Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Guest Anonymous

Recommended Posts

Eléggé megoszlanak a vélemények a dízelekről. Persze az Isuzu jó, mivel elég régi konstrukció, egyszerű mechanikus adagolóval. Az újabbakkal csak az a gond, hogy sokan azt hiszik, hogy mivel ezek is adagolósok, simán lehet beléjük bármilyen gázolajat önteni és a szűrőt is elég szökőévente cserélni. Persze ez mind tévhit. Ez egy elég kifinomult rendszerrel rendelkezik, sokkal nagyobb nyomáson dolgozik, sokkal precízebb illesztésekkel, így sokkal kisebb szennyeződés elég, hogy tönkretegye az adagolót.

Ha viszont keveset használod és rövidtávokon, akkor inkább benzinesben gondolkodj. Igaz, hogy kicsivel többet eszik, viszont hamarabb melegedik, nincs gond a hidegindítással sem, valamennyivel igénytelenebbek. Az olajfogyasztásra rátérve azt kell mondjam, hogy ez nem Opel betegség. A többi "nagy" márka motorjai is előszeretettel szipókázzák már majdnem kétüteműt megszégyenítő módon az olajat.

Előbb azt kell tisztázni, hogy milyen körülmények között milyen távokra használnád az autót. Ebből kiderülhet, hogy megéri-e dízelt venni, vagy sem.

Az Isuzu motor legnagyobb erőnye a jó fogyasztás mellett az elromló elektronikáktól szenzoroktól mentes motor. Két esetben nem ajánlanám, ha sokat kell autópályázni és ha élményautózásra kell. Erre a két dologra nem jó. Már régóta fórumozok, azért valljuk be a benzines motorok sem gondmentesek. Van elég probléma velük, rángat, dadog, lefullad, nem indul el, EGR, légtömegmérő stb, stb. Az Isuzunál ilyen dolgok nincsenek. Üzemanyagra nem érzékeny, ha az izzítógertyák jók, akkor a hidegindítás is gondmentes, mivel örvénykamrás motorról van szó. Az izzítógyertyák meg nem számítanak gyakrabban cserélendő alkatrésznek, mint a bezinesek gyertyája. Nálam már 115 ezer+ki tudja mennyi km óta nem volt csere, kérdezem melyik benzines topiktárs ment ennyit egy szett gyertyával?

Fogyasztás nálam is annyi, ahogy "96bvectra" topiktárs írja. Hosszú távon ha nem nyomják neki, akkor a 4,6-4,8 literes fogyasztás sem elérhetetlen. Azért amikor tankolásnál 1150 km-re 53 liter gázolaj megybele a tankba, az ember megbocsátja, hogy kicsit lomha, lassú és hangos :)

Én nem városozom sokat, de a leírt 6,5 liter oda teljesen reális.

Nálam azért van olajfogyasztás így 300 ezer km-hez közeledve, olyan 2-2,5 liter elfogy a 15 ezres csereperiódus alatt. De azt gondolom, ez még belefér.

Mivel a kínálat elég gyér, 300 ezer km futás alatti példányt nehéz lesz kifogni...

Link to comment
Megosztás:

Akár lehetne hideg alapjárati szabályzó is, de nem az. :) Ez a vákuum szelep klíma bekapcsolásakor emeli meg az alapjáratot a második képen lévő ki vákuumos mozgató eszközzel. Gondolom a tesód A Vectrája nem klímás, ezért nincs rajta ez a rendszer.

A hideg alapjáratot bimetalos mechanika emeli meg, a vízhőfoktól függően (bele van vezetve a hűtővíz az adagolóba).

Rendben, köszi így már tiszta a kép :-)

Szerinted mi lehet ez a hidegindítás probléma?

Tesomen azonnal müködesbe lép a hidegindito.

Köszi.

Link to comment
Megosztás:

Szia!

A füstölés marad egy darabig. Túl nagy pénz volna szétbontani a motort.

