Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

hemi

Recommended Posts

Szerintem nem érnek annyit azok a szerencsétlen gombok a kormányon, hogy ilyen szarral szenvedj :)

Vegyél egy normális rádiót, ami tudja már az SD kártyát, de minimum a pendrive-ot. Pioneer, Kenwoon, stb.

Sonyhoz pl vannak átalakító interface-ok, de a sony fejegységek nem tartoznak a legjobbak közé. Mondhatni szarok. Nekem egy CD-s Sony volt a kocsiban, mikor vettem, de nemsokára repül is ki belőle, és a helyét egy Pioneer DEH4200SD foglalta el. Azóta a Sony beleköltözött a Corsába, egy még szarabb JVC-t váltott. De egy kalap szar, recseg, ropog, semmire sem való. Sose veszek többet Sony fejegységet.

A légzsák hiba megmarad, azt mindenképpen törölni kell. Nemtudom, volt-e róla már szó, de akkor is bekerül a hibatárolóba a hiba, hogyha a műszerfali légzsákvisszajelző kiégett, vagy kiszerelt műszeregység mellett adtál gyújtást.

Az ABS hiba az magától eltűnik, ha az oka megszűnik. Nálam már kétszer volt ilyen. Egyszer nagy hóba hajtottam és süllyedtem bele, bejelzett, de a következő indításnál már nem világított. Másszor meg egy szervizben csináltak vele valamit, amitől bejelzett, de a következőp indításnál már szintén nem világított. OP-COM-mal kiolvastam, nem volt tárolt ABS hiba.

Nagy kijelző igazából akkor ér valamit, ha fedélzeti computerként működik, vagyis az összes szenzort beépíted, bekötöd és bevezetékeled, ami kell hozzá: olajszintjelző, fékbetét kopásjelző, ablakmosó szintjelzője még sokminden más. Persze a fedélzetis bajuszkapcsoló sem árt :)

Nekem igazából pont ezek nem kellenének amiket felsoroltál hogy minden sz@rért nekem ne magyarázzon, de viszont az átlagfogyasztás, pillnatnyi fogyasztás, hátralévő kilóméter és ilyesmik érdekelnek. a bujuszkapcsolót csak kicserélem és elvileg működik, vagy annak más a csatlakozója és azt vezetékelni is kell?

Link to comment
Megosztás:

Bocs hogy ide is írok de látom itt ez a téma.

Nekem a kijelző amit vettem angol nyelvű és én nem tudok jól angolul meg amint kivettem rövidítések is vannak a szövegben:

Az ablakmosót feltöltöttem, a hűtővizet feltöltöttem azokat már nem hozza hibának csak az a fránya BRAKE PAD felirat nem tudom mit jelent. Kérem aki tud segítsen ennek a fordításában vagy egy elérhetőségben ahonnan letölteném az angol hibaüzenetek fordítását.

Köszi.

Link to comment
Megosztás:

Köszi lehet tényleg betéthiba lesz de viszem hátsó szilentgarnitura cserére a szerelőnek van gyári progija magyar nyelvű az minden hibát lát remélem. Meg metgnézetem vele mitől van benzinszag bent kb. 80-90 nél ha csak 10 centire van lehúzva egy ablak benzinszag van az autóban ha feltekerem akkor nincs lehet a tankszellőztető nél lehet a baj mert máshol porszáraz minden. Ha valakinek van tippje kérem ossza meg velem.

Kérlek oszd meg majd a hiba okát mert nekem detto ugyanez a problémám és kb akkor ha 10-20 liter van a tankban.

A hátsó ülés alatt az O gyűrű cserén én már túl vagyok most már csak akkor érezni ha le van húzva a jobb első ablak.

Arra készülök én is, hogy kicseréljem azt a két gumi csövet ami a tank és a betöltő-leömlő között van.

Ha neked is ez a baj és újat akarsz készülj egy vastag pénztárcával: a kicsi 17 ezer a nagy meg vmi 20 ezer körül van.

