Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Elektromos

gsi.tamás

Recommended Posts

Azért kár kidobni. Gondolom úgy volt bekötve, hogy gyújtás nélkül is szóljon, akkor szokott ez lenni (memória-táp és végfok-táp összekötve a fix 12V-ra). Vagy átkötni úgy, ahogy lennie kéne, vagy bekötni egy rejtett váltókapcsolót a végfok tápvezetékbe, amivel szükség esetén tudod gyújtás nélkül is hallgatni, de alapból nem kap villanyt, csak gyújtással.

Az a baj hogy a jó multkor a rádióban lévő végfok égett le, de mint állat úgy kifüstölt. Nem tudtam leolvasni a tipust, és egy másik bontottból raktam át a végfokot. Nem is volt gond addig amig minden nap használtam a kocsit. Aztán összerartam a robeszt, és a kocsi állt egy hétig azt nem indult. Akksi feltölt, berak kocsi megy, majd három nap múlva megint nem ment. Vettem új akksit szitu ugyanez volt. Gondolom ennek a végfoknak más a vezérlése és nem kapcsol le(ha ki van kapcsolva a magnó akkor is melegszik mint állat), amikor kikapcsolom a rádiót, pedig csak memória szál volt akksira kötve, a táp meg a kapcsolt áramra(amig mindkét betáp direktbe volt kötve addig 700mA volt az áram felvétel.) De már mindegy mert beszéltem a csókával akitől még ujonnan vettem a rádiót hogy ad egy bontott tipusazonos komplett panelt, amin rajta van a végfok. A héten megcsinálom, addig kihúzgálom a biztit.

Link to comment
Megosztás:

eccerű mint a faék: meg kell nézni a műszercsoport csatiját. Ha van benne a 8as lábon zöld vezeték (99%), akkor semmi

dolgod, csak az óracsoportot cserélni. :)

Sziasztok!

Képzeljétek megvan az az ominózus zöld vezeték és rá kötöttem és működik és minden tök jó és..és..és...jóóóóó!Most már csak fehérítem a hátlapot...Egy kis sufni tuning.Aztán mehet a kis opelocskába.

Hát ez úton is köszönök mindent, mindenkinek és isten fizesse meg jó tetteteket!

Ui:Következő műtétem a ködlámpa beszerelése és bevezetékezése.

Hali

Link to comment
Megosztás:

ajj dejó hogy valakinek ennyire eccerű :)

nekem nincs benne:S

de tervbe van véve és ha megcsinálom, megcsinálom a képeket is és tényleg megy a magazinra ha tetszik a fentieknek:D

hello

Üdv néktek megint itt vagyok!

Szia Novyy!Szerintem neked is ilyen eccerű lenne ha kicsit belemélyednél.Ha neked nincs a km óránál a csatlakozón a bizonyos 8-as sarúnál az a bizonyos zöld vezeték, akkor neked is fel kell vinni egy szálat a km órához az ECU-tól (kb:20X20X4cm-es szürke doboz az anyós ülés elött, a jobb lábnál, a műanyag mögött.)Hogy ott hol találod azt a bizonyos zöld vezetéket? Nézd meg ezt az oldalt ez segít.

http://kep.tar.hu/powerup/50266284/21160041#2

!!!VAN EGY BAROMI NAGY PROBLÉMÁM! !!!!!!SEGÍTSETEK!!!!!!!!!

Tegnap este még csináltam a km órába fehér hátlapot.Be is szereltem.Működik minden, az haggyán hogy 2500-as fordulatnál mentem 120-at, meg az alapjárat 1100-1200-között van (nem jól lett fel rakval a km mutató és a fordulat mutató),

DE KIGYULLADT A MOTOR DIAGNOSZTIKA MENET KÖZBEN! És ha nem nyomtam a gázt(tehát alapjárat következett volna) és benyomtam a kuplungot LEÁLLT! Értitek? Leállt!

Visszafordítom a kulcsot, újra gyújtás, indít, és beindul alapjáraton pötyörög mint ha mi se történt volna. Eggyes.. elindulok, kettes megyek, hármas, négyes, ötös, hatos, hetes, JA, ennyi nincs bennt. Megyek megyek egyszercsak kigyullad a "fény" Motor LEÁLL!

Na ehhez adjatok tanácsot, valakivel előfordult már ilyen? Vagy én Baszarintottam el v.mit? Vagy nem stimmel az óra, és az ECU-nak nem tetszik? De úgy tudom az órának jónak kell lennie mert benne van az a w=1111 meg a fordulat mutató is 7000ig van skálázva meg a sebesség is 220ig van! Azzal a diagnosztikai csatlakozón keresztül a drótozásos módszerrel én meg tudom állapítani a hiba okát? Valaki HELP!