Azóta szerencsére meggyógyult az autó. Nagyon úgy néz ki, hogy levegőt kaphatott a rendszer a résolajcsöveknél! Az a vicces az egészben, hogy másfél éve voltak cserélve az adagoló felújítás után! Ennyit bírnak a mai gumicsövek, ami kicsit

elszomorít. A gyári elment 12-13 évig...

Szia!

Szétszedtem a motort,és kiderűlt,hogy a szelepek lógnak,és ott jutott be az égéstérbe az olaj nekem azért füstölt.Hétfőn megy is a hengerfejeshez!

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Rendben, köszi így már tiszta a kép :-)

Szerinted mi lehet ez a hidegindítás probléma?

Tesomen azonnal müködesbe lép a hidegindito.

Köszi.

Fogalmam sincs. Ha én úgy állítom be, hogy emelje 1000-1000 körüli értékre az alapjáratot, nekem sem lép azonnal működésbe. Kell neki kb fél perc, vagy egy gázralépés. Szerintem kevés az ereje annak a mechanikának, hogy felhúzza a gázkart. Vagy fogalmam sincs. De miért zavar ez? Nem kell azt magasabb alapjáraton járatni, elketyeg hidegen is 750-en, mint melegen.

Link to comment
Megosztás:

Olajproblémámra keresek lehetőleg minél olcsóbb megoldást! 1500km múlva olajcsere, milyet ajánlotok egy 258 ezret futott motorba, ami egyre inkább kezdi imádni az olajat? Valvoline Maxlife 10W40-es olajról mi a véleményetek? A másik, hogy vannak ezek a csoda olajfogyasztás csökkentő adalékok pl, Liqui-Moly stb. Olajcsere alkalmával érdemes lenne kipróbálni, vagy a motornak kaput lenne?

Link to comment
Megosztás:

Eléggé megoszlanak a vélemények a dízelekről. Persze az Isuzu jó, mivel elég régi konstrukció, egyszerű mechanikus adagolóval. Az újabbakkal csak az a gond, hogy sokan azt hiszik, hogy mivel ezek is adagolósok, simán lehet beléjük bármilyen gázolajat önteni és a szűrőt is elég szökőévente cserélni. Persze ez mind tévhit. Ez egy elég kifinomult rendszerrel rendelkezik, sokkal nagyobb nyomáson dolgozik, sokkal precízebb illesztésekkel, így sokkal kisebb szennyeződés elég, hogy tönkretegye az adagolót.

Ha viszont keveset használod és rövidtávokon, akkor inkább benzinesben gondolkodj. Igaz, hogy kicsivel többet eszik, viszont hamarabb melegedik, nincs gond a hidegindítással sem, valamennyivel igénytelenebbek. Az olajfogyasztásra rátérve azt kell mondjam, hogy ez nem Opel betegség. A többi "nagy" márka motorjai is előszeretettel szipókázzák már majdnem kétüteműt megszégyenítő módon az olajat.

Előbb azt kell tisztázni, hogy milyen körülmények között milyen távokra használnád az autót. Ebből kiderülhet, hogy megéri-e dízelt venni, vagy sem.

Normális,átlagos kilóméter mennyiséget használnám a kocsit tehát a benzines jobb lenne.de ha jól informálódtam akkor isuzu motorral nem szereltek b vectrákat nem? lehet rosszul tudom.hogy ha az izzító gyertyák mondjuk ujjak és az izzitás jó akkor a hideg inditással sem lehet komoly gond?

Link to comment
Megosztás:

Nem fogod tudni csökkenteni az olajfogyást lényegében semmivel. Törődj bele, hogy ez ilyen. Az Ecotec motorok szeretik az olajat, főleg az 1,6-os.

