Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák

hemi

Recommended Posts

4 perce, Róóóbi írta:

Most nem tudom meglesni, de szerintem a lökhárító doblemez felőli belső pereme nem takar rá annyira a sarokra, hogy a kerék ne verhesse be oda  a vizet. Én nem venném ki azt a reluxát a helyedben.

Úgyis meg kell csinálnom a hátulját valamikor majd megnézem mit lehetne tenni vele. Valamit rátenni, és azt elvezetni hogy víz ne jusson bele de a menetszél húzza ki onnan a levegőt. Vagy valami ilyesmi. 

Link to comment
Megosztás:

11 órája, zotya975 írta:

Úgyis meg kell csinálnom a hátulját valamikor majd megnézem mit lehetne tenni vele. Valamit rátenni, és azt elvezetni hogy víz ne jusson bele de a menetszél húzza ki onnan a levegőt. Vagy valami ilyesmi. 

Ugye az ötlet jó, hogy víz ne jusson be, de levegő tudjon kimenni, eddig oké. A probléma az, hogy ez eleve úgymond rossz helyen van. Addig, amíg csak az számít, mikor becsukom az ajtót a levegő távozzék ott, nincsen gond, de már a szellőzés elégtelen. Máshová meg nem tudsz ilyet tenni, a tetőtartó oszlopokat ritkán érdemes kiablakolni, gyengíteni. Ha kiveszed a flepnis rácsot bemegy a víz/sár/kiskutya, ha bent hagyod nem szellőzik... megállt a tudomány. :confused:

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Róóóbi írta:

Ráadásul ugye ott van neki még a csomagtartó felé az ajtó amin csak rések vannak, és caravannal a roló, az utastér felé a másik kettőnél meg kalaptartó. 

Link to comment
Megosztás:

On 2017. 11. 01. at 20:12, Róóóbi írta:

Ha már tetőkárpit:

Tett már valaki egymás mellé öt ajtósét és három ajtósét? Mindkettőnek voltam/vagyok gazdája, de az istennek se tudnám megmondani, hogy mi a különbség (és hol) a kettő között...

Hát ha más nem, akkor az ajtó oszlopok nem ugyanoda esnek...

Link to comment
Megosztás:

Van nekem egy nagy gondom... In medias res... az autó: Astra F, benzin, C14NZ motor.

Kórtörténet: az elmúlt években küzdöttem a "nem indul csak teker", ill. a "menet közben elkezd rángatni, majd addig-addig, hogy leáll, utána nem indul" problémával. De ezeket nem csinálta állandóan, volt, hogy csak úgy magától "megjavult", hogy aztán hazafelé jőve megint leálljon, ott kelljen hagyni az út mellett, hogy aztán másod-harmadnap újra próbálkozva elinduljon.

Az elmúlt 1-2 évben cseréltem benne: üzemanyagszűrőt (de nem hiszem, hogy pont ez releváns a hiba szempontjából), gyújtásmodult, gyújtótrafót, gyertyákat, gyújtáskábel-készletet, hűtőfolyadék-jeladót (kétvezetékes), lambdaszondát. Valamikor a nagy csereberélgetések közepette, mintha részben megjavult volna, de csak annyiban, hogy akkortájt már mindig elindult, csak kb. minden második alkalommal, továbbra is rángatott. Amikor éppen nem rángatott, akkor viszont rendesen ment. Azonban, ebben az etapban a rángatások már nem tűntek annyira súlyosnak mint korábban, amikor ha elkezdett rángatni, akkor le is állt a motor, és nem indult. Így azt hittem, hogy a súlyos hiba elhárult, azt a kis rángatást meg túlélem, és majd valahogy megoldom.

Tehát, eddigelé úgy tűnt, hogy valamelyik csere "véletlenül megoldotta" a legradikálisabb problémát, a leáll, és nem indul-t -ha a rángatást nem is. Azonban, ma az történt, hogy (természetesen, országos főúton, városon belül, nagy forgalomban - ha már lúd, legyen kövér), se szó se beszéd, menet közben, egyszer csak leállt a motor. És már nem is lehetett újra indítani, megint a régi "teker, nem indul" jelenség jött elő. Ilyenkor persze nincs mit tenni (messze lakom onnan), eltolás a legközelebbi parkolóig, otthagyás, és egy-két nap múlva új próbálkozás a beindítására történik - rettegve attól, hogy ha be is indul, pár km. után újra leáll az út szélén.  Ja igen, azon melegében megpróbáltam hibakódot kiolvasni belőle, de nem adott semmilyen kódot.

