Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák

hemi

Recommended Posts

Hmmm , én simán az alu tálcával együtt cseréltem, csak a két tarfón is átmenő csavart tekertem ki. Mondjuk nekem az alakja passzolt, csak a csati kivezetés volt más szögben, alig fért el az akkutól.

Mivel nem ment fel egyből a modul, nem erőltettem, viszont a Hall jeladó csere óta megy a járgány, kivéve egy esetet, amikor leállt. Próbaképp kivettem megint az AC relét, ez 2-3 napja volt, azóta én kapcsolgatom az AC-t, és semmi gond, megy a járgány kifogástalanul. Még pár napig akarok így járni, aztán vissza a relé, ha akkor áll le, semmi nem menti meg a cserétől. Így viszont lehet megmarad a frissen vett gyújtásmodulom.

Bár lehet, hogy amikor próbáltuk lefejteni a régi gyújtásmodult, annyit maceráltuk, hogy megjavult ideig-óráig :D

Ha mégis modul csere is lesz, inkább csinálok neki egy új tálcát, a régiről kár lenne lefeszegetni, nagyon egyben vannak.

Link to comment
Megosztás:

hali!

Nemrég vezérlést cseréltem, gondoltam ha már szét van borítva akkor a generátorszíjat is kicserélem.

bosch szíjat vettem, de ha kicsit lazára hagyom akkor menetközben fütyöl mint egy túrbó, meg indításnál nyikkan, ha

megfeszítem rendesen akkor is fütyöl még, de már nem nyikkan.

a régi szíjat visszadobom azzal hibátlan, csak az már meg van repedezve, azért nem szimpatizálok vele.

ötletek?

köszi!

Van hogy a tárcsa is kopott nem csak a szíj. Egy síkban fut a két tárcsa?

a tárcsa biztos hogy kopott, azzal mit lehet kezdeni? de akkor a régivel miért jó? a szíj már belekopott a tárcsába?

elég szutyok idő van úgyhogy azt hogy síkban van e azt nem tudom megnézni egyenlőre.

A kopott tárcsát csak cserélni lehet, de csak egy ötlet..

Link to comment
Megosztás:

hali!

Nemrég vezérlést cseréltem, gondoltam ha már szét van borítva akkor a generátorszíjat is kicserélem.

bosch szíjat vettem, de ha kicsit lazára hagyom akkor menetközben fütyöl mint egy túrbó, meg indításnál nyikkan, ha

megfeszítem rendesen akkor is fütyöl még, de már nem nyikkan.

a régi szíjat visszadobom azzal hibátlan, csak az már meg van repedezve, azért nem szimpatizálok vele.

ötletek?

köszi!

Ha a tárcsa már nagyon gatya, csak akkor érdemes cserélni, addig szerintem nem. Feszítsd meg rendesen az új szíjat (ne sajnáld) és majd pár 100km után újra, mert mire beigazodik a kopott tárcsához, addigra lelazul.

A tiéden van ilyen műa. burkolat, hogy ne csapja fel a trutyit a kerék a szíjhajtáshoz?

http://xfree.hu/kep_show.tvn?SID=2a923934a...&aid=167351

Link to comment
Megosztás:

Üdvözletem!

Érdeklődés szintjén áll még a dolog, de Caravanba elölre melyik villanyos ablakemelőket lehet berakni? 3 ajtósé is stimmel hozzá? Vagy esetleg 5 ajtósé? Van valami különbség az első ajtók között egyáltalán az F astrákon?

Előre is kössz! :D

sajna nincs

Link to comment
Megosztás:

Szevasztok!

Egy olyan kérdésem lenne,hogy astra f kuplung bowdenről tud valaki képet küldeni?Főleg az a rész érdekelne ami a pedálnál van!Az enyém egy 97-es X16XEl motorú astra f!Van egy új bowdenem csak az a vége ami a pedálnál van az nekem az újon ilyen kampós!A kampó vége meg olyan mint mikor egy szegecs el van verve!És tegnap benéztem a pedálhoz és ami most benne van nem láttam ilyen kapós részt a bowdenen!A másik vége az menetes ami a váltón van!

Előre is köszönöm!

üdv.:zozo

Szia!

A bowden

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Ma csatlakoztam a közösséghez és az lenne a kérdésem, hogy a feleségem pár hónapja vezet és második-harmadik alkalommal elkövet az autóm ellen egy nagy hibát. A kocsi 1998-as 1.4 NZ Start Astra. 117 ezer km-el, megvigyázott gép. Szóval a lényeg: haladás során amikor felkapcsolgat, a kettesből hármasba, helyett egyesbe rakja. Motor felüvölt, kerekek csikorognak, mi meg ugrunk a szélvédőre. Kérdésem, mi és mennyire károsodhat ilyenkor? Nagyon féltem a gépem és mostanában nem is szeretném lecserélni, de főleg javítatni. Eddig semmi baja nem volt ettől, csak veszekedtünk ezerrel. Kettesben kb. 30-40 környékéig huzatja, óra szerint. Köszi a választ!!!! nyugipolice@freemail.hu

Link to comment
Megosztás:

Üdvözletem!

