Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Fűtés, és klíma

Golby

Recommended Posts

Nem a víz, hanem a gáz :) Az első kisebb hűtő, a klímahűtő.

Ha egyhelyben járattad, és felment 87°Cig a víz, akkor a klímahűtő is melegebb kellett, hogy legyen, mert már nem tudott annyi hőt leadni, elvileg kellett, hogy induljon egy idő után a nagyobb fordulat - szerintem. Műszerrel néztétek, hogy micsinál a gáz?

Az én kocsimban nem bajonettzár van, hanem egy nagy széthúzható csati, kb 10 vezeték megy bele. Hogy pontosan hol kéne lennie, azt nem tudom, mert az enyémbe utólag raktuk bele a gyári klímát, így kicsit átrendeződött, de majd csinálok róla egy fotót. Az nem volt teljesen összedugva, így menet közben kikapcsolgatott a kompresszor. Ezt a nyomáskapcsolónak tudtam be, de egyszer leálltak a ventik is, aminek nem lett volna szabad, mert nyomás az volt, úgyhogy elkezdtem keresgélni, így lett meg a ludas.

Rádugtuk a töltő gépet, amin néztük a nyomást. A kék oldali az olyan 4-6C fok körül ment (be van skálázva a műszer, nyomásra nem emlékszem, a hőmérsékletet néztem), a piros az kb. 47C fok környékén mászkált. Közben laptopon ment az OP-COM, amivel a hűtővizet néztük. Egyszer csak kikapcsolt a kompresszor és beállt mindkét műszer közel egy nyomásra. De menet közben is ugyanez a szitu. Tegnap pl. Nyíregyről elindulva (napon állt az autó) bekapcsoltam és majdnem kiértem már (kb. 8-10 perc), mikor megcsapott a párás levegő. Na ott állt le a kompresszor. Ventik ugyanúgy forogtak tovább, csak nem ment a klíma. Ilyenkor ha leállítom az autót 1 percre, ugyanúgy nem kapcsol be, de ha hosszabb ideig pihen pl. 20 perc, akkor beindul, de csak pár percig (1-2).

Szerk.: végre találtam egy közeli képet: http://www.bosch-press.com/tbwebdb/bosch-fr/modules/oragetblob.dll/%20.jpg?db=tbwebdb_bosch_fr&item=TBWebDB.bilderblobs&id=527,7&dispo=1

Gondolom ugyanúgy vannak beskálázva.

Link to comment
Megosztás:

Rádugtuk a töltő gépet, amin néztük a nyomást. A kék oldali az olyan 4-6C fok körül ment (be van skálázva a műszer, nyomásra nem emlékszem, a hőmérsékletet néztem), a piros az kb. 47C fok környékén mászkált. Közben laptopon ment az OP-COM, amivel a hűtővizet néztük. Egyszer csak kikapcsolt a kompresszor és beállt mindkét műszer közel egy nyomásra. De menet közben is ugyanez a szitu. Tegnap pl. Nyíregyről elindulva (napon állt az autó) bekapcsoltam és majdnem kiértem már (kb. 8-10 perc), mikor megcsapott a párás levegő. Na ott állt le a kompresszor. Ventik ugyanúgy forogtak tovább, csak nem ment a klíma. Ilyenkor ha leállítom az autót 1 percre, ugyanúgy nem kapcsol be, de ha hosszabb ideig pihen pl. 20 perc, akkor beindul, de csak pár percig (1-2).

Na ez már egy jó kiindulási alap.

A 4-6 °C az kb 3.5 bar nyomást jelent, ez rendben van szívóoldalon.

A 47 °C az az 12 bar körül van, ez nyomóoldalon szintén teljesen rendben van üzemszerű nyomások.

Szóval az tuti, hogy nem a nagynyomású kapcsoló tilt le - abban az esetben, ha jól működik! Ez a hűtőventilátor mögötti csövön van egy széles cucc, 4 vezeték megy rá. 2 lába alapból zárva van, ez az alacsony nyomású kapcsoló, ha ez nem menne, nem mennének a ventik sem. A másik kettőre mérj rá akkor, amikor leáll a kompresszor. Ha zárt, akkor baj van, mert csak 24 barnál kapcsolhatna le.az 74 °C környéke.

