Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

ASTRA G-t vennék, érdeklődök, tanácsot kérek

spuri

Recommended Posts

21 perce, Janó32 írta:

Én is 8 szelepest kerestem anno, fél évig jártam a környéket (értsd, volt hogy 250km-t is mentünk egy képeken jól kinéző autót megnézni), de fél év után feladtam. Nagyon kevés ilyen motorral szerelt autó van, így kicsi a választék. Amik akkor voltak (2014-ben) ilyen távolságban, azok nem éppen voltak jó állapotúak. A mostani egy 1.6 16v, kombi 101le. Az előző egy 5 ajtós F Astra volt C16NZ motorral, ami ugye a jó kis agyonüthetetlen motor és 75Le volt. Na most az van, hogy az nem volt 1000kg a mostani kombi 1250kg környéke, de még így is szinte versenyautó az F 75 lóerőhöz képest minden fokozatban/fordulaton. Meg az F is csendes volt, de ez brutál csendes. Mivel 10 év feletti (sőt, akár 15 is mint az enyém) autókról beszélünk, mindegy milyen motorral veszed, piszok nagy lutri. Vehetsz vacak 8 szelepest meg jó 16 szelepest és lehet fordítva is. Meg kell nézetni és nézni az autót minél alaposabban aztán reménykedni a megvétel után hogy az előző tulaj rendesen karbantartotta és normálisan használta. 

Holnap megyek megnézni egyet. Kíváncsi vagyok rá, mert mindenki az 1.4 16V-t ajánlotta az ismerettségi körben, de az F Astrám is sima 1.4 8V volt és abszolut elégedett voltam a motorjával, azon kívül, hogy gyengécske volt kicsit. A 84le a 60le-s F Astrámhoz képest mindenképp előre lépés és ha tényleg jó az autó, akkor nem az a 6 le különbség fog dönteni az 1.4 16V javára.... Az meg szintén sokat számít, hogy egyszerűen (és olcsón) szervizelhető, mert az én autóim csak műszeres beállításoknál jártak szervízben (pl. futóműbeállítás), a többit szerencsére megcsináltuk magunk (vezérlés csere, stb.) Nem versenyezni akarok (de pályán egy 120-130-at nem baj, ha kibír), inkább kirándulni szeretek és munkába járok vele minden nap. Csak mivel szeretem az autóimat (vigyázok is rájuk) és nálam minden autó makulátlan volt (kortól függetlenül), így az sem mindegy, hogy milyen állapotban kerül hozzám. Az F Astrám is gyönyörű volt és 3 év használat alatt új futóművet, vezérlést, kipufogórendszert, stb... kapott, tehát amikor eladtam még jobb állapotú volt, mint mikor megvettem :)

Link to comment
Megosztás:

43 perce, szekfizsolt írta:

Hát nem mindegy melyik 1.4-re gondolsz G esetében. A Twinport láncos, azt nem biztos hogy otthon tudod barkácsolni, még a motortartó bakot is le kell szedni vezérlés cserénél (ha jól rémlik). Ráadásul a komplett vezérlés csere nem igen jön ki 90ezer alatt... Összességében az Ecotec motorok nyűgösebbek mint az a nyolc szelepes generáció mint ami volt neked, sokkal több mindennel tud gond lenni. Én inkább szíjasban gondolkoznék, és ha klímásat veszel, akkor 1.6 16v alatt már nem biztos hogy erősebbnek fogod érezni mint a mostani F-et. 