Még nyáron, szétszedtem, megnéztem a HALL-jeladót is. Abból ebben nem a Bosch, hanem a Lucas-fajta van. Tök egyszerű szerkezetnek tűnik (csak az ára nem "egyszerű"), ránézésre semmi hiba nem látszott rajta (tudom-tudom, "ránézésre"). Szóval nincs több tippem, hogy mi okozza a fent leírt hibát.

A kézenfekvő megoldás, hogy vigyem szerelőhöz, most nem játszik, sajnos magamnak kellene megszerelnem - éppen ezért kérdezem itt. Mit gondoltok, mi lehet itt a hiba? Tudom, több minden lehet, viszont amiket már kicseréltem újra (lásd fent), azok valószínűleg nem rosszak. Mi marad még? Ja, benzin van az autóban... Mit lehet ilyenkor tenni? Hogy lehet kiszűrni a problémát? Mi a legvalószínűbb hiba-ok, okok, lehetőségek?

Módosítva : az igazi kilroy
Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, az igazi kilroy írta:

Alapból azt kell megnézni hogy amikor nem indul, hanem csak teker akkor benzin hiánya van, vagy a szikra hiányzik. Gyújtás ráadásakor hallani kell a tank felől ahogy elindul a pumpa 3-4 másodpercre. Továbbá,  leveszed a nagy fekete injektorház fedelet, és miközben valaki indítózik nézed porlaszt-e be az injektor. Ha egyedül vagy, akkor viszel magaddal flakonban egy kevéske benzint, ráöntöd a pillangószelepre (egy kávéskanálnyi sem kell) és ha most beröffen egy pillanatra akkor a benzin hiányzik neki. Gyujtás ellenőrzéséhez érdemes vinni egy plusz gyertyát az egyik gyertyapipát le kell húzni rádugni a plusz gyertyát a végét letestelni és valaki indítózik, te meg nézed van-e szikra. Ha van az még nem tuti, mert ha gyenge akkor a hengerben nyomás alatt nem biztos hogy leadja. Ha egyedül vagy akkor 3-4 másodperces indítózás után a kipufogó erősen benzinszagú, mert ugye nem égette el az üzemanyagot. Ha se benzin, se szikra nincs akkor lehet gyanakodni a Hall-jeladóra, mert ha nincs forgásjel, akkor nem indítja se a pumpát se a gyujtószikrát a motorvezérlő. Aztán, összejelölöd az elosztófedelet az alu szelepfedélel, fellazítod alatta az Y-on lefogató csavarját annyira hogy lehessen tekergetni és a jeltől amit raktál elforgatod-erre-arra fél max egy centit, mindegyiknél indítás próba. 

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

Zotya, kösz a választ.

Arra van-e valamilyen speciális trükk, hogy a főtengely jeladót (HALL) megnézzük, hogy az-e a hibás? Akár valamilyen méréssel, akár máshogy. Mert gondolom, az általad írt elosztófedél-tekergetés az ebben nem nyújt információt - hiszen az biztos, hogy az elosztófedél jó helyzetben van, amíg ment az autó, addig jól ment, sőt éppenséggel a múltkor egyszer véletlenül egy kicsit elfordítva raktam vissza, és akkor egyből "problémázott". 

Tehát, most kínomban éppen azt a jeladót gyanúsítom, a rosszalkodással, de a gyanúm nem alapos, és jó lenne alapossá tenni. Vagy persze felmenteni a vádlottat. Hogy lehetne azt igazolni, hogy éppen a főtengely-jeladó a hibás, és nem más?

