Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G tulajdonosok beszélgetnek erről-arról

uhuhu

Recommended Posts

Hogy utálom, hogy egyre több minden zörög az autóban! Eddig ugye amik voltak, rendszámtábla/keret elöl-hátul, mely inkább elöl hallható hidegen (1200-as fordulatnál), hátul "csak" ajtó lecsukáskor. Műszerfal tetején, a szélvédőre irányuló levegő-kiömlő, mely alá Tesamoll szivacsa került, hogy ne rezonáljon. A kesztyűtartót már párszor kivettem, próbálkoztam ott is szivaccsal feleslegesen kipárnázni pár helyen, eredménytelenül (ha kézzel befelé nyomom elhallgat... amíg el nem engedem). Néhány hete szerintem a hátsó ülés kezdett el nyekeregni (nem ül rajta senki).

Módosítva : gedikart
Link to comment
Megosztás:

Hát, ez csak részben az autó hibája. Azért egy Opel Astra nem Audi vagy BMW vagy MB minőségben épül, de inkább a jó magyar utak tesznek be mindennek, az szétver/szétráz mindent a kocsin. Én is nagyon allergiás vagyok a zajokra, az általad felsoroltak nagy részét már orvosoltam is, sőt még többet is... Tegnap volt szerencsém mindenféle nagyon alsóbbrendű úton átautózni Tolna megyén. Sok helyen már majdnem sírtam, 60-ra vagy alá lassítottam (90 megengedett helyett), mert féltem hogy valami leszakad a kocsiról/szétszakad, olyan jó minőségűek az utak. Volt olyan rész, hogy nem tudtam eldönteni, hogy ez most a futómű nyelte be vagy a műszerfal ugrott le a helyéről... Borzalom... (Ráadásul a sok szép csili-vili új autókkal meg majd letolnak, hogy mit csinálok... Majd vehetjük ezeket használtan/megkímélt darabokat ilyen tulajoktól x év múlva, és mondjuk majd hogy ezek is hogy zörögnek...)

Teljesen jogos amit írsz, nálam is zörög elég sok minden. És tolna megyében lakom így tudom miről beszélsz mert nagyrészt alsóbb rendű utakon közlekedem, holnap viszem a szerelőmhöz az autót hogy hétfőn tudjon nekiállni a hosszú hétvégére legyen meg. Szét van rázva teljesen az első futómű, pedig rendszeresen amikor hallok valamit már viszem is, de most egyszerre mintha az egésznek hangja lenne. Egyszerűen hihetetlen amilyen utakon járkálunk, komolyan szétesik az autó, néha én is attól félek hogy ne mán itt most kiesik alólam az egész a fenébe. Próbálok már nem mindent meghallani, de nyikorog a jobb első lengéscsillapításkor valami, kotyognak a kutyacsontok biztos, kormányösszekötőknek is van bajuk már érzetre szerintem és hihetetlen ne mán amit befizetünk a benzinbe hogy útfenntartás stb stb...

Szoval az utak nagyon sokat hozzátesznek ahhoz hogy szétessen szegény autónk.

Így van.Én azért kötöm be magam nehogy kiessek a kocsiból:) Pesten is vannak olyan utak,hogy 20-szal közlekedek rajta.Kopog nekem is a kutyacsont.Évente cserélem.

Az út probléma szerintem országos szintű, akármerre jár az ember, főleg ha ismeretlen a terep, néha bele lehet durrantani olyan gödrökbe hogy tuti kiesel a kocsiból :D most adtam le a szekerem, kíváncsi leszek milyen gondokat talál majd az elejébe mert volt már hangja szépen szegénynek. Nálam kb fél évet bírt a csont, semmi többet.

Módosítva : ftamas0201

Valóban országosan igaz, hogy nem igazán jó az utak minősége (persze van kivétel azért, a nemrég készült szakaszok rendben vannak), de nagy különbségek vannak rossz és rossz közt. Székesfehérvár és környékén is vannak jó és kevésbé jó utak, de amire itt azt mondom hogy az a legrosszabb, az még mindig fényévekkel jobb mint amit tapasztaltam a mostani hétvégén miközben csak egyetlen megyét szeltem keresztül alsórendű utakon. Mezőfalva előtt majdnem elhagytam a futóművet 70-el (60-al) pedig mások simán 90-el mentek (pattogtak) el mellettem, Daruszentmiklós előtt is izgalmas, többet mentem a szembe sávban (persze amikor sehol nem láttam más autóst) mint a saját sávomban, így kevesebb zötykölődés volt. De legalább az M6-on alig láttam autót pedig nyári hétvége volt...

Link to comment
Megosztás:

Én meglepődtem azon, hogy Debrecentől Bp-ig teljesen jó az út (főút), alig van rossz rész. Viszont Bp-től Győrig botrány volt (szintén főút). Persze ott nyilván mindenki aki teheti a pályát használja. Meglepő volt hogy itt keleten sokkal jobbak az utak. Persze a városban meg nem :D

De főúton bármerre amerre szoktam járni, viszonylag jó úton el tudok jutni. ( munkahely 25 km, anyós 60 km, szüleim 40 km, és mind más irányba)

Persze ha "lemegyek a térképről" egy kevesbé frekventált útra, akkor az is jellemzően botrányos...