Link to comment
Megosztás:

21 órája, Janó32 írta:

Ma megnéztem az 1.6 8V 84le-s Astrát. Kívül-belül makulátlan volt és nagyon felszerelt (digit klíma, xenon, stb.). Gyönyörű autó volt, viszont nagyon csúnya szelephanggal. Azt mondta a kereskedő, hogy ennél ez a normális, de ez számomra elég hihetetlen volt, így ott is hagytam fájó szívvel... Öcsém szerint kopott lehetett a vezérmű tengely, nem tudom, de olyan hangja volt, mint egy régi diesel-nek... :(

Link to comment
Megosztás:

32 perce, szekfizsolt írta:

Nem lehet h a hidrotőke szólt? Hideg volt a motor? Mert hidegen valóban jellemző az Opelekre a kopogás a hidrotőke miatt. Egy olajcsere és egy jó olaj akár sokat javíthat is a dolgon... De ha szelep hangja volt (amit nem igazán tudok h milyen), akkor az persze más. A sok extráról pedig nem vagyok jó véleménnyel (pláne ha nem gyári), mert ami új/fiatal korban frankó extra az idős korában legtöbbször csak további nyűg. 

Link to comment
Megosztás:

18 perce, Janó32 írta:

https://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_1.6_club_diamant_felszereltseg-11582818

Konkrétan Ő az. A felszereltsége gyári és tényleg nagyon szép, de miután 15-20 percig mentünk vele 100-120-as tempóban, utána is hangosan "zakatolt" a motorja. Ez nem az olaj miatt volt ilyen sajnos és nem is a hideg motor miatt. Különben megvettem volna. Azt mondta a kereskedő, hogy a 8 szelepeseknek ilyen hangja van, de a 8 szelepes F astrám hangtalan volt ehhez képest. Valami nem stimmel vele, pedig az autó tényleg nagyon szép és rendben volt.

Link to comment
Megosztás:

18 perce, szekfizsolt írta:

Most látom itt van fehérváron a móri ut végén

Az én off 8 szelepesemnek többféle olajjal (5w,10w shell,castrol,mobil)sem volt semmiféle "zaja"

Link to comment
Megosztás:

1 óra, szekfizsolt írta:

Ma megnéztem az 1.6 8V 84le-s Astrát. Kívül-belül makulátlan volt és nagyon felszerelt (digit klíma, xenon, stb.). Gyönyörű autó volt, viszont nagyon csúnya szelephanggal. Azt mondta a kereskedő, hogy ennél ez a normális, de ez számomra elég hihetetlen volt, így ott is hagytam fájó szívvel... Öcsém szerint kopott lehetett a vezérmű tengely, nem tudom, de olyan hangja volt, mint egy régi diesel-nek... :(

Tipushiba, írtam.

Link to comment
Megosztás:

23 perce, szekfizsolt írta:

Sokan szidják az 1.6 16V Opel motorokat. Állítólag szinte mindegyik eszi az olajat. Alapvetően nincs saját tapasztalatom ez ügyben, tényleg így van?

Saját tapasztalatom nekem sincs, de szerintem ez sztereotípia. A régebbi, x-es motorokra volt jellemző,  a 2001 utániaknál már, többnyire nem. Legalábbis, ahogy olvasgattam róla.

Elenyésző mértékű olajfogyasztástól viszont nem kell félni. 1-2-3 dl ezer km-enként belefér. A gyártó általában 0,6 l/ 1000 km olajfogyasztást jelölt meg. Értelmezésem szerint (bár effektíve sok) ez egy igen felső határérték, amellyel még komolyabb gond nélkül használható a jármű.

Drasztikus "olajevés " egyébként bármelyik tipusnál, márkánál előfordulhat, ha szakszerűtlenül, a karbantartásokat elhanyagolva üzemeltették az autót.

De ezt szervizes átvizsgálásnál ki lehet szűrni, vannak jelei.

Módosítva : Cs. Zoltán
Link to comment
Megosztás:

8 órája, szekfizsolt írta:

Sokan szidják az 1.6 16V Opel motorokat. Állítólag szinte mindegyik eszi az olajat. Alapvetően nincs saját tapasztalatom ez ügyben, tényleg így van?