Módosítva : az igazi kilroy
Link to comment
Megosztás:

52 perce, az igazi kilroy írta:

Nem, azt sajnos nem tudom hogyan lehet kimérni. Az elosztófedél tekergetés a gyenge szikrát  szűri ki. Nagy előgyújtás adva jóval a holtpont előtt gyújt amikor még nem akkora a nyomás. A hall jeladó nem azonos a főtengely jeladóval, az előbbi fent van a vezérműtengelynél, az utóbbi lent a főtengelynél, neked az első van. A feladatuk azonos, a helyes gyújtási idő beállítása.

Link to comment
Megosztás:

Még egy (-két) kérdés a szagértőkhöz:

Az Astra C14NZ-be való HALL jeladó, ahogy nézem, legolcsóbban is >17 ezer Ft. Ebből ugye többféle van az Astrákon belül is - mármint az egyes típusokon belül - és ez pont ilyen érthetetlenül drága. A másik-fajta, az mintha sokkal olcsóbb lenne. No de... lehet venni komplett gyújtáselosztót is, amiben elvileg benne kell, hogy legyen ez a vezérműtengely-jeladó is, meg ugye az elosztó-fedél is. Ez egy olcsóbb helyen most 12 ezer Ft-ba kerül. Úgyhogy már ezt sem értem: maga az a kis biszbasz, HALL jeladó drágább, mint egy komplett elosztó? Hogy lehet ez? Sajnos képet nem enged nekem ide betenni, de ez a linkje: https://zsu.hu/webaruhaz/htmls/autotipus__OPEL__ASTRA__ASTRA+F+Ferdehátú+(53_%2C+54_%2C+58_%2C+59_)_s22_1991|09+++1998|01__1797/Gyújtás|izzítás__Gyújtáselosztó__+__.Mind.?gyakori=I&&cikkkod=01-3012110412-A+*PA

No de a lényegi kérdésem: a másik rendszerű (talán Bosch) elosztó jó a C14NZ motorhoz is? Vagyis ahhoz amiben gyárilag nem ilyen elosztó van, hanem talán a "Lucas" rendszerű. Ugyan a kereskedő lapján említve van a C14NZ motor is (hogy jó hozzá), de jártam már úgy autós cuccokkal, hogy azt mondták, aztán mégse volt úgy. 

Mert hát ha jó hozzá, akkor a bolond fogja a régiből kioperálni a jeladót (alig lehet kiütni a stiftet), hogy aztán vegyen hozzá egy másikat, ami drágább mint egy vadonatúj, komplett gyújtáselosztó, jeladóval, fedéllel, mindennel együtt.

Vagy én itt valamit elnéztem?

Link to comment
Megosztás:

33 perce, az igazi kilroy írta:

Szia! 
Ez az egész sztori kísértetiesen hasonlít az én ügyemhez mikor a hall jeladó szívatott vagy fél éven keresztül engem. Nekem a jelenség az volt, hogy hidegen alig akart elindulni.. Valami olyasmi volt mintha visszafele akarna elindulni meg indítózáskor fogta az önindítót a motor. Emiatt aksit is cseréltem nem javult meg. Aztán volt az, hogy megálltam valahol és az istenért sem akar elindulni. hagytam egy fél órát utána pöc röff mintha misem történt volna. Nem tudtam mi a baja.. használtam azt ezt párszor a eljátszotta még.. Általában egyedül voltam mindig és én rájöttem, hogy a legegyszerűbb gyújtás és benzint nézni. Mikor nem indul megfogsz egy 13 as kulcsot azt hiszem és az elosztó tartó Y- csavarját kitekered. Ekkor egy az egybe kijön az egész gyújtáselosztó. Gyújtásra teszed az autót majd kézzel tekered az elosztót azt amit a vez tengely hajt meg. Ahogy tekered hallani lehet az injektor fecskendez-e és hallani a szikrát is. Olyan hangja van mikor a villanypásztor áthúz. De vihetsz egy tartalék gyertyát is és ha leveszed az injektorház tetejét látszik van e befecskendezés. Előtte ha nincs a gyújtás jelöld össze mindent mindennel. Sokáig így is szívatott engem mert mikor nem indult és mire szétszedtem megjavult magától és mikor visszaraktam már indult is a kocsi. Azt egyszer csak elmentem pénzt levenni alapjáraton járt a kocsi mire visszamentem megállt. Az istenért nem indult el. Ugyanígy szétszedtem akkor láttam se benzin, se szikra innentől kezdve tudtam, hogy a hall jeladó szívat. Nekem is eredetileg a fekete Lucas rendszerű van amiből azt sem tudom, hogy lehetne kivenni a hall jeladót, de azt tudom marha drága bele ha jól tudom 37 ezer. Úgyhogy irány a bontó ott találtam fedél és rotor nélküli boscht. 8 ezer ft volt benne volt a hall jeladó is. Megvettem vettem hozzá fedelet meg rotort bárdiba 2 ezerért összeraktam az autó az óta is tökéletes. Szóval így sikerült spórolnom rajta jó sokat. Arról nem is beszélve szerintem érdemes bosch-ra lecserélni mert abba sokkal egyszerűbb kicserélni a hall jeladót ráadásul az új jeladó bele 12 ezer.. Az mégsem 37.. Viszont annyi van ha kicseréled az egészet akkor hiába jelölted össze a gyújtást azt sajnos újra be kell majd állítani.. Stroboszkóppal vagy ha van időd kedved fülre is be lehet.. Nem nagy kunszt.. Nagyon sokat szívtam ezzel a kis jeladóval mire rájöttem..

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

24 perce, Kispotter írta:

Szia! 
Ez az egész sztori kísértetiesen hasonlít az én ügyemhez mikor a hall jeladó szívatott vagy fél éven keresztül engem. Nekem a jelenség az volt, hogy hidegen alig akart elindulni... 

Kösz a választ (amit nem idézek be teljes terjedelmében). Ezek a "történetek" az informatívak, mert lehet belőlük tanulni. Hogy mással hogy esett meg a dolog, és mi lett a megoldás...

A HALL-jeladót egyébként ki lehet venni ebből is, csak nagyon nehezen, mert egy kis stiftet kell kiütni hozzá ami azt a forgó kis biszbaszt tartja a tengelyen. És igen erősen kell ütni, és ha nem a megfelelő átmérőjű kiütőt használod (én egy szöget alkalmaztam e célra, de nagyon nehezen indult meg) akkor elrepesztheti azt a forgó izét. Csak emiatt macerás a cseréje az ilyen HALL-jeladónak, mert utána már csak asszem 3 csavart kell kicsavarni (mindezek az elosztó belsejében vannak). És ugye arról nem is beszélve, hogy ez a kis HALL elem szemtelenül drága (valóban, ahogy Írod, 30 ezer fölött is van - én találtam 17-ért de az is nagyon sok)

Úgyhogy most azon vacillálok, hogy inkább egy komplett elosztót veszek - már ha bele illik az, aminek nem fekete, és csavaros (most olyan van benne), hanem téglaszínű, és pattintós a fedele. De úgy tűnik, hogy ezek csereszabatosak, az is beleillik. És akkor az egész egy füst alatt ki van cserélve, HALL, rotor, fedél, minden... 

Szóval, azt mondjátok, hogy a C14NZ-be mindkét fajta elosztó jó... A fekete- és a téglaszínű-fedelű is.

Módosítva : az igazi kilroy
Link to comment
Megosztás:

11 perce, az igazi kilroy írta:

Kösz a választ (amit nem idézek be teljes terjedelmében). Ezek a "történetek" az informatívak, mert lehet belőlük tanulni. Hogy mással hogy esett meg a dolog, és mi lett a megoldás...

A HALL-jeladót egyébként ki lehet venni ebből is, csak nagyon nehezen, mert egy kis stiftet kell kiütni hozzá ami azt a forgó kis biszbaszt tartja a tengelyen. És igen erősen kell ütni, és ha nem a megfelelő átmérőjű kiütőt használod (én egy szöget alkalmaztam e célra, de nagyon nehezen indult meg) akkor elrepesztheti azt a forgó izét. Csak emiatt macerás a cseréje az ilyen HALL-jeladónak, mert utána már csak asszem 3 csavart kell kicsavarni (mindezek az elosztó belsejében vannak). És ugye arról nem is beszélve, hogy ez a kis HALL elem szemtelenül drága (valóban, ahogy Írod, 30 ezer fölött is van - én találtam 17-ért de az is nagyon sok)

Úgyhogy most azon vacillálok, hogy inkább egy komplett elosztót veszek - már ha bele illik az, aminek nem fekete, és csavaros (most olyan van benne), hanem téglaszínű, és pattintós a fedele. De úgy tűnik, hogy ezek csereszabatosak, az is beleillik. És akkor az egész egy füst alatt ki van cserélve, HALL, rotor, fedél, minden... 

