Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Egyéb csevegés

morg

Recommended Posts

Azért valami elektronika csak van benne, mikor az ABS-ről az autó nem kap sebességjelet, megváltozik a szervó keménysége is.

A V6-okban van elektronika is, a sebességtől függő lesz általa a szervó. TECH-el még 3 lépcsőben állítható is ez az elektronika szintjén.

És piros folyadék megy bele a "hibridsége" ellenére..

Link to comment
Megosztás:

Na ezt jó tudni. Viszont akkor mégiscsak van valami különbség az eltérő színű folyadékok között a gyártó kilétén kívül is, hiszen ha előírják a piros folyadékot, akkor nyilván nem jó bele másfajta...

Mondjuk jobban belegondolva azt sem értem hogy minek kéne (miért kell) más színű folyadék a hagyományos hidraulikus, és az elektrohidraulikus szervohoz, hiszen maga a kormánymű és a szervopumpa is gyakorlatilag megegyezik a működési elvét illetően, a lényegi különbség annyi hogy míg az első esetben a szervopumpát a motor hajtja ékszíj vagy bordásszíj segítségével, a másodiknál egy külön villanymotor végzi ezt a feladatot, ezáltal egyenes haladáskor nem forgatja feleslegesen a szivattyút, (nem terheli a motort), tehát elvben fogyasztáscsökkenést okoz. Meg mellesleg jó komplikált, de az a része ahol az olaj kering, elvben megegyezik mindkettőnél.

ilyen van A omiba/B seniben is,servotronic a neve.....80 km/h felett kissé elvesz a rásegítésből egy mágnesszeleppel.nem komplikált dolog.de ebbe is piros olaj kell.

Link to comment
Megosztás:

Ma nekiálltam, hogy átrakom a 98-as Omega kábelkorbácsait, és a hozzávaló extrákat is az enyémbe. Nem semmi munka, az elejében egyedül a motor és a kormánymű marad benn, a többi sallang minden kijön. Igaz az utastér is teljesen üres, csak a kormányrúd és a hátsó lábtérben a szőnyeg van benn. Ha kész lesz, referálok, hogy mekkora a siker. Igaz, addig pár dolgot meg kell oldanom: 1. a kormányom marad a régi, tehát a komplett légzsákrendszernek is maradnia kell, mert nem lesz oldallégzsák sem. 2. a hátsó ajtókban marad a páralefújó, ami 98 után egyáltalán nem volt, tehát bekábelezve sincs, a gomb helyén pedig a TC kapcsolója van. 3. Ebben az autóban nem volt TC kapcsoló a rádió felett, és a vezetékei sincsenek ott. Szerencsére a gyári navi kjelzője mögött megtaláltam a régebbi fajta csatlakozót. De a kapcsolónak helyet kell keresnem, mert a navi megy át az enyémbe. 4. A navi kezelőgombját nem akarom a gyári helyre rakni, mert nagyon idegesítő, hogy az ember állandóan megnyomja véletlenül.

Azt próbálta már vki, hogy 94-95 közötti kormánylégzsákot rakott a 98 utáni autóba? Mert mindkettőnek más a működési elve, és nem tudom, hogy csereszavatosak-e. Ha igen, akkor szereznék két oldallégzsékot, és az első gondom meg is oldódna.

Link to comment
Megosztás:

Minden segítséget szívesen fogadnék, mert még életemben nem vezettem autómata váltós kocsit. Könnyű megszokni, de pl. ajánlott-e n-be tenni piros lámpáknál, mikor gazdaságosabb ha pörgetem és hamar felkapcsol, vagy csak urasan lassan közlekedni? Soknak tűnik a fogyasztás városban 14-et is eléri.

ez reális? Lehet hogy hülyeségeket kérdezek? Ha valaki ismeri ezt a tipust és van hozzá bármilyen és bármiről jótanácsa, köszönettel veszem!

Szia!

4 éve nyüstölöm az automata Omegat. 2.0-16V, Ritkán városozom, de néha kiteszem N-be, ha hosszan kell állni. A városi fogyasztás az kb jó, bár ha megszokod 1-2 litert lehet majd javítani rajta, de ne várd, hogy sokkal gazdaságosabban fogyasszon, nagy autó. Nálam a túl óvatos vezetés nem jött be, ha hosszabban óvatosabban nyomom többet eszik, persze csak bizonyos határig :) 80 körül váltja a 4-et, alatta 3-ba mész, így a fogyasztás ugrik :)

art

Ez dícséretes! Tessék, van aki az elejétől kezdi...
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Szeretném a véleményeteket kérni egy álltalam kinézett autóról.

2005.11. havi Opel Signum 3.0 V6 Diesel Cosmo manuális váltós 210000km-el,Osztrák inport.Mi az amire nagyon figyeljek vásárlásnál?