Köszi! Azt igen sok helyről hallottam, hogy szeretik iszogatni :D inkább öntöm bele az olajat, mint generál, mert nekem nem biztos, hogy visszahozná az árát... amíg nincs felhőnyi kék füst, addig igazából nem tör össze lelkileg. :icon1:

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Autóvásárlás előtt állok épp és nézegettem a B vectrákat,de sok rosszat lehet olvasni az ecotec-es motorokról és egyéb hibáiról,van aki csak isuzu motorosra esküszik, van akinek semmi baja nem volt ecotec-el ,volt panasz több az adagolóra és annak hibáira arról mit tudtok,de a találati listámban van benzines is meg dízel,melyiket érdemesebb vagy melyiknek mik a gyerekbetegségei és mikre kell felkészülni későbbiekben.Érdekelne még az is h mennyit eszegetnek,mennyire indul "nehezen" télen a dízel motor normális karbantartás mellett.Melyiknek olcsóbb a fenntarthatósága ,nem örült sok évi kilóméterrel.

előre is köszi Csabi

Nekem Vectra B-m van isuzu motoros, semmi baja nincs előtte Corsa B-ben volt ugyanez a motor, világbajnok volt, ahhoz képes ez lomhább (nagy kasztni) de minden gyári, bontottam egy DTH-t (ecotech) a motor azóta is a garázsban áll, pedig már 50.000ért is megválnék tőle, de az adagoló 1 hét alatt elkelt. van aki kifogja, és sokat elmegy vele, de engem az idegesítene, hogy minden előjel nélkül egyszer csak hopp nem indul. Isuzuval 1 baj van, gyárilag fapad! Ha találsz extrákkal szereltet az tuti nem gyári!

Link to comment
Megosztás:

Hogy érted hogy az isuzus B vectra fapados? Milyen extrák hiányoznak belőle? Nekem CD típusú B vekim van gyárilag isuzu motorral, klíma, elektromos ablakemelő, Abs, fűthető tükör, motoros tükörállító, légzsákok, szervó, állítható magasságú fényszórók,. Kb ennyi.

Nekem Vectra B-m van isuzu motoros, semmi baja nincs előtte Corsa B-ben volt ugyanez a motor, világbajnok volt, ahhoz képes ez lomhább (nagy kasztni) de minden gyári, bontottam egy DTH-t (ecotech) a motor azóta is a garázsban áll, pedig már 50.000ért is megválnék tőle, de az adagoló 1 hét alatt elkelt. van aki kifogja, és sokat elmegy vele, de engem az idegesítene, hogy minden előjel nélkül egyszer csak hopp nem indul. Isuzuval 1 baj van, gyárilag fapad! Ha találsz extrákkal szereltet az tuti nem gyári!

Link to comment
Megosztás:

Nekem Vectra B-m van isuzu motoros, semmi baja nincs előtte Corsa B-ben volt ugyanez a motor, világbajnok volt, ahhoz képes ez lomhább (nagy kasztni) de minden gyári, bontottam egy DTH-t (ecotech) a motor azóta is a garázsban áll, pedig már 50.000ért is megválnék tőle, de az adagoló 1 hét alatt elkelt. van aki kifogja, és sokat elmegy vele, de engem az idegesítene, hogy minden előjel nélkül egyszer csak hopp nem indul. Isuzuval 1 baj van, gyárilag fapad! Ha találsz extrákkal szereltet az tuti nem gyári!

Ezzel azért nem értek egyet. Isuzu motoros modellből is van CD, de CDX felszereltségű is. Nekem van egy donor, ami gyárilag CD-s. Osztrák autó volt. Plüss kárpit, manuál klíma, elektromos ablak elöl, villanytükör, hátsó középső 3 pontos bizti öv, és mindenféle takaró műanyagok, kárpitok, burkolatok vannak rajta, ami egy fapadoson nincs. És ez mind gyárilag, mert alvázszám szerint az EPC is hozza :)

Nekem van összehasonlítási alapom, mert a kocsim fapados (volt). Azóta már minden extra átmászott belé a donorból:)

Link to comment
Megosztás:

B vectzrákban az összes 1.7 TD motorral szerelt autó isuzu motoros.