Szóval, at mondjátok, hogy a C14NZ-be mindkét fajta elosztó jó... A fekete- és a téglaszínű-fedelű is.

Tuti, hogy belemegy. :) 3 fajtával szerelték az f astrákat. 1.Bosch téglaszínű barna 2. Fekete lucas ami neked van meg nekem volt. 3. Meg ritka az is fekete.. de az is más fajta.

Láttam amit linkeltél szerintem annyiért érdemes megvenni és akkor tuti jó vagy max bontózol te is. Akárhogy döntesz az o tömítést érdemes újra cserélni rajta úgy nem fogja eregetni az olajat! :)

Link to comment
Megosztás:

6 órája, Kispotter írta:

Láttam amit linkeltél szerintem annyiért érdemes megvenni és akkor tuti jó vagy max bontózol te is. Akárhogy döntesz az o tömítést érdemes újra cserélni rajta úgy nem fogja eregetni az olajat! :)

Sajnos, úgy néz ki, éppen nem lehet kapni. Csak az árjegyzékükben van, a valóságban nincs. Pontosan ugyanilyen ugyan van (másik gyártótól, gondolom), 45000 Ft-ért. Ez a méreg, nem a cián. Úgy látszik, 11 ezer valahány százért túl olcsó volt (amúgy tényleg) és most gyorsan kitalálnak valamit, hogy nehogy már olyan olcsó legyen, ill. addig ne is legyen.

Amúgy bontóban nem veszek ilyen kopós, elhasználódó alkatrészeket. Mert ugye a bontóban zömében mégiscsak több évtizedes, leharcolt alkatrészek vannak, olyanjaim meg nekem is vannak.

De hogy jártam a múltkor egy bontóval... Termosztátot kellett cserélnem. Rendeltem egyet. Ugye, pontos autó-típusadatok kellenek, a beazonosításhoz, úgyhogy nem gondoltam, hogy nem lesz jó méretű. Ránézésre nem is tűnt fel, hogy vagy 0.5 mm-el nem stimmel, de amikor beraktam, és rácsavaroztam a termosztátházat, az elrepedt, eltört. Mert megfeszült rajta, és mert ugye a termosztátház nem rendes anyagból van, hanem valami spiáterből. Ragasztani, hegeszteni nyilván nem lehet ezt.

Elmentem egy boltba: majdnem 12 ezer Ft. Kapják be, de tényleg, az ilyen nyerészkedők. Bontó: van, és 3000 Ft. Ekkor berágtam, és elkezdtem otthon összebarkácsolni egyet, acélból, meg csőből, formára alakítva, hegesztgetve... Nem egyszerű amúgy, mert mindenének pont akkorának kell lennie, mint az eredeti, különben nem fér be a vezérműszíj-háza mögé, nem lehet felcsavarozni, stb. El is szórakoztam vele 2-3 napot, mire meglett. Gyakorlatilag jó is lett (és persze ez nem spiáterből, hanem vagy 4 mm-es acélból - olyanom volt csak -, kb. a III világháborút is túlélné), amikor véletlenül észrevettem, hogy egy másik autósboltban (amelyik egyáltalán nem az olcsóságáról híresült el), 1700 Ft-ba kerül az új. Így hagytam a barkácsoltat, megvettem azt. Tehát a bontott használtnak kicsit több mint a felébe került az új. Máskor is jártam már hasonlóan a bontókkal - úgy tűnt, hogy kissé kapzsi népség van ott, így most már feléjük se szagolok, ha kell valami.

Ja a termosztát-vétel az tényleg egy külön művészet. Mindegyik más méretű volt - milliméterek, vagy kevesebbek az eltérések, de az ott pont nagyon számít -, úgyhogy nekem csak a harmadik lett a jó, de azt már pontos méretadatokkal, tolómérővel felszerelkezve vettem.