Ha ez a baj és sikerül megcsinálni egyenes méterre vágott (lényegesen olcsóbb de ugye nincs benne a kanyar amivel átível a futómű felett) üza. csővel akkor mindenképpen jelezd légyszíves mert bár én már vettem bontottan csövet de inkább újra cserélném és a méret is érdekelne.

:)

Link to comment
Megosztás:

Én a helyetekben nem hátul keresném a hiba okát,inkább elől,

-tüzfal elején megy a cső le a kaszni alá csatlakozásoknál szivároghat,autó alatt ,vagy valamelyik gumi cső a motortérben.

Hogy a csövek por szárazak ne tévesszen meg az üzem anyag elpárolog ebben a melegben járatás közben ellenörizni minden csövet ha az ablaknál érezni akkor a helye is behatárolható,

Esetleg az aktív szénszürő lehet még ami a jobb első sárvédő alatt a doblemez mögött van.

Link to comment
Megosztás:

A jelenség csak akkor jelentkezik ha jelentős a vaacum az utastérben ha mindegyik ablak le van tekerve nincs szag sőtt már két lehúzott ablaknál sem ha meg teljesen fölvan húzva akkor sincs benzinszag. De ez az aktív szénszűrő ötlet nem rossz. És valóban csak akkor lép föl ha 15 liter alatt van a benzin a tankban az o gyűrűt szilóba raktam tehát az nálam is kizárva.

Köszi a tnácsot.

Link to comment
Megosztás:

Valaki próbálkozott már TID kijelző helyére MID kijelzőt rakni? Mit kell átalakítani? Bajuszkapcsolót elég csak kicserélni vagy vezetékelni is kell?

Én astra F-ben építettem át még annó, és attól függ mi mindent akarsz a MID-nek ha mindent akarsz, akkor kellenek érzékelők. A MID mellé kell a CHEK doboz is és rengeteg kábel, ha csak fogyasztást akarsz akkor is kell vezetékelni, mert nem biztos hogy ki van neked építve. De lényegesen kevesebbet. Ha jól emlékszem akkor 1 vagy 2 kábel ment a motor vezérlőhöz 1-2 a kilóméter órához és 2 kell a bajusz kapcsolónak. kb olyan 8-10 kábel ha simán csak fogyasztás plusz mínusz 3 de inkább plusz! De ez az Astrában volt, hogy a Vectrában, hogy van azt sajna nem tudom. De remélem ez is segített valamennyit. Ja és kb fél napi munka. Mondjuk nekem 1 nap volt de én bénáztam sokat! :icon1:

Ja és a Vekiben már csak egy csatlakozós a rendszer és figyelni is kell arra, hogy a Tied az sárga vagy szürke csatlakozós, mert az sem mind1.

Köszönöm a segítséget. :) Leginkább csak a fogyasztás adatok érdekelnek, nem hiányzik hogy mindenért magyarázzon :)

Közben már elég sok mindent megtudtam, A héten ha lesz időm szét is szedem, ha sok kábel hiányzik akkor nem hiszem hogy belefogok, ha minden benne van akkor belevágok, majd ahogy időm engedi. MID kijelzőm az van kettő is, úgyhogy azzal nincs gond, ha csatlakozóban benne van minden akkor viszont szereznem kell majd egy bajuszkapcsolót.

Hát pedig pont akkor fog magyarázni, ha nem építed ki teljesen. Pl a fékbetétek ha nem kopásjelzősek, akkor azért fog hibaüzenetet adni. És így tovább.

Link to comment
Megosztás:

Hát pedig pont akkor fog magyarázni, ha nem építed ki teljesen. Pl a fékbetétek ha nem kopásjelzősek, akkor azért fog hibaüzenetet adni. És így tovább.