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

Tudom hogy nem piactér ezért előre is bocsi, de maradt pár dolgom az astrából amik eladók:

- fekete burás tuning hátsó lámpák

- astra, classic, 1.7 cdti gyári króm feliratok

- Filtron pollenszűrő

- csomagtérajtó központi zár motor

- hibátlan komplett pótféklámpa

Hátha valakit érdekelne valami.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!
Másik topikba írtam ugyanezt pár napja, de nem tudott rá senki semmit írni :(

Szóval:
Kotyogo váltókarra mi a megoldás? Minden sebesség jól kapcsolható, csak a karnak van egy egészségtelen vödörlekvárban turkálós érzése. Ha van rá módszer, leirnátok lépésről lépésre? :) nagyon köszönöm! 2002-es z16xe
Egyáltalán a váltókart hogy szedem ki a helyéről?

És én válaszoltam is az egyikben. Kapható ilyen kulissza felújító készlet. pl cromaxnál van. Kiszerelész sztem adja magát. szoknyát le és onnan látni fogod a többit.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok. 2hónap utàn újra előjött hogy a hűtőventillátorok nem akarnak leállni. Akku sarut leszedtem, visszatettem úgyanugy megy tovább mindkét ventillátor. Mi lehet a hiba?

Alighanem hőmérő rossz. Ha van ODB olvasód nézz rá mit lát az ECU, gondolom a hőmérőd a műszerfalon normális értéket mutat gyújtáson ?

Link to comment
Megosztás:

Igen normális értéket mutat, sajnos olvasom nincs de hétfőn akkor irány szerviz. Köszönöm az infot

Meg 1 konnyen elenorizheto dolog, a rele. Van a ventilatornak sajat releje, lehet, hogy az a rossz, ossze ragadnak az erintkezoi ! Szerintem ezt pl. minden keppen nezd meg mielott szerviz :)

Link to comment
Megosztás:

Meg 1 konnyen elenorizheto dolog, a rele. Van a ventilatornak sajat releje, lehet, hogy az a rossz, ossze ragadnak az erintkezoi ! Szerintem ezt pl. minden keppen nezd meg mielott szerviz :)

Sajnos mast nem talaltam a konyvben, ha de ha nem forr a motor a belso homerod nem mutatja, hogy fonek a dolgok akkor a rele-re gyanakszom !

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Kihúzkodtam a reléket úgyse állt le, a motortérben az egyik fő biztosíték kivételére tudtam csak megállítani.

Na varj, akkor sorban,

- A motor leallitas utan tovabb jar a ventilator -> ez eddig teljesen normalis. Kerdes meddig ? 2-3 percnel rovabb nem szokott menni.

- Ha megtaltad a kormanytol balra lent a biztositekokat ott lesz szerintem a rele-je is. Ha azt kiveszed es meg mindig megy akkor ossze egett a rele tarto foglalat, de az olyan budos es olvadt lesz, hogy tutira kiszurod.

- Alighanem valami olyat vettel ki a vegen amitol ledoglott az ECU es akkor mar nem ment tovabb... ha egyaltalan az ECU vezerli ezt a ventilatort mert nem vagyok biztos benne

Szerinte a kovetkezoket probald meg, megkeresni a jo relet es kivenni. Ha akkor is tovabb megy az mar nagyon fura...

Nekem leállítás után max 10 sec múlva lekapcsol a ventilátor.

Korábbi off p...t autóm leállítás után még járatta, amíg vissza nem hűlt szint alá.

Szerintem az egy jobb megoldás, bár az meg az akksit húzza...

Link to comment
Megosztás:

outsider, on 20 Aug 2015 - 7:18 PM, said:

Nekem leállítás után max 10 sec múlva lekapcsol a ventilátor.

Korábbi off p...t autóm leállítás után még járatta, amíg vissza nem hűlt szint alá.

Szerintem az egy jobb megoldás, bár az meg az akksit húzza...

Ha áll a vízpumpa, fölösleges járatni a ventilátort, attól a motor nem hűl. Kivéve elektromos vízpumpa esetén.

Az enyémen gyújtásra van kötve, vagyis ha leállítom a motort leáll a venti, de ha újból gyújtást adok, elindítja.

Nálam szintén így van, ha leállítom azonnal leáll. Az F-nél is így volt. Akkor most melyik a "gyári" megoldás/beállítás?

Link to comment
Megosztás:

Na varj, akkor sorban,

- A motor leallitas utan tovabb jar a ventilator -> ez eddig teljesen normalis. Kerdes meddig ? 2-3 percnel rovabb nem szokott menni.

- Ha megtaltad a kormanytol balra lent a biztositekokat ott lesz szerintem a rele-je is. Ha azt kiveszed es meg mindig megy akkor ossze egett a rele tarto foglalat, de az olyan budos es olvadt lesz, hogy tutira kiszurod.

- Alighanem valami olyat vettel ki a vegen amitol ledoglott az ECU es akkor mar nem ment tovabb... ha egyaltalan az ECU vezerli ezt a ventilatort mert nem vagyok biztos benne

Szerinte a kovetkezoket probald meg, megkeresni a jo relet es kivenni. Ha akkor is tovabb megy az mar nagyon fura...

Kb. addig mennének a ventilátorok amíg az akku le nem merülne, most úgy áll otthon hogy akku saru leszedve, reggel visszateszem és azonnal pörögnek a ventilátorok. Minden relét kihúzkodtam és nem álltak le. Szóval érdekes, holnap irány az autóvillamossági.

Link to comment
Megosztás:

Nálam szintén így van, ha leállítom azonnal leáll. Az F-nél is így volt. Akkor most melyik a "gyári" megoldás/beállítás?

En meg nem nyultam hozza, szerintem elozo tulaj se, nalam mikor beindul akkor megy meg egy darabig motor leallitas utan. Az oke, hogy nem huti a motort, viszont nem engedi megugrani a vizhofokot a radiatorba... gondolom volt valami oka, hogy a nemet mernokok igy talaltak ki... nem ?

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.