Ha ez szakadt állapotú és a kompresszor nem megy, akkor valami más elektronikai bibi lesz. Mérj rá, hogy a kompresszorra menő vezetéken van-e feszkó ilyenkor. Ha igen, akkor a kompresszor behúzótekercse haldoklik és azért enged el. Ha nincs, akkor lehet a relé (egy zöld 30A-s relé), vagy kontakt hiba.

Ez sajnos olyan amit csak akkor tudsz kimérni ha jelentkezik a hiba..

Köszönöm a segítséget, akkor ha lesz alkalmam méregetek.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Klíma javítás előtt állok. A problémám a következő: Van egy C14NZ gyári klímás Astra F-em, amikor megvettem a kocsit már nem működött a klímám, mert a bölcsőnél futó alsó klíma csövem ketté van hasadva. Elvittem szerelőhöz, hogy biztosra menjünk, hogy a kompresszorom működik e egyáltalán. Megnéztük és nem kap jelet, de ő azt mondta, hogy lehet azért, mert nincs benne nyomás. Ki kellene cserélni a csövet, majd feltöltetni és utána megnézni.

Azért fordulok hozzátok, mert nem akarok feleslegesen tízezreket kiadni. Igaz, hogy csak így tudhatom meg, hogy működik-e minden, ha feltöltetem gázzal?

Köszi előre is!

Üdv

Igen, valóban van benne nyomáskapcsoló, tudtommal mind alacsony, mind túl magas nyomás esetén tiltja a kompresszort.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Köszönöm a gyors választ, akkor ezt a költséget nem úszom meg. :)

Üdv

Azt azért ki lehet próbálni, hogy 12V-ot adni direktbe a kompresszorra, és ha kattanik, akkor jó a behúzótekercse, ha nem akkor baj van.

Továbbá leszerelheted, és megforgathatod, hogy nincs-e megszorulva, eltörve benne valami, ha odarakod a kezedet akkor érzed, hogy szív-e stb.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Klíma javítás előtt állok. A problémám a következő: Van egy C14NZ gyári klímás Astra F-em, amikor megvettem a kocsit már nem működött a klímám, mert a bölcsőnél futó alsó klíma csövem ketté van hasadva. Elvittem szerelőhöz, hogy biztosra menjünk, hogy a kompresszorom működik e egyáltalán. Megnéztük és nem kap jelet, de ő azt mondta, hogy lehet azért, mert nincs benne nyomás. Ki kellene cserélni a csövet, majd feltöltetni és utána megnézni.

Azért fordulok hozzátok, mert nem akarok feleslegesen tízezreket kiadni. Igaz, hogy csak így tudhatom meg, hogy működik-e minden, ha feltöltetem gázzal?

Köszi előre is!

Üdv

Vidd el a csövet forrasztatni egy hűtőshöz... Simán jó lesz! Ismerősé is így lett javítva, és fillérekből kijött.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Köszönöm a gyors választ, akkor ezt a költséget nem úszom meg. :)

Üdv

1 valamit elfelejtettem! Ha nem volt hónapok, évek óta használva a klíma, akkor sajnos a kompresszor tömítései kiszáradtak, és nem lehet feltölteni, mert elmegy a gáz. A kompresszort tuti szét kell szedni, és megnézni, illetve új tömítéseket tenni bele, ha a csapágy, és a többi jó. Előfordulhat, hogy a tengely megrozsdásodott, hiszen a rendszer nyitva volt, így sajnos pára jutott be. Az összes csövet érdemes lesz átmosni, mert por is kerülhetett bele. Ha szerencséd van, akkor a kompit szétszedik, a tömítéseket cserélik, a tengelyt polírozzák, és ez kb 10-15-ből kijön. Ha nincsen szerencséd, komplett új kompit veszel bontva, vagy felújítva. A bontott is kérdőjeles, a felújított meg sajnos drága... Tehát érdemes átnézetni a gyári kompidat, mert tudnak hozzá tömítés garnitúrát rendelni, aztán friss olajjal töltik, és jó lesz.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Infóra lenne szükségem.van 1 F astra caravanom c18xe.ma a klímát feltöltettem de nem indult el a kompreszor,hol található a klímát vezérlő relé?vagy ha van valakinek ötlete azt megköszönöm.