Mi a véleményetek erről a típusról?Van valami jellemző hibája?Köszi mindenkinek. :)

Első körben arra, hogy ez a fórum Omega szekciója, nem pedig a Vectra / Signum. Így ha a kérdésedet ott felteszed, lehet hogy érdemben több választ kapsz rá.

(privát véleményem, hogy az az Isuzu motor addig jó, amíg megy. sajnos ez nem tart soká... javítani baromi drága, így keress egy jó/olcsó autószerelőt is.)

Link to comment
Megosztás:

Üdv!

Mik a vélemények a BMW mocis 2.5 TD Omegáról? Ajánlatos 2-300 e körül megvenni? Vagy azok a szerencsétlen széthajtott fajták?

Érdekelne pl hogy milyen a szervizigénye, stb...

Ha gondos gazdától veszed akkor nem fogod megbánni. De nézd meg alaposan, mert ha szart veszel akkor alsó hangon is ráköltheted az árát még egyszer. A dízeles szaktársak majd mesélnek a részletekről. Sok sikert !

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Üdv!

Mik a vélemények a BMW mocis 2.5 TD Omegáról? Ajánlatos 2-300 e körül megvenni? Vagy azok a szerencsétlen széthajtott fajták?

Érdekelne pl hogy milyen a szervizigénye, stb...

Attól függ mire kell. Ha sok szabadidőd, és még több pénzed van, akkor persze!

2-300e ft garantáltan hogy olyat kapsz, amelyiknek legalább 6-8 tulajdonosa volt, nagy eséllyel legalább az egyik közülük kőműves, és melós autónak használta, meg legalább még kettő, aki legjobb esetben pancsolt gázolajat tankolt bele, rosszabb esetben fritőzolajat.

esetleg 1 boyracer, aki lekötötte a vákuumot a turbóról, had' menjen a ménes.

ezekután te valószínűleg kezdhetnél egy váltó-motor felújítással, adagoló javítással. nemhogy az autó ára, hanem annak a sokszorosa rámenne.

arról nem is beszélve, hogy 2-300e körül tuti nem patika kasztnijú autót kapsz, úgyhogy arra is felkészülhetsz, hogy veszel néhány tábla lemezt, meg lepaktálsz egy jó lakatos-festő párossal.

ha mindenképp ezt a motort szeretnéd, a jóval drágább darabok közül nézegess, de azokkal is óvatosan, mert eléggé kényes egy motor. olvasgass vissza, olvass népítéletet... jó motor, mert erős, és keveset eszik, csak elég egyszerű kétvállra fektetni (sőt, néha magát fekteti kétvállra), és sajnos sokan meg is kísérlik ezt!

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Üdv!

Mik a vélemények a BMW mocis 2.5 TD Omegáról? Ajánlatos 2-300 e körül megvenni? Vagy azok a szerencsétlen széthajtott fajták?

Érdekelne pl hogy milyen a szervizigénye, stb...

Ha a 2-300 ezerhez hozzáraksz még kb 700 e-et akkor esélyes ,hogy jót kapsz.Érdemes körülnézni a gyártó hazájában van egy két szép darab .De semmiképp se 2-300 ezer:)

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Kész lettem az Omegám faceliftjével. A 98-as komplett kábelezése és extrái átkerültek az enyémbe. Azt mondjuk nem értem, mi a francért kell a csatlakozók formáját változtatni. Még a xenon szintszábályzójának a jeladóit kell beszerelnem. Elöl csak fúrni kell hozzá, de hátul hegeszteni is.

Gratula ügyi vagy. :icon13:

Ez még csak pre-facelift, nem? :D

Facelift hivatalosan csak 99-00-tól volt :D

Igen, 99-től volt, de 98-as rengeteg mindenben más a kasztni alatt, mint egy 94-es. Pl, az első ajtóban ki kellett cserélnem a kábelkorbácsot, mert más a nagy csati az oszlopon. Ezután kiderült, hogy a centrálzár és az elektromos-ablak csatlakozója is más, tehát azok is cserések voltak. Vagy az elektromos üléseknek is teljesen más a csatlakozójuk. A motor kábelkötegéről már nem is beszélve :D Más még az ABS, a kp-i zár és riasztóvezérlő, a belsőlámpa csatija, légzsákrendszer, digitklíma, az ablaktörlő kapcsolójának csatlakozója és reléjének a helye, navi, műszeregység és a MID, a xenon, féklámpakapcsoló, kormányoszlop, pótféklámpa, kiegészítő vízszivattyú. Hirtelen ennyi jutott eszembe.

Szép meló.