Módosítva : az igazi kilroy
Link to comment
Megosztás:

Még kérdezek. ;-) (C14NZ motor, továbbra is)

A komplett, új gyújtáselosztó felrakásának van valami trükkje? Vagy fogja az ember, és egyszerűen felcsavarozza a régi helyére? Tudom, az előgyújtást azt a kismértékű forgatásával kell állítgatni... de itt most nem ez, hanem az a kérdés, hogy ezeket véletlenül fel lehet rakni 180 fokkal elfordítva is? Vagy úgy nem lehet, hanem csak a helyes állásban, és azon belül forgatni, bizonyos szögben? Ugye, jól sejtem, hogy van rajtuk valami jel, amit alapból hozzá kell igazítani a hengerfejen lévő jelhez? Mert ha így van, akkor azért nagyon nem lehet elbarmolni a felrakását. Jól gondolom ezeket, vagy tévedek valamiben?

Persze stroboszkópom nincs, úgyhogy kénytelen leszek hallás alapján állítgatni... De ezt így meg lehet oldani, ugye?

Link to comment
Megosztás:

22 perce, az igazi kilroy írta:

A vezérműtengely végén van egy lyuk ( kettő, de a középső nem játszik) az elosztón meg van egy tárcsa annak a csapja megy bele a lyukba, így csak egyféleképpen lehet feltenni. O gyűrűt érdemes venni alá, mert szivárogni szokott . Ugyanoda kellene forgatni mint ahogy a régi volt, valami viszonyítási pontot nézz rajta. 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, az igazi kilroy írta:

Még kérdezek. ;-) (C14NZ motor, továbbra is)

A komplett, új gyújtáselosztó felrakásának van valami trükkje? Vagy fogja az ember, és egyszerűen felcsavarozza a régi helyére? Tudom, az előgyújtást azt a kismértékű forgatásával kell állítgatni... de itt most nem ez, hanem az a kérdés, hogy ezeket véletlenül fel lehet rakni 180 fokkal elfordítva is? Vagy úgy nem lehet, hanem csak a helyes állásban, és azon belül forgatni, bizonyos szögben? Ugye, jól sejtem, hogy van rajtuk valami jel, amit alapból hozzá kell igazítani a hengerfejen lévő jelhez? Mert ha így van, akkor azért nagyon nem lehet elbarmolni a felrakását. Jól gondolom ezeket, vagy tévedek valamiben?

Persze stroboszkópom nincs, úgyhogy kénytelen leszek hallás alapján állítgatni... De ezt így meg lehet oldani, ugye?

Szia! Értelemszerűen van rajta gyári jel is. A hengerfejnél is meg az elosztón is. Az az alap jel. De ha megjelölted a régihez rakd fel úgy az újat, de szólok előre ha nem azonos szóval lucas helyére boscht raksz valószínű állítgatnod kell rajta. Legalább is én mikor felraktam a boscht a régi jelhez alig járt benne a motor annyira máshol volt a gyújtás. Beállítást én úgy csinálom, hogy először is nem húzod meg teljesen az Y-t ami fogja az elosztót, hogy lehessen tekergetni. Elindítod és állítasz rajta úgy, hogy legyen valami alapjárat. Aztán eltekerem úgy, hogy előgyújtásos legyen. Ezt úgy veszed észre, hogy beülsz mész vele és alacsony fordulaton én 4. be szoktam nagyobb gázt adsz ekkor hallani, hogy becsörög. Ha még nem hallottál ilyet is megfogod ismerni szerintem elég érdekes hangja van! :) HA ez megvan félreáll tekerni rajta óvatosan visszább majd új próba. Ezt addig ismételgetni amíg egyszer csak el nem hallgat nagy gáznál is. Ilyenkor mikor elhallgat én még szoktam újra előgyújtást adni neki finoman, hogy tuti jól hallom-e :D. Azt ha újra csörög akkor vissza és mikor már csak azt hiszi az ember, hogy csörög akkor a jó. Meghúzni a csavart és kész van. Egyszer elvittem ezután stroboszkópos beállításra, de azt mondták tökéletes az előgyújtás nem kell rajta állítani szóval azóta ha ilyen van nem viszem el, mert felesleges. :)

Link to comment
Megosztás:

Újfent kösz a válaszokat. Most már meg fogom tudni oldani ezek alapján. 