Egy zöldszínű relét keress, ami egy fekete dobozban van a motortérben (vagy az akksi mellett, vagy a tűzfalon).

A ventik elindulnak? Mert ha igen, akkor a nyomáskapcsoló okés, és a kompresszor behúzótekercse mehetett gallyra.

Link to comment
Megosztás:

Egy zöldszínű relét keress, ami egy fekete dobozban van a motortérben (vagy az akksi mellett, vagy a tűzfalon).

A ventik elindulnak? Mert ha igen, akkor a nyomáskapcsoló okés, és a kompresszor behúzótekercse mehetett gallyra.

Vagy megette a sólé a csatlakozóban a rézdrótot... Nálam X16XEL-nél a klíma kuplung csatlakozójánál a hő hatására berepedezett a drót szigetelése, és a sólé megette a drótot. Érdemes ránézned.

Link to comment
Megosztás:

Köszönöm a segítséget, akkor ha lesz alkalmam méregetek.

Rejtély megoldva. Venti kapcsoló gomba megmurdelhetett, vagy passz. Szépen kapcsolgatta a ventit, de klímával, ha a nyomás elérte azt a bizonyos szintet, amikor már kell a második fokozat, akkor lekapcsolta a kompresszort. Rövidre zárva 2 lábat tökéletesen üzemel. Most hirtelen azt sem tudom, hogy a 2 vagy 3 pólusú van nekem, de szerencsére mindkettőből van klímás meg nem klímás változat is. Azt tudom, hogy 2 ventim van. :D

Link to comment
Megosztás:

Valaki tudja hogy ha adok a klíma behúzó tekercsnek 12 voltot akkor működésre tudom e kelteni?mértem szakadást a tekercsen és ott úgy néz ki hogy jó,csak valahol a műszerfalban eltűnik a indító áram.

Bocsi kicsit el vagyok havazva.

Igen, ha direkt 12V-ot adsz rá be kell hogy húzzon. Nincs benne dióda, mindegy hogyan kötöd.

Link to comment
Megosztás:

Szia.semmi gond,sőt én köszönöm hogy a kérdéseimre válaszolsz.

Egyébként én úgy néztem hogy van ott egy fekete-sárga vezeték az lenne a pozitív.tüzfalig mértem és nincs meg szakadva,de bent a műszerfalban már elvesztem a vezetéket.néztem a klíma kapcsolot és ott zöld vezetéket találtam.

Szerintem nem bent lesz a bibi. Azt mondtad, hogy ha bekapcsolod, a ventik mennek, szóval a kapcsoló része jó.

Azt próbáld meg amit fentebb a kolléga is. Van a vízhűtő venti mögötti klímacsövön 2 nyomáskapcsoló. A szélesebbre egy 4 pólusú csati megy. Most nem tudom szín szerint hogyan van, de 1pár vezeték az alacsony nyomású kapcsolóé, 1 pár vezeték pedig a magas nyomású kapcsolóé.

Ez úgy működne, hogy ha megvan a 3 bar nyomás a rendszerben, azaz van gáz, akkor az alacsony nyomású kapcsoló bekapcsol, és engedi a rendszert bekapcsolni. Ez láthatóan jó, mert a ventik elindulnak.

Aztán a nagynyomású kapcsoló 24 bar-nal zárna össze, egyébként nyitva van. Ha összezár, akkor a kompresszort lekapcsolja. Ezeket kimérheted esetleg, a Te esetedben csak az egyiknek (kisnyomású) kell hogy zárt legyen. (szakadásmérővel tökéletesen kimérheted) Ha mindkét pár össze van zárva, akkor vagy dugulás van a rendszerben és azért nem indul el, vagy csak rossz ez a nyomáskapcsoló, cserélni lehet.

A másik kör alakú nyomáskapcsoló arra szolgál, hogy ha 18 bar a nyomás, akkor nagy fordulatra kapcsolja a ventiket.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Felmerült némi probléma a klímával, ebben kérnék segítséget. Igazából már legalább 3 éve felmerült, hogy a klíma egyik csatlakozójával gond van, a csatlakozónál a rámenő vezetéket újra kellett forrasztani, hogy érintkezzen. Ez a forrasztás évről-évre elengedett. Most pedig a csatlakozó egyik érintkezője is kicsúszik már. Szeretnénk ezt a csatlakozót lecserélni, szükségünk lenne egy ilyen csatlakozóra úgy, hogy mögötte még van legalább 5-10cm vezeték. Akkor lecsípnénk a mostanit, a vezetéket a vezetékkel forrasztanánk, és örökre búcsút mondhatnánk a problémának.

