Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

ASTRA G-t vennék, érdeklődök, tanácsot kérek

spuri

Recommended Posts

Annyi előnye van, hogy nem kell az eladással foglalkozni. Akár több hónapik, évig a nyakán van az embernek, vagy ha eladom, akkor meg nem biztos hogy találok olyat amilyet akarok. Nem egyszrű. habár egyenlőre nem is sürgős.

Mondjuk a Zafiránál jobban tetszik a J sport tourer (1.7D-vel). De mindkettő jöhetne. Tudom a diesel szervizigényesebb, de a benzines 1.8 meg sokat eszik. (1.8 Vectrával 9 litert megetettem, igaz kapta az ívet, az 1.7-es diesel zafira pedig nem ment, amíg nem kapcsolt be a turbó, de tetszett..., pályára tökéletes)

Azért a J ST és a B Zafira teljesen más világ mindenben, még árban sem egy kategória... Mostanság pörög az autópiac, én egy hónap alatt adtam el az autóm egy évvel ezelőtt. Azóta -állítólag- erősödőt a kereslet. Nekem megérte azt a kis fáradtságot az, hogy piaci/reális áron tudtam értékesíteni az autót nem pedig mélyen alatta (mintha beszámoltattam volna). Továbbá én úgy csináltam, hogy keresgéltünk kb fél évig autót, megtaláltuk nagyjából amit kerestünk, megvettük, amit kellett rendbe tettünk rajta és utána adtuk el a másikat.

Dízelnél szokás mondani, hogy évi 25-30k km alatt nem éri meg, ebben azért vastagon van/lehet realitás. (Ez alatt a drágább javítás messze fedi a többlet benzinköltséget. Ez a része mérlegelendő szerintem.)

Link to comment
Megosztás:

Mi a vicces? :o

És mit mondtak?

a 133e km nem túl hihető,főleg az általad leírt állapot tükrében

Módosítva : csicsó
Link to comment
Megosztás:

Mi a vicces? :o

És mit mondtak?

Annyi előnye van, hogy nem kell az eladással foglalkozni. Akár több hónapik, évig a nyakán van az embernek, vagy ha eladom, akkor meg nem biztos hogy találok olyat amilyet akarok. Nem egyszrű. habár egyenlőre nem is sürgős.

Mondjuk a Zafiránál jobban tetszik a J sport tourer (1.7D-vel). De mindkettő jöhetne. Tudom a diesel szervizigényesebb, de a benzines 1.8 meg sokat eszik. (1.8 Vectrával 9 litert megetettem, igaz kapta az ívet, az 1.7-es diesel zafira pedig nem ment, amíg nem kapcsolt be a turbó, de tetszett..., pályára tökéletes)

Szóval befejezem a mondatomat, mert most már engedi a rendszer...... :angry:

Tehát azt mondta a hapsi a Schillernél hogy 1200.000FT a kocsim, de ez nem azt jelenti hogy csak ennyiért vennék be, hanem hogy innen kezdődne az alkudozás, ha vennék náluk egy másik kocsit.

Link to comment
Megosztás:

Azért a J ST és a B Zafira teljesen más világ mindenben, még árban sem egy kategória... Mostanság pörög az autópiac, én egy hónap alatt adtam el az autóm egy évvel ezelőtt. Azóta -állítólag- erősödőt a kereslet. Nekem megérte azt a kis fáradtságot az, hogy piaci/reális áron tudtam értékesíteni az autót nem pedig mélyen alatta (mintha beszámoltattam volna). Továbbá én úgy csináltam, hogy keresgéltünk kb fél évig autót, megtaláltuk nagyjából amit kerestünk, megvettük, amit kellett rendbe tettünk rajta és utána adtuk el a másikat.

Dízelnél szokás mondani, hogy évi 25-30k km alatt nem éri meg, ebben azért vastagon van/lehet realitás. (Ez alatt a drágább javítás messze fedi a többlet benzinköltséget. Ez a része mérlegelendő szerintem.)

