Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Elektronikák, elektromos kérdések

uhuhu

Recommended Posts

Szia,

Még annyi kérdésem lenne,hogy a két fejegység akkor csak abban tér el egymástól,hogy CD vagy DVD lemezt kezel a navi,és így nagyobb adatbázis,könnyebb tervezés?

Funkcionalitásában,tudásában minden ugyan az mind a kettőben,tehát mondjuk bluetooth,tolatókamera,stb. csatlakoztatási lehetőséget mind a kettő tudja?

Köszönöm szépen.

Egyébként ha hiszitek ha nem igaz,hogy eddig mindegyikről lemaradtan,de 70e Ft. körül "repkednek fejegységek kijelzővel a neten valószínűleg kevésbé hozzáértő és árismerő emberkéknél. (ezt nem negatív jelzőként írtam)

Ha bárki tud nekem segíteni beszerzéssel és bezsereléssel kapcsolatban,akkor továbbra is várom megtsiztelő segítségeteket.

Üdv.:Szabi

GPS antennából megfelelő a rövid vezetékes is, amit a 7. hangszóró környéki rács alá lehet tenni, így nem kell tetőkárpitot bontani. Ami kimaradt a listából az az RGB kábel, ez olyan 20-25 eFt. A CD70 - DVD90 között nemzetközi útvonaltervezésben annyi a különbség, hogy a dvd-n rajta van egész Európa részletes térképe, egy mozdulattal tervez, a CD70-nél pedig ha másik lemezen van a célország részletes térképe, akkor előbb tervezni kell egy nagyvárosig, az ország elérése után lemezcsere és pontos célra tervezés. Illetve amit Cserenkov is írt, hogy bővebb a POI adatbázisa (plusz még telefonszámok is vannak benne). Az említett CID keret Opel kereskedésben 4-5 eFt. Maga a csere nem nagy munka, de felprogramozni csak Tech2-vel lehet (3-5 eFt). A CD30-at és a BID-et opcom is le tudja választani.

Link to comment
Megosztás:

Még annyi kérdésem lenne,hogy a két fejegység akkor csak abban tér el egymástól,hogy CD vagy DVD lemezt kezel a navi,és így nagyobb adatbázis,könnyebb tervezés?

Funkcionalitásában,tudásában minden ugyan az mind a kettőben,tehát mondjuk bluetooth,tolatókamera,stb. csatlakoztatási lehetőséget mind a kettő tudja?

Bluetooth nincs egyik fejegységben se alapból. Ha gyári kihangosítót szeretnél, ahhoz kell egy UHP 4 modul.

Tolatókamera csatlakoztathatóság meg inkább a kijelzőtől függ. Kell egy kamera, be kell kábelezni, és kell egy átalakító, hogy a CID tudjon külső videójelet fogadni. Nekem úgy mondták hogy e-bayről rendelve egy 100-asból megvan.

Nekem nem volt annyira fontos ennyiért a kamera, másrészt elrontanám vele azt az összképet, hogy eddig minden extra gyári az autómban.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Szia,

Annyi kérdést még engedj meg,hogy honnan tudom azt,hogy le van-e tanítva az egység?Csak bemondás alapján fogajam el az eladó szavát vagy valahogyan megtudok róla győződni?Illetve a CID-et is le kell tanítani vagy csak a fejegységet?Esetleg ha átvernek,egy jó elektronikai szakember,aki ismeri az opel lelkivilágát tudja ezt orvosolni?

Köszönöm szépen megtisztelő válaszodat.

Üdv.:Szabi

Szia. Lehet cserélni, de mindenképpen letanítottat vegyél. Színes kijelző kb 80.000ft, a DVD90 100000 körül van a racing-bazar.hu-n

Pl

Link to comment
Megosztás:

Értem,köszönöm szépen.Ez csak opcionális kérdés volt,nekem a lényeg,hogyha találok egy hirtelen nagyon jó ajánlatot,akkor mondjuk vegyek meg egy CD70-et vagy vadásszak DVD90-re?

Üdv.:Szabi

Bluetooth nincs egyik fejegységben se alapból. Ha gyári kihangosítót szeretnél, ahhoz kell egy UHP 4 modul.
Tolatókamera csatlakoztathatóság meg inkább a kijelzőtől függ. Kell egy kamera, be kell kábelezni, és kell egy átalakító, hogy a CID tudjon külső videójelet fogadni. Nekem úgy mondták hogy e-bayről rendelve egy 100-asból megvan.
Nekem nem volt annyira fontos ennyiért a kamera, másrészt elrontanám vele azt az összképet, hogy eddig minden extra gyári az autómban.

Link to comment
Megosztás:

Értem,köszönöm szépen.Ez csak opcionális kérdés volt,nekem a lényeg,hogyha találok egy hirtelen nagyon jó ajánlatot,akkor mondjuk vegyek meg egy CD70-et vagy vadásszak DVD90-re?

Üdv.:Szabi

Én megvenném a CD70-et ha elfogadható áron kapnék. Nekem is ez van. Csak azért nem cserélném le, hogy ha esetleg Közép-Kelet-Európán kívül autóznék, akkor ne kelljen CD-t cserélni. Szerintem nem olyan nagy fáradtság.