Amikor apám autójában motort (2,3 szívó -> 2,0 turbó) cseréltünk, ott is így indult: 'áh, csak a motort kell kicserélni, minden más stimmel!' :D

aztán a végére a teljes kábelezést cserélni kellett, még azt is, ami hátra megy a lámpákhoz, mert abban volt egy pár extra vezeték a másmilyen szivattyúhoz. toldozgatni nem akartunk, így komplett kábelkorbács csere :)

tehát a végére pont az ellenkezője igazolódott. mert hogy a motor volt az egyetlen ami stimmelt, az gond nélkül beugrott, viszont azon kívül SEMMI sem stimmelt :)

Link to comment
Megosztás:

Na ezt jó tudni. Viszont akkor mégiscsak van valami különbség az eltérő színű folyadékok között a gyártó kilétén kívül is, hiszen ha előírják a piros folyadékot, akkor nyilván nem jó bele másfajta...

Mondjuk jobban belegondolva azt sem értem hogy minek kéne (miért kell) más színű folyadék a hagyományos hidraulikus, és az elektrohidraulikus szervohoz, hiszen maga a kormánymű és a szervopumpa is gyakorlatilag megegyezik a működési elvét illetően, a lényegi különbség annyi hogy míg az első esetben a szervopumpát a motor hajtja ékszíj vagy bordásszíj segítségével, a másodiknál egy külön villanymotor végzi ezt a feladatot, ezáltal egyenes haladáskor nem forgatja feleslegesen a szivattyút, (nem terheli a motort), tehát elvben fogyasztáscsökkenést okoz. Meg mellesleg jó komplikált, de az a része ahol az olaj kering, elvben megegyezik mindkettőnél.

Senkit nem biztatok, hogy pancsolja az olajat, de nekem motorcsere után egyszerűen "hű, bocsesz!" elfelejtették feltölteni a kormányszervot. Csodálkoztam is, mi a fenétől van olyan hülye hangja kanyarodáskor... Aztán mikor rájöttem, a munkahelyemről vittem egy kis hidraulikaolajat ( Shell Tellus46 ), azóta, kb. 3 éve az van benne, kiválóan működik. Nem piros. Csak jelzem.

Volt egy Sierrám mikor már a végét járta szegény kilyukadt a szervo olaj tartályom is így étolajat töltöttem bele és működött,igaz csak amíg a motor be nem állt. :hehe:

Link to comment
Megosztás:

Nem tudja valaki hogy a klímakompresszor szabadonfutó csapágyát honnan lehet beszerezni?

Én már átkutattam az általam ismert internetes univerzumot de nem találtam.

Vagy a másik lehetőség hogy a klíma nélküli omihoz való hosszbordás szíjat simán fel tudom e rakni a kompresszor kihagyásával?

Németországba kellene mennem 1200 km re de behalt a klima kompi csapágyam és félek hogy megszorul aztán szíj le ugrik ..

Ott már van barátom akinek saját műhelye és bontója van az beszerez bármilyen alkatrészt csak el kellene jutni oda.

Link to comment
Megosztás:

Üdvözletem Mindenkinek!

Következő problémával fordulnák hozzátok. Az autó szerelőm fűtéscsapot cserélt a 2.2 16v vason mert szivárgott, de szerintem nem jól rakta rá a csöveket, mármint nem jó sorrendben.

Nagyon meg köszönném, ha valaki leírná, vagy lefotózná melyik cső pontosan hova csatlakozik a csapon.

Segítségeteket előre is köszönöm.

futescsap_vectra-b_omega-b_1820138_18200

Link to comment
Megosztás:

Nem tudja valaki hogy a klímakompresszor szabadonfutó csapágyát honnan lehet beszerezni?

Én már átkutattam az általam ismert internetes univerzumot de nem találtam.

Vagy a másik lehetőség hogy a klíma nélküli omihoz való hosszbordás szíjat simán fel tudom e rakni a kompresszor kihagyásával?

Németországba kellene mennem 1200 km re de behalt a klima kompi csapágyam és félek hogy megszorul aztán szíj le ugrik ..

Ott már van barátom akinek saját műhelye és bontója van az beszerez bármilyen alkatrészt csak el kellene jutni oda.

Jobb csapágyboltban kapható. Ha jól rémlik nem extra méret. Ha mégse jutsz hozzá, akkor http://cool4u.hu/ (nem, ez itt nem a reklám helye).

Amúgy igen, az is megoldás, hogy felrakod a rövidebb szíjat. probléma nélkül felmegy, és használható vele az autó.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Jobb csapágyboltban kapható. Ha jól rémlik nem extra méret. Ha mégse jutsz hozzá, akkor http://cool4u.hu/ (nem, ez itt nem a reklám helye).

Amúgy igen, az is megoldás, hogy felrakod a rövidebb szíjat. probléma nélkül felmegy, és használható vele az autó.

Köszönöm azt hiszem az idő hiánya miatt a rövidebb szíjat fogom használni.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.