Köszi

Link to comment
Megosztás:

...Azzal a diagnosztikai csatlakozón keresztül a drótozásos módszerrel én meg tudom állapítani a hiba okát? Valaki HELP!

Köszi

Hi!

Meg tudod, Itt a leírás és a hibakódok listája. Gondolom a sebességjeladóra fog hivatkozni. Vagy nem tetted vissza a csatit a műszerfal hátuljára, vagy nem jól tetted vissza, vagy kontakthibás (oxidos) valamelyik fóliás csatlakozósáv.

Link to comment
Megosztás:

Sebességjeladó hiba miatt nem áll le a motor. Ott valami más is lesz.

Nekem elszállt az úthosszjeladóm-sebességjeladóm (ő ezt nem feltétlen érzékeli mert spirál is van, de a digit nálam csak azt használja), és azon kívül, hogy nem látom mennyivel megyek, és mennyit, ha menet közben gáz elvesz, kuplung benyom -> motor leáll!!! Ez volt, mikor előzőleg tönkrement az úthosszjeladóm-sebességjeladóm (egyáltalán egyről beszélünk? váltóban van 3 vezeték jön ki belőle) akkor is, csere után teljesen eltünt a hiba. Viszont az ECU-m most nem jelez hibát! Előzőleg ha jól emlékszem jelzett, de azóta ECU-t kellett cserélnem, lehet nem teljesen kompatibilis, sajna az enyémen nem volt meg a matrica. Ezzel legalább beindult a kocsi... :)

Link to comment
Megosztás:

Ha nincs sebességjeladó, akkor a vezérlő átáll vészprogramra, ekkor mindenképp jön egy sárga lámpa.

Ha ilyenkor leáll, akkor más gond is van a motornál, amiről nem feltétlen kapsz hibakódot. Valszeg valami

olyan hiba, amit még a normális vezérlés "lekövet", vészprogramon viszont már gondot okoz. Ilyen lehet

pl a folytószelepház elkoszolódása, gyújtás gyengélkedése, fals levegő, stb...

Link to comment
Megosztás:

Üdv néktek megint itt vagyok!

Szia Novyy!Szerintem neked is ilyen eccerű lenne ha kicsit belemélyednél.Ha neked nincs a km óránál a csatlakozón a bizonyos 8-as sarúnál az a bizonyos zöld vezeték, akkor neked is fel kell vinni egy szálat a km órához az ECU-tól (kb:20X20X4cm-es szürke doboz az anyós ülés elött, a jobb lábnál, a műanyag mögött.)Hogy ott hol találod azt a bizonyos zöld vezetéket? Nézd meg ezt az oldalt ez segít.

http://kep.tar.hu/powerup/50266284/21160041#2

!!!VAN EGY BAROMI NAGY PROBLÉMÁM! !!!!!!SEGÍTSETEK!!!!!!!!!

Tegnap este még csináltam a km órába fehér hátlapot.Be is szereltem.Működik minden, az haggyán hogy 2500-as fordulatnál mentem 120-at, meg az alapjárat 1100-1200-között van (nem jól lett fel rakval a km mutató és a fordulat mutató),

DE KIGYULLADT A MOTOR DIAGNOSZTIKA MENET KÖZBEN! És ha nem nyomtam a gázt(tehát alapjárat következett volna) és benyomtam a kuplungot LEÁLLT! Értitek? Leállt!

Visszafordítom a kulcsot, újra gyújtás, indít, és beindul alapjáraton pötyörög mint ha mi se történt volna. Eggyes.. elindulok, kettes megyek, hármas, négyes, ötös, hatos, hetes, JA, ennyi nincs bennt. Megyek megyek egyszercsak kigyullad a "fény" Motor LEÁLL!

Na ehhez adjatok tanácsot, valakivel előfordult már ilyen? Vagy én Baszarintottam el v.mit? Vagy nem stimmel az óra, és az ECU-nak nem tetszik? De úgy tudom az órának jónak kell lennie mert benne van az a w=1111 meg a fordulat mutató is 7000ig van skálázva meg a sebesség is 220ig van! Azzal a diagnosztikai csatlakozón keresztül a drótozásos módszerrel én meg tudom állapítani a hiba okát? Valaki HELP!