Normális,átlagos kilóméter mennyiséget használnám a kocsit tehát a benzines jobb lenne.de ha jól informálódtam akkor isuzu motorral nem szereltek b vectrákat nem? lehet rosszul tudom.hogy ha az izzító gyertyák mondjuk ujjak és az izzitás jó akkor a hideg inditással sem lehet komoly gond?

Link to comment
Megosztás:

A kis lyuk az biztos nem gyári. Ahogy írod kb 10mm átmérőjű lyuk van rajta. Járó motornál soha nem húztam le, de én szét szedtem az alapjárati elektromos részét is és ki takarítottam. Fék tisztítóval nem ártasz neki, bár lehet nagyon kevés lesz :icon1:

Szép napot!

Megtörtént a takarítás,de semmit sem javult a helyzet,a gyári tömítéssel az alapjárat 1200 é 2500 között ingadozik,szépen egyenletesen megy felfelé majd "lefullad"de 1200-nél megáll és kezdi előlről :(

Vissza tettem az a kis fémlapot és így stabil 1200 az alapjárat.

Gondolom az alapjárati az kuka vagy mi lehet még ami hibás,mit nézzek át?Folytószelep érzékelő,légtömegmérő...?

A másik kérdésem;komplett féltengelyt cserélnék majd,az automata váltóból előbb gondolom le kell engednem az olajat és utána nyugodtam kihúzhatom vagy van valami varázslat is közben?

Köszönöm.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok

Van egy 1.6 8szelepes 75lovas B vectrám. Szeretnék motort cserélni vagy valamit csinálni vele mert kicsit gyenge nekem meg igazábol nem sokkal eszik többet mint egy 1.8 as 125lovas..

hát 9literre jött ki a fogyasztás, igaz most 225ös papucsok vannak alatta.

Mit gondoltok érdemes lenne-e 1.8as motorra kicserélni vagy a henger fejet kicserélni 16szelepesre?

melyik érné meg legjobban erö ill. pénzben? elöre köszi a választ!

Az 1,8-ashoz elég sokmindent kellene cserélni.

Link to comment
Megosztás:

akkor mi lenne a jo megoldás? másik auto nagyobb motorral?:)

szerelőmmel beszéltem és 1.8 as motort rakott bele egy ugyan ilyen 8 szelepes vectrába és 80 - 90ezer volt a vége. igen mondta elég sok mindent át kellett rakni de szerintem megéri. mer ezzel a 75 csikóval elég nyugdíjas a menetel. :)

Link to comment
Megosztás:

váltó szerintem még jo lenne az 1.8 al.

de ha csak a hengerfejet cserélném ki 16szelepesre akkor az is lenne +30paci.

hát nem tudom de nagyon kevés ez a 75 lo (sztem már ennyi sincs). másik autot meg nem szeretnék mert nagyon egyben van a verda.

Abban biztos vagy, hogy az X16XEL és az X16SZR blokk tök egyforma?

Egyébként a hengerfej csere már alapból nagyon megdobja a költségeket, mert az új hengerfejet síkolni, felújítani kell, meg rengeteg tömítés stb, amit nem tudsz visszarakni. Ez alsó hangon kb 40 ezer Ft, a beszerzendő alkatrészeken kívül. Ezen kívül meg minden kiegészítőt cserélni kell (ECU, kábelkötegek, gyújtás, AC pumpa stb) mintha motorcsere lenne. Egyetlen előny, hogy marad a motorszám.

Az index fórumán van egy tag, aki alakított át X16XEL-t X18XE-re. De ő komplettan cserélte a motor-váltó egységet, memt volt donorja. Az 1,6-oshoz F13 váltó van, az 1,8-ashoz meg F18. Az 1,6 kisblokk, az 1,8 nagyblokk, tuti, hogy nem jó 1,8-hoz az F13 váltó!

