Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Egyéb csevegés

gsi.tamás

Recommended Posts

Igen, az lenne a legcélszerűbb, mert azért mégis úgy kéne, hogy amint kész van, akkor lemegyek, berakja a srác aztán le is ellenőrzi a klímarendszert. 50-70k.

50-70? fú, nem semmi, ahhoz képest, hogy meg lehet venni 20-30ezerért egybe az egészet, vagy 120ért komplett autót,amiben van klíma, ami még lehet működik is... persze lehet rossz is.

Link to comment
Megosztás:

sziasztok.

csütörtökön vettem a fórumon keresztül egy bontott car 300-ast. elvileg működik, bár a kódot még nem sikerült elküldenie az úriembernek, de ez a kisebb gond.

az astrámban egy JVC fejegység volt elég gány módon bekötve, gondolom nem szervíz rakta be, viszont folyamatosan mutatta a dátumot a TID.

Mivel nem volt csatlakozóm a car300hoz, így azt is elkértem, de csak egy csonkot kaptam, gondoltam nem baj, majd szépen beforrasztgatok mindent, szín szerint.

Ez úgy tűnt működik is, de folyamatosan csak a SAFE feliratot látom. Már kezdtem pánikba esni, amikor szétszedtem, és láttam, hogy nem teljesen azonos a csatlakozóm a rádióval. A legszélesebb csatlakozón elvileg a CAR300 bekötése szerint a felső sor bal oldalán lenne 1 csati, majd alatta 3. Nekem pedig a csatlakozón van a felső sorban 2, és alatta is kettő, tehát a diagnose lábhoz nem megy semmi. (ellenben fölötte van egy test szál, átkötve a (-) csatiról.

tud javasolni vki vmit?

A SAFE felirat pont a kód miatt van, ha meglesz, és beírod, akkor fog mást is produkálni a rádió. De ne írd be több helyre is, mert a modik nem szeretik.

Link to comment
Megosztás:

Nyáron felhúztam az "A" oszlop tövébőla hátsó mosó csövét, mert el volt szakadva, és tettem rá egy olyan benzincsövet, ami pont rászorult, most télen elfagyott, meg megtört vhogy, és a törésnél ki is hasadt... most a benzincsőre tettem egy olyan benzincsövet, ami pont rászorul :D

Ótósbótba kapható ilyen gumicső igaz?? Tervbe van véve, hogy kiszedem a spircnit, és ahol az első toldás van, odáig kicserélem spricntől. Benzincső bekeményszik hidegben.

Biztos lehet autós boltokban is, de én olyat is láttam hogy a fater akváriumából csórta ki a srác a csövet :) (mondjuk a benzincsőre még mindig rá tudsz húzni egy kerti slagot :) )

Link to comment
Megosztás:

Nyáron felhúztam az "A" oszlop tövébőla hátsó mosó csövét, mert el volt szakadva, és tettem rá egy olyan benzincsövet, ami pont rászorult, most télen elfagyott, meg megtört vhogy, és a törésnél ki is hasadt... most a benzincsőre tettem egy olyan benzincsövet, ami pont rászorul :D

Ótósbótba kapható ilyen gumicső igaz?? Tervbe van véve, hogy kiszedem a spircnit, és ahol az első toldás van, odáig kicserélem spricntől. Benzincső bekeményszik hidegben.

Barkácsáruházban, mezőgazdasági boltban szoktak lenni különböző átmérőjű gumi-átlátszó műanyag csövek. ( nincs ám elfelejtve a csomag! :) )

Link to comment
Megosztás:

sziasztok.

csütörtökön vettem a fórumon keresztül egy bontott car 300-ast. elvileg működik, bár a kódot még nem sikerült elküldenie az úriembernek, de ez a kisebb gond.

az astrámban egy JVC fejegység volt elég gány módon bekötve, gondolom nem szervíz rakta be, viszont folyamatosan mutatta a dátumot a TID.

Mivel nem volt csatlakozóm a car300hoz, így azt is elkértem, de csak egy csonkot kaptam, gondoltam nem baj, majd szépen beforrasztgatok mindent, szín szerint.

Ez úgy tűnt működik is, de folyamatosan csak a SAFE feliratot látom. Már kezdtem pánikba esni, amikor szétszedtem, és láttam, hogy nem teljesen azonos a csatlakozóm a rádióval. A legszélesebb csatlakozón elvileg a CAR300 bekötése szerint a felső sor bal oldalán lenne 1 csati, majd alatta 3. Nekem pedig a csatlakozón van a felső sorban 2, és alatta is kettő, tehát a diagnose lábhoz nem megy semmi. (ellenben fölötte van egy test szál, átkötve a (-) csatiról.

tud javasolni vki vmit?