Érdekességképpen: a korábban általam linkelt helyen, a weblapjuk ellenére (ott most megrendelni sem lehet), mégis van, ill. szereznek pár napon belül komplett gyújtáselosztót - ezt telefonon el lehetett intézni. De tényleg kompletten, HALL jeladóstul (ami pl a Bárdinál önmagában kb. 35 ezer Ft) elosztófedelestül, 11 ezer valahány százért. Persze ugyanez, ugyanilyen kinézetű van 40-50 ezerért is. És az E-bay-en is majdnem ilyen olcsónak mondható, csak ott persze súlyos ezrekbe kerül a postázás. Én ezt nem is értem... Mármint azt, hogy ha komplett szerkezet van 11 e-ért, akkor egy kis (bár fontos) részegysége hogy kerülhet egymagában a háromszorosába. Itt azért valahogy nagyon el van szabadulva az "árképzés". És ha egy szerencsétlen autós, amatőr szerelgető nem néz alaposan körül a neten, nem tud rendelni, vagy nincs ideje, és beszabadul egy autósboltba, akkor ott bizony három-négyszeres árat is kifizethet. Persze ez ellen nincs mit tenni, csak mesélem...

Link to comment
Megosztás:

3 órája, az igazi kilroy írta:

Hát ezt én sem értem. De én nem véletlen vagyok olyan meg mondom is mindenkinek mielőtt bármit vesz érdemes alaposan szétnézni neten.. Én pl olyan vagyok hogy mikor akksit vettem 3 napig bújtam a netet meg néztem a véleményeket melyikről miket írnak na meg persze mennyibe kerül.. és végül aksit is neten rendeltem. Van itt egy bolt ahol 8 ezerrel lehúztak volna.. pedig akksi bolt.. 

Amúgy tuti biztos mostmár, hogy a hall jeladód rakoncátlankodik? Bár elég valószínű a tünetek alapján..

Link to comment
Megosztás:

10 órája, Kispotter írta:

Amúgy tuti biztos mostmár, hogy a hall jeladód rakoncátlankodik? Bár elég valószínű a tünetek alapján..

Ugyan a "biztos"-ra én azt szoktam mondani, hogy "csak a halál...". De azért most már eléggé valószínű, hogy az (a HALL) lehet a bibis. Ugyanis a trafó új, és a gyújtásmodul (az a kis fekete, gyufásdoboznyi biszbasz a trafó alatt), na az is új. Tegnap néztem indítózás közben (sötétben), és egyáltalán nem ad szikrát a gyertyákra. Ja, a gyújtókábelek is újak. Na most, ha azokat kizárjuk, akkor szerintem, legnagyobb eséllyel már csak a HALL marad. Igaz, elvileg még lehetne néhány apróság, pl. olyasmik, hogy az elosztófedélben elfogyott a szénkefe (de nálam nem), vagy az érintkezők, vagy a rotor, ilyenek, de ahogy néztem, azok elég jók még.

De hát most majd nemsokára meglátjuk, amikor megjön ez a komplett gyújtáselosztó és belerakom. Magam is kíváncsi vagyok ez eredményre, amellett persze, hogy most már a tököm tele van ezzel a "szerelési saga"-val. 

Módosítva : az igazi kilroy
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Egy kis segítségre lenne szükségem :)

f astra ablakmosó tartály motorját cseréltem, és észrevettem hogy a gumicső is ki van szakadva, ezért ki akartam, akarom cserélni. Motorháztető belső borítását eltávolítottam, a gumicsővet lehúztam bár nem volt egyszerű a szűk hely miatt, de rádugni már nem tudtam. A fogó sem segített ,mert nagyon kicsi a hely hozzá, ki akartam venni a fúvókát csak nem jöttem rá hogy kell, ebben kérném a segítséget valaki biztos cserélt már.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.