Idén már mentem 25e-et, és nincs év vége.... ;) Olyan diesel kellene, amiben viszonylag kevés a km, azzal nem nagyon van gond.

Szóval befejezem a mondatomat, mert most már engedi a rendszer...... :angry:

Tehát azt mondta a hapsi a Schillernél hogy 1200.000FT a kocsim, de ez nem azt jelenti hogy csak ennyiért vennék be, hanem hogy innen kezdődne az alkudozás, ha vennék náluk egy másik kocsit.

Az jó ár, nekem 1M-et mondtak, mert szerintük annyit hoz az eurotax. (érdekes)

Link to comment
Megosztás:

Idén már mentem 25e-et, és nincs év vége.... ;) Olyan diesel kellene, amiben viszonylag kevés a km, azzal nem nagyon van gond.

Az jó ár, nekem 1M-et mondtak, mert szerintük annyit hoz az eurotax. (érdekes)

Ez most volt 10.05-én amikor volt egy rendezvény a Váci úti Schillernél.

Link to comment
Megosztás:

Pont ilyen diesel nincs. Akkor adják el, amikor jönne a nagyszerviz 200-e fölött. Dieselt szerintem csak újonnan érdemes venni.

Pedig ha megnézed a használtatót, pár darab J sport tourer 1.7 van 100e alatt. ;) Vagy veszek 1.4T-t, de az szerintem sokat eszik. (de lehet jobban járnék vele)

Link to comment
Megosztás:

Pedig ha megnézed a használtatót, pár darab J sport tourer 1.7 van 100e alatt. ;) Vagy veszek 1.4T-t, de az szerintem sokat eszik. (de lehet jobban járnék vele)

Azért a mai világban én némi fenntartással kezelem hogy mit mutat a km óra... Én magamnak 1.6-ot vennék, azzal van talán a legkisebb meglepetés, nem igazán megy így annyira nem izgalmas, de jó eséllyel más izgalmakat sem tartogat később sem. Mondjuk én évi 10k km-t autózom... Sőt, egy jó kis 8 szelepes Opel motor kellene bele. :icon1:

:icon13:

Link to comment
Megosztás:

Az a baj az a Opelekkel hogy főleg az a újak nagyon drágák, és 5,5M forintért még csak elég fapados kocsit kap az ember.

Erre mondjuk akkor jöttem rá mikor már megvettem anno a kocsimat.Akkor néztem körbe és láttam hogy ezért a pénzért más márkáknál többet kaptam volna.

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Sziasztok!

Kinéztem egy 1,6-os Astra G-t egy vidéki kisváros márkakereskedésében, a kérdésem az lenne, hogy ilyenkor hova érdemes vinni átnézetni? Mennyire lehet megbízni a márkakereskedések átvizsgálásában, amikor a saját maga által értékesített kocsiról van szó?

http://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_1.6_16v_classic_ii_optima-4951743

Szerintetek milyen a kocsi?

A másik kérdésem az lenne, hogy a fórumot olvasva láttam, hogy van/volt jó néhány Astra H tulaj, és az érdekelne, hogy van-e tapasztalatotok az Easytronic váltóról? Mennyire ajánlott?

http://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_h/opel_astra_h_1.4_enjoy_easytronic-8242721

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Módosítva : zj9ixq

Szia.

A Marsal kft. az itteni környék legrégebbi és legnagyobb márkakereskedése. Szerintem nyugodtan beviheted hozzájuk átvizsgálásra(azt hiszem most 5000ft).

Módosítva : pszaby
Link to comment
Megosztás:

Viszont ha a kereskedés árulja, akkor csak átnézték, mielőbb bevették. ;) Mindenesetre megnyugtatásképp lehet kérni, és akkor lesz egy papír is róla. Szervíz 4+ akcióban csak 4990 Ft, ami nagyon olcsó.

Amúgy mindkét linkelt autónak sokallom az árát, főleg a G-t.

