Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák

hemi

Recommended Posts

On 2020. 07. 22. at 21:00, epk947 írta:

15 éve enyém az autóm, de eddig sose hagyott az úton a kocsim.  Most 4 napon belül kétszer autómentőn jött haza, illetve a szerelőmhöz az autó.

Először eltörött a blokk mögött levő műanyag vízgyűjtőcső, elfolyt a hűtővíz.  Szerencsére rögtön észleltem, mert a vízszintjelző kiírta a board computeren a hibát és leálltam.

Csere után minden OK.

Majd elmentem a barátomhoz Agárdra és hazafelé Baracskánál 80-as tempónál  leállt a motor, minden kontrollámpa kigyulladt.  Úgy gondoltam, hogy a benzinszivattyú vagy a reléje szállt el. A szerelőm is azt kezdte vizsgálni, de az jó volt.

Ekkor nézett rá a vezérműszíjra és kiderült, hogy önindítózásra a motor forog, de a vezérműtengely áll!

A 38 ezer kilométert futott Gates vezérműszíjról  elszálltak a fogak!

15 éve csak Gates szíjat használok és 60 ezer kilométerenként cseréltetem a vízszivattyúval és a benzin szűrővel együtt. Most ez megadta magát....  A szerelőm szerint ma már annyira silány az alkatrészek minősége, hogy semmiben se lehet megbízni.

H astrás lettem mostanába abba voltam bebújva,de megmaradt az F-is és maradni is fog, mert szerintem akkor is a legjobb auto a vikágon! :) 
Nos a lényegre térve menynit futott a motor? Nekem egyszer volt olyan 4 szjat fogazott le a kocsim 10 ezer km alatt mire rájöttem, hogy azért mert sokat ment a motor és elvannak kopva a vezérmű kerekek. Felül is oavolt, de alul a főtengelynél brutálisan.. Van képem is ha érdekel megmutatom összehasonlítva az új kerekekkel. Nos azóta 40 ezer van a szíjba és nemrég néztem rá tökéletes most is! :) Ja és csoda a dologba egyszer sem verte össze  amotor a szelepeket pedig elvileg a c14nz összeveri. Nagyon sokat veszekedtem ezen emberekkel akik mondták összeveri, hogy nem, de nem hiszik el.. Vagy csak nekem sikerült valami összvér blokkot vadászni aki előttem már csinált valamit bár nem hinném ugyanis volt egyszer hengerfejes is és 1.4 hengerfej van ott ajta szerintem szóval ez örök rejtély marad.. :)

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

1 óra, felhasznaaloo írta:

Sziasztok. Ha a napellenző egyszercsak lefittyen, abban mi romlott el? Le is jön a kis tengelyéről. Annyit látok, hogy a tengely az meg van lapolva, de nem tudom miben kéne megszorulnia. És mintha valami szappanszerű fehér cucc lenne rajta.

Olyasmi anyag van mint a PUR-hab az a tengely meg egy műanyag perselyben van , nem nagyon lehet javítani. Van még itthon, de már elkezdtem belefaragni a sminktükröt, nem sok sikerrel. 

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Sziasztok , F-astra Ferdáhátunál a hátsó szélvédőmosónak a csöve hol megy ? 
http://kepkezelo.com/images/d7xo7jroo9nb1y9x7ohs.jpg
http://kepkezelo.com/images/9vupnmhlb79ilsrgodq0.jpg
http://kepkezelo.com/images/4yn0obpie6qq0cpnkphn.jpg
http://kepkezelo.com/images/4zef9fcsbdj3kjjfb1xp.jpg

Ami biztos hogy nem az utasoldal felőli részen megy a tetőnél leglábbis . Az is érdekelne hol megy be magába az A oszlopba /fele valamint mennyire kell szétszedni az utasteret ha szertnék új csövet behúzni 

Módosítva : Barret
Link to comment
Megosztás:

27 perce, Barret írta:

Az utasoldali tetőmerevítésben megy ott ahol a képeket mutatod, csak le van esve a peremhez. A motorvezérlőnél megy be az A oszlopba és a hátsó ajtó jobb oldali gumiharmonikájában megy ki az ajtóba. 