Van ötletetek, hogy honnan lehetne ilyet? Bontóban csak csatlakozót fognak adni? Esetleg nem bont valaki magánban? Amúgy is akarunk mást is venni, pár apróságot... A motor X14XE, nem tudom az 1.6-oséval megegyezik-e, vagy van-e esetleg máshol is ilyen csatlakozó fajta.

Pár kép, hogy lássátok miről is van szó:

opelastraf_klimacsatlakozo_1.jpgopelastraf_klimacsatlakozo_2.jpgopelastraf_klimacsatlakozo_3.jpg

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Felmerült némi probléma a klímával, ebben kérnék segítséget. Igazából már legalább 3 éve felmerült, hogy a klíma egyik csatlakozójával gond van, a csatlakozónál a rámenő vezetéket újra kellett forrasztani, hogy érintkezzen. Ez a forrasztás évről-évre elengedett. Most pedig a csatlakozó egyik érintkezője is kicsúszik már. Szeretnénk ezt a csatlakozót lecserélni, szükségünk lenne egy ilyen csatlakozóra úgy, hogy mögötte még van legalább 5-10cm vezeték. Akkor lecsípnénk a mostanit, a vezetéket a vezetékkel forrasztanánk, és örökre búcsút mondhatnánk a problémának.

Van ötletetek, hogy honnan lehetne ilyet? Bontóban csak csatlakozót fognak adni? Esetleg nem bont valaki magánban? Amúgy is akarunk mást is venni, pár apróságot... A motor X14XE, nem tudom az 1.6-oséval megegyezik-e, vagy van-e esetleg máshol is ilyen csatlakozó fajta.

Pár kép, hogy lássátok miről is van szó:

ilyen csati nem csak ott van, sztem a fékfolyadék visszajelzö is ilyen

sztem bemész egy bontóba, aztán túrsz....valamin lesz ilyen

mondjuk nem értem, hogy engedhet el a forrasztása

Link to comment
Megosztás:

ilyen csati nem csak ott van, sztem a fékfolyadék visszajelzö is ilyen

sztem bemész egy bontóba, aztán túrsz....valamin lesz ilyen

mondjuk nem értem, hogy engedhet el a forrasztása

Gyárilag ezeket nem is forrasztják, hanem krimpelik. Valószínűleg inkább a javítás nem volt túl szakszerű...

Link to comment
Megosztás:

Gyárilag ezeket nem is forrasztják, hanem krimpelik. Valószínűleg inkább a javítás nem volt túl szakszerű...

Igazából nem az a baj... Sajnos pont olyan helyen van, ahol nem lehet szakszerűen bekötni egy csatlakozót!!!! Szar a kivitelezés. Állandó sólé... Szerinted meddig bírja egy réz szál??? Állandó NACL hatástól egyszerűen a drót elfogy. Egyetlen megoldás az lenne, ha csak nyáron lenne ott a csati, télen meg semmi... ez sajnos szopó roller... Nálam is évente javítás van, pedig vadi új csatit raktam oda... :)

Na ezzel most kicsit elszomorítottál... :-/

De vissza az előzőekhez, és válaszolok. Szóval volt egy húsvéti alkalom, amikor a már eléggé felnőtt húsvéti nyúl beköltözött a motortérbe. Amikor ki lett onnan szedve, akkor sérülhetett, mert utána kezdődött a probléma. Azóta van javítva minden nyáron. De tény, hogy betesz neki a téli szezon.

Közben annyi történt, hogy bontós említette, hogy vannak csatlakozói zsákszámra kb. 500.- Ft-os áron. Nem tudja melyik az, ki kell menni kotorászni. Valszeg ez lesz. És utána csere. De hogy utána is legyen még ezzel gond... Hát, annak nem örülnénk.

Köszi az eddigi hozzászólásokat! Megírom, hogy mit sikerült.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.