Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Corsa B - Általános -

kiwi1hu

Recommended Posts

Rendben, megnézem. Mit értsz az alatt hogy beesik a feszültség?

Amúgy ma olyat is néztem hogy szétszedtem az ECU-t és magára a csatlakozóra forrasztottam rá a potmétert és úgy is csinálta.Állítottam a poti értékét és mikor eléri a 700 ohmos értéket a poti akkor ugrik meg a feszültség is.

50 fokig egyébként 0,9mA mérek majd ahogy átbillen 50 fok fölé akkor már 3,5mA mérek.

Holnap ha minden igaz megérkezik a másik ECU. Megnézem azzal is. Ha ezek után sem akarja az igazságot akkor jön az a történet hogy az összes kábel ami elöl a motortérben van kicserélem. Először kezdem az összes testkábellel.

Ohm törvénye adott (R=U/I vagyis U=RxI és I=U/R) tehát mivel az ellenállás "nem változik" olyan mertékbe, de mérés alapján az áramerőssége nő ezért a feszültség is valamiért változik 50 foknál. Mivel itt elviekben DC feszültség van ezért fix 350 ohm al számolva (mert ugye 1 fok hatására nem igazán változik a szenzor ellenállása ezért lehet fix nek venni) és az áramerősségből kb 0,9V nő a szenzoron a kapocsfeszültség, ezt kéne kitalálni hogy miért. A szenzor tutira jó, potival is próbáltad az ecu nál, ezért az elviekben jó kell hogy legyen a kábel is. Szerintem valami bezavar ott. Lehet meghalt az ecu-ba egy leválasztó csati? Valamiért nő a kapocsfeszültség és az áram is aminek nem kéne változnia ilyen hirtelen. Kezdésnek lamdba lehúzni úgy próbálni, esetleg lehet más szenzor a gond, de lehet tényleg az ecu fosta el magát.

Link to comment
Megosztás:

A motortérben most lehúztam és széthúztam minden látható csatit kivéve a lámpákat meg az ablaktörlő motor kábelét és semmi.Ugyan az a hiba.Megjött a másik ECU is. Lepróbáltam vele és ugyan az a helyzet.

Sírás határán vagyok most már.

Módosítva : Directors
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok

Lehet hogy láma egy kérdés, de most állok az első olajcserém elött, és nem tudom hogy mennyit olajat vegyek. A kocsiban C14NZ motor van. A szervízben megkérdeztem hogy milyen tipusút ajánlanak, és a 10W40-est mondták, de én hülye elfejtettem megkérdezni hogy mennyit. És ha olajtéma, ezért megkérdezném, hogy melyik márkát ajánljátok? Nem vagyok nagyon garasoskodó, de azért a csillagászati áraktól dobok egy hátast. Mi lenne ideális hozzá? Néztem egy webshopon 5l Opel gyári 10W40-es olajat 4200-ért. Ez jóféle, vagy legalább elfogadható árfekvés?

Válaszokat előre is köszi.

Nekem is lassan esedékes lesz az első olajcsere, mióta nálunk van a gép. Tudtommal 3,5 liter+ a szűrő 0,4 liter, azaz 4 liter elég. Én a Valvoline durablend-et, eneos-t, total-t esetleg agip-ot ajánlanám, és 10w40 mindenképp.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Csakis 10W40? Hát én 5W40-el hajtom a gépet. Még nem lett tőle csapágyas....

Felőlem aztán azt is önthet bele, de mivel írta, hogy nem akar csillagos összegeket kiadni, ezért a 10-es jobb választás.

Ha ennyire belemélyedünk, akkor itt az ajánlás :D

Motorolaj: Edge 5W-30 Magnatec 5W-40 C3 Magnatec 10W-40 A3/B4

Motorolaj(liter): 3,50

Szűrő(liter): 0,50

Csere intervallum(km): 15000

Sebességváltó(Kézi)(liter): 1,60

Sebességváltó(Kézi)(KM): NA

Sebességváltó(Automata)(liter): 5,00

Sebességváltó(Automata)(KM): 60000

Differenciálmű(liter): 1

Hűtési rendszer(liter): 5,80/6,10

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

A belsőtérvilágítás kapcsoló visszajelzőnek a kapcsolótáblán kellene lennie? Vagy lehet máshol is? Mert nemtudom honnan hallom és iszonyat rossz hangja van, elvileg ilyen relé szerű lenne amit lehet cserélni ha jól tudom.