Módosítva : retfirD

Azt ígérték, hogy újra üzembe helyezik és le is műszakiztatják, mielőtt átadják. (ezért a friss műszaki kiírás)

Szerinted mennyi lenne a reális ár, ha jó állapotú a G?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Kinéztem egy 1,6-os Astra G-t egy vidéki kisváros márkakereskedésében, a kérdésem az lenne, hogy ilyenkor hova érdemes vinni átnézetni? Mennyire lehet megbízni a márkakereskedések átvizsgálásában, amikor a saját maga által értékesített kocsiról van szó?

http://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_1.6_16v_classic_ii_optima-4951743

Szerintetek milyen a kocsi?

A másik kérdésem az lenne, hogy a fórumot olvasva láttam, hogy van/volt jó néhány Astra H tulaj, és az érdekelne, hogy van-e tapasztalatotok az Easytronic váltóról? Mennyire ajánlott?

http://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_h/opel_astra_h_1.4_enjoy_easytronic-8242721

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Múlt évben márkakereskedéstől vettük az autónk (Szekszárd, Pólus Autóház, Autóbörze-Nyitrai csoport). Nagyon korrektek voltak, persze simlisség mindenhol van (friss műszakival adták át, de pl a hátsó ablaktörlőn nem volt gumi). 3 oldalas állapotfelmérő lappal vártak minden érdeklődőt, plusz odaadták a visszavételkori teljes adatlapot/jegyzőkönyvet is (kárpit tisztasága/állapota mélységű felmérési szint), az előző/első tulajdonos forgalmi engedély hiteles másolatát szintén megkaptuk, leadáskor készült közel 20 külső-belső fotót amin a legkisebb karcok is le vannak fényképezve. Volt egy tenyérnyi horpadás a gépen, lefényképezve javítás előtt és után. Néhány hónap múlva előjött egy eléggé komoly probléma, 3x vittük vissza, eleinte alapszervizzel próbálták orvosolni, de komolyabb beavatkozásra volt sajnos szükség, a közel 200ezres javítást maguk végezték a saját szakszervizükben munkalappal (minden költséget álltak). Segítőkészek voltak, a nagyjavítás után maga a szervizvezető adta át az autót és beszélgetett velünk a történetről és hogy mit láttak/találtak. Elmondta, hogy a motorba semmilyen állapotfelmérés során nem látnak bele, így előfordulhat ilyen és hasonló eset. Azért a márkakereskedések jobban kell hogy odafigyeljenek egy ilyen történetekre mint az autóvásárlás, több minden veszíteni valójuk van nem úgy mint egy neppernek vagy egy magánszemélynek.

A robotváltó állítólag jó, de ha gond van vele egy idő után/valamiért, akkor...

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Kinéztem egy 1,6-os Astra G-t egy vidéki kisváros márkakereskedésében, a kérdésem az lenne, hogy ilyenkor hova érdemes vinni átnézetni? Mennyire lehet megbízni a márkakereskedések átvizsgálásában, amikor a saját maga által értékesített kocsiról van szó?

http://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_1.6_16v_classic_ii_optima-4951743

Szerintetek milyen a kocsi?

A másik kérdésem az lenne, hogy a fórumot olvasva láttam, hogy van/volt jó néhány Astra H tulaj, és az érdekelne, hogy van-e tapasztalatotok az Easytronic váltóról? Mennyire ajánlott?

http://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_h/opel_astra_h_1.4_enjoy_easytronic-8242721

Előre is köszönöm a segítségeteket!

A G-ért személy szerint sokallom az árat. A hirdetéskódja is jó régi, tehát ez is megér egy kérdést, hogy miért van ott olyan régen.

Ha ki van vonva a forgalomból, akkor még az idei önkormányzati adót is be kell fizetni (igaz, nem nagy összeg). Ha mégis rendben van az autó, akkor alkudni kell bőven.