Érdeklődés szintjén áll még a dolog, de Caravanba elölre melyik villanyos ablakemelőket lehet berakni? 3 ajtósé is stimmel hozzá? Vagy esetleg 5 ajtósé? Van valami különbség az első ajtók között egyáltalán az F astrákon?

Előre is kössz! :D

5-ajtósét vagy sedánét lehet, a 3-ajtósnak az ajtó hossza miatt hosszabb a mechanikája.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Ma csatlakoztam a közösséghez és az lenne a kérdésem, hogy a feleségem pár hónapja vezet és második-harmadik alkalommal elkövet az autóm ellen egy nagy hibát. A kocsi 1998-as 1.4 NZ Start Astra. 117 ezer km-el, megvigyázott gép. Szóval a lényeg: haladás során amikor felkapcsolgat, a kettesből hármasba, helyett egyesbe rakja. Motor felüvölt, kerekek csikorognak, mi meg ugrunk a szélvédőre. Kérdésem, mi és mennyire károsodhat ilyenkor? Nagyon féltem a gépem és mostanában nem is szeretném lecserélni, de főleg javítatni. Eddig semmi baja nem volt ettől, csak veszekedtünk ezerrel. Kettesben kb. 30-40 környékéig huzatja, óra szerint. Köszi a választ!!!! nyugipolice@freemail.hu

Az hogy mi és mennyire károsodhat azt nem tudom. Tanitsd meg váltani rendesen. Kettesből hármasba ne markolja meg a váltót, hanem óvatosan nyugodtan tenyérrel tolja előre a váltókart. És akkor elviekbe nem tudja kettesből egyesbe váltani, mert ha csak tenyérrel tolja, akkor ahogy kitolja a kettesből, akkor a váltókar beugrik a hármas elé és onnan tovább tolja akkor a hármasba kell beugrania.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Ma csatlakoztam a közösséghez és az lenne a kérdésem, hogy a feleségem pár hónapja vezet és második-harmadik alkalommal elkövet az autóm ellen egy nagy hibát. A kocsi 1998-as 1.4 NZ Start Astra. 117 ezer km-el, megvigyázott gép. Szóval a lényeg: haladás során amikor felkapcsolgat, a kettesből hármasba, helyett egyesbe rakja. Motor felüvölt, kerekek csikorognak, mi meg ugrunk a szélvédőre. Kérdésem, mi és mennyire károsodhat ilyenkor? Nagyon féltem a gépem és mostanában nem is szeretném lecserélni, de főleg javítatni. Eddig semmi baja nem volt ettől, csak veszekedtünk ezerrel. Kettesben kb. 30-40 környékéig huzatja, óra szerint. Köszi a választ!!!! nyugipolice@freemail.hu

Hát jót nem tesz neki. De nem igazán értem... ha kitolja a kart 2-ből, akkir beugrik középre, majdnem a 3-al szembe, gyakorlatilag küzdeni kell vele hogy az ember elb.ssza :icon4: Ha meg mégis sikerül, akkor is, ha nem leugrik a kuplungról, észre lehet venni, és nem teljesen felengedni... Kicsit gyakorolni kéne... :icon4: :D

Csak lehet hogy még nem érzi a váltó útját, és markolja a váltókart és cibálja. A kezdőknél ez hiba szokott lenni. Azért írtam neki, hogy tanitsa meg úgy váltani, hogy csak tenyérrel tologassa a váltókart, nyugodtan és nem kapkodva

Jah, viszont erőből nem áll rosszul, mert nem könnyű ám menet közben visszatenni 1-be :D :icon4:

Igen, ezen csodálkoztam én is. Nekem, ha kicsit is mozog a kocsi, néha lehetetlen beváltanom egyesbe, vagy meg kell állnom hozzá, vagy megkockáztatni egy kettest csúsztatott kuplunggal.

Egyébként rosszabb esetben átugorhat pl. a vezérlés, vagy összetörhetnek a kuplung csillapítórugói.

Én is így vagyok vagy meg kell állnom, vagy pedig kettesbe kell csúsztatni. inkább megállok.

Link to comment
Megosztás:

Köszönöm a válaszokat! Azt nem írtam le, hogy alapból balkezes és a jobbost nem igazán használja. Majd gyakorolni fogom vele asszem. Amúgy a váltó (eddig) vajpuhán vette a fokozatokat. Céges autónak is F Astrával jártam évekig (1.6 75 Le) ott sem volt gondom a váltóval, csak az asszonynak kell tanulnia. A lényeg, hogy sokat árthat a motornak. Köszi mégegyszer.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.