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Szeretnék kérdezni. X20DTL 2.0 dízel B vectra-val kapcsolatban vannak problémáim. Indításnál miután elindult a motor mindig leáll és ezután csak hosszas köszörülés után tudom beindítani.Ha elindult már nincs vele probléma, megy mint a "meszes", már amennyire egy 82 lovas szekér menni tud. Menet közben ok a dolog. Nos, a dolog úgy áll, hogy volt szerelőnél, mert mint sejtettem levegőt kap az üzemanyag rendszer. Kifejezetten dízeles szerelőhöz vittem, de Ő széttárta a kezeit, és annyit tudott mondani, hogy letömítettük amit találtunk, levákumoltuk és szerintünk most már jó lesz. Sajnos még mindig nem jó. Azóta visszavittem hozzájuk, de nem találták meg a hiba forrását. Beraktam egy nyomástartó szelepet, azzal pár napig jó volt és utána újra elkezdte a leállást. Cseréltem rajta résolajcsöveket is. Csere után néhány napig ok, utána újra elkezdte a leállásokat. Azt mondta a dízeles, hogy az adagolónak semmi baja, különben menet közben is szar lenne. Üzemanyag szűrőház leeresztőcsavarját is cseréltem, mert eresztett a szűrőház. Nem nagyon tudok már mire gondolni, hogy mi lehet a probléma. A következő lépésem az üzemanyag csövek megnézése lenne.

Ha valaki találkozott hasonlóval kérem akkor segítsen, mert kezd idegesítővé válni a dolog. Mik lehetnek még itt a hibalehetőségek?

A váltó is cserés, ha 1.8 kerülne bele. Nem a teljesítmény, a nyomaték számít. A hengerfejet meg nem tudod csak úgy átdobni. Szerintem más a blokk is más. Találtam képet a blokkról, a két blokkon a víz és olajjáratok is másképp néznek ki.

X16SZR http://kepfeltoltes.hu/111117/DSC02442_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

X16XEL http://kepfeltoltes.hu/121031/Blokk_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A hengerfejtömítés is másképp néz ki. Keress rá.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

azt hiszem rossz helyen sírtam tele tegnap a fórumot egy számomra ijesztő jelenséggel kapcsolatban. Inkább duplikálom, hátha itt jobb helye lesz:

Történt ugyanis, hogy hazafele tartva tegnap egy bevásárlást eszközölve a parkolóban megállva felvillant a rettegett sárga csekkendzsin lámpa, majd 1000 és 500 között ugráló alapjárattal tudatta, hogy bizony itt valami nincs a számítások szerint. Ráadásul úgy "ugrált" közben, mint egy kiegyensúlyozatlan 3 hengeres. Leállítás után azonnal be tudtam indítani, de le is állt egyből. Majd még egy indítózás után már nehezebben akart elindulni, olyan 4-5 másodpercet forgatta az indítómotor. Elindult, a lámpa továbbra is világított, az ugrálás megszűnt. Kicsit aggódva gyorsan bevásároltam, 10 perc múlva már kinn is voltam, izgultam mi lesz. Megint kicsit később kapta el (2-3 másodperc most), de utána "csak" sárga lámpa, újabb 10 km hazáig, az út felénél sárga lámpa egyszer csak el. Hazaérve megálltam, hagytam alapjáraton járni, hát, mint a vaj. Forulatszám odaragasztva 800 körül, se egy gyanús hang, se egy gyanús rázkódás, pont úgy járt, mint mielőtt megvettem vagy a próbaúton anno.

Azóta ma reggel -9 fokba egy fordításra elindult, a fordulatszám kissé megemelve úgy 1200 környékére, kb. egy perc múlva vissza is állt a már fenn említett 800 környékére. Tünesmentesnek mondanám a reggeli próbát.

Tippek? Szerdán mindenképpen elviszem diagnosztikára szerintem.

Köszönök minden segítséget!

