Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák

hemi

Recommended Posts

17 perce, tuskes írta:

Sziasztok!

Új vagyok itt, viszonylag új Opel tulajdonos. 

Segítséget szeretnék kérni. 

Adott egy 99-es F Astra, 1,6 8V. Km. óra 380 000 km. Nem kevés, ellenben sok. :) Vásárlást követően, a kötelező dolgok, mint komplett vezérlés, olajcsere + szűrők, elvégezve. Kb. 2 hete, hirtelen felment a fogyasztásom. Tegnap tudtam csak pontosan lemérni hosszútávon, teletankkal. Autópálya 100 km./10L!!! 2 személlyel, szinte csomagok nélkül. Sebesség navigáció szerint 110-117 km/h. Autó szerint + 10km/h. Korábban városban sem evett meg számításaim szerint 7l-nél többet. Legutóbb a vákumcsövek lettek javítva, elvileg jól kellene működjön. Hibajelző sárgán világít, erre korábban lambdaszondát irt, ami cserélve is lett. Hibajel nem szűnt meg, miután az üzemi hőfokot eléri, újból kivillan. Vákumcsövek átnézése javítása óta, a motor hangját is " öblösnek-levegősnek " hallom. Indítás után alacsonynak tűnik az alapjárat, s volt hidegebb időben, hogy szerintem 1 henger nem is ment indítás után, csak ha elért egy bizonyos hőfokot állva, vagy elindultam vele. Termosztát jó, az autó pár km. után rendben felmelegszik, és szépen tartja is a meleget, még visszább is kell vennem a fűtést, -10 fokban is. A motor hőfok bár tudjuk nem pontos adatot mutat, beáll rendesen 92-fok környékére. Szépen indul az autó, menet közben sincs vele semmi baj. Nagyobb gázadásnál ( pl. előzésnél ha a helyzet úgy kívánja ) nem harap úgy mint korábban, csak az az öblös hang. Nem füstöl, smi arra enged következtetni, hogy fals levegőt nem szív, bár a hangja pont az ellenkezőjére utal. 

Lehet jelentősége: Vásárlás után 2 nappal, mintha erejét vesztette volna. Indulásnál lefulladt az autó, ugyanolyan gáz-kuplung használatnál, mint korábban, vagy aznap reggel. Azóta éreztem hogy gyengébb is. 

Lehetőleg szeretném magam megtalálni, elhárítani a problémát-problémákat, így szerelőhöz csak nagyon indokolt esetben vinném. 

Kérdésem, mint amatőr, bár lelkes, és műszaki érzékkel jól megáldott ember, mit érdemes megnéznem, és hogyan.

Ami még hátravan, benzinszűrő csere, ( még eredeti 17 éves sokkot kaptam mikor megláttam ) levegőcső csere ( eredeti lukas, szigetelő szalagozott ) 

A válaszokat előre is nagyon köszönöm!

Üdv... a hibakódot olvasd ki az alábbi módon, aztán már van merre elindulni: http://www.opelforum.hu/topic/1823-hibakód-leolvasás/

Kétfajta diagcsati van ahol a megjelöl lábakat kell összekötni:

http://p.coldline.hu/2016/03/07/2158016-20160307-8TFGqO.jpg

Link to comment
Megosztás:

52 perce, zotya975 írta:

Köszönöm!

Kicsit morzejeles, de zseniális megoldás. Ezek szerint pl. egy 38-as hibakódot úgy közöl, hogy 3 villanás, szünet, 8 villanás? 

Ha szükséges, és működik, akkor utánaolvastam, OBD2-es hibakód olvasót már lehet 10 000 alatt szerezni, plusz hozzá a program, amire lehet van megoldásom. 

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

13 perce, tuskes írta:

Csak az F Astra nem OBD2-es protokoll-t használ.

Link to comment
Megosztás:

43 perce, tuskes írta:

Köszönöm!

Kicsit morzejeles, de zseniális megoldás. Ezek szerint pl. egy 38-as hibakódot úgy közöl, hogy 3 villanás, szünet, 8 villanás? 

Ha szükséges, és működik, akkor utánaolvastam, OBD2-es hibakód olvasót már lehet 10 000 alatt szerezni, plusz hozzá a program, amire lehet van megoldásom. 

Igen, így működik...ha huzamosabb ideig világít a motorhiba lámpa akkor tuti van eltárolt hibakód.

Link to comment
Megosztás:

6 perce, zotya975 írta:

Igen, így működik...ha huzamosabb ideig világít a motorhiba lámpa akkor tuti van eltárolt hibakód.

Igen, folyamatosan miután elérte az üzemi hőmérsékletet. És régóta már.

Holnap megnézem, már sötét van. 

Köszönöm, és az eredményt megírom holnap.

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

19 órája, fatadaniel94 írta:

1000 fokig hőálló, szóval azzal nem lesz gond. Réz tartalma miatt meg jó hő vezető is. Csak arra ügyelj hogy csatlakozóra ne menjen, mert szerintem az áramot is vezeti. Nyomsz rá egy kisebb mennyiséget, kicsit elkenyed majd mehet a helyére. Ami nem kell azt kinyomja, többi meg bent marad.

Maradok akkor a réz pasztánál. :)

Link to comment
Megosztás:

10 órája, zotya975 írta:

Én aztán mégiscsak levettem a kereket, több volt a hely ott mókolni. 

2430717-20161228-gjQAOg.jpg

Bár itt a főtengely szíjtárcsa ia le van szedve, de azt végülis nem szükséges.

Köszönöm, igen, láttam ezt a fotót a google képeknél. Tetszett a megoldás, bár ehhez tisztában kellene lennem azzal, hogy ha leveszem a vez. fogaskereket, akkor nem ugrik-e el a vez tengely állása. Na, ma délután jutottam el odáig, hogy már a termosztátot raktam vissza, csakhogy a dobozban több tömítés is volt, és amelyiket ott az üzletben az ismerős javasolt, azzal nem fért be a helyére a termosztát. Aztán már elkezdett szürkülni, meg hidegedni, a szél is rákapcsolt, így félbehagytam, tele lett vele a gatyám. Néztem a termosztátos csomagból (BGautomotive) egy karcsúbb kinézetűt. Holnap kiveszem a helyéről a termosztátot újra, rárakom a talán jobb gumit, és megint megpróbáljuk (feleségem ideális segéd, ügyes és jó meglátásai vannak :) ). Ha nem lett volna ez a kínlódás a termo gumijával, már meglennénk vele. Holnap újult erővel és átmelegedve újra nekivágunk!

Módosítva : bigband
Link to comment
Megosztás:

20 órája, petiww írta:

A szíjat rá kell gyorskötözővel fogatni mindkét oldalára a bordáskeréknek, aztán gumipókkal vagy dróttal erősen felfele húzni a motorháztető sarkához. Így teljesen le lehet húzni a bordáskereket anélkül hogy átugrana a vezérlés. Utána félretolva a műanyagot egyszerűen szerelhető.

Legutóbb kb egy órás műtét volt nekem ez egy Corsán, 5-10 fokban az udvaron, nem különösebben sietve. :)

Módosítva : bigband
Link to comment
Megosztás:

15 órája, tuskes írta:

Köszönöm!

Kicsit morzejeles, de zseniális megoldás. Ezek szerint pl. egy 38-as hibakódot úgy közöl, hogy 3 villanás, szünet, 8 villanás? 

Ha szükséges, és működik, akkor utánaolvastam, OBD2-es hibakód olvasót már lehet 10 000 alatt szerezni, plusz hozzá a program, amire lehet van megoldásom. 

Szia!

Ez valami keverékképzési baj:

38 Lambda szonda áramkör feszültség alacsony (keverék szegény)

Okok lehetnek:

-benzinszűrő eltömődés

-MAP szenzor hiba(vákuumcső)

-kétvezetékes hőmérséklet érzékelő hiba

Meg még gondolom más is is lehet.

Link to comment
Megosztás:

12 órája, bigband írta:

Köszönöm, igen, láttam ezt a fotót a google képeknél. Tetszett a megoldás, bár ehhez tisztában kellene lennem azzal, hogy ha leveszem a vez. fogaskereket, akkor nem ugrik-e el a vez tengely állása. Na, ma délután jutottam el odáig, hogy már a termosztátot raktam vissza, csakhogy a dobozban több tömítés is volt, és amelyiket ott az üzletben az ismerős javasolt, azzal nem fért be a helyére a termosztát. Aztán már elkezdett szürkülni, meg hidegedni, a szél is rákapcsolt, így félbehagytam, tele lett vele a gatyám. Néztem a termosztátos csomagból (BGautomotive) egy karcsúbb kinézetűt. Holnap kiveszem a helyéről a termosztátot újra, rárakom a talán jobb gumit, és megint megpróbáljuk (feleségem ideális segéd, ügyes és jó meglátásai vannak :) ). Ha nem lett volna ez a kínlódás a termo gumijával, már meglennénk vele. Holnap újult erővel és átmelegedve újra nekivágunk!

Jelre kell tekerni ez fent a vezkeréken látszik illetve a burkolaton van a másik jel amivel össze kell hozni, és ebben a pozicióban nyugalomban van, nem mozgatják a szeleprugók ide-oda. Én azt a tömítést szoktam használni ami rámegy a termosztát peremére U alakban körbe. Ennek ellenére körbe szoktam pasztázni szivárgás ellen. A termosztátot meg lehet forgatni kell mert nem minden pozícióban  fér be a hengerfejbe el tud ott akadni . Összerakáskor meg legyen feszes a szíj a kocsi orra felől, mert ha laza egy foggal is odébb lehet rakni. 

Link to comment
Megosztás:

2 perce, zotya975 írta:

Jelre kell tekerni ez fent a vezkeréken látszik illetve a burkolaton van a másik jel amivel össze kell hozni, és ebben a pozicióban nyugalomban van, nem mozgatják a szeleprugók ide-oda. Én azt a tömítést szoktam használni ami rámegy a termosztát peremére U alakban körbe. Ennek ellenére körbe szoktam pasztázni szivárgás ellen. A termosztátot meg lehet forgatni kell mert nem minden pozícióban  fér be a hengerfejbe el tud ott akadni .

Na, ez az, köszönöm. Ezek az "apróságok", amiket tudni kell! Láttam, hogy amikor cseréltük a vezérlést, az ismerős odaállította a jelt a jelhez, csak azt nem tudtam, hogy olyankor a rendszer nyugiban van. Beleláttam, hogy ahogyan éppen áll, és lehúzom, elugrik. Az u-alakú gumi OK, csak amikor ebből a profilból 3 különböző van, az nekem mindőssze 33%-os esélyt adott. Igen, a forgatása működött, arra is rá kellett jönnöm! Hamarosan megyek ki majd az autóhoz. Ha leveszem a fogaskereket, a szíjat megtartjuk, akkor a kerék visszarakás után a szíjat hogy feszítsem vissza rá? Alsó és felső jelnek is jelen kell állni a szelepek tehermentesítésêhez?

Link to comment
Megosztás:

10 perce, bigband írta:

Ha nem veszed le lentről a generátor szíjtárcsát és az alsó burkolatot, akkor ott nem látod a jelet, mert az a főtengely fogasszíj keréken van. itt:http://p.coldline.hu/2016/12/29/2432271-20161229-i2cEOx.jpg Én összejelöltem alkoholos filcel fent a szíjat és a tárcsát , ha ugyanoda kerül vissza és nem hagyom hogy lent lelazuljon ( a feszitő görgő lefelé fogja húzni) akkor nem tud "elmászni" a vezérlés. Nekem csak kettő gumi volt a dobozban egy sima O gyűrű és az U alakú profilú. Csavarhúzóval óvatosan bele lehet késztetni a helyére a termosztátház elméletileg már simán rá kell hogy menjen.

Link to comment
Megosztás:

16 órája, daykiller írta:

Ezt majd azoknak is írd, akik feleslegesen vesznek OBD2-es hibakód olvasót az F Astrájukhoz. :icon13:

Pattanj már le rólam! Aki 1 mondat miatt vesz OBD2-est, az megérdemli. És most nem bunkó vagyok, de az olvasásás mindenkinek kötelessége, nem vakon vásárolgatunk. + Ha nem informálódik megfelelőképp, szerinted tud-e bármit is csinálni az autóján? Gyanusan nem. Ha pedig megvan minden kezdeti infó, nem OBD2-es cuccot fog venni. 

Inkább segíts embereknek ha már ennyi fölös időd van, remélem a 12 000+ hozzászólásod nem csak hasonlókból áll, melyekkel engem is megtisztelsz. :icon13:

Üdv.

Link to comment
Megosztás:

Szia Tuskes!

Daykiller hozzászólásai alapján én is nagyon sokat tanultam, nem hiszem, hogy minden hozzászólástát elolvastam, de a nagyját igen, és csak úgy tanulhattam belőle, ha helyes és pontos volt amit írt.

Amit ír azt segítő szándékkal teszi, ezt ezúton is nagyon köszönöm Neki, nekem is sokat segített már.

Sok olyan felhasználó van, aki csak az utolsó pár hozzászólást olvassa, így az építő értékű korrekció, szerintem helyes, az opcom nem obd, és ahogy a népszerű mondás vége is mondja, a medve nem játék, (az elejét gondolom mindenki ismeri).

Olvasd el a 12.000+ hozzászólását amit említettél, mielőtt engem is leosztasz, és megérted a mostani hozzászólásom.

Link to comment
Megosztás:

Ebbe én is szívesen beruháznék, ha nem kell hozzá 100 helyre cipőméretet is megadva regisztálni és minden fajta átutalásos hókuszpókot játszani a webbankon. 

(Hiába vagyok informatikus, a webbankot akkor is olyan nehezen eszi a gyomrom, mint mesterszakácsé a zsíros kenyeret. :))

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

6 órája, zotya975 írta:

Ha nem veszed le lentről a generátor szíjtárcsát és az alsó burkolatot, akkor ott nem látod a jelet, mert az a főtengely fogasszíj keréken van. itt:http://p.coldline.hu/2016/12/29/2432271-20161229-i2cEOx.jpg Én összejelöltem alkoholos filcel fent a szíjat és a tárcsát , ha ugyanoda kerül vissza és nem hagyom hogy lent lelazuljon ( a feszitő görgő lefelé fogja húzni) akkor nem tud "elmászni" a vezérlés. Nekem csak kettő gumi volt a dobozban egy sima O gyűrű és az U alakú profilú. Csavarhúzóval óvatosan bele lehet késztetni a helyére a termosztátház elméletileg már simán rá kell hogy menjen.

6 órája, zotya975 írta:

Ha nem veszed le lentről a generátor szíjtárcsát és az alsó burkolatot, akkor ott nem látod a jelet, mert az a főtengely fogasszíj keréken van. itt:http://p.coldline.hu/2016/12/29/2432271-20161229-i2cEOx.jpg Én összejelöltem alkoholos filcel fent a szíjat és a tárcsát , ha ugyanoda kerül vissza és nem hagyom hogy lent lelazuljon ( a feszitő görgő lefelé fogja húzni) akkor nem tud "elmászni" a vezérlés. Nekem csak kettő gumi volt a dobozban egy sima O gyűrű és az U alakú profilú. Csavarhúzóval óvatosan bele lehet késztetni a helyére a termosztátház elméletileg már simán rá kell hogy menjen.

BINGÓ!!! Hálás köszönet NEKED, NEKTEK az önzetlen segítségért, hozzászólásokért. Úgy néz ki, hogy az a kib...tt termosztát volt a felelős mindenért. A második U alakú gumi lett jó tömítésnek, gyengéd gyömöszöléssel beszorult a helyére. Aztán vissza minden a lebontás előtti állapotba, és utána visszaöntöttük a fagyállót, indítás. Felment a hőfok úgy 95 körülire, és akkor visszaesett kb. 91-92-re (rögtön hálásan gondoltam a termosztátra). Na, ez MÁÁR jó jel volt! Majd emelt gázzal melegedett újra, és 98 körül bekapcsolt a ventilátor. Meg is ijedtem egy kissé, mert behajolva nyomogattam a gázbovdent. Minő látvány és zene füleimnek! Ment, mint állat, majd visszahűlt, és kikapcsolt. Mintha így kellene neki működni, nem? :) Még egyszer köszönök mindent. Ha netán még jelentkezne valami, lehet, hogy zaklatni foglak... :icon13:

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

23 órája, zotya975 írta:

Nincs mit...várjuk.

Nos volt időm megnézni, az első észrevétel, hogy 16 pin-es csatlakozóm van. Így az 5-6-os-t kötöttem össze. http://www.kephost.com/image/vere Lehet, nem tudom, de nekem olyan jeleket villogott, amikre a leírásban nem találok hibakódot. Elsőként, nem villogta ki a 12-es-t, diagnózis kezdete, hanem 1 villanás után, már a kódot villogta. Ami 10-5-10-5 és 10-1-3-10 volt. Ezekre viszont nem találok leírást. Csatlakozóról tudtam képet feltenni, a villogásról csináltam videót, az még feltöltés, átalakítás alatt van, mielött megoszthatnám. 

Javítás: Találtam megfejtést ezekhez, de azt nem éppen F Astrához. Több oldalon utánanéztem. Eredmény, a 10 villanás = 0 ezért:

P0130      Lambda szonda (Bank 1, szonda 1) funkció-rendellenesség
P0130     Lambdaszonda áramkör (1.hengersor 1.szonda)

P0505     Alapjárati levegő szabályzó rendszer
P0505      Üresjárati fordulatszámszabályozás funkció-rendellenesség

Videó: http://videa.hu/tagok/tuskes78-2003375 

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

2 órája, bigband írta:

Nincs mit...:)

1 óra, tuskes írta:

Mi is a motorkódod? Mert mintha azt még nem írtad volna.

Link to comment
Megosztás:

10 perce, zotya975 írta:

Nincs mit...:)

Mi is a motorkódod? Mert mintha azt még nem írtad volna.

X16SZR 

Igen lehet, de nekem 16 pin-es csatlakozóm van, a táblázat pedig a 10 pin-re vaonatkozik. Itt gondolom jelben is van eltérés. Nekem is kellett legóznom rajta, miért van az, hogy Astra G kódokat villog ki, miközben Astra F. Más magyarázatot nem tudok. Már elérhető a videó amit feltöltöttem a villogtatásról, szerintem nem értelemezem félre, bár jól jönne a megerősítés. 

Kicsit olvasgattam még, hogy pl. egy hibás MAP szenzor is csinálhat hasonló túfogyasztást, illetve teljesítmény csökkenést. De nem akarok belekontárkodni.

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.