Februárban ugye kivettem a saját magnómat az Astrából, lévén eladóvá vált, és beletettünk egy gyári magnót, ami nem Blau volt, hanem Grundig.Kisit variálni kellett a lábkiosztással, de Udi szerencsére még hátrakötött kézzel is képes ilyesmire.
Utána betoltam egy ker.be.Nem történt vele semmi, gyakorlatilag 7 hétig be sem volt indítva.Akkumulátorom gallyra is ment, lerendezte a riasztó.
Miután kihoztam, mert értelme nem sok volt, hogy bent áll, feltűnt, hogy nem működik a magnója.Na faca, gondoltam, ezek a jómunkás emberek kicserézték v.mi xarra.
Mérges is voltam kellőképpen.Kiszedtem, megvizsgáltam, és a telefonos segítség igénybevétele után valóban kukásnak minősítettem a magnót.
Aztán voltam vele autópiacon (dehogyminek), aztán utána beraktam megy másik ker.be.Lévén 2 autó nem tud állni az udvaron, mert csak 1nek van hely, meg ott volt a Mitsu.Amit aztán úgy elvittek, mintaszél.Pedig hirdetve sem volt.De v.minek mennie kellett, mert állt benne a zsé, én meg nem vok Stekovics báró.
De kellett autó, szal Astra vissza, aztán ma azzal mentem melóba.
Miközben jöttem el vele, az egyik lámpánál nagyon ráértem nézelődni és láss csodát, világít a magnó.Ergo kap áramot.Ergo lehet, hogy műxik?
Bekapcs............és működik.Teljesen értetlenül állook a dolog előtt...... ( X File's)
V.kinek v.mi 5let? <_<
Jah, amúgy van érdeklődő az Astrára közben...... Persze lényegesen többért, mnit amennyijé' beszámították volna.
Majd kiderül mi lesz belőle. :rolleyes: