Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Elektronikák, elektromos kérdések

uhuhu

Recommended Posts

15 órája, dsteel írta:

Ja, nekem van REC, de itt kitárgyalva már, nem tudtam aktiválni, nyilván nincs benne az érzékelő.

Más elektromosság: Itt a jó kis Imolai nyárban (37 fok) egy napos parkolóból indulva bekapcsoltam a klímát. Vigyázva, hogy alapjáraton kapcsoljam be, mindig úgy csinálom és korábban havonta egyszer megjárattam télen is, ahogy kell. Sajna füsttel indult, büdös volt, és dőlt a meleg, gyorsan kikapcsoltam. Egy éve ugyanilyen volt, szerintem ide is beírtam, nem tudom már, akkor kompresszorcsere lett a vége, mert leégett, marha pipa lettem, hogy 1 évet bír, meg hogy a nyaralásom klíma nélkül kell végigcsinálni. Gondoltam egyet, 5 km szaunázás után újra rányomtam a klímát, azzal, hogy elrontani úgysem tudom, hisz leégett. 5 mp múlva szépen elkezdett hűteni. Na most mi lehetett ez? csúszik a klíma kuplungja az füstöl? Vagy mi a fene? Hogy tudom jól használni és ezt elkerülni? Vagy ennek megint leégés lesz a vége? Volt valakinek már ilyen? (Hál istennek az autó egyébként prímán szuperál)

2000 km klima nélkül nyáron.... kellemes lenne. De akkor ezek szerint működget, csak fura volt hosszú állás után beindításkor. Ilyen füstölés jelenséget még nem láttam, olyat már igen, hogy évekig nem használt kompresszor beindításkor lefullasztotta az alapjáraton ketyegő autót (G Astra), de aztán újra beindítva és kicsit megjáratva már rendben volt.

Link to comment
Megosztás:

1 óra, telo írta:

Sajna tavaly pont ilyen volt mielott leegett volna. De akkor most figyelgetem, hatha jo lesz....

Link to comment
Megosztás:

2 hours ago, dsteel said:

Sajna tavaly pont ilyen volt mielott leegett volna. De akkor most figyelgetem, hatha jo lesz....

Bocs, hogy belekontárkodom, de nem értem, hogy pontosan mi füstölt most és tavayl mi égett le? Leblokkolt a kompresszor és emiatt először füstölt majd leégett a kuplung?

Link to comment
Megosztás:

3 órája, quad405 írta:

Bocs, hogy belekontárkodom, de nem értem, hogy pontosan mi füstölt most és tavayl mi égett le? Leblokkolt a kompresszor és emiatt először füstölt majd leégett a kuplung?

Nem tudom, mivel nem vagyok szaki, de pontosan leírom, mi volt AKKOR: alapjáraton (mint mindig) bekapcsoltam a klímát, iszonyat füst és bűz szállt ki a motortérből és csak dőlt a meleg a hideg helyett. Én akkor nem forszíroztam a további próbálkozást, hanem szerelőhöz vittem, aki közölte, hogy leégett a kompresszor és cserélte, azóta jól működött. IDÉN: bekapcsoltam, füst volt, meg büdös, leállítottam. Viszont újra rápróbáltam később és rendesen hűtött. Ma is mentünk egy 200-ast, simán hűtött minden. Tehát nem tudom, mert nem értek hozzá, hogy pontosan mi ég, de ha valami büdös és füstöl az nyilván nem üzemszerű és valamilyen égés vagy csúszás vagy nem tudom. Namost az lehet, hogy tavaly is simán hűtött volna tovább, ha próbálkozom?! Itt rápróbáltam még egyszer, nincs vesztenivalóm alapon, de ezek után lehet, hogy tavaly át lettem verve. Ez már nem fog kiderülni. A kérdés, hogy miért füstöl néha. És olyan is volt ma, hogy mikor először bekapcsoltam a klímát, 40 fok volt a hőmérőn és alapjáraton, magában lefulladt a kocsi a klímától. A kontárkodás pedig nem zavar, sőt, örülök, ha minél többen elmélkednek, mi lehet ez...

Link to comment
Megosztás:

24 perce, dsteel írta:

És olyan is volt ma, hogy mikor először bekapcsoltam a klímát, 40 fok volt a hőmérőn és alapjáraton, magában lefulladt a kocsi a klímától.

Hmmm, ez azért már nem biztos h normális. Amit én láttam, azt a lefulladást egy évekig nem használt és másik autóból átszerelt kompresszor csinálta első indításkor egy Z22SE G Astrában. Azt még talán el tudom képzelni hogy OK, de nálad mostanában már ment párszor a klíma, azért ilyet csak nem kéne csinálnia még 40 fokban sem. Vagy a Z13DTH ennyire nyomatékszegény lenne? Vmi szorulhat ott a kompresszorban, nem kap kenést, túl nagy a nyomás, franc tudja, nem értek hozzá...  Emlegették itt a srácok hogy meg lehet OpCommal nézni a nyomást, vagy esetleg klímáshoz lehetne menni ellenőriztetni, hátha mutat vmi érdekeset...