Nem teljesen alaptalan, de leginkább a rosszul karbantartott Ecotec motoroknál jellemező (pl nem megfelelő olaj és csereintervgallum). Nekem pont az agyon szídott 1.6 16v van (Z16XE), max 3dl/1000km volt az eddigi olajfogyásom (függ attól h miként használod, milyen terhelésen/fordulatszám tartományban). Ellenben tudsz venni olyan konstrukciójú VW-t, Toyota-t, PUG-ot/PSA motorral szerelt autót (és sorolhatnám a gyártókat)., ahol örömkönnyek szöknének a tulajok szemeibe ha 3dl/1000km kenőanyagfogyással beérné az autójuk. Sajnos lutri (mint már írtam), bármibe be lehet nyúlni, ezért én inkább márkakereskedés vagy nagy múltú és nagy méretű kereskedéstől vennék helyedben autót, onnan nem hajtanak el ha gond van az autóval. Én márkakereskedésből vettem, szavatossági kereteken belül 2 hónapon belül javították az autót ami nálam előjött hiba, ők álltál a közel 170k Huf költséget és a saját Opel márkaszervizükben javították (munkalappal, normális hozzáállással, plusz kitolták a szavatossági dátumot). Ezt magánszemély vagy murvás nepper nem fogja bevállalni. 

Link to comment
Megosztás:

3 perce, Janó32 írta:

 (...) Nekem pont az agyon szídott 1.6 16v van (Z16XE)...

Pedig az már egy javított verzió, az igazán rossz hírű az X16XEL volt, de azt csak 2000 júniusáig szerelték a G Astrákba, szóval ha már valaki 1.6 16V-t akar, akkor lehetőség szerint ennél fiatalabbat válasszon.

Link to comment
Megosztás:

7 órája, tgabika76 írta:

Pedig az már egy javított verzió, az igazán rossz hírű az X16XEL volt, de azt csak 2000 júniusáig szerelték a G Astrákba, szóval ha már valaki 1.6 16V-t akar, akkor lehetőség szerint ennél fiatalabbat válasszon.

Amikor megvettem, használgattuk néhány hétig gond nélkül, aztán egy kirándulás alkalmával cimbora mondta hogy néha gázadásra füst jön a kocsiból (jöttek utánunk az ő autójukkal, akkor látta), nézzem már az olajfogyasztását. Elkezdtem nézegetni, 1000km-re 1,2 litert evett meg (ráadásul 10w40-ből). Akkor kezdtem utána olvasni dolgoknak, a fórumra is ekkor találtam rá. A szervizkönyv szerint betartották a longlife ciklust ráadásul 10w40-el, előző idős tulaj hordta bátran márkaszervizbe de ő nem nézegetett rajta semmit. Na, ennek együtt lett az eredménye a 10 éves korában 118k km-nél az összes szelepszár szimering cserének és a gyűrűzésnek. Azóta 2-3dl a fogyás 5w30-ból.  

Link to comment
Megosztás:

Ma megnéztem egy Merivát ugyanazzal az 1.6 8V motorral, mint tegnap a G Astrát.

Annyi volt csak a különbség, hogy a Merivának csukott motorháztetővel nem hallani a hangját (és nyitottal is alig). :)

Elképesztően csendes.

A karosszériához képest nem túl erős ez a 84 le-s motor, de nem is versenyautót kerestem és annyira egyben volt az autó (és annyi Opelt megnéztem, kipróbáltam már), hogy megvettem. A váltója kicsit akadós, de ezt sok Opelben tapasztaltam, ez mitől lehet? A rudazat, vagy a kulissza?

Olyan boldog vagyok, hogy ismét büszke Opel tulajdonos vagyok srácok, ideje volt már. :)

Link to comment
Megosztás:

28 perce, szekfizsolt írta:

:icon13:

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, szekfizsolt írta:

Gratulálok, sok örömöt az autóban!

Váltóban ellenőrizz olajszintet!