Úgy tudom hogy műszerrel ki be lehet kapcsolni hogy mit jelenítsen meg és hogy mit ellenőrizzen, de ha mégsem akkor csak testre kell kötni azokat a vezetékeket amik nincsenek bekötve.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

Eljött a kicsit hűsebb idő és már kicsit nehezebben is indult a vas. A hétvégén már megnéztem a gyertyákat, egy teljesen nulla volt, azt ki is cseréltem (ellenállás, akksi teszt után). Ma indítottam és szerintem nem működik az izzítás normálisan.

Korábban néhány hete megnéztem és olyan érdekes jelenséggel találkoztam, hogy rámértem az izzítósor vezetékére és teljesen nulla V-ot mutatott a multiméter a gyújtás ráadásakor. Utánaérdeklődtem és annyi infót kaptam, hogy ha egy bizonyos hőmérsékletnél melegebb van akkor nem is ad ki áramot az izzítósorra. Lehetséges ez?

Mert akkor kell lennie egy jeladónak. Tesom mondta, hogy a hengerfejnél vagy a blokk felső részének oldalán van egy jeladó ami vel kapcsolatban van az izzítás. Mert ha ez így van akkor lehet, hogy ott lesz a probléma.

Igaz az elmúlt hetekben elég meleg volt, de azt nem akarom elhinni, hogy akkor sem izzít semmit teljesen hideg motornál.

Aki tud erről valamit, valamint, hogyan induljak el a hibakereséssel ossza meg velem.

Bocsi, autó egyébként 1.7TD B vecki :)

Ez kimaradt.

Köszönöm.

Link to comment
Megosztás:

További észrevétel: a motortér biztosítékdobozban hány darab villás biztosítéknak kellene lennie?

Mert nekem csak 1 db 30A van, a kézikönyvben 2 szerepel: egyik az izzításé, másik a gázolajszűrő fűtésével kapcsolatos.

Köszi a választ.

Szerintem nekünk nincs ilyen benne!Gyertyáknál lehet jobb lett volna 4-et cserélni,úgy tudom így szokták!

Üa szűrő mikor volt cserélve?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

Eljött a kicsit hűsebb idő és már kicsit nehezebben is indult a vas. A hétvégén már megnéztem a gyertyákat, egy teljesen nulla volt, azt ki is cseréltem (ellenállás, akksi teszt után). Ma indítottam és szerintem nem működik az izzítás normálisan.

Korábban néhány hete megnéztem és olyan érdekes jelenséggel találkoztam, hogy rámértem az izzítósor vezetékére és teljesen nulla V-ot mutatott a multiméter a gyújtás ráadásakor. Utánaérdeklődtem és annyi infót kaptam, hogy ha egy bizonyos hőmérsékletnél melegebb van akkor nem is ad ki áramot az izzítósorra. Lehetséges ez?

Mert akkor kell lennie egy jeladónak. Tesom mondta, hogy a hengerfejnél vagy a blokk felső részének oldalán van egy jeladó ami vel kapcsolatban van az izzítás. Mert ha ez így van akkor lehet, hogy ott lesz a probléma.

Igaz az elmúlt hetekben elég meleg volt, de azt nem akarom elhinni, hogy akkor sem izzít semmit teljesen hideg motornál.

Aki tud erről valamit, valamint, hogyan induljak el a hibakereséssel ossza meg velem.

Bocsi, autó egyébként 1.7TD B vecki :)

Ez kimaradt.

Köszönöm.

Isuzu mindig izzít. Nyáron melegben is. Ha hideg a motor talán akkor nem, bár ezt még nem néztem. A visszajelző lámpa mindig felvillan.

Ha ráadod a gyújtást, akkor elkezd izzítani, de ha nem indítod a kocsit 8-10 mp-ig, akkor lekapcsolja az izzítást. Lehet, hogy akkor mérted, ekkor persze 0V-ot mértél az izzítósoron.

Jeladó van, a termosztátház alján van két jeladó. Egyik a műszeregységé, másik az izzításé. Elvileg 50 fokos motorhőmérséklet felett nem izzít. Meg a kézikönyv szerint 18 km/h sebesség felett is lekapcsol az izzítás. A gyakorlatban viszont ezt nem csinálja.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.