A bővebb POI lista nem haszontalan dolog. De manapság mikor már ott a mobilnet az ember zsebében, nem érzem akkora hátránynak.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Üdvözlök Mindenkit!

Megint felvetődött bennem a komfort ablak kérdése. Visszaolvastam, de nem találtam meg az engem érdeklő dolgokra a válaszokat, illetve sok (számomra) megtévesztő hozzászólást találtam, ezért kérem, hogy a hozzáértők segítsenek és válaszoljanak.

Tehát:

Szeretném, hogyha a REC és riasztó nélküli, 2 elektromos ablakkal szerelt (2007. facelift) Astra H autómban az ajtók távirányítóval való zárásakor az első ablakok önműködően felhúzódjanak.

Tudomásom szerint az én esetemben csak egy utólagosan beszerelt ablakfelhúzó modullal lehetséges megoldani a dolgot. Vagy van más megoldás is (az autócserén kívül)?

Kérdésem, hogy elegendő-e beszerezni egy, a neten kapható pár ezer forintos 2 ablakos modult, vagy létezik CAN BUS-os verzió is? Megköszönném egy-két bevált típus nevét (esetleg linkjét).

Hová kerül beépítésre a modul? Valamelyik ajtóba, vagy máshová?

Kell-e programozni TECH2-vel a szerelés után?

A speedlock-ot hogyan tudom elindítani a fent nevezett autóban? 7 év után most lenne rá szükségem.

Egyelőre ennyi lenne.

Köszönettel: benkoa

Módosítva : benkoa

Konfortablak funkciót (autómata ablakfelhúzást záráskor) az autó nem tudja, külön modul kell hozzá.

A speedlock funkciót 2005-től kivették, így az a későbbi autókon nem tanítható fel (nekem 2004 év végi van, az még tudja).

Link to comment
Megosztás:

Szerintem nem vették ki 2005-től, mert az én 2008 évjáratú Astrámba fel tudtam tanítani. OP-COM, vagy TECH-2 kell hozzá, itt a videó (programozás után meg kell nyomni hosszan az ajtólezáró gombot, lezárja-kinyitja, ezután automatikus lesz):

A lezáráskor felhúzáshoz milyen modul kell? Ha hosszan nyomom, akkor felhúzza az ablakot, de olyan kéne, amit nem kell hosszan nyomni.

Köszi!

Link to comment
Megosztás:

Konfortablak funkciót (autómata ablakfelhúzást záráskor) az autó nem tudja, külön modul kell hozzá.

A speedlock funkciót 2005-től kivették, így az a későbbi autókon nem tanítható fel (nekem 2004 év végi van, az még tudja).

Szia!

A speed lock működik a az én autómban is, és az ablakokat is felhúzza távirányítóval, és le is, de csak távval, nem automatán. Az autó 2006 02. havi.

Link to comment
Megosztás:

Szia!

A speed lock működik a az én autómban is, és az ablakokat is felhúzza távirányítóval, és le is, de csak távval, nem automatán. Az autó 2006 02. havi.

Pedig úgy emlékszem, hogy ezt a speedlock-os dolgot itt olvastam valahol.

De ezek szerint nem igaz.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Olyan kérdéssel fordulnék hozzátok, hogy az vajon mitől lehet, hogy közvetlen indítás után (kb 6-8ig) illetve az első ablak fűtés/hűtés gomb megnyomása után (ilyenkor már csak 3-4mp) a műszerfal mögül kerregő hangot hallat magából az autó? Elég bosszantó hang és ameddig nem jutok el vele szerelőhöz szívesen venném az építő jellegű hozzászólásokat. (1.8 gtc) előre is köszi mindenki ha tudtok segíteni

A hang "üzemszerű", a szellőzőrendszer állítótárcsája ad ki ilyen hangot. Kenőanyag segítségével halkítható. Minden indításkor, leállításkor, fújásirány változtatáskor forog ez a tárcsa, nem közvetlenül a tekerőgombbal állítod az irányt.

Csak kenés kell neki és halkabb lesz.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Köszönöm szépen gyors a felvilágosítást :) még akkor annyit esetleg kérdezhetek merre kezdjem keresni a tettest? Illetve ajánlasz valami különleges kenőanyagot vagy akár wd40 is megteszi?

A klímapanel mögött van, a pedálok felől látszik is, ha benézel a burkolat mögé. Egy 8-10 cm átmérőjű, sűrűn barázdált fehér tárcsa.

Nekem valami fehéres zsírszerű anyag volt rajta, jobb híján WD40-nel fújtam be.

Link to comment
Megosztás:

A klímapanel mögött van, a pedálok felől látszik is, ha benézel a burkolat mögé. Egy 8-10 cm átmérőjű, sűrűn barázdált fehér tárcsa.

Nekem valami fehéres zsírszerű anyag volt rajta, jobb híján WD40-nel fújtam be.

Maximális Tisztelet Uram!