Link to comment
Megosztás:

  • 4 weeks later...
1 órával ezelőtt, bandinnc írta:

Sziasztok

Nem biztos, hogy jó helyen vagyok, de az üléseim elöl kezdenek szétmenni, van más fajtába Vectra A-B/Astra G amiből át lehetne tenni az ülést mindenfajta szívás nélkül, vagy csak és kizárólag F-est lehet belerakni?

Az A vectráé egy az egyben betehető, az összes többit alakítani kell. 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Új vagyok még a fórumon. Lenne is egy kérdésem kapásból. 

Van egy 95 ös Astra F-em, X16XEL motorkóddal. Az a probléma vele, hogy első indítás után szépen megy az autóa akármennyit megyek vele  majd kb a második - harmadik indítás után teljesen megváltozik. A motor 3x olyan hangos lesz vezetés közben hallva, sokkal gyengébb lesz, a váltás rántósabb, kezelhetetlenebb és 2000 alatt csak bőg a motor főleg egyesben, majd 2000 től hirtelen kilő. Lámpánál néha alig tudok elindulni vele. 

A motorban a létező összes jeladó cserélve van A-Z ig. Komplett gyújtás cserélve, vákuumcsövek cserélve, átnézve, EGR falazva, AC pumpa vadonatúj, benzinszűrő új. Mi a jó Isten okozhatja még ezt? Ismétlem, az első hidegindítás után nem csinálja, csak ha melegen indítom, ha hagyom kihülni mondjuk áll 2-3 órát akkor megint semmi baja. Ja és ha mondjuk nyáron a vízhőfok a 100 hoz közelít pl lámpánál állva, akkor emelkedőn kb megáll az autó annyira nincs ereje semelyik fokozatban sem.. 

Link to comment
Megosztás:

On 2020. 07. 22. at 21:00, epk947 írta:

15 éve enyém az autóm, de eddig sose hagyott az úton a kocsim.  Most 4 napon belül kétszer autómentőn jött haza, illetve a szerelőmhöz az autó.

Először eltörött a blokk mögött levő műanyag vízgyűjtőcső, elfolyt a hűtővíz.  Szerencsére rögtön észleltem, mert a vízszintjelző kiírta a board computeren a hibát és leálltam.

Csere után minden OK.

Majd elmentem a barátomhoz Agárdra és hazafelé Baracskánál 80-as tempónál  leállt a motor, minden kontrollámpa kigyulladt.  Úgy gondoltam, hogy a benzinszivattyú vagy a reléje szállt el. A szerelőm is azt kezdte vizsgálni, de az jó volt.

Ekkor nézett rá a vezérműszíjra és kiderült, hogy önindítózásra a motor forog, de a vezérműtengely áll!

A 38 ezer kilométert futott Gates vezérműszíjról  elszálltak a fogak!

15 éve csak Gates szíjat használok és 60 ezer kilométerenként cseréltetem a vízszivattyúval és a benzin szűrővel együtt. Most ez megadta magát....  A szerelőm szerint ma már annyira silány az alkatrészek minősége, hogy semmiben se lehet megbízni.

Túlfeszített szíj tünete,azért a gates kibír 38e -t. Az olat látott szíjak szoktak még idő előtt kiszállni a rendszerből.

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...
14 órája, Palca01 írta:

Sziasztok. 

Kicsit felhuztam magam. Hosszbordás szijat cseréltettem. Szíj szijfeszito csapágy stb. 

Elinduláskor illetve terheléskor a csapágy recsegő hangot ad. Megmozgattam és így mozog az egész videót csináltam róla. 

Többször vittem vissza a szerelohoz szerinte ez így jó. 