Köszi

Hát a mutatót nem kellett volna levenni, főleg a sebességét. Te az életben nem tudod visszaállitani normálisan. A kalibrálás meg ha jól tudom annyiba van mint egy bontott műszeregység. (1x már ez is ki volt itt tárgyalva asszem) Nekem azt csinálta mikor nem volt spirálom hogy gázelvételkor egy pillanatra leesett a fordulatszám 500 környékére. Sőt egyszer hidegen nekem is leállt. Tedd vissza a régi órát és próbáld ki azzal.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne hogy opel astra-ba (F) milyen izzó kell a fényszóróba?A H4-eset néztem ,de nem voltam biztos benne.Valamint mi jelzi a fényszóron milyen szinű?MErt volt egy készletem és abbol beleraktam a fényszóró izzót,de az az oldal rettentő csúnya sárgán világít. :) Legalábbis nekem nem jön be.Ezért inkább cserélném mindkettőt.

H4 kell. Elvileg mind sárga, csak a mostani divatnak megfelelően árulnak kékesfehér árnyalatokat is. Ezek el vannak látva különböző fantázianevekkel. Ilyet keress, ha zavar a sárga.

Ami előzőleg benne volt az is sárga de inkább fehér fénye van mint sárga, a mostani meg kimondottan sárga :)

Most találtam ezt a neten

xenon2.jpg

Akkor ezekszerint xenon lámpát kell néznem és nem halogént?Vagy hogy is van ez? B)

Dew az se jó mert ahhoz meg speciális dolgok kellenének. trafo meg egyébb nyalánkság meg lehet azt már a foncsor se bírná, vagy nem tudom :)

Link to comment
Megosztás:

Ne bonyolítsd túl! :)

a fény színe a szinhőmérséklet függvénye. A fenti képen a 4200K-s az a normál izzó fényével kb azonos, a 6000k normál izzóban mondjuk az "ice blue" és társai nevezetűekre. Sima izzókon is elvileg van erre utaló jelölés a dobozokon... mondom elvileg. B)

Amúgy xenon... hát igen, gyári lámpába bixenon szett... nem épp 2 izzó árába kerül.

Link to comment
Megosztás:

kicsit pontosítok,ha nem baj :)

a 4200K már majdnem tök fehér (=ice blue,super white néven is árulnak mindenféle "márkát") jól néz ki,bár használhatósága emberfüggő :omg: szóval a kép kicsit csalóka

a 6000K meg csak xenonban ér valamit,szerintem B)

A lényeg az lenne hogy milyet kell vennem hogy fehéren világítson :)

H4 az már tuti. És akkor színhőmérséklet? Mennyi legyen?

Link to comment
Megosztás:

személy szerint Osram CoolBlue vagy Tungsgram Megalight Plus izzót javaslok :) (mindkettőt használtam már,most az utóbbi van a kocsiban,igaz H7)

minkettő fehérebb mint a gyári izzók,de pont kellemes a színük,meg a fényerejük is nagyobb mint a gyárié.

viszont árban nem olcsó (4-5e ft egy pár),élettartamban kevesebb,bár h4 esetén azt tapasztaltuk,hogy ugyanolyan :)

az 1500-2000 ft-os kínai full fehér izzókat direkt nem írtam,semmire sem jók...ez is tapasztalat B)

Link to comment
Megosztás:

Nem tudom, hogy volt e és ismeritek e, de aki egy kicsit szaki az elektronikában, vagy ismer ilyet, az meg tudja kicsit hackelni a kijelzőt, hogy a fordulatszámot is mérje :) Meg láttam olyat is valahol, hogy akármilyen szöveget ki lehet vele iratni, csak meg kell csinálni hozzá azt a kis elektronikát, amiben az a programozható IC van.

Ha már volt, akkor bocsi: http://www.eelkevisser.nl/tacho.htm

Igen, volt már. De ha többet szeretnél, mint egy kiírás, vagy a fordszám mérése, akkor tehetsz bele Board computert is. Ezügyben olvasgasd kicsit a Board Computer topicot B)

Link to comment
Megosztás:

Nem tudom, hogy volt e és ismeritek e, de aki egy kicsit szaki az elektronikában, vagy ismer ilyet, az meg tudja kicsit hackelni a kijelzőt, hogy a fordulatszámot is mérje :) Meg láttam olyat is valahol, hogy akármilyen szöveget ki lehet vele iratni, csak meg kell csinálni hozzá azt a kis elektronikát, amiben az a programozható IC van.

Ha már volt, akkor bocsi: http://www.eelkevisser.nl/tacho.htm

http://www.bcweb.hu B)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.