(AFeleségemnek tavasszal vettünk egy 2005 1.4XEP 5ajtóst, téli gumival, gyári tetősínnel, LPG-vel 1,1M-ért)

Szerintem az ára miatt állhat már ott régóta. :)

(én tavasszal a 2006-os 1.7cdti-t vettem első tulajtól 2 garnitúra gumival 151e kilométerrel 1.1M-ért.)

Módosítva : pszaby
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Kinéztem egy 1,6-os Astra G-t egy vidéki kisváros márkakereskedésében, a kérdésem az lenne, hogy ilyenkor hova érdemes vinni átnézetni? Mennyire lehet megbízni a márkakereskedések átvizsgálásában, amikor a saját maga által értékesített kocsiról van szó?

http://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_1.6_16v_classic_ii_optima-4951743

Szerintetek milyen a kocsi?

A másik kérdésem az lenne, hogy a fórumot olvasva láttam, hogy van/volt jó néhány Astra H tulaj, és az érdekelne, hogy van-e tapasztalatotok az Easytronic váltóról? Mennyire ajánlott?

http://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_h/opel_astra_h_1.4_enjoy_easytronic-8242721

Előre is köszönöm a segítségeteket!

DRÁGA!

Az enyimben van 142e km, és odaadom 1.1M-ért. ;) Benzin+ gáz. Ha érdekel keress meg. Vagy a kereskedésben számoltatom be...

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Kinéztem egy 1,6-os Astra G-t egy vidéki kisváros márkakereskedésében, a kérdésem az lenne, hogy ilyenkor hova érdemes vinni átnézetni? Mennyire lehet megbízni a márkakereskedések átvizsgálásában, amikor a saját maga által értékesített kocsiról van szó?

http://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_1.6_16v_classic_ii_optima-4951743

Szerintetek milyen a kocsi?

A másik kérdésem az lenne, hogy a fórumot olvasva láttam, hogy van/volt jó néhány Astra H tulaj, és az érdekelne, hogy van-e tapasztalatotok az Easytronic váltóról? Mennyire ajánlott?

http://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_h/opel_astra_h_1.4_enjoy_easytronic-8242721

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Annak a G-nek a dudagombja is már mókolva van.Gondolom ez is szép fehér céges autó lehetett.És az ember nyomkodta a dudát állandóan:)Az hogy drága az csak egy dolog.

Link to comment
Megosztás:

Azt ígérték, hogy újra üzembe helyezik és le is műszakiztatják, mielőtt átadják. (ezért a friss műszaki kiírás)

Szerinted mennyi lenne a reális ár, ha jó állapotú a G?

Kb. 1-1,1 M lenne reális, de ha jó állapotban van, akkor azért megpróbálhatod, hátha engednek belőle.

Link to comment
Megosztás:

Annak a G-nek a dudagombja is már mókolva van.Gondolom ez is szép fehér céges autó lehetett.És az ember nyomkodta a dudát állandóan:)Az hogy drága az csak egy dolog.

A dudagomb nem csak attól szakad ki hogy nyomkodják.Nekem az új kocsin 5 évet bírt a bal dudagomb! Ezalatt az 5 év alatt ha 10x megnyomtam a gombot sokat mondok.Nem szoktam dudálgatni, inkább ablak le és bemutatok :)

Szóval az én gombol speciel a nap miatt repedezett ki és lyukadt ki. Pont észleltem a dolgot, mert amikor reggel kiszálltam és bementem a melóhelyre még megnézte a gombot és anyáztam egyet hogy milyen szar anyagból csinálták, mert szét volt repedezve.

Mire délután kijöttem a melóból a gomb középső része beesett.Egyszerűen kilyukadt.Akkor dög meleg volt és sütött a nap 1000-rel.A jobb oldali gombnak semmi baja mivel azt nem éri a nap.

Na én ezért teszek rá napellenzőt,meg soha nem nyomkodom.A melóhelyen meg úgy állok,hogy ne süsse a nap.40 fokba meg beállok a műhelybe,ha nincs benne céges kocsi.Még semmi baja a dudagombnak,gondolom az előző tulaj is vigyázott rá.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.