Itt a videó. 

https://files.fm/f/ygxfbu34

Tehát ha jól látom ez a feszítő mozog a helyén? http://m.tinafor.com/tensioner/belt-tensioner/belt-tensioner-96459042-96184932-v85544.html

Link to comment
Megosztás:

15 órája, Palca01 írta:

Sziasztok. 

Kicsit felhuztam magam. Hosszbordás szijat cseréltettem. Szíj szijfeszito csapágy stb. 

Elinduláskor illetve terheléskor a csapágy recsegő hangot ad. Megmozgattam és így mozog az egész videót csináltam róla. 

Többször vittem vissza a szerelohoz szerinte ez így jó. 

Itt a videó. 

https://files.fm/f/ygxfbu34

Hali.Magának a háznak fixnek kell lennie.Csak a fekete feszítő görgőnek szabad előre hátra mozognia.

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Palca01 írta:

Köszönöm. Valahogy el kellene magyaráznom ezt a szerelőnek is aki szerint ez így jó 

Nem indul el nekem a videó .De a lényeg az hogy két részből áll a feszítő .Egy alaplap ami rögzítve van a blokkhoz.Másik pedig a fekete görgő a hozzátartozó alu házzal együtt mozog.Ebben van a rugó végülis.Jó lenne levenni a szíjat és megnézni a hiba forrását.A szerelőd új feszítőt rakott be? Csapágy csak a fekete görgőben van .Ez külön is cserélhető.

Módosítva : kingblue
Link to comment
Megosztás:

1 óra, Palca01 írta:

Köszönöm. Valahogy el kellene magyaráznom ezt a szerelőnek is aki szerint ez így jó 

52 perce, kingblue írta:

Nem indul el nekem a videó .De a lényeg az hogy két részből áll a feszítő .Egy alaplap ami rögzítve van a blokkhoz.Másik pedig a fekete görgő a hozzátartozó alu házzal együtt mozog.Ebben van a rugó végülis.Jó lenne levenni a szíjat és megnézni a hiba forrását.A szerelőd új feszítőt rakott be? Csapágy csak a fekete görgőben van .Ez külön is cserélhető.

Igazából ez nem szabadna hogy újdonság legyen hiszen a legtöbb feszítő így működik. Van egy alaprész amit fixen ráfogatsz a blokkra olajpumpára ( vezérlésnél) és ezen fordul el rugóerő ellenében a tényleges görgő. 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Egy kérdés a szakértőkhöz... illetve, inkább kettő.

Astra F, C14NZ kűrruhás versenyző.

1. Teker, de nem indul. Meg se néztem, hogy szikra van-e mert hallottam, hogy ugyan a relé kattan, de az üzemanyagpumpa nem búg. Pumpa vezetéke lehúz, multiméter rá, ilyenkor ugye a gyújtás ráadásával kb. 1 mp-ig megjelenik rajta a 12 volt. Így is történt. Ez azt jelenti, hogy a relé nem csak kattan, de továbbítja is a delejt a szivattyúnak, csak az nem akar dolgozni. Ez egyébként egy 1 éves szivattyú... Volt már ilyen gondom az elődjével, azt egy ideig úgy lehetett "javítani", hogy egy kemény tárggyal rákoppintottam a fejére - vagyis a tetején lévő kis lemezfedőre (a hátsó ülés alatt). Na ez erre magasról tojt, nem reagált semmit. Ki kellett csavaroznom (áldassék annak a tervezőnek a neve, aki oda egy olyan szűk nyílást alkotott), de a slagot nem szedtem le róla (az legutóbb is igen macerás volt), csak kicsit felemeltem, megrázogattam. Láss csodát, ettől megjavult. Bár... szóval most már nyilván nem bízom benne, de emlékezve a beszerelésére, továbbá fázva... a hidegben is fázva, de az összegtől is, most nem akarok megint új benzinpumpát venni az egy éves helyett.

A kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy mi az anyja kínja bánata lehet neki? Tapasztaltatok már ilyet, hogy kemény ütögetésre nem, rázásra meg jó lesz? Az előzőnek, a réginek az volt a baja, hogy egyszerűen elkopott, a kommutátora is elvékonyodott, és kézzel forgatva (szétkaptam, mint foxi a lábtörlőt) szorult, biztos a saját lekopott törmelékeitől (vagy valami ilyesmi). No de ez nincs egy éves... MI lehet vele? Ja, amúgy amikor betettem, amennyire lehetett, belenézegettem a tankba, meg a szűrőbe. Jól nézett ki, nem volt koszos, iszapos, törmelékes.

2.- téma. A fent említett project ugye azzal járt, hogy néha próbálgattam indítani. Ezenközben az akkum nem bírta a kiképzést, lemerült, le kellett szednem tölteni. Ez már egy elég régi akku (talán 5 éves), biztosan nem indulhat az akkuk semmilyen teljesítmény- vagy kitartásversenyén, de amit most csinált, azt még soha. Amikor úgy 12,5 volt körül volt benne (tehát ennyinek még kéne pörgetnie), akkor egyszer csak elkezdte azt, hogy a gyújtást még adta (a kontroll lámpák égtek, meg volt világítás is), de amikor indítani akartam, egyszerűen meghalt minden: kontroll lámpák le, és már gyújtás sem volt. Amikor leszedtem az akkusarukat, majd újra fel, akkor ez az egész játék újra kezdődött. Gyújtás igen, de indítózásnál az első pillanatban lehalt, tehát nem is tekert semennyit.

Kb 5-10 ilyen próbálkozás után, ami közben egyszer megvizsgáltam az üzemanyagrelét is (nem az a rossz), és asszem lehúztam, és újra vissza a pumpára menő vezetéket, és talán a pumpát is akkor ráztam meg - de ezek egyáltalán nem biztos, hogy ok-okozati viszonyban vannak a történtekkel (értsd: az aksi, vagy az indítózás megjavulásával), sőt, azt hiszem, hogy inkább nem - egyszer csak megjavult. 

Már-már azt hittem, hogy valami biztosíték ment ki, vagy valamilyen rövidzárlat, de a legutolsó fejlemény az, hogy megrázta magát mint kutya az esőben, és panasz nélkül hazahozott. Ja, a generátor forgás közben tölt mint a kisangyal.

A kérdésem leginkább arra az inditózás közbeni azonnali lehalásra vonatkozik. Mi lehetett az? Az akkumulátor képes ilyet csinálni? De hogy van ez? Néha igen, néha nem? Mik a tapasztalataitok ezzel kapcsolatban?

Előre is köszönöm a  válaszokat.

Módosítva : az igazi kilroy
Link to comment
Megosztás:

31 perce, az igazi kilroy írta:

Hali.Hát ha a szivattyúig elmegy az áram akkor mégiscsak az AC -körül van a gond.Vagy esetleg magában a csatlakozóban van kontakt hiba.

A másik akkus dolog .Ha nehezen indul és régi az akksi akkor valószinű már a végét járja.Hiába van benne 12.5V ha az inditóáram kicsi.Ha van multimétered akkor kösd rá az akksira és így indítsál.Valaki nézze a műszert ha 10V vagy az alá süllyed akkor kuka.

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

4 perce, kingblue írta:

A másik akkus dolog .Ha nehezen indul és régi az akksi akkor valószinű már a végét járja.Hiába van benne 12.5V ha az inditóáram kicsi.Ha van multimétered akkor kösd rá az akksira és így indítsál.Valaki nézze a műszert ha 10V vagy az alá süllyed akkor kuka.

Igen, ez az indítózás közbeni feszültségmérés jó tanácsnak tűnik. Meg is próbálom, csak mindig egyedül szerelek. Be kell szerveznem egy ügyes segédet (20 éveset, szőkét, formásat, stb.).

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.