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Szeretnék kérdezni. X20DTL 2.0 dízel B vectra-val kapcsolatban vannak problémáim. Indításnál miután elindult a motor mindig leáll és ezután csak hosszas köszörülés után tudom beindítani.Ha elindult már nincs vele probléma, megy mint a "meszes", már amennyire egy 82 lovas szekér menni tud. Menet közben ok a dolog. Nos, a dolog úgy áll, hogy volt szerelőnél, mert mint sejtettem levegőt kap az üzemanyag rendszer. Kifejezetten dízeles szerelőhöz vittem, de Ő széttárta a kezeit, és annyit tudott mondani, hogy letömítettük amit találtunk, levákumoltuk és szerintünk most már jó lesz. Sajnos még mindig nem jó. Azóta visszavittem hozzájuk, de nem találták meg a hiba forrását. Beraktam egy nyomástartó szelepet, azzal pár napig jó volt és utána újra elkezdte a leállást. Cseréltem rajta résolajcsöveket is. Csere után néhány napig ok, utána újra elkezdte a leállásokat. Azt mondta a dízeles, hogy az adagolónak semmi baja, különben menet közben is szar lenne. Üzemanyag szűrőház leeresztőcsavarját is cseréltem, mert eresztett a szűrőház. Nem nagyon tudok már mire gondolni, hogy mi lehet a probléma. A következő lépésem az üzemanyag csövek megnézése lenne.

Ha valaki találkozott hasonlóval kérem akkor segítsen, mert kezd idegesítővé válni a dolog. Mik lehetnek még itt a hibalehetőségek?

Uzemanyag ellatas a gond. Csak ugy tudod kiszurni ha csinalsz egy nyomas tesztet. Ezert kell vegyel egy kezi pumpat es max 2 atm csinalsz persze el szoritva (el dugva)a tulfolyot ami az adagolobol megy vissza a tartalyba. Ez a nyomas meg kell maradjon 1 oran keresztul (esetleg tegyel be a nyomas csinalo pumpa utan egy, egy iranyu szelepet es egy nyomas mero orat, igy rogton latod mi tortenik) . Ha nem marad meg a nyomas akkor megnezzed hol vesziti az uzemanyagot .A nyomas tesztet ha lehet a szuro bemenetenel csinald ,igy le elenorized ha nincs el repedve a szuro haza esetleg.

Link to comment
Megosztás:

Abban biztos vagy, hogy az X16XEL és az X16SZR blokk tök egyforma?

Egyébként a hengerfej csere már alapból nagyon megdobja a költségeket, mert az új hengerfejet síkolni, felújítani kell, meg rengeteg tömítés stb, amit nem tudsz visszarakni. Ez alsó hangon kb 40 ezer Ft, a beszerzendő alkatrészeken kívül. Ezen kívül meg minden kiegészítőt cserélni kell (ECU, kábelkötegek, gyújtás, AC pumpa stb) mintha motorcsere lenne. Egyetlen előny, hogy marad a motorszám.

Az index fórumán van egy tag, aki alakított át X16XEL-t X18XE-re. De ő komplettan cserélte a motor-váltó egységet, memt volt donorja. Az 1,6-oshoz F13 váltó van, az 1,8-ashoz meg F18. Az 1,6 kisblokk, az 1,8 nagyblokk, tuti, hogy nem jó 1,8-hoz az F13 váltó!

Köszi az érthető választ! Szóval ha 1.8 as motorra szeretném kicserélni akkor váltó is kell ami kb. 30ezer, motor 60ezer + az egyéb költségek. 150 körül lenne a vége.. hááát elgondolkodtató nagyon, hogy megérné-e. Egyetlen hibája van az autómnak, hogy ilyen kicsi motor van benne pedig szerintem ritka szép egy darab, nagyon vigyázva volt rá. Egy forintot nem kellett rá költeni mióta megvettem.

Nagyon szép, tetszik és kár lenne ha a motorja miatt kéne eladnom.

http://kepfeltoltes.hu/140128/20131225_120517_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/140128/20131225_120531_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/140128/20131225_120621_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/140128/20131227_150018_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Megvettem az autót, rá 4 napra a tesco parkolóban egy suzukis szépen bele tolatót a bal hátuljába. Hát nem kicsit lettem ideges. Vihetem festőhöz majd. :)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.