Módosítva : Cs. Zoltán
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Szeretném a segítségeteket, véleményeteket kérni G Astra Caravan ügyében. Megakadt a szemem egy példányon: https://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_caravan_2.0_dti_comfort_128ekm_xenon_multikormany-11456911

2.0 DTI, amiről itt a fórumon és egyéb oldalakon sem olvasok annyi jót, mint mondjuk az Isuzu motoros társairól. Mi a véleményetek, érdemes lenne megnézni és esetlegesen belevágni vagy inkább jobban járnék egy Isuzu motorossal?

Előre is köszönöm a segítségeteket! :)

Link to comment
Megosztás:

1 óra, SzucsPeter írta:

Nekem idestova 10 éve van Y17Dt-m nem igazán tudok rá rosszat mondani, tény, hogy egy fapados verzióval rendelkezem. Kötelezőkön kívül sokat még nem kellett költeni rá. A klasszikus hibák persze előjönnek, jöttek ( Adagoló vezérlő, "fejszelep" csere, EGR, klíma hűtő, generátor díódasor). Egyébként megbízható autó és a fogyasztása is rendben van. Persze én annó 25 ezer km-el vettem, most 256 ezer van benne. Olaj és az összes szürő 10 000 km ként cserélve!

Link to comment
Megosztás:

  • 4 weeks later...
On 2017. 07. 09. at 10:49, Misi1977 írta:

Sziasztok.Lenne egy olyan kérdésem hogy nekem most egy 1,7 dti 75 lovas astra g kombim van és le szeretném cserélni egy 2,2 dti kombi sportra mit szoltok a 2,2 motorhoz? Köszönöm a seggitséget

Kérdés, hogy mi a célod vele? Ha a jelenlegi Y17DT-d van az egy elég megbízható motor, leszámítva a széria hibákat. Egy kis chip, igaz nem lesz 2.2 DTI de normál autózáshoz elég. 2.2 Dti motorral kapcsolatban keress rá a dízel topikban. Ott van róla szó.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok szép napot bocsánat ha volt már a kérdés.

600 ezer forintig nézegettem autókat és nagyon esélyes ,hogy G astra lesz.

Apummal ketten vagyunk és igazából az a cél ,hogy A ból B be eljussunk.

Én max kirándulásra használnám még az autót  ami azt takarná ,hogy tetőre fel  a bringát vagy esetleg a csomagtartóba és irány a cél.

1,6 ,1,8 as benzin motorokkal néztem az autót de sajnos elveszek a motoroknál. Melyiket érdemes venni esetleg ?

Valamint 600ezerért van "használható" G astra vagy inkább tegyek még hozzá ?

Segítséget köszönöm szépen 

Ferenc :-)

Módosítva : Sleek
Link to comment
Megosztás:

10 perce, Sleek írta:

Sziasztok szép napot bocsánat ha volt már a kérdés.

600 ezer forintig nézegettem autókat és nagyon esélyes ,hogy G astra lesz.

Apummal ketten vagyunk és igazából az a cél ,hogy A ból B be eljussunk.

Én max kirándulásra használnám még az autót  ami azt takarná ,hogy tetőre fel  a bringát vagy esetleg a csomagtartóba és irány az cél.

1,6 ,1,8 as benzin motorokkal néztem az autót de sajnos elveszek a motoroknál. Melyiket érdemes venni esetleg ?

Valamint 600ezerért van "használható" G astra vagy inkább tegyek még hozzá ?

Segítséget köszönöm szépen 

Ferenc :-)

Erre a célra a Z14xe vagy a Z16xe motorkódú 5 ajtós esetleg caravánt javasolnám,1.8 felesleges.

Linkeld ide amit kinéztél aztán mondunk rá véleményt:)

Link to comment
Megosztás:

3 perce, csicsó írta:

Erre a célra a Z14xe vagy a Z16xe motorkódú 5 ajtós esetleg caravánt javasolnám,1.8 felesleges.

Linkeld ide amit kinéztél aztán mondunk rá véleményt:)

https://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_1.8_16v_sport-11681194

https://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_coupe_1.8_16v-11587926

Eddig ezt a kettőt néztem 1,8 as motorral. 

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.