit én mondtam. Szerintem maradj annál :huh:

Link to comment
Megosztás:

Szerintem nem igazán jó ez. Nem lehet összenyomni annyira, ismerem, ezt raktuk radiátor mögé.

Meg drágább is, mint amit én mondtam. Szerintem maradj annál :lol:

ingyen volt.

miért kell annyira összenyomni??

be tudom ugy vágni, hogy a bolháknál nem fog kitartani, a csavar meg összehuzza... de majd kitapasztalon kicsit később, és leírom mit sikerült :huh:

Link to comment
Megosztás:

sok helyen necces a hely, ahol a kárpit miatt összenyomhatónak kell lennie az anyagnak. Ha ezeken a helyeken

kivágod, nem fog érni semmit összességében :)

A parkettaalátét pont azért jó, mert szinte tizedmilliméterekre összenyomható kis helyen :huh:

És elég jó lett a "hifi" hangzása is most így :) Még Balázska is méltatta Lurdyn múltkor, pedig "csak" SAL

hangszóróim vannak :lol:

Link to comment
Megosztás:

az astrában sok helyen??

a bolhák nem szolnak bele, mert alattuk el lehethozni, van bőven hely, az ajtó közepe felé a lemezperemen, a kilincsek csavarozásásnál lesz érdekes a dolog, de annyit meg ez is enged, ujjal megnyomva elég könnyen lapul, ez az anyag is ha nem is annyira könnyen mint a laminált padló alá való...

mint mondtam ez ingyen van, és hőszigetelés szempontjábol ez tuti jobb lenne, de tervbe van véve a teljes hang átvezetékelése, ami még hátra maradt, és ahhoz ugyis bontani kell a kárpitokat, ugyhogy proba szerencse alapon megprobálkozok vele.

Link to comment
Megosztás:

Újból itt, pár kérdéssel:)

Na, eljutottam oda, hogy most rászánok egy nagyobb összeget és kicsit átalakitgatom a kocsit. Előszőr is veszek bele elektromos ablakemelőt előre valamint távirányitást a központi zárhoz. Ezeket a autoriasztok.hu-n csináltatom, vagy tudtok esetleg jobbat? itt 25-15e-be kerül beszereléssel együtt.

Aztán a benti világitást is kicsit átfabrikálom, ahoz már sikerült megtalálnom minden infót:)

A kérdésem pedig ott lenne, hogy a váltóról a gömböt hogy lehet lekapni? sehogy sem jöttem rá. Valamint a váltószoknyát és a sebváltó szoknyát is cserélni akarom mert már nagyon gány, de azt sem tudom hogy kéne lekapni. Alul a középsávban kéne talán kikapni valahogy és lehúzni?

És amit még nem tudok, hol érdemes albakot sötétitettni? egyáltalán hol tudok, mert google-ben egy helyet sem találtam. És árban kb mennyi egy kombihoz? 25körül kell lennie, nem?

A többit kisebb bigyókat megoldom valahogy, meg persze holnap elmegyek végre megvenni minden alaktrészt a régi sérülésekhez :huh:

Link to comment
Megosztás:

bőröket ki tudod pattintani alul, aztán belülről oldod a tetején a szorítókötést.

váltógombot bezony le kell vágni, az rá van sajtolva.

sötétítéshez tudok egy műhelyet Érden, ott jó minőségű fóliával és munkával dolgoznak,

a kombik 35-40 körül alakulnak. Omega már 45 (nagy és sok a szívás vele).

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.