Link to comment
Megosztás:

24 perce, telo írta:

Hát ha hazaérek, tuti ránézetek. Bár nem egy erőgép, nem gondolom, hogy ez bármilyen autónál normális lenne, mármint a lefulladás.

Link to comment
Megosztás:

1 óra, dsteel írta:

Nem tudom, mivel nem vagyok szaki, de pontosan leírom, mi volt AKKOR: alapjáraton (mint mindig) bekapcsoltam a klímát, iszonyat füst és bűz szállt ki a motortérből és csak dőlt a meleg a hideg helyett.

Mindez zart motorhaz mellett? Milyen szinu fust, milyen szag? Nem volt utana semmi nyom? Koszos, olvadt, budos, stb.; valaminek kellett lenni, ami utalt arra, honnan jott a fust...

Link to comment
Megosztás:

Just now, csaba66 írta:

Mindez zart motorhaz mellett? Milyen szinu fust, milyen szag? Nem volt utana semmi nyom? Koszos, olvadt, budos, stb.; valaminek kellett lenni, ami utalt arra, honnan jott a fust...

Igen, zárt volt, persze, hisz mentünk vele. Utána is marha büdös volt a kocsi motorterénél a bal eleje a tűzfal környékén asszem, pontosan nem emlékszem, szóval ott esélyes volt, hogy tényleg leégett valami. Szürkésfekete füst volt és orrfacsaró, erre emlékszem, de ez ugye több mint egy éve volt. Most csak kis füst volt és nem fekete, csak világosszürke és kevésm utána hűtött tovább... Most figyelgetem, holnap is biztos kell majd klímázni.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy alapból hogyan kellene működnie az első elektromos ablakoknak. Gondolok ilyenre, hogy ha hosszan megnyomom a gombot, akkor teljesen felmegy vagy lemegy az ablak, vagy csak addig megy míg nyomom. Esetleg lehet ezt valahol programozni? 

Link to comment
Megosztás:

1 perc, Alex07 írta:

Az ablakok automatikusan fel és lemennek. Ha nem így működik akkor programozni kell amit te magad is megcsinálhatsz. Egyszer leengeded az ablakot teljesen és még pár másodpercig nyomvatartod a gombot majd felhúzod és ott tartod pár másodpercig. Ezután már automatán működik.

Link to comment
Megosztás:

1 perc, Szabi1.6 írta:

Köszi a gyors választ, ki fogom próbálni!

Link to comment
Megosztás:

On 2016. 06. 29. at 21:52, Alex07 írta:

Akárhányszor próbálom, mindig felhúzza. Ha nincs lehúzva az ablak és becsukom a hátsó ajtót akkor még egy kattanást is lehet hallani, mintha egy microkapcsoló kapcsolna!

A biztonsági öv meg annyira éppen nem izgat, mindig be szoktam kapcsolni, csak furcsa, hogy az előző öregebb autóm visszajelezte!

Érdekes, első körben a kérdéses ajtó kábel átvezetőjét nézd meg, hogy nincs-e megtörve valamelyik kábel, vagy kilógó vezetőér, lehetséges, hogy ott ér össze valami és az vezérel vissza.

Link to comment
Megosztás:

11 órája, Davee írta:

Érdekes, első körben a kérdéses ajtó kábel átvezetőjét nézd meg, hogy nincs-e megtörve valamelyik kábel, vagy kilógó vezetőér, lehetséges, hogy ott ér össze valami és az vezérel vissza.

De a hátsó ablakok nem is elektromosak, nem értem miért lenne ott kábel ami összeér! Mivel még nem volt időm a kárpitot megbontani, csak az átvezető kábelt próbáltam kicsit átmozgatni, hátha megszűnik a jelenség, de nem jutottam vele semmire. Azt sem értem, hogy az első ablakok miért nem mennek fel maguktól, ha hosszan meghúzom a gombot felfelé. Szabi1.6 azt tanácsolta, hogy felhúzás után pár másodpercig tartsam úgy a gombot és utána már működni fog, megtettem már jó párszor, de itt sincs semmi változás. Úgyhogy egyenlőre tanácstalan vagyok ezzel az ablaküggyel kapcsolatban.Hétfőn úgyis szerviz, hátha lesz a fiúknak ideje ránézni az elektronikára és megoldják a kérdést!