A folyamatos dátum kijelzést a rózsaszín kábel elvágásával produkálja. :D

Link to comment
Megosztás:

A SAFE felirat pont a kód miatt van, ha meglesz, és beírod, akkor fog mást is produkálni a rádió. De ne írd be több helyre is, mert a modik nem szeretik.

nem, a kódot nem tudtam beírni, közben kiderült, hogy nálam nem úgy kellett csinálni, ahogy a leírás írja a gyikben, nekem gyújtáson kellett bekapcsolni, úgy már kijött a code

Link to comment
Megosztás:

Biztos lehet autós boltokban is, de én olyat is láttam hogy a fater akváriumából csórta ki a srác a csövet :D (mondjuk a benzincsőre még mindig rá tudsz húzni egy kerti slagot :) )

Akváriumot csak szerettem volna pár éve... így marad a bót :) hát a harmónikától nem férne oda a slag :D

Barkácsáruházban, mezőgazdasági boltban szoktak lenni különböző átmérőjű gumi-átlátszó műanyag csövek. ( nincs ám elfelejtve a csomag! :P )

aham meglesem majd.. bár ez Szerencs, kiba nagy szerencse kell hogy meg tudjak venni bármit is.

Link to comment
Megosztás:

50-70? fú, nem semmi, ahhoz képest, hogy meg lehet venni 20-30ezerért egybe az egészet, vagy 120ért komplett autót,amiben van klíma, ami még lehet működik is... persze lehet rossz is.

Lutri. :) Ezt meg kifizetem és egy jó ideig le lesz róla a gondom, és garancia is lesz rá... :D

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Volna 1 kérdésem! Astra F 95-ös X16XEL motor-ban hol van a map szenzor (Levegőmennyiség mérő)? EPC-be nincs ehhez a motorhoz, rákeresgéltem és valaki írta hogy nincs benne map szenzor! Az opel diagnosztikai program az élő adatoknál meg megjeleníti a MAP-szenzor-t V -ban és Bar -ban! motor beindításakor ez is ugyan úgy változik mint a többi szenzor!

Kép

ezekszerint van benne....vagy esetleg másféle map szenzor?

A válaszokat előre is köszönöm!

Üdv: Norbert

A tűzfalnál kéne lennie fent. El van takarva egy vékony műanyaggal. A motorháztető gumitömítésével együtt van az a burkolat is felrakva, amit ugye le kell szedned, mikor pl az esőelvezetőt szeded ki pollenszűrő cserénél.

Oké majd megkeresem

De ennek a légtomegmérőnek nem a folytószelep elött/után kéne lennie? vagy ez milyen Map szenzor?... :D

csak zavar hogy nem találom az epc-be pedíg az utolsó csavar-ig ábrázolva van minden...vagy van ennek valami más neve?

Link to comment
Megosztás:

Oké majd megkeresem

De ennek a légtomegmérőnek nem a folytószelep elött/után kéne lennie? vagy ez milyen Map szenzor?... :)

csak zavar hogy nem találom az epc-be pedíg az utolsó csavar-ig ábrázolva van minden...vagy van ennek valami más neve?

X16XEL-ben nincs légtömegmérő. :D

Link to comment
Megosztás:

jajdejó...akkor valaki tud nekem valami pontosat mondani....Rádugom a diagnosztikát és a felsorolt szenzoroknál van Map szenzor...KÉP

Mi akar lenni nálam az a MAP szenzor? :D :) :)

A MAP (Manifold Absolute Pressure) szenzor az a szívócső nyomásérzékelő, az van neked a tűzfalra szerelve, a légtömegmérőt MAF (Mass Air Flow) szenzornak híjják, olyanod nincs elvileg :D .

Link to comment
Megosztás:

A MAP (Manifold Absolute Pressure) szenzor az a szívócső nyomásérzékelő, az van neked a tűzfalra szerelve, a légtömegmérőt MAF (Mass Air Flow) szenzornak híjják, olyanod nincs elvileg :) .

Vazze..utána néztem és milyen igazad van :) ! Most már tudom mit kell keresnem: :D Köszi szépen!

:PTalán ez, és ott van, ahol day írta. :D

Igen! ő lessz az! :D

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.