Köszönöm ránézek

Link to comment
Megosztás:

Nekem valami fehéres zsírszerű anyag volt rajta, jobb híján WD40-nel fújtam be.

Szerintem az lítiumos szórózsír lehetett. De persze jó a WD40 is. Nincs különösebb jelentősége, a lényeg hogy kenjen.

Ha nagyon figyelek rá, én is hallom a tárcsa mozgását, de abszolút nem zavaró, még nem kellett kennem.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Nekem elég zavaró.. kifejezetten hangosan kerreg, elég bosszantó. Klímapanelt rádió kioperálása nélkül le lehet szedni? (Nincs a rádióhoz kiszedőm, bicikliküllővel próbáltam B tervként, viszont csak 3 van itthon, 1 lyuk üresen marad, így nem akar kijönni)

A klímapanelt nem kell kiszedni, a pedáloktól könnyen hozzáférhető a tárcsa.

A rádiót ki tudod venni 4db 60-as szöggel is.

Link to comment
Megosztás:

benkoa, on 02 Sept 2014 - 12:14 PM, said:

Üdvözlök Mindenkit!

Megint felvetődött bennem a komfort ablak kérdése. Visszaolvastam, de nem találtam meg az engem érdeklő dolgokra a válaszokat, illetve sok (számomra) megtévesztő hozzászólást találtam, ezért kérem, hogy a hozzáértők segítsenek és válaszoljanak.

Tehát:

Szeretném, hogyha a REC és riasztó nélküli, 2 elektromos ablakkal szerelt (2007. facelift) Astra H autómban az ajtók távirányítóval való zárásakor az első ablakok önműködően felhúzódjanak.

Tudomásom szerint az én esetemben csak egy utólagosan beszerelt ablakfelhúzó modullal lehetséges megoldani a dolgot. Vagy van más megoldás is (az autócserén kívül)?

Kérdésem, hogy elegendő-e beszerezni egy, a neten kapható pár ezer forintos 2 ablakos modult, vagy létezik CAN BUS-os verzió is? Megköszönném egy-két bevált típus nevét (esetleg linkjét).

Hová kerül beépítésre a modul? Valamelyik ajtóba, vagy máshová?

Kell-e programozni TECH2-vel a szerelés után?

A speedlock-ot hogyan tudom elindítani a fent nevezett autóban? 7 év után most lenne rá szükségem.

Egyelőre ennyi lenne.

Köszönettel: benkoa

Üdvözletem!

Köszönet mindazoknak, akik elolvasták a fenti levelemet és reagáltak rá valamit.

Sajnos választ azonban nem kaptam az engem érdeklő kérdésekre.

Továbbra is várom a hozzáértők segítségét.

Köszönettel: benkoa

Link to comment
Megosztás:

Utólagos modullal oldható meg.

Csakhogy.

Amit én ismerek az riasztóra van kötve. A riasztó ad egy jelet a modulnak élesített állapotban, innen tudja a modul, hogy az ajtók be vannak zárva és felhúzhatja az ablakot. Neked pedig nincs riasztód, ami a jelet adná a modulnak.

Nekem META riasztóm van, (CAN buszos, azaz olvassa a buszt. Buszon vizsgálja meg a nyitásérzékelők állapotát is.)

Kapható hozzá ablakfelhúzó modul:

http://setech.hu/termekek_ablakfelhuzo-modul-2-ablak-vezerlesere_223@1

Az ár ne riasszon el, kb. 8000Ft (bruttó) egy ilyen modul.

Egy dolgot el tudok képzelni.

A központi zár gombján van egy LED. Ha bezárod a kocsit kulccsal a LED világít, ez adhatna jelet a modulnak, hogy húzza fel az ablakokat. De, ez sem jó neked, mert speedlock-ot is szeretnél, tehát ha jól gondolom szereted magadra zárni az ajtókat, ha mész valahová és mihelyst megnyomnád, felhúzná az ablakokat a modul. :-)

Sajnos hirtelen nem tudok mást, ami a modulnak jelet adna az ablakfelhúzásra.

A modulnak valahonnan tudnia kell, hogy a kocsit bezártad.

Lehet létezik olyan modul is, ami CAN buszos, de árban már nem biztos, hogy megéri.

Nekem sincs REC modulom, így speedlockom sincs, de van riasztóm, és általában a legtöbb riasztónak van olyan kimenete, ami aktív élesített állapotban és felhasználható pl. ablakmodulhoz.

Módosítva : okynoa
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Tegnap megpróbáltam kitakarítani a pillangószelepet hátha "meggyógyul" egy kis időre, de persze nem tette pedig csillog-villog :P

Viszont ehhez kivettem az akksit amit utólag kicsit bánok, mert ma észrevettem, hogy eltünt a klíma panel világítássa és nem is jelenik, meg semmi opció a kijelzőn. Valakinek valami ötlete, hogy ez mitől lehet? Akksimat cseréltem pár éve, de akkor ilyen nem volt. Az, hogy elfelejti a beállításokat az természetes, de hogy egy konkrét panel eltünjön a kijelzőről illetve inaktívvá váljon?!

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.