A másik kérdésem pedig, hogy mit tudok azzal tenni, hogy a váltókarom könnyebben mozogjon. Veszi szépen a fokozatokat csak olyan ragadós, kicsit könnyebben is járhatna. Gondolom be kellene fújkálni vagy kenni valamivel a váltórúd körül vagy nemtudom. Mit javasoltok?

Link to comment
Megosztás:

Menet közben egyszer csak elment a sebesség mutatása a kis dögnek (c14nz, nem fordulatszámmérős) :) Dobta is a sárga pilácsot, ma nézegettem és mintha elkopott volna a spirál váltó felőli része. Sajnos csak kadett spirálom volt itthon, de azzal sem tudtam működésre bírni. Ha kézzel tekerem a váltó felőli részt, az óra működik. Lehetséges, hogy csak a spirált kell cserélnem vagy esetleg a váltóban is kikophat, mert az szerintem műanyag?

Tegnap kiszedtem a váltóból a spirál meghajtót és le volt szakadva a fogaskerék, ezért nem működött, viszont mikor próbáltam a kis műanyagot kihalászni, bele esett a váltóba és elnyelte a mélység :D Szóval élek a mondással, majd eldolgozza :) Most már csak az a kérdés, hogy érdemes bontottat vennem vagy inkább ballagjak be az Opelba és rendeljek egy gyárit, mivel Unix, Bárdi stb. nem tud rendelni.

szóval ha lehet inkább új. 1x vettem bontoba egy km spirált majdnem annyi volt mint az új + természetesen rá se bírtam rakni a kocsira mert mikor a bontoba levették a menet is lejött.... :/

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Gyertyákat szerettem volna cserélni ma, de a négyből csak egyet sikerült kitekernem. Hármat mozdítani sem bírtam, annyira be vannak ragadva. Hogyan lehetne meglazítani őket? Használhatok ehhez WD40-et? vagy az nem jó erre?

Köszönöm előre is a tanácsokat!

Csavarlazító fagyasztó spray-t neki. Mondanám, hogy akkor fújd oda neki a fagyasztó sprayt, amikor meleg a motor, csak nehogy elrepedjen a hengerfej. Csak vigyázz, hogy bele ne törjön, vagy ne "sarkalódjon le".

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Egy 96-os Opel Corsa B-ről van szó, amelyikben a három műszeres (tehát nem fordulatszámmérős) műszerfal van.

A kérdésem az lenne, hogy a gyári (kiégett) izzókat milyen típusú ledekkel lehet kicserélni, és hogy hány darab kell belőlük?

Előre is köszönöm a válaszokat!

Módosítva : m1ty90
Link to comment
Megosztás:

Az első sárvédő lemez levételéhez hol kell a csavarokat oldanom? A motorháztető mentén van 3 vagy 4 csavar, ez rendben, alul a kerék mögött szintén egy ami a küszöbhöz fogja. Ezen kívül van még valami hókusz-pókusz? Cserélnem kell a jobb elsőt, és úgy döntöttem, hogy én fogom megcsinálni, festő pedig lefényezi majd.

Igen, ha jól emlékszem a lökős mögött van még 1 vagy 2 és az "A" oszlopnál.

Link to comment
Megosztás:

Köszönöm a tanácsokat! :) Még azzal próbálkozom, hogy a gyertyakulcs "T" szárait meghosszabítom, hogy nagyobb nyomatékot tudjak kifejteni, reméljük a legjobbat :)

Azért csak óvatosan, nehogy kihúzd a hengerfejből a menetet vagy elrepeszd a hengerfejet, mert akkor csere vagy motorfelújítás lesz a vége, ami már nem párezres költség...

Nálam egyébként a gyertyák 16 mm-es hatlapfejűek voltak, szóval ekkora csőkulcsot kellett először varázsolni.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.