Link to comment
Megosztás:

15 órája, Alex07 írta:

Azért lehet összefüggés attól függetlenül, hogy hátul nem elektromos, mivel az autóban az elektronikában a kpzár, ablakemelő, stb mind bemegy a kasztni vezérlőbe, így egy visszafelé irányuló impulzus, pl zárlatos kábel is tud hasonlót okozni.

Az ablak betanítást pedig úgy kell elvégezni, hogy lehúzod az ablakot, leér de még tartod amíg kattan, és ezt eljátszod felfelé is, addig nem lesz jó. Minden ablakon külön kell.

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Davee írta:

És mennyi idő múlva kattan? Mert nekem kb 20 mp után sem kattant!

Link to comment
Megosztás:

On 2016. 06. 28. at 19:19, Alex07 írta:

Sziasztok!

Valaki tudna nekem valami véleményt mondani a következő dologról? Ha le van húzva a két első ablak, mert ez a kettő elektromos, ha becsukom a bal hátsó ajtót az ablakok automatikusan felhúzódnak. Miért csinálja ezt? Ki lehet kapcsolni valahol, vagy valami elektromos probléma okozza?

Még valami, a biztonsági öv emlékeztető lámpát hol lehet visszakapcsolni, esetleg van neki külön biztosítéka?

Ha nincs az anyós ülésben súlyérzékelő, akkor nem lehet a biztonsági öv figyelmeztetést bekapcsolni. Illetve be lehet, de nem fog jelezni. Kell hozzá a súlyérzékelő, és a pilóta üléshez az öv csat érzékelő. Ez ugye akkor jelez, ha be van nyomva a "nyelv" a helyére. Ha ez nincs, hiába programozod, nem csinál semmit.  

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Valaki nem emlékszik arra, hogy lett valami végleges megoldás a zárt autóban állandóan mozgó légterelő lapok problémájára?

Többször olvastam már itt erről, az enyém is ezt csinálja, csak jó lenne tudni hogy akinek nem annak miért nem. :)

Link to comment
Megosztás:

1 óra, kisp113 írta:

Mindenkinek csinálja, csak van akinek hallani van akinek nem, ha nagyon hangos vagy kattogó recsegő hangot ad akkor eltörött a zsalu és körbeforog a motor, alap esetben 1-2 mperc, ha törött akkor 15-20 mprecig zümmög majd letilt.

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Davee írta:

Mindenkinek csinálja, csak van akinek hallani van akinek nem, ha nagyon hangos vagy kattogó recsegő hangot ad akkor eltörött a zsalu és körbeforog a motor, alap esetben 1-2 mperc, ha törött akkor 15-20 mprecig zümmög majd letilt.

Szerintem nem a külső/belső állító mozog hanem valami más. Inkább baloldalról hallatszik. 

Link to comment
Megosztás:

22 órája, kisp113 írta:

Szerintem nem a külső/belső állító mozog hanem valami más. Inkább baloldalról hallatszik. 

Az pedig az irány állító tárcsa ill motor, amivel állítod, hogy hova fújja a levegőt.

Letérdelsz a pedálokhoz benézel jobbra, meglátod a fehér tárcsát, ami tele van kényszerpályával, azt kell bezsírozni alaposan és elhallgat.

Az pedig azért van, hogy valakinél mozog valakinél nem, mert full digitális automata klímánál illetve sima automata klímánál van "A" állás ahol magától szabályozza az irányokat, ha ezen van akkor mindig rászabályoz, akinek viszont manuális klímája van, annak nem szabályoz.

Módosítva : Davee
Link to comment
Megosztás:

1 óra, Davee írta:

ha ezen van akkor mindig rászabályoz, akinek viszont manuális klímája van, annak nem szabályoz.

Ezt direkt kipróbáltam, és akkor is mocorgatja ha nem Auto állásban van, meg akkor is ha 0 ventifokozaton van utoljára.

De mindegy is mert bármelyik esetben teljesen felesleges a lezárt autóban ilyen jellegű fogyasztót működtetni.

Link to comment
Megosztás:

On 2016. 07. 03. at 22:24, Maybal írta:

Ha nincs az anyós ülésben súlyérzékelő, akkor nem lehet a biztonsági öv figyelmeztetést bekapcsolni. Illetve be lehet, de nem fog jelezni. Kell hozzá a súlyérzékelő, és a pilóta üléshez az öv csat érzékelő. Ez ugye akkor jelez, ha be van nyomva a "nyelv" a helyére. Ha ez nincs, hiába programozod, nem csinál semmit.  

Elvileg ennek gyárilag benne kellene lennie. Vagy rosszul gondolom?

Link to comment
Megosztás:

16 órája, Alex07 írta:

Elvileg ennek gyárilag benne kellene lennie. Vagy rosszul gondolom?

Nincs bent gyárilag, egy plusz felszereltség volt az öv visszajelző. Személy szerint idegesítő kiegészítő részemről, így örülök